2015. január 31., szombat

Átigazolási hírek

A futballcsapat leigazolta a bolgár válogatott hátvéd Ivan Bandalovskit. A 29 éves játékos a sérült Vulićevićet hivatott helyettesíteni.

(kép: partizan.rs)

Bandalovskinak nem volt érvényben lévő szerződése, így a csapatnak nem kellett érte fizetnie. (Egyes pletykák szerint már fél éve nem játszott egyetlen csapatnál sem.) Másfél évre szerződött a Partizannal.

***

Ami a többieket illeti: Danko Lazović elhagyta a Partizant. A csatár Kínából kapott ajánlatot és úgy döntött, hogy elfogadja. A törökországi edzőtáborból egyenesen Ázsiába utazott.
Danilo Pantićot is eladta a csapat, az ifjú középpályást végül megvette a Chelsea, és egyből kölcsön is adták a holland Vitesse-nek. (900 000 euróról szólnak a pletykák, sem megerősíteni, sem megcáfolni nem voltak hajlandók.)

***

Az új vezetőség alatt még meg sem melegedett az elnöki fotel, a szardobálás már el is kezdődött. Milorad Vučelić tett egy pikírt nyilatkozatot a mozzartsport.com-nak, mely szerint nem érti, mit van úgy oda Marko Nikolić (a tréner két napja fakadt ki szintén a mozzartsportnak, miután a felkészülési mérkőzések finoman fogalmazva sem voltak eredményesek), hiszen az elnökség az edző kérésének megfelelően nem adott el senkit (sic!!!), mi több, kifejezetten Nikolić kérésére utasították vissza a Lille közel hárommilliós ajánlatát Škuletićért, illetve az Anderlecht szintén soknullás felkérését Ćirkovićért.

Emellett Vučelić még Pantićra is ráhúzza a vizes lepedőt. Őszinte leszek: fogalmam sincs, miért gondolja, hogy egy 18 éves kölyök komoly és érett döntést tud hozni egy olyan helyzetben, ami még egy sokat tapasztalt, több csapatot megjárt, rutinos öreg rókának se lenne egyszerű.


2015. január 29., csütörtök

VK Partizan - Primorje 7:11 (Bajnokok Ligája)

Annyira jó a negyedik negyed utolsó perceiben megtudni, hogy az RTS 2 mégiscsak közvetíti a meccset... Addigra már úgy kb. mindegy volt, volt egy Primorje-gól, ami csak egyetlenegy szögből látszott gólnak, a bírók mégis megadták, és volt még egy Partizan-gól, ami minden szögből gólnak látszott, de mégsem adták meg. Meg volt egy büntető a horvátoknak, amit ki tudja, miért adtak meg.
Gavril Subotić volt a nap hőse, a Partizan 7 góljából hármat ő lőtt. Mandić, Gogov, Manojlović és Stojanović szintén lőttek 1-1 gólt. A zurnal.rs beszámolója szerint a Partizan hősiesen küzdött, mindent bevetettek a döntetlenért, de a horvátok egyszerűen felmorzsolták őket.
Akkor is ti vagytok a mi hőseink, srácok.



2015. január 26., hétfő

OK Vojvodina - OK Partizan 0:3

Igen. 13. mérkőzés óta veretlenek vagyunk.
A Marko Nikolić-Milija Mrdak tengely megint kitett magáért, előbbi 18 pontot szerzett (ebből három ászt), utóbbi 13-at. 22:25-e elvittük az első szettet, a másodikat 21:25-re, a harmadikat ismét 22:25-re.


OK Vojvodina: Simić (11), Kolarić, Bojičić (1), Č. Stanković (4), Nadaždin (12), Katić (10), Jovanović (1), Peković (libero), Mehić, Radović, Petković, M. Stanković (7)
Vezetőedző: Strahinja Kozić

OK Partizan: Buša, Ivković, Nedeljković, Zugić, Lopar (5), Kostić (1), Dragić, Mrdak (13), Majstorović (10), Rajković (libero), Jokanović, Mijailović, Veličković, P. Nikolić (10), M. Nikolić (18), Popović
Vezetőedző: Vladimir Vasović

KK Partizan - Igokea 74:65 (Adria Liga)

Telt ház volt a Pionir Hallban, 7000 üvöltő, éneklő, ugráló, szent őrülttel.


Megint az volt, hogy a vendégek a legelején dobtak egy kosarat. Egyetlenegyet. Utána átvettük az irányítást és nem hagytuk őket levegőt se venni. (Csak hát mégsem akartunk udvariatlan házigazdák lenni.)

Duško Vujošević és a vörös szegfűs punkforradalom
(kép: Facebook/Гробари ЈУГ!!!)

Szóval, az volt, hogy 0:2-ről Milutinov egyenlített, valami fantasztikus összjátékot produkálva a többiekkel. Feljöttünk 10:6-ra, amikor Milosavljević bedobta a mérkőzés első hárompontosát. Ebből aztán 16:8 lett, majd Gagić kétszámjegyűvé növelte a különbséget, félig estében dobva a kosarat, miközben többen is rácsimpaszkodtak a vendégek (18:10). 21:13-mal zártuk a negyedet, Andrić dobott egy hárompontost a vége előtt.

Dragan Milosavljević valamelyik pihenő alatt
(kép: Twitter)

A második rész elején az Igokea megpróbálta összekapni magát (21:15, majd 21:17), de jött Gagić, a Romboló Erő, és 23:17 lett az állás. Aztán megint ő, büntetőből (25:19), aztán a Kapitány hozott egy újabb hárompontost. (28:19)

(kép: Facebook/KK Partizan

Itt egy kicsit ellaposodott a meccs. Az Igokea halovány volt, mi pedig simán tettük a dolgunkat. Marinković visszaállította a kétszámjegyű különbséget (30:19), az Igokea válaszul produkált egy 2:8-as sorozatot (32:26). 32:28-nál büntetőt kapott a Partizan. Milutinov állt a vonal mögé, az első dobás be is ment, de a második leszédült a gyűrűről. Az ott ólálkodó Mačvan viszont lecsapott rá és kíméletlenül bevágta (35:28). Milutinov egy hatalmasat blokkolt, aztán Murić hárompontosával, újfent kétszámjegyű különbséggel mehettünk félidőre (38:28).


A szünetben elárasztották a parkettet a gyerekek
(képek: Twitter)

A második félidő Mačvan troll találatával kezdődött 38:30-nál. A mezőny az Igokea palánkja alatt tolong, a labda már épp ki akar repülni a vonalon kívülre, amikor a vendégek egyik játékosa bravúros mozdulattal, vetődve megmentette a labdát és visszadobta a mezőnybe (miközben ő maga a padlón szánkázott a tribünök felé, a takarítóbrigát nem győzött sikálni utána). Mačvan csak kinyújtotta a kezét, elkapta a labdát és bedobta az Igokea hálójába. 40:30

(kép: Facebook/KK Partizan)

Aztán így csobogott tovább a mérkőzés, egy kosár ide, egy kosár oda, de az előnyünket továbbra is tartottuk. 52:43 volt az állás, amikor Marinković egy veszni látszó helyzetben blokkolt egy óriásit.


Milosavljević pedig ezek után gyorsan visszaállította a 10 pontos különbséget (54:43). Az Igokea edzője technikai faultot kapott, miután hevesen reklamált a bírók egyik ítélete után, de aztán hiába dobtak be két hárompontost is, továbbra is vezettünk. 57:49-cel indultunk a fináléra.
Az utolsó negyedet Dallo indította (59:49).

(kép: Facebook/KK Partizan)

Az Igokea egy 8:0-ás sorozattal feljött 59:57-re, aztán Andrić unta meg a tötyörgést és bevágott egy hárompontost (62:57). De az Igokea veszélyesen feljött, már 62:61 volt az állás és baromi szar vicc lett volna, ha itt, az utolsó negyedben vérzünk el. 64:63-nál Murić és Mačvan hárompontosa mentett életet (70:63). A Partizan még kétszer betalált, az Igokeának csak egy kosárra futotta a hátralévő időből. (74:65)

(kép: Facebook/KK Partizan)

7000 ember eksztázisa, negyedórába sűrítve. Kötelező.


Update: valószínűleg ez volt Luka Bogdanović utolsó mérkőzése a Partizannal. A játékos ajánlatot kapott egy spanyol csapattól, amit állítólag el is fogadott. (Egyes források szerint eleve "nyílt" szerződést kötött a Partizannal, mely szerint bármikor elmehet, ha külföldről megkeresik.)


2015. január 23., péntek

A nap képe - véletlenek márpedig nincsenek

Az alábbi fotó a kosárlabda-világbajnokság selejtezőinek a sorsolásán készült. Léo Westermann, véletlenül vagy sem, Szerbiát húzta ki a kalapból. Ez volt az első reakciója.

(kép: Twitter)


 

Jadran ST - VK Partizan 10:11 (Triglav Liga)

Ahogy mondani szokás: a mérkőzés első felében megmutattuk, hogyan kell vízilabdázni, a mérkőzés másik felében meg azt, hogy hogyan nem.

Vagy, ahogy egy szurkolótárs roppant szellemesen megjegyezte: lehetett volna több gól is, de azért mégsem akartuk túlságosan megzúzni az ellenfelet.
Nekünk is van szívünk, na.

Az indítás káprázatos volt. Elhoztuk egyből a labdát és már vezettünk is, Gilen jó messziről ráküldte (0:1). A macedónok kiegyenlítettek, de Gogov máris visszaszerezte a vezetést egy kontrából. Egymaga repesztett fel a labdával, a védő kétségbeesetten vergődött mögötte vagy fél testhosszal (1:2). Rističević pedig az összes redőnyt lehúzta, nemhogy gólt lőni, de még csúnyán ránézni se lehetett. Még akkor se, amikor emberhátrányban voltunk.
Aztán egy kontrából újabb gólt lőttünk, Radojević talált be (1:3). A negyed vége előtt pár másodperccel megint lőtt egy gólt, 1:4-gyel várhattuk a folytatást.
A következő negyed még parádésabb volt, mint az első. A Jadran próbálkozott egy támadással, de megszereztük a labdát, máris indultunk kontratámadásra és Andrejević be is lőtte (1:5). Újabb kontra, újabb Gogov-találat (1:6). Itt a hazaiak is lőttek egy gólt (2:6), amire Radojević válaszolt (2:7). A macedónok kihasználtak egy emberelőnyt (3:7), később Andrejević ugyanígy tett (3:8). Még a félidő előtt Rističević óriásit védett emberhátrányban.
Öt gól előnyünk volt. És akkor a fordulás után megmutattuk, hogy kell ezt az ötgólos előnyt elvesztegetni és véres verejtékkel kiizzadni a győzelmet.

A csapat mentségére legyen mondva, a kulcsemberek ma pihenőnapot kaptak. Mandić és Subotić tegnap a válogatottban játszottak az oroszok ellen, előtte meg a Galatasarayt alázták rommá, így most muszáj volt a kevésbé rutinos játékosokat bevetni.

A Jadran gyors egymásutánban belőtt két gólt (5:8), mi viszont csak Gilen egyszem találatát tudtuk felmutatni (5:9). Rengeteg kihagyott helyzet volt a harmadik negyedben mindkét oldalon. A vége felé a hazaiak lőttek még egyet (6:9), tőlünk a lefújás előtt gyorsan még Lazić hozott egy gólt (6:10).
Az utolsó negyedben ugyanígy egy rakás kimaradt helyzettel folytattuk. És ez, ahogy már csillió más esetben is bebizonyosodott, megbosszulta magát. A Jadran feljött, már csak három gól volt a különbség, ekkor Stojanović is lőtt egyet (7:11) és itt a magunk részéről ki is fújtunk. Rističević kezeit pedig bearanyozni, neki is köszönhető többek között, hogy végül megnyertük.


2015. január 22., csütörtök

Andrea Arsović a legjobb

Andrea Arsović, a Partizan sportlövő klub (Streljački Klub Partizan) lövésze lett a 2014. év sportolója a Szerb Sportlövő Szövetség szavazásán.
Arsović tavaly megnyerte a Szerb Kupát, ezüstérmet szerzett a moszkvai Európa Bajnokságon. Ötödik lett a granadai vébén és ezzel bebiztosította a részvételét a 2016-os riói olimpiára.

(kép: hotsport.rs)


HK Partizan - Szolnoki Tisza Volán 8:5

Hogy az Isten verné nyakon egy gigaméretű villámmal azt a sok illetékest, aki nagy ívben szarik a szerb jégkorongbajnokságra, hogy megint az internet legmélyebb bugyraiból kell előkotorni ennek a meccsnek az eredményét, meg a részleteket. Külön szégyen, hogy a szerb jégkorongszövetség honlapján is csak hellyel-közzel vannak fenn a mérkőzések jegyzőkönyvei.
A szentségit, ha már sikerült újraindítani a jégkorongligát,  legalább adjátok meg a módját! Tiszteljétek annyira a játékosokat (és a szurkolókat), hogy beszámoltok minden mérkőzésről! (És nem, nem két hét múlva, hanem azonnal.)

Amit sikerült kihámozni: a 11. percben született az első gól, ráadásul a szegediek lőtték, de itt véget is ért az örömködés. Brkušanin emberelőnyben egyenlített a 17. percben (1:1), Janković három perc múlva meg is szerezte a vezetést (2:1), majd a gőzhenger legázolta a Tisza Volánt. Milovanović (3:1, 23. perc, emberelőnyben), Brkušanin ismét (4:1, 25. perc). A 35. perc hozott egy új szegedi gólt (4:2), de emberelőnyben voltak. Aleksa Luković válasza a 44. percben jöt (5:2, emberelőnyből), Brkušanin triplázott (6:2, 46. perc). Itt becsúszott két szegedi gól az 50. és az 53. percben (utóbbinál emberhátrányban voltunk). Aztán 3 perccel később még mindig emberhátrányban voltunk, de Milovanović szerzett egy gólt (7:4), majd a biztonság kedvéért 2 perc múlva még egyet (8:4). A hajrában még lőtt egy gólt a Szeged, de a tényt, hogy GYŐZTÜNK, nem befolyásolhatta.

A bajnokság jelenlegi állása*
1. Beostar 17 pont
2. HK Partizan 10 pont
3. Szegedi Tisza Volán 10 pont
4. CZ 3 pont
5. HK Vitez 2 pont
6. Novi Sad 0 pont

* Baromi nehéz megmondani, hogy hány forduló után, mert van, aki már 7 meccset lejátszott, és van olyan, aki még csak egyet.

2015. január 20., kedd

Indulnak a fiúk a törökországi edzőtáborba (képek + videó)

A háttérben vigyorgó Kojićot elnézve én is gyanakvó képet vágnék Ninković helyében

Pantić is a csapattal tart, annak ellenére, hogy egyes források hírbe hozták őt a Chelsea-vel.

Babović lelkes, Lukač a háttérben inkább álmosnak tűnik

A "cucc" - mindenféle edzéshez szükséges kellékek, labdák, stb.

A "kicsik": Lukić és Bogosavac

A szakmai stáb, középen az örökifjú Zvonko Varga

Škuletićnek még túl korán van

A nap képe: "Kontrasztok a sorbanállás egzisztenciájában" Živković széles vigyora és Petrović leírhatatlan arckifejezése
(ezen a képen most konkrétan visítva röhögök)

(Képek: Facebook/Fudbalski klub Partizan)

Update: meg is érkeztek, sőt, videó is van.


Update 2: vigye kánya, hoztam képeket is. (Forrás: partizan.rs)

Még a reptéren: Volkov valamit nagyon magyaráz a többieknek

Lukić, Šaponjić és Brašanac

Nemanja Kojić

A tekintetekben elszántság (Bogosavac, Stevanović és Živković)

A vámmentes boltok egyértelműen népszerűek a játékosok körében (Babović, Lazović és Šaponjić)

Kapusok gyöngye

Széles jókedv az első edzésre menet



És akkor most mindenki álljon meg egy pillanatra és törüljön ki egy könnycseppet a szeméből, hogy ezeknek a szegény fiúknak pálmafák közt, a tengerparton kell izzadniuk és edzeniük 
(igen, ez most poén volt)




Brašanac vigyorát még az erőnléti edzés se tudja letörölni



VK Partizan - Galatasaray 10:7 (Bajnokok Ligája)

Az előző kosármeccs után sürgősen átkapcsol Átlagszurkoló az RTS 2-re

mit nagyzolok, "átkapcsol", ész nélkül keresi a stream linkjét

ahol épp nagyon nyomorultul állt a vízilabdacsapat.

Iszonyatos, eszméletlen hangulat volt. Masszív telt ház, zászlókat lengető, éneklő szurkolók.

De először rekonstruálom az első félidő eseményeit.

Azon ritka pillanatok egyike, amikor még politikusok (!) is tiszteletüket teszik a Partizan (!!!) mérkőzésén. A kép jobb szélén, kék ingben Nebojša Stefanović szerb belügyminiszter, szürke pulóverben Vanja Udovičić egykori vízilabdázó, jelenleg ifjúsági- és sportminiszter

Az első negyed még remek volt. Vezettünk 1:0-ra (Mandić góljával, ha jól emlékszem). Aztán a második negyedben a törökök úgy gondolták, hogy ideje újrajátszani 1389-et. 3:4-re vezettek a félidőben, sőt, amikor véget ért a kosármeccs és streamet is sikerült találni, 3:5 volt az eredmény.
Aztán rögtön 3:6. Szépítettünk, (4:6), de a törökök bevágtak egy újabb gólt. 4:7.

Meccsfotó: Mandić valamikor a mérkőzés hevében

Partizan-játékos lassú és módszeres vízbefojtása török módra

Vladimir Vujasinović

Szóval, ez az a pillanat, amikor az ember elkezdi magában fogalmazni a szép, megható (és a törököknek beszólogatós) posztot a mérkőzésről, de megtanulhattam volna már, hogy a Partizan pont a rohadt nagy feltámadásokról szokott szólni, meg a Parni valjakról, a gőzhengerről, amikor a csapat megrázza magát és legyakja az elbizakodott ellenfelet, mint egy elszabadult hóeke.
Stojanović kezdte a sort, jött, látott és széttépte a Galatasaray hálóját (5:7). Nem sokkal később Gavril Subotić érkezett, és már csak egy gól volt a hátrányunk (6:7).
Aztán Mandić kiegyenlített egy fergeteges góllal. (7:7)

Meg kell említeni Dimitrije Rističevićet is, aki ezen a mérkőzésen megint csodát művelt, minden védhetőt kivédett, néhányat még a védhetetlenek közül is.

Jakšić és Subotić blokkolnak egy török támadást

Gilen pedig megszerezte a vezetést, de úgy, hogy az RTS 2 kommentátora már itt eksztázisban ordított.


Mandić hozott egy újabb gólt büntetőből (9:7). A kegyelemdöfést pedig Subotić adta meg, a világ legpofátlanabb troll góljával.


Összefoglaló videó:


Az utána következő, teljesen megérdemelt ünneplés.


Ez pedig csak nektek, csak itt, csak most: 11 perc masszív eksztázis.



(Képek: Facebook/Vaterpolo klub Partizan Raiffeisen)

2015. január 19., hétfő

Videoklip!!!! Grupa JNA - Dajte gol

Hölgyeim és uraim,
Pogó indul.


Kiegészítés:
egy ILYEN fotó. Duško Vujošević és a Grupa JNA.

(kép: Facebook/KK Partizan)


KK Metalac Farmakom - KK Partizan 72:83 (Adria Liga)

Ezen a mérkőzésen tért vissza Edo Murić, stílusosabban nem is történhetett volna.
Kivágtattunk a parkettre és elhúztunk 0:7-re.
Aztán 2:11-re.
A valjevóiak aztán kicsit összekapták magukat és feljöttek 9:11-re. Mačvan és Pavlović visszaállították a világ rendjét (9:18).
És itt lépett a pályára Edo Murić. Szigszalaggal a vállán bekocogott a pályára (óriási üdvrivalgás közepette), majd Gagić szétblokkolta az ellenfelet, a labda Murićhoz került, ő a maga részéről köszönte szépen és bemutatta az Év Zsákolását.


Utána 17:22-nél zúzott egy olyan hárompontost, ki tudja, hány méterről, hogy muszáj most azonnal oktatófilmet csinálni belőle. Ezzel mentünk a következő negyedre (17:25).
Murić aztán ott folytatta, ahol abbahagyta (17:27). Tartottuk a több, mint 10 pontos előnyt: 21:32, Milosavljević egy hatalmas hárompontossal, majd 22:36 Milutinovtól, Mačvan asszisztjával, utóbbi később kosarat is dobott (26:38), Andrić-tyal összejátszva.
28:41-nél a Metalac feljött 5 ponttal (33:41), aztán 33:44-nél jött a Romboló Erő, azaz Đorđe Gagić.


A fenti gigablokkot egy verekedős-bíróval üvöltözős jelenet előzte meg, majd utána úgyszintén üvöltözés következett, mert Murićra technikai faultot sóztak a bírók. Ha a lassítás jól mutatta, akkor egy azaz 1 db blokk miatt. Tetszik érteni. Drasztikusan védekezett. Az a Murić, aki - a klasszikust idézve (copyright by Peterdi Pál) egy végtelenül kedves, aranyos srác, aki még drasztikátlant se tud védekezni, nemhogy drasztikust. Ettől függetlenül ráfújták a technikai faultot, a Metalac meg bevágta a büntetőt. (38:44) 38:45-tel mentünk félidőre, Tepić kicsit igazított az álláson még szünet előtt.
A harmadik negyedben kezdett szép lassan elszabadulni a pokol. Egymás után röpködtek a faultok a Partizan játékosaira, volt köztük technikai is, ennek meg is lett az eredménye, a Metalac fordított, vezettek 51:50-re. Mačvan visszafordította (51:52), a Metalac is (53:52), Pavlovićnak aztán elege lett (53:54), aztán Milosavljević találata után (53:56) a bírók Pavlovićot faultolták egy blokk miatt. Az ellenfél szép lassan feljött, majd kiegyenlített (58:58) és meg is szerezte a vezetést (60:58). Milutinov egyelített egy zsákolással.


60:63-mal zártuk a negyedet.
Az utolsó játékrészben elhúztunk 60:67-re és innentől kezdve végig tartottuk az előnyünket. A Metalac néha csak egy-két ponttal maradt le. Közben Murić kipontozódott, Gagićot úgy képen törölték, hogy a padlóra esett, Pavlović egy találatát nem adták meg, de ezzel együtt tartottuk magunkat. Az utolsó percekben egy 4:13-as sorozatot produkáltunk, az utolsó kosarat a Kapitány dobta be.

Összefoglaló:



A Liga jelenlegi állása 18 forduló után:
1. CZ 34 pont*
2. Budućnost Podgorica 33 pont
3. Cedevita 30 pont
4. Partizan 29 pont
5. Union Olimpija 27 pont
6. Cibona 27 pont
7. Krka 26 pont
8. Szolnoki Olaj 26 pont
9. Metalac 26 pont
10. Mega Leks 25 pont
11. Zadar 24 pont
12. MZT Skopje 24 pont
13. Igokea 23 pont
14. Levszki Szófia 18 pont*

A *-gal jelzettek 17 mérkőzést játszottak idáig.


2015. január 16., péntek

A nap dobása

Közreműködik: Jan Vesely



A nap képe - ki nevet a végén?

Azaz csapjuk agyon a szabadidőt edzőtáborban. Egyfelvonásos vígjáték. Szereplők: Vojislav Stanković, Nikola Ninković, Saša Ilić és Petar Grbić.

(kép: Twitter)


OK Partizan - OK Novi Pazar 3:0

12 mérkőzés óta vagyunk veretlenek. Ilyen még nem volt a röplabdacsapat történetében.
A Novi Pazar felszívta magát és az elején még vezettek is. Két-három ponttal előttünk jártak és az igazság az, hogy az első szettet gyakorlatilag elvesztették, ilyen-olyan hibákkal. 25:22 lett az első menet vége.
Aztán itt volt az ideje, hogy átvegyük az irányítást. Mrdak hozta a szokásos lehengerlő formáját (21 pontot szerzett ezen a meccsen), csatlakozott hozzá a Mijailović-Kostić duó, és elhúztunk 14:9-re.

Meccsfotó: Mijailović lecsap, a Novi Pazar játékosai minden erejükkel blokkolnak
(kép: zurnal.rs)

23:18-ra vezettünk, a vendégek feljöttek két ponttal. Ekkor jött ismét Mrdak és kíméletlenül szétszaggatta a Novi Pazar sorait. 25:21-re megnyertük a második szettet is.
Az utolsó játszmában ismét felszívta magát a vendégcsapat és vezettek is 0:3-ra. A Partizan viszont beindította a gőzhengert, 18:9-nél már csak az volt a kérdés, hogy felvigyük-e 10 pontra a különbséget, vagy maradjon-e egyszámjegyű. A játékrész végeredménye 25:15 lett, a Partizan pedig 12 lejátszott mérkőzés után 33 ponttal, 6 pont előnnyel vezet a második helyezett Crvena Zvezda előtt.


Képek a téli felkészülésről

A fiúkat kizavarták a Košutnjakra futni. (Mielőtt még bárkit kitörne a frász, hogy Zemuntól odáig loholtak: busszal vitték és hozták őket.)

A hangulat a topon: Grbić és Babović

Igen, Stanković is a csapattal készül

Volkov is még itt van

...ezt a mögötte érkező Šaponjić meg is erősíti

Nemanja Kojić

A Kapitány: Saša Ilić

Brašanac képéről még itt sem olvad le a széles vigyor, ahogy Pantić mögött fut

"Húzzunk bele, lekéssük a reggelit"

Živkovićék sem maradnak le

Petar Škuletić és Miroslav Bogosavac

A jutalom: temérdek ásványvizes palack

Ez Ninkovićot is fellelkesíti

Levezető gyaloglás Drinčić módra

Mindig tessék odafigyelni arra, amit az idősebbek mondanak: Saša Ilić magyaráz Pantićnak és Brašanacnak

Van, akinek még a hosszú futás sem tudja letörni a jókedvét

Nyújtás és derekak kiropogtatása

Lazović és Branko Ilić lazítanak

Fiatalok egy kupacban: Marinković, Pantić, Lukić és Šaponjić

Džiginek mindig sikerül fotogén pózt találnia

Képek: Facebook/Fudbalski klub Partizan