Ezen a videón a csapatok bemutatása látható; érdemes megnézni, mekkora ovációt kap az egykori Partizan-játékos Dušan Mandić és Filip Filipović.
A Pro Recco végig kézben tartotta az irányítást. (Duško Pijetlović utólag meg is jegyezte, hogy ennél azért egy kicsit több ellenállást várt volna a hazaiaktól.) Az olasz csapat kirobbanó formában van, ők már bejutottak a legjobb hat közé, komoly esélyük van a végső győzelemre is, és a különbség meg is látszott a két csapaton.
A Pro Recco egyből meg is szerezte a vezetést, itt még Jakšić kiegyenlített (1:1).
Aztán a jóég tudja, mi történt. Lehet, hogy jobb nem is tudni. Mindenesetre a félidőre 2:8 lett az eredmény. Az olaszok egymás után lapátolták a gólokat, nekünk a félidő legvégén futotta egyetlenegy találatra, Lukas Gilen szerezte.
A harmadik negyedben a Pro Recco villámgyorsan bevágott még kettőt (2:10). Gilen szerzett nekünk egyet (3:10), sőt, egy negyedik gólt is sikerült összehozni, ezzel együtt a vendégek 4:12-re vezettek a játékrész végén. Rohadt keserves volt, és még hátravolt egy negyed.
Az utolsó részben összekapartunk még három gólt, a Pro Recco belőtt hatot. Azt hiszem, épp ideje volt, hogy vége legyen a meccsnek, meg úgy általában ennek az idei Bajonokok Ligája-vesszőfutásnak.
A csapatból Gilen és Jakšić 2-2 gólt szereztek, a többiek (Subotić, Drašović, Asanović) egyet-egyet.
Innen üzenem Dušan Mandićnak meg a többieknek: ezek után legyetek olyan drágák és verjétek szét az egész bandát, hogy aztán hazahozhassátok az ezüstbilit. Köszipuszi.
A B csoport végeredménye (ez most már tényleg végeredmény):
1. Pro Recco 22 pont
2. Szolnok 21 pont
3. Dubrovnik 19 pont
4. OSC 9 pont
5. Partizan 7 pont
6. Galatasaray 1 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése