2016. május 4., szerda

Radnik Surdulica - FK Partizan 0:4 (szuperliga, 34. forduló - play-off, 4. forduló)

A technika összes ördöge összeesküdött ez ellen a blogposzt ellen. A netem megint napok óta haldoklik, és természetesen tegnap, a meccs alatt kellett összeomlania, de annyira, hogy még a Partizan honlapján a live score közvetítést sem tudta betölteni. Most tudtam csak megnézni utólag, ezen a linken.
Képek nincsenek a mérkőzésről. Se a Partizan honlapján, se a Facebook-oldalon nincs egy darab sem. Fogalmam sincs, hogy ennek mi az oka, én mindenesetre hoztam néhány screenshotot.
Vehemensen kezdett a két csapat. Rengeteg volt a szabálytalanság, a Surdulica játékosai nekiestek a Partizannak, folyamatosan le- és felrúgták őket, mintha direkt ki akartak volna minket nyiffantani. A 2. percben már kaptunk is egy szabadrúgást jó 22 méterre a kaputól. Mihajlović beívelte, a kapus leszedte.
A 6. percben Brašanac kapta a labdát bal oldalon. Felvitte, éles szögből rálőtte, a kapus elkapta. Egy perccel később Bogosavac ívelt neki előre. Brašanac felfutott a bal oldalon, beküldte a labdát középre, ott Bozsinov addig körülményeskedett, míg szerelték. Saša Ilić próbálta menteni a menthetőt, az ő próbálkozása szöglettel végződött.
A 9. percben Saša Ilić passzolt előre. Brašanac elkapta a lövést, majd az ötösön végtelenül önzetlenül Bozsinovnak passzolt, de a kapus gyorsabb volt, mint az a lajhár megelőzte a bolgárt. A Radnik már indult is kontrára. Deletić kapta a labdát a jobb oldalon, felfutott, rá is lőtt, jócskán mellé.
Ettől az egy helyzettől eltekintve a Surdulica gyakorlatilag beszorult a térfelére. A 14. percben tudtak valahogy kitörni, Owusu kapott nagy labdát a 16-osunknál valahonnét a mélyből. Rálőtt, fölé.
A 17. percben Saša Ilić ment fel a bal oldalon. Átküzdötte magát a védőkön

eskü, ezt tanítani kellene, basszus, ahogy ez a közel 40 éves veterán még mindig hanyag eleganciával, vérprofi módon cselez, passzol és irányít

beadta középre Bozsinovnak, Bozsinov az ötösről lőtte fölé.

Bozsinov durcás képe a kihagyott helyzet után

Da Boss

A 22. percben szabadrúgást kaptunk a jobb oldalon. Golubović (ha jól láttam...) ráfejelt, a kapus védett.
A 24. percben szögletet kaptunk, de a beívelést a Radnik védői kirúgták, de a jobb oldalon érkezett Vulićević és egy becsúszással, talppal (!) lőtte kapura. A Radniknak az volt az óriási szerencséje, hogy Vuković ott állt a gólvonalon és mentett, különben már itt 0:1 lett volna.
Egy perc múlva Saša Ilićnél volt a labda. Továbbpasszolta Brašanacnak, Brašanac Mihajlovićnak rúgta a bal oldalra. Mihajlović rálőtt, fölé.
A 31. percben egy Brašanac-Mihajlović kényszerítő után Mihajlović balról rálőtt. A labda megpattant a Surdulica védőjének a felkarján (a lassításban egyértelműen látszott), de a bíró nem fújt 11-est.
Rá egy percre Bogosavac küldte a labdát Brašanacnak. Brašanac rálőtt bal oldalról, a kapus védett.
A 34. percben Stojanović kapta a labdát valahonnét a saját térfelükről a 16-osunknál. Ráfejelt, mellé.
A 37. percben Vulićevićet durván felvágták a Radnik 16-osának a jobb oldalán. Erősen a vonalnál történt az eset, de a lassítás egyértelműen mutatta, hogy a büntetőterületen belül történt a szabálytalanság.
Piper játékvezető szerint nem. Megint csak továbbot intett.
A 39. percben Mihajlović lőtt rá a 16-os bal sarkáról, éppen hogy fölé. Majd a 41. percben megint nála volt a labda. Megindult felfelé a bal oldalon és betálalta középre Bozsinovnak. Bozsinov ott állt a 16-os vonalánál, rálőtt, és sikerült betalálni a háló közepébe. 0:1

A gól utáni pillanat

"Hé, te! Te ott fent! Most már ideadhatnád a csokimat! Látod, gólt lőttem!'

A 45. percben Saša Ilić passzolt előre Brašanacnak. Brašanac belőtte a labdát középre, ott Bozsinov lecsapott rá és rálőtt. A labda megpattant a kapuson és róla egyenesen a hálóba perdült. 0:2

Jár a pocaksimi

A második félidőben jó sokáig nem történt semmi. Támadtunk tovább, néha a Radnik is próbálkozott, egy idő után egyre bátrabban. Továbbra is rengeteg volt a durvaság, más alig történt. Mindkét csapat sokat futott, de a kapura egyik sem volt veszélyes. Ez így ment egészen az 58. percig, amikor Bozsinov passzolt Mihajlovićnak. Mihajlović egyből rá is lőtt, a labda pedig az elképedt kapus mellett a hálóba vágódott. 0:3


A gólszerző

A 60. percben volt a Radnik első valamirevaló helyzete, de azt is lefújta a bíró les miatt...

Saša Ilić jön le a pályáról. A surdulicai közönség vastapssal köszöntötte, Mutavdžić pacsizott vele, ahogy lekocogott

;)

Itt a Radnik kicsit többet volt a térfelünkön, mint korábban, de semmilyen veszélyt nem jelentettek a kapunkra. Az iram egy idő után lelassult; a labdát többet birtokoltuk, de nem tudtunk helyzetbe kerülni.
A 68. percben szabadrúgást kapott a Radnik kb. 25 méterre a kapunktól, középen. Némi toporgás után Arsić lőtt rá és telibe találta a bal kapufát.
A 73. percben Deletić lőtt rá, fölé. Még ugyanabban a percben Owusu indult meg a bal oldalon és ívelte be középre, de a másik játékos, aki kapta a labdát, jócskán fölélőtte.
A 78. percben Mihajlović kapott mélyről egy indítást. Rálőtt, egyenesen bele a kapusba. A labda Lukić elé pattant, végül kirúgás lett belőle.
A 83. percben szabadrúgást kapott a Surdulica. Deletić ívelte be középre, Mutavdžić ráfejelt, mellé.
A 88. percben szögletet kapott a Radnik. A beívelést Šaranov kiöklözte, de továbbra is a hazaiaknál volt a labda. Marković cselezett a bal oldalon, majd rálőtt, Šaranov kivédte, de a labda Mutavdžić elé pattant. Ő is rálőtt, Šaranov védett, végül Golubović tisztázott.
A 90. percben Mihajlović indult meg megint a labdával a bal oldalon. Rálőtt, fölé. Rá egy percre viszont már nem hibázta el. Everton jött fel a jobb oldalon a labdával, előrepasszolta Golubovićnak, ő továbbította Mihajlovićnak középre. Mihajlović pedig kapásból egy hatalmas gólt rúgott a kapuba. 0:4

Mihajlović ellövi...

...aztán már lehet is ünnepelni


Összefoglaló:


Tények:

Helyszín: FK Radnik stadion, Surdulica
Nézőszám: 2500
Vezette: Petar Piper (partjelzők: Oliver Petrović, Slađan Rajković - tartalék játékvezető: Milan Minić - gólbírók: Milan Ilić, Bojan Nikolić)

Radnik Surdulica: Ristić - Marković, Vuković, Gojković, Milovanović - Putinčanin, Deletić, Arsić (Pavlović, 73.), F. Stojanović (Mutavdžić, 46.) - S. Stojanović (Jovanović, 61.), Owusu
Vezetőedző: Miloš Veselinović

FK Partizan: Šaranov - Vulićević, M. Stevanović, Jovanović, Bogosavac - Brašanac (Kosović, 46.), Everton, S. Ilić (Lukić, 68.) - Golubović, Mihajlović - Bozsinov (Vlahović, 75.)
Vezetőedző: Ivan Tomić

Gólszerzők: Bozsinov (41., 45.), Mihajlović (58., 90+1.)
Sárga lap: Milovanović (51.), Ristić (79.), ill. M. Stevanović (78.)

A rájátszás jelenlegi állása:
1. CZ 45 pont
2. Čukarički 36 pont
3. Partizan 34 pont
4. Vojvodina 30 pont
5. Radnički Niš 29 pont
6. Borac 26 pont
7. Surdulica 25 pont
8. FK Voždovac 21 pont

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése