2016. január 31., vasárnap

Radnički - VK Partizan 7:7 (Triglav Liga, 12. forduló)

Kemény, durva meccset játszott a két csapat Kragujevacon, a statisztikákból ítélve egészen biztosan. Nagyon sokat elárul, hogy a kiállítások aránya 10:9 volt, sőt, a Radnički egyik játékosa, Manić még valamikor a harmadik negyed vége előtt kipontozódott (a harmadik negyedben néztem meg először a mérkőzés live score oldalát, akkor már Manić neve mellett ott volt a piros 3-as).
Az első negyedben még minden simának tűnhetett. 2:4-re vezettünk, hézag egy szál se, valószínűleg itt még mindenki úgy gondolta, hogy fél kézzel lenyomjuk a tabella utolsó előtti helyén lévő kragujevaciakat. Aztán a fene tudja, mit rágcsáltak a második negyed előtti szünetben, mert totál megizmosodva térhettek vissza (vagy mi csináltunk rengeteg hibát - vagy mindkettő...). Bevágtak három gólt, nekünk csak egyre telt, így kiegyenlítettek. 5:5-tel mentünk félidőre.
A második félidőre már csak a pankráció maradt. A harmadik és a negyedik negyedben is csak egy-egy gólt tudott lőni mindkét csapat és leginkább a kiállítások számát gyarapították.
A mérkőzés hőse Mateja Asanović lett 2 góllal. A többiek csak 1-1 gólt lőttek, név szerint: Gilen, Tigkas, Gogov, Tanasković és Stojanović.

Tabella később lesz.


2016. január 30., szombat

Budućnost - KK Partizan 78:65 (Adria Liga, 22. forduló)

Hát ez rémes volt.
Szarul játszottunk, szenvedtünk, és még a bírók se szerettek minket.
Pedig az elején még tökjónak tűnt minden. Vezettünk 2:7-re, de a Budućnost kiegyenlített (9:9). Aztán nagy csend jött.

Az egész mérkőzés az ilyen és ehhez hasonló néma, súlyos harcokról szólt. Egyik csapatnak sem sikerült semmi, a labda úgy pattogott le a gyűrűről, mintha legalábbis félt volna tőle.

Alig több, mint 2 perc volt hátra az első negyedből, amikor Vitkovac végre betalált (9:11), a baj csak az volt, hogy ez a podgoricaiakat is felébresztette (12:11). Sebaj, nekünk volt egy Kevin Jones-unk (12:13), nekik viszont lett egy büntető (14:13). A bírók már itt nagyon nem szerették Vitkovacot, sorban fújták rá a faultokat. A Budućnost még bedobott egy kosarat, 16:13 lett az első negyed vége.


A második negyedben visszavettük a vezetést (16:17), de ez nem tartott sokáig (21:17). Közben a stream nagyokat haldoklott, és a Partizan is vergődött. Innentől kezdve egész végig a Budućnost tartotta a kezében az irányítást. Még csak ki sem tudtunk egyenlíteni, legfeljebb megközelítettük őket egy-két pontnyira. (26:24)


Itt még egyelőre a 8 pontos különbséget tartottuk (32:24), igyekeztük azért ezt csökkenteni. Marinković dobott egy hárompontost (34:29), a Budućnost is, sőt, még egy bónuszdobást is kaptak (38:29), végül Murić hárompontosával kicsit szépítettünk (38:32). Így mentünk félidőre.

Ez a két kép teljes mértékben jellemzi az egész mérkőzést


A harmadik negyedben folytattuk a vergődést. 42:34-ről feljöttünk 42:39-re (a negyed közepére), itt viszont a bírók elkezdték két kézzel szórni a büntetőket a Budućnostnak. A hazaiak így el is érték a 10 pontos különbséget (53:43), a Partizannak viszont valamikor a harmadik negyed vége felé ítéltek büntetőt először a mérkőzés során. Aranitović volt az, aki kapta, értékesítette is (53:45). Ha a Budućnost épp nem büntetőt dobott, akkor hárompontosokat szórt és ezek ellen gyakorlatilag tehetetlenek voltunk. Túllépték a 10 pontos különbséget (58:47), de azért a negyed legvégén Jones bemutatta, hogy kell úgy kosarat dobni, hogy pont a dudánál essen be a labda a hálóba.


Az utolsó negyed egy vesszőfutás volt. Vitkovac még betalált büntetőből (60:54), de utána sokáig az égvilágon semmire nem voltunk képesek.

Nem tudom, mikor produkáltunk utoljára egy negyeden belül ennyi lepattanót.

A Budućnost feljött 66:54-re. Đumić büntetője és Murić találatai is csak arra voltak elegendőek, hogy 69:60-ra tartsuk magunkat, de itt a hazaiak egy 9 pontos sorozatot csináltak és 78:60-ra elhúztak. Még be tudtunk ugyan dobni két kosarat (ezek közül egy hárompontos volt, Murićtól), de az égvilágon semmit nem segített rajtunk.

Összefoglaló:


Budućnost: Suad Šehović (11), Jaramaz, Subotić (6), Sead Sehović (9), Čarapić, Cook (6), Ilić, Dragićević (13), Marić (14), Jenkins (14), Rikić, Kanačević (5)

KK Partizan: Cvetković (2), Aranitović (4), Jones (13), Murić (17), Marinković (6), Vitkovac (6), Đumić (7), Koprivica, Magdevski, Milutinović, Vrabac (2), Wilson (8)

Tabella később lesz, még vannak hátra meccsek a fordulóból.
Update: a Liga jelenlegi állása
1. Budućnost 42 pont
2. CZ 38 pont
3. Cedevita 38 pont
4. Mega Leks 37 pont
5. Cibona 32 pont
6. Zadar 32 pont
7. MZT Skopje 31 pont
8. Union Olimpija 31 pont
9. Igokea 31 pont
10. Partizan 31 pont
11. Krka 31 pont
12. Metalac 30 pont
13. Sutjeska 29 pont
14. Tajfun Šentjur 29 pont

(képek: aba-liga.com)

2016. január 29., péntek

Vojvodina - VK Partizan 8:11 (Triglav Liga, 11. forduló)

Véget ért a téli szünet a Triglav Ligában, a Partizan vízilabdacsapata Újvidéken kezdte a szezont. Az első negyedben már 2:4-re vezettünk és a második negyedben sem lassítottunk le. A félidőben már 3:7-re vezettünk.
A szünet után a Vojvodina kicsit összekapta magát, de ez is csak annyira volt elég, hogy feljöjjenek 6:8-ra, még csak ki sem tudtak egyenlíteni. Az utolsó negyedben Šulc bedobott egy büntetőt (7:9), de Subotić a hóna alá kapta a csapatot és sürgősen bevágott még két gólt, beállítva a végeredményt. Ő lett a nap hőse is 4 góllal, őt követi Drašović és Asanović (2-2 gól). 1-1 gólt szerzett Manojlović, Gogov és Vico.

Tabella később lesz.
Update: a Liga jelenlegi állása:
1. Dubrovnik 30 pont
2. Primorje 27 pont
3. Jadran HN 24 pont
4. Partizan 19 pont
5. Mladost 16 pont
6. Mornar 10 pont
7. CZ 9 pont
8. POŠK 7 pont
9. Vojvodina 3 pont
10. Radnički 2 pont

OK Partizan - Novi Pazar 1:3 (szuperliga, 12. forduló)

Viszonylag lazán lemosta a röplabdacsapatunkat a Novi Pazar együttese. Végig uralták a mérkőzést, az első szettet megnyerték 22:25-re, a másodikat 16:25-re. Egyedül a harmadik szettben tudtunk felmutatni erőteljesebb, összeszedettebb játékot, meg is nyertük 25:21-re. Még a negyedik játszmában is tartottuk magunkat. Az elején 8:6-ra vezettünk. A játékrész közepén is csak egy ponttal voltunk lemaradva (15:16), de a Novi Pazar túl erősnek bizonyult. A vége 21:25 lett, a mérkőzést pedig megnyerték a vendégek 1:3-ra.

A Sportski žurnalnak innen egy pacsi, hogy pár órával a mérkőzés vége után már meg is jelent a tudósításuk.

OK Partizan: Buša (10), Pantić (7), Nedeljković, Žugić, Lopar (11), Kostić (4), Tasić, Rajković (libero), Jokanović, Veličković (15), Polomac (7), Perišić
Vezetőedző: Vladimir Vasović

Novi Pazar: Zoranić, Novoselac (3), R. Stevanović (15), Delić, Daca (8), N. Stevanović (19), Radović (20), Božović, Brzaković (1), Zatrić (7), Bulatović, Kapur (libero)
Vezetőedző: Milan Gršić

Tabella majd később lesz.
Update: a bajnokság jelenlegi állása
1. CZ 33 pont
2. Vojvodina 30 pont
3. Novi Pazar 24 pont
4. Niš 20 pont
5. Partizan 16 pont
6. Spartak Ljig 15 pont
7. Radnički 15 pont
8. Ribnica 15 pont
9. Klek 11 pont
10. Inđija 1 pont

2016. január 28., csütörtök

A Živković-saga

Ez a blogposzt nem kíván igazságot szolgáltatni, nem akarja megmondani a frankót. Ez nem ennek a blognak a dolga, erre ott vannak az igazságügyi szervek. Csupán megkísérlem összefoglalni az eddig történteket - a saját véleményemet természetesen mellékelem, de ez szigorúan a magánvéleményem, egy a sok magánvélemény közül, nem valamiféle "ex cathedra" megnyilvánulás. Természetesen bárki hozzáfűzheti a saját véleményét, kulturált stílusban.

Ahogy azt egy korábbi blogposztban már leírtam, már az őszi szezon végén sejteni lehetett, hogy Andrija Živković nem marad a Partizannál. Állítólag egy csomó nagy európai klub két marokkal kapott volna a kis világbajnok után, de egyetlenegy sem járt közülük sikerrel. Aztán jött a hír, hogy az immáron volt menedzserrel, Pini Zahavival még anno megkötött szerződésnek volt egy záradéka: ha Živkovićot nem sikerül eladni a csapattal való szerződése lejártáig, akkor a klub közel kétmillió euró bánatpénzt köteles fizetni az izraelinek.

Egy jóérzésű átlagszurkoló már itt felhördül. Mi ez?... Mi az, hogy bánatpénzt kell fizetni, ha a srácot nem sikerül a szerződés lejártáig eladni?... Ki találta ki ezt, és főleg, ki az, aki ebbe belement és alá is írta?... Kinek volt ez így jó és miért? Mit mondtak az ügyvédek, akik átnézték a szerződést az aláírás előtt? Látta-e egyáltalán ügyvéd a szerződést, vagy csak aláírták és kész?...


Itt jött a képbe Ivica Iliev, a Partizan sportigazgatója, és itt kezdte meg hosszas médiahakniját. A Kurirnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy ha Živkovićot nem sikerül eladni, vagy nem hosszabbítja meg a nyáron a szerződését a Partizannal, akkor a Zahavinak fizetendő összeg miatt (itt már 2 és fél millió euróról szólt a nóta...) a klub a tönk szélére kerülhet.

"Ha [Živković] nem hosszabbítja meg a szerződését [a Partizannal], akkor a Partizannak büntetést kell fizetnie. Ez azt jelenti, hogy bezárhatjuk a boltot. Több, mint 200 család találhatja magát az utcán, és úgy fognak emlékezni Andrijára, mint a játékosra, aki miatt a klub tönkrement", idézi a Mozzartsport Ilievet.

Lehet, hogy csak nekem tűnik úgy, de Iliev mintha már itt elkezdett volna valami manipulatív játszmát. Mindenesetre ennek a kijelentésnek a nyomán Andrija Živković apja, Jovica kiadott egy nyílt levelet. Eltekintve a levél sokszor túlfűtött, dühös hangvételétől

melyik szülő nem lenne dühös ilyen helyzetben, amikor a gyerekéről van szó?...

id. Živković minimum elgondolkodtató részleteket közölt a háttérben zajló eseményekről. Mindehhez dokumentumokat is mellékelt. Röviden a lényeg: az apa álláspontja szerint a Partizan akkori főtitkára Darko Grubor kijelentette: Andrija Živković márpedig az ő tulajdonuk - nyilván jogilag, vagyis bármi, ami a játékossal kapcsolatos, átigazolás, stb. az a Partizan jogköre, másnak semmilyen beleszólása nem lehet. Továbbá az apa szerint a klub nyomására jött létre a Pini Zahavi-féle szerződés is, (szerinte) anélkül, hogy erről bárkit, játékost, szülőt, ügynököt megkérdeztek volna. Viszont az apa azt állítja, hogy a szerződés nincs sehol.

Nyilván a klubnál van, ők meg dehogy fogják a nyilvánosság elé tárni.



Visszautasítja továbbá azokat a vádakat, amik őt (illetve a fiát) anyagiasnak állítják be, akiket csak a pénz motivál. Jovica Živković elmondása szerint még a Real Madrid (!!!) is megkereste őket, hogy leszerződtessék Andriját. 15 millió eurót (!!!) kínáltak volna érte, igaz, egyből kölcsön is adták volna egy másik csapatnak. Állítása szerint más, top kategóriás csapatok is megkeresték őket, de mindegyiket visszautasították, mert Andrija a Partizannál akar játszani.
Ezek után egy magát Partizan-szurkolónak valló csoport is kiadott egy nyílt levelet, amiben a fiatal játékost minősíthetetlen jelzőkkel látták el, konkrétan kikiáltva őt bűnbaknak, mi több, "zvezdaš"-nak titulálják őt.

Mintha mind megfeledkeztek volna Živković számtalan góljáról, mérkőzéseiről, cseleiről, világbajnoki aranyérméről.


Érdekesség, hogy ezt a nyílt levelet egy bizonyos Vladimir Vuletić rakta ki a Facebook-jára, az a Vladimir Vuletić, aki amúgy a Partizan felügyelőbizottságának az elnöke.

"Szurkolói levél". Tetszenek érteni.

Ezen a ponton kezdődött egy egészen hihetetlen és gusztustalan sárdobálás. Először megszólalt Nagy Albert, aki a bizonyos Pini Zahavi-szerződés idején a Partizan sportigazgatója volt. Sok konkrétumot nem mondott, inkább csak mosta a kezeit. Aztán megszólalt Saša Ilić is, aki a nyilatkozatával csak még jobban felkavarta a port és még jobban megosztotta az amúgy is zavarodott, dühös és értetlen szurkolótábort.

Saša Ilićről csak a legnagyobb tisztelettel tudok beszélni, és most, mint egyszerű szurkoló, a legnagyobb tisztelettel csak annyit kérnék tőle, hogy ne tárjon soha többé a nyilvánosság elé olyan dolgokat, amik az öltözőajtó mögött zajlottak le. 

Aztán még az egykori kapus Vladimir Stojković is megszólalt, bár őt egyrészt a kutya nem kérdezte, másrészt ott Izraelben ő sem tudhat sokkal többet erről az egészről, mint az átlag szurkoló, aki csak a híreket olvassa. Közben állítólag (meg nem erősített hírek szerint) a Živković-szerződés dokumentumai már a rendőrségen vannak, de az nem derül ki, hogy mi ellen folyik a nyomozás és ki a feljelentő.
A vezetőség közben mélyen hallgat. (Vazura is legfeljebb csak a szemeit forgatja és sóhajtozik.) Se az egykori, se a mostani menedzsment egyetlen tagja sem hajlandó nyilatkozni (leszámítva Nagy Albertet). Dragan Đurić egykori elnök kerek perec letagadta az egészet. A többiek pedig hallgatnak. Iliev közben körbeturnézza az összes sportmédiát és folyamatosan nyomás alatt tartja a közvéleményt azzal, hogy szerinte Živković miatt van minden, mert a játékos jobban szereti a pénzt, mint a Partizant. Ettől viszont már Živković jelenlegi menedzserének, Predrag Đorđevićnek lett epefakadása és ő is kiadott egy nyílt levelet, amiben elküldi az anyjába a Partizan teljes vezetőségét, kiemelve, hogy egy 19 éves kölyköt vegzálnak, aki igazából semmi mást nem akarna, mint az imádott csapatában focizni, viszont pont ennek az imádott csapatnak a vezetősége teszi ezt lehetetlenné. Eközben Iliev folyamatosan nyomás alatt tartja a közvéleményt, a játékosokat, a szurkolókat és magát Andrija Živkovićot is.


Az eredménye ennek meg is lett: a jelenlegi állás szerint Andrija Živković egészen biztosan nem fogja meghosszabbítani a szerződését a klubbal a nyáron.

Ha lehetek ennyire személyes: egészen el vagyok szörnyedve attól, hogy Iliev micsoda manipulátor. Nem tudom, mi a célja ezzel, hogy miért, kiknek csinálja, de nagyon sürgősen abba kellene hagynia, mert ez már gyomorforgató.
És ha még hozzáfűzhetek ennyit: Živković helyében én sem hosszabbítanám meg a szerződésem. Azok után, hogy a szívét-lelkét a klubnak adta, hogy sérülten is hozta a gólokat, ezek után eldobják, mint egy használt rongyot és még nyilvánosan meg is hurcolják... Megértem, hogy a szíve még mindig idehúzza, de azt is, hogy elege van az egészből. Ő az egészben a legártatlanabb és az ő nevét mocskolják be a legjobban.

A sztorinak még messze nincs vége. A folytatás már egy következő blogposzt témája lesz.

2016. január 26., kedd

KK Partizan - KK Crvena Zvezda 86:81 (Adria Liga, 21. forduló)

GYŐZELEM!!!!
De nemcsak sima győzelem, hanem letiprás, rommá alázás, darabokra tépés. A vérüket ittuk, megástuk a sírjukat és aztán azon táncoltunk.
A mérkőzés előtt a szurkolók gyülekeztek, a csapat szorgalmasan melegített, a közönség már itt ünnepelt...

(kép: Twitter)

...amikor a játékoskijárónál megjelent Aleksandar Džikić.


Aztán következett a játékosok bemutatása egyenként, ahogy az minden mérkőzés előtt lenni szokott. A Pionir Hall már itt kis híján felrobbant.


Valaki szólhatna egyébként az operatőrnek, hogy ne tartsa ennyire lent a kamerát, mert Dejan Radonjić segge kurvára nem felemelő látvány.

Egyébként aki úgy látta, hogy a Zvezda soraiban ott van a Partizan egykori játékosa, Tarence Kinsey, az  jól látta.

Valamikor január elején volt az, hogy Kinsey szerződést bontott az akkor csapatával, a Trabzonsporral és híre ment, hogy visszatér Szerbiába. A Partizan-szurkolók az összes létező közösségimédia-felületen kérlelték, hogy jöjjön vissza a csapathoz. Kinsey végül a vörösöket választotta. A miértre az volt a válasza, hogy ott több fizetést kap.

A szurkolók külön készültek az ő fogadtatására. Kinsey személyre szabott transzparenst kapott a Sírásóktól.

"Megkaptad a pénzed, Tarence, de a becsületedet örökre elvesztetted!"
(kép: Twitter)

Természetesen a Zvezda elnöke, Nebojša Čović is rendesen megkapta a magáét.

(kép: Twitter)



Čović ellen nemrég eljárás indult vesztegetés, pénzmosás és hivatali visszaélés miatt, amit mind Koszovóban követett el. Konkrétan a szerb rendőrség szervezett bűnözés elleni osztálya nyomoz utána. A Partizan-szurkolók meg röhögve dörzsölik a markukat, naná.

A meccs nyögvenyelősen indult. A Zvezda elhúzott 0:8-ra, nekünk meg az istenért nem jött össze semmi, folyton lepattant a labda a gyűrűről. Végül Jones törte meg a csendet (2:8).

Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor Kinsey a pályára lépett. Nem tudom, mikor hallottam utoljára ilyen füttykoncertet. A közönség ordított, szitkozódott, mutogatott, Kinsey biztos nem rakta zsebre, amit a Partizan-szurkolóktól kapott (ha már Čoki bácsi mesés fizetését zsebre vágta...).

Feljöttünk 5:9-re, Marinković dobott egy fantasztikus hárompontost.

Csak nekem tűnt úgy, vagy Cvetkovićra tényleg külön emberfogót küldött a Zvezda?...

De az állás 5:14 lett. Ezek a csávók hihetetlenül rámentek az ellopott labdákra, baromi gyorsak voltak és még annál is aggresszívebbek.

Oké, Blažić és Kalinić, a két fő patkány hiányában már messze nem voltak olyan szörnyűek, mint régebben. Meg most már az Embertelen Emberhegy Marjanović is lelépett Amerikába. A gyorsaságuk és az erőszakosságuk viszont még mindig megvan.

De itt az amerikai trió beizzította magát. Williams (7:14), Jones két találattal (11:16), Wilson (14:16).
Aztán Murić jött, látott és egy irgalmatlan hárompontossal átvette nekünk a vezetést (17:16). A Zvezda visszavette egy találattal, de Murićot nem lehetett megállítani.


Ez a meccs egyébként Murić jutalomjátéka volt. Két kézzel szórta a pontokat és a lehető legnemesebb bosszút állta azért, hogy a korábbi rangadókon szinte állandóan megsérült.

(kép: aba-liga.com)

Ezután Murić még egy bónuszdobást is kapott, 20:16-ra vezettünk. A Zvezda viszont megint átvette a vezetést (20:21). Itt viszont Jones büntetett: a negyed végét jelző duda előtt nem sokkal bezúzott egy hárompontost. 23:21 lett az első játékrész vége.
A második negyedben a Zvezda megint visszavette a vezetést (23:24). Majdnem végig így ment ez, hogy a számláló ide-oda billegett, mindig egy-két pont volt a különbség, a két csapat végig egymás torkát szorongatta. A játékon is látszott, súlyos, "darálós" mérkőzés volt, rengeteg faulttal. Vitkovac találatával megint mi vezettünk (25:24), aztán már nem (25:30), a játékosok nagyokat ütköztek, többször a földre estek, a bírók meg vagy lefújták, vagy nem.

(kép: aba-liga.com)

A második negyedben a Zvezda végig vezetett, de szinte mindig csak 2-3 ponttal. Rengeteg helyzetet kihagytunk, még ennyi gyűrűről lepattanó labdát rég produkáltunk. A találatok jó része büntetőből született mindkét oldalon. Egyszer volt egy neccesebb szakasz, amikor a vörösök elhúztak 35:44-re, de Marinković (38:44), Vitkovac (41:46) és Cvetković együtt összehozták, hogy csak 4 pont legyen a különbség félidőre. 44:48-cal mentünk szünetre.

Ott volt Milica Mandić is 
(kép: Facebook/KK Partizan)

A focisták közül is ott voltak jópáran, meg ott volt a futballcsapat majdnem teljes vezérkara. De ha nem baj, nem rakom ide Vazura undorító, löttyedt, hájas fejét. 

A második félidőre felpörögtünk. Murić szépített (47:48), aztán Cvetković visszaszerezte a vezetést.


Murić ismét (53:50). Jones, büntetőből (55:52). A Zvezda kiegyenlít (55:55), Wilson nem hagyja annyiban (57:55). A Zvezda büntetőből kiegyenlít (57:57), megint Wilson szerzi meg a vezetést (59:57). Újra kiegyenlítenek a vörösök, megint büntetőből (59:59), sőt, ellopják a labdát és átveszik a vezetést (59:61). Most Williams egyenlít ki (61:61). Zirbes eljátssza a nagyhalált a saját palánkja alatt, a bíró befújja támadói faultnak. Zirbes gonosz vigyorral értékesíti a büntetőt (61:63). Wilson újra kiegyenlít (63:63). A bíró újból befúj egy faultot a Partizannak, újabb ajándék büntető a másik oldalra (63:64). Megint Wilson egyenlít ki, szintén büntetőből (64:64).

(kép: Facebook/KK Partizan)

A Zvezda megint vezet, ki tudja, hányadjára lopták el tőlünk a labdát (64:66). Wilson megint kiegyenlített, sőt, kaptunk egy bónuszdobást is. 67:66, mi vezettünk a harmadik negyed végén!

Cvetkovićot próbálja megállítani Jović, sikertelenül
(kép: aba-liga.com)

A finálét Cvetković nyitotta (69:66). Itt Williams kipontozódott, a Zvezda pedig kezdett egyre jobban bedurvulni. (69:68) A bírók állandóan ránk fújták a támadói faultot, de nem sikerült nyerniük ellenünk, mert az Aranitović-Vitkovac páros hozott 4 pontot (73:68). A Partizan már az alapvonalnál letámadta a Zvezdát. A bíró befújta a faultot (nekünk, naná) a Zvezda viszont kihagyta a büntetőt. Nem baj, kaptak még egyet, ajándékba, azt már sikerült bedobniuk (73:70). Cvetković hozott egy óriási hárompontost.


A Zvezda megint kapott egy ajándék büntetőt (miért is ne... 76:71), aztán végre egy akciógólt is összehoztak (76:73), de összehozott egyet Jones is (78:73). Nem baj, a vörösök megint kaptak egy ajándék büntetőt a jóságos bíró bácsitól (78:75).
80:78-nál Miller is kipontozódott, le is vágott egy kisebb hisztit miatta. Közben Jonest fellökték, azt persze nem fújta le a bíró. Jones nemes bosszút állt (82:78) és itt már csak 1 perc 17 másodperc volt hátra. Vitkovacra támadói faultot fúj a bíró, büntető a Zvezdának, naná (82:79). Gudurić is kipontozódik, büntető a Partizannak. Murić értékesíti (84:79).
41 másodperc van már csak hátra. A Zvezda edzője időt kér. Utána bedobnak egy kosarat (84:81). 17 másodperc van már csak hátra.
És jön Murić.



3 másodperc van már csak hátra. Cvetković megszerzi a labdát, nekiiramodik, de az egyik vörös az utolsó erejével még blokkolja.
Nem baj.
Semmi sem baj.
NYERTÜNK!!!!!!

(kép: aba-liga.com)

(kép: Facebook/KK Partizan)


(képek: aba-liga.com)

De persze nem lenne Zvezda a Zvezda, ha nem rondítottak volna bele az ünneplésünkbe. Annyit lehetett csak látni, hogy a pálya közepén nagy kavarodás és lökdösődés támad, majd Aleksandar Džikić személyesen választja le a magáról megfeledkezett Štimacot a Partizan játékosairól.

(kép: Twitter)


Aztán végre letakarodtak a pályáról és lehetett ünnepelni.


(képek: aba-liga.com)

(kép: Facebook/KK Partizan)


A mérkőzés után a régi haverok is sorban gratuláltak.












Összefoglaló:



KK Partizan: Cvetković (16), Aranitović (2), Jones (17), Murić (15), Marinković (6), Vitkovac (9), Đumić (2), Magdevski, Milutinović, Williams (4), Vrabac, Wilson (15)

Crvena Zvezda: Kinsey (8), Rebić (2), Dangubić (7), Lazić (12), Simanić, Micić (4), Simonović (2), Gudurić (2), Jović (4), Miller (10), Zirbes (26), Štimac (4)

A Liga jelenlegi állása:
1. Budućnost 40 pont
2. Cedevita 37 pont
3. CZ 36 pont
4. Mega Leks 35 pont
5. MZT Skopje 30 pont
6. Igokea 30 pont
7. Partizan 30 pont
8. Cibona 30 pont
9. Zadar 30 pont
10. Union Olimpija 29 pont
11. Krka 29 pont
12. Metalac 29 pont
13. Sutjeska 28 pont
14. Tajfun Šentjur 28 pont


2016. január 24., vasárnap

Inđija - OK Partizan 0:3 (szuperliga, 11. forduló)

Ez a meccs tegnap volt.
Én pénteken értesültem arról, hogy egyáltalán lesz.

Már nem is csodálkozom azon, hogy a médiában ekkora csend van a röplabdaligáról. A szövetség mintha beleszarna az egészbe. A honlapjuk egy katasztrófa, a mérkőzésekről legfeljebb távirati stílusban írnak. Nincsenek képek a meccsekről, és tavaly óta a Youtube-csatornájuk sem frissül (akkor legalább még voltak összefoglalók). Nincsenek jelen egyetlen közösségi oldalon sem. 
Mindezt 2016-ban. A XXI. században.
Gratulálok.

Minimális információ áll a rendelkezésre, a lényeg kb. az, hogy a papírforma érvényesült és sima győzelmet arattunk. Végig vezettünk, az első szettet 21:25-re nyertük, a másodikat 14:25-re, a harmadikat 16:25-re.

Inđija: Lalić (10), Sretenović (1), Pešut (8), U. Grković (libero), A. Grković (4), Čolović, Andrić, Mićić (8), Stević, Kovačević (4)
Vezetőedző: Vladimir Šarenac

OK Partizan: Buša (17), Pantić (12), Nedeljković, Žugić, Lopar (7), Kostić (1), Rajković (libero), Jokanović (1), Veličković (13), Polomac (5), Popović, Perišić
Vezetőedző: Vladimir Vasović

A bajnokság jelenlegi állása:
1. CZ 30 pont
2. Vojvodina 27 pont
3. Niš 20 pont
4. Novi Pazar 21 pont
5. Partizan 16 pont
6. Spartak Ljig 15 pont
7. Radnički 12 pont
8. Ribnica 12 pont
9. Klek 11 pont
10. Inđija 1 pont

2016. január 19., kedd

BRÉKING: távozott a Partizantól Snežana Filipović

Snežana Filipović, az FK Partizan marketing menedzsere

jajj, bocsánat, már nem Filipović, hanem Snežana Borjan, mert elpasszolta magát hozzáment a szerb-kanadai, ex-Rad és ex-Radnički Niš kapushoz, Milan Borjanhoz

a mai napon lemondott (vagy fel-) posztjáról.
Sok vizet nem zavarna. Volt már ilyen, lesz is ilyen. Amiért ez a blogposzt mégis megszületett, az az, hogy Snežana Filipović Borjan lemondása után kiadta a világ legbutább, legfeleslegesebb sajtóközleményét. Itt lehet elolvasni szerb nyelven, roppant szórakoztató.

Itt még a Partizan marketing menedzsereként pózol
(kép: nadlanu.com)

Lássuk, mit ír a közleményben.
"Amióta itt dolgozom, azóta folyamatosan nagyon nehéz helyzetben vagyok, nemcsak a csapat gazdasági-pénzügyi problémái miatt, hanem azért is, mert nőként állandó megpróbáltatásnak, előítéleteknek és a közvélemény kritikájának vagyok kitéve."

Kedves Sneki, hol is kezdjem... Tudod, a helyzet az, hogy ezért te magad személyesen tettél meg mindent. Elég csak ráguglizni a nevedre, egy rakás olyan képet, cikket talál az ember, ami a magamutogatásodról szól. Szó nincs bennük a Partizanról, a munkádról (ha volt olyan egyáltalán...), csak rólad. Kizárólag rólad, a magánéletedről, arról a temérdek ostobaságról, ami kiesett a szádon. Mindent megtettél azért, hogy komoly és elkötelezett marketingigazgató helyett egy buta, sekélyes, szőke picsa legyél, pont az, akire vaskos, obszcén megjegyzéseket tesznek az emberek. Úgy viselkedtél, mint egy agyatlan celebritás, nem úgy, mint egy profi marketingszakember. Miért csodálkozol?... 

De azért folytatja.
"2012 szeptembere és 2016 januárja között 24 szponzori szerződést írtunk alá, tévés jogokat szereztünk meg és az európai kupasorozatok alatt is hirdetési lehetőségeket kaptunk."

Közbevetőleg: a Đurić-érában egy, azaz egy rohadt szponzora nem volt a csapatnak, pedig akkor te már vaskosan benne voltál a sűrűben, kedves Sneki. Nemhogy egy árva szponzor nem volt, de a stadion hirdetési felületei sem kellettek a kutyának se. Hadd ne linkeljem most ide azokat a felháborodott szurkolói nyílt leveleket, amik pont ezeket emlegetik fel, mint a csapat szörnyűséges anyagi helyzetének egyik okát. Azóta vannak szponzorok, amióta a Vazura-Vučelić hiénapáros az összes létező kapcsolatát, ismeretségét és megvesztegetési/zsarolási képességét bevetette. Ja, és tuti, hogy ők sem merő szerelemből hozták tető alá ezeket a szponzori szerződéseket, hanem jó vastag részesedésért.
A tévés jogok meg reklámlehetőségek automatikusan járnak, tetszik tudni. Oda sem kell nagy tehetség, legfeljebb sorba kell állni értük.

Megyünk tovább.
"A PR-tevékenység [a klubban] európai szintű."

Itt meg kellett állnom röhögni. Jól van, Sneki, megvolt a benyalás Bikinek* a meleg szarig.

*Biki, azaz Biljana Obradović, a Partizan ún. PR-menedzsere

"...merőben a személyes kapcsolatokra támaszkodva. [...] Mivel nemcsak a klub, hanem az egész ország pénzügyi helyzete nagyon nehéz, ezért az erőforrások hiánya miatt a klub is komoly nehézségek árán tudott csak működni. Emiatt a marketingrészleg költségvetése zéró dinár volt."

Zéró dinár, hát persze. Azért egy Maldív-szigeteki szilveszterezést sikerült összehozni a zéró büdzsés fizudból. Gondolom, hónapokig kuporgattál rá. Félre ne érts; nem sajnálnám tőled ezt a nyaralást, ha ezért kőkeményen megdolgoztál volna és minden idődet, energiádat arra áldoztad volna, hogy a klubnak jobb legyen. De semmivel nem vagy jobb a maffiózó (ex-)főnökeidnél.
Mellesleg, a fent emlegetett szponzori szerződésekből hová lettek a bevételek? 24 szponzori szerződés után miért zéró a költségvetése a  marketingnek? TE vagy a marketingmenedzser (jobban mondva, voltál...), miért nem tettél semmit, hogy ez ne így legyen? Ez a TE felelősséged, drága Sneki, nem a csapaté, nem az országé, hanem a tiéd. A marketingrészleg vezetőjeként kutya kötelességed lett volna kiharcolni azt, hogy te és a csapatod többet kapjanak a közösből. Ja, hogy ahhoz dolgozni is kellett volna, nemcsak kacsaszáj-pózokat posztolni az Instagramodra? Így jártál.

De most jön a legjobb:
"Mindig a legjobbat, mindig a maximumot akartam nyújtani."

Hát, Sneki, ha ez volt a maximum, amit csak nyújthattál, akkor jobb is, ha elhúzod a csíkot, minél messzebb.

A végére egy saját gondolat: Snežana Borjan távozásának legalább annyira örülök, mint Stefan Babovićénak. Babovićnak viszont nem szenteltem külön posztot, ugyanis benne volt annyi tartás, hogy csendben, minden hírverés nélkül vegye a kabátját és távozzon. Snežana ugyanakkor kiadta ezt a nyilatkozatot, amit a legnagyobb jóindulattal sem lehet másnak nevezni, mint egy elkényeztetett kislány nyilvános hisztijének.

Biljana Obradović, te következel!...


2016. január 17., vasárnap

OK Partizan - Vojvodina 0:3 (szuperliga, 10. forduló)

Ilyenkor tudok totálisan hülyét kapni, amikor a szombatra meghirdetett mérkőzésről UTÓLAG derül ki, hogy minden előzetes bejelentés nélkül már szerdán lejátszották. Sehol senki nem említette - úgy általában azt sem, hogy most indul újra a szezon a téli szünet után. Ez minden egyes alkalommal kiborít, ez a kommunizmusból visszamaradt, leszarom/ahogy-esik-úgy-puffan hozzáállás. Több profizmust már, a kurva életbe!... Mozgassátok már meg a valagatokat, a szövetségtől kezdve a klubokon át a médiáig mind, mert ezek után ne is csodálkozzatok, hogy a legjobb játékosok úgy pucolnak külföldre, mint akiket kergetnek.

Ezek után egyáltalán nem csoda, hogy mindössze 50 (!) néző ment el a mérkőzésre. Ez lehet a röplabdacsapat történetének egyik legcsodásabb idénykezdő meccse. Sok puszi az összes illetékesnek.
A Partizan gyakorlatilag az ificsapatával állt ki a Vojvodina ellen. Azzal együtt keményen tartották magukat, az első szettben 17:13-ra vezettünk. A Vojvodina viszont kiegyenlített (17:17) és ugyan visszavettük a vezetést (19:18), de a vendégek egy 0:4-es szériát produkáltak (19:22) Végül Nikolić vette a hátára a vajdaságiakat és elvitték az első szettet 23:25-re.
A második szett már rázósabb volt. A Vojvodina elhúzott, először 7:11-re, majd 9:14-re vezetett, de a Partizan nem adta fel. Feljöttünk, egyetlenegy pont volt a különbség (21:22), de a Vojvodina megnyerte ezt a szettet is. (22:25)
A harmadik rész elején még a Vojvodina vezetett (7:8), de aztán fordítottunk. Először 13:10 volt, majd 16:14. A Vojvodina kiegyenlített (19:19), Polomac viszont ütött egy ászt és visszavettük a vezetést (20:19). Csak aztán a vendégek Simić két pontjával fordítottak (20:21) és innentől kezdve már nem adták ki a vezetést a kezükből. Az utolsó szettet 23:25-re nyerték.

(kép: zurnal.rs)

OK Partizan: Buša (17), Pantić (9), Nedeljković, Žugić, Lopar (10), Kostić, Rajković (libero), Jokanović, Veličković (6), Polomac (5), Popović, Perišić
Vezetőedző: Vladimir Vasović

Vojvodina: Simić (4), Nikolić (8), Stanković (5), Petrović, Vemić (9), Premović, Jovanović (1), Kujundžić, Peković (libero), Mehić (2), Radović (2), Minić (19)
Vezetőedző: Strahinja Kozić

A bajnokság jelenlegi állása:
1. CZ 27 pont
2. Vojvodina 27 pont
3. Novi Pazar 21 pont
4. Niš 17 pont
5. Partizan 13 pont
6. Radnički 12 pont
7. Spartak Ljig 12 pont
8. Klek 11 pont
9. Ribnica 9 pont
10. Inđija 1 pont

2016. január 16., szombat

Krka - KK Partizan 70:75 (Adria Liga, 20. forduló)

És igen! 20 forduló után végre megszereztük az első idegenbeli győzelmet!!!

Őszinte leszek: az első félidőből több mozzanat is kimaradt. Az az igazság, hogy a kosárlabdával párhuzamosan, egy másik streamen a Szerbia - Szlovákia vízilabdameccset néztem, így hol ide, hol oda klikkelve. Nem bántam meg, baromi jó, izgalmas mérkőzés volt. És Szerbia nyert! És továbbjutott!

Közben az volt, hogy Cvetković fogta magát, a hátára kapta a csapatot, felszántotta a pályát és már a mérkőzés legelején olyan volt, mint egy fékevesztett birodalmi romboló. (3:9) 3:11-nél a Krka elkezdte kicsit összeszedni magát és a negyed legvégére kiegyenlítettek (11:11).

A jegyzeteimet elnézve a találatok között elég sok volt a holtidő. Amikor Wilson megszerezte a Partizan 11. pontját, alig volt már hátra 3 perc. A Krka főleg büntetőből szerezte a saját pontjait.

A második negyedben Cvetković folytatta, amit az első játékrészben elkezdett (11:16), de a hazaiak újra vészesen megközelítettek minket (17:18). De Cvetkovićot nem lehetett megállítani. Még a félidőt sem értük el, de ő már olyan volt, mint egy atomreaktor leolvadás előtt (17:22). Az újonnan igazolt Williams is szóhoz jutott (17:24), aztán megint Cvele jött (17:26).

Williams (25-össel) és Jones próbálja megállítani a Krka játékosát, hátulról Marinković figyel
(kép: Facebook/KK Partizan)

Vitkovac és Jones találataival beállítottuk a 10 pontos különbséget (20:30). A félidő vége 27:36 lett, a Krka hárompontosa után Wilson még bedobott egy kosarat.

Aleksandar Cvetković, a mérkőzés hőse
(kép: aba-liga.com)

A harmadik negyedre a Krka megpróbálta újra összeszedni magát. Először kiegyenlítettek (37:37), azután a vezetést is átvették (39:37). Jones büntetőből kiegyenlített (39:39). Sőt. Cvetković valami elképesztőt alakított, végigcikázott a pályán a ledöbbent szlovén játékosok között, majd egy laza mozdulattal odapasszolt Jones-nak, akinek már csak be kellett tálalni a labdát a gyűrűbe. 39:41, újra mi vezetünk!
Igen, csak épp a Krka megint kiegyenlített. (41:41) Sőt, a jóságos bíró bácsi adott még nekik egy extra bónusz dobást is. (42:41)

A második félidő elejére összeomlott a szerb stream. Hosszas, hisztérikus keresgélés után is csak egy horvátot találtam. Működni működött, HD-ben, szaggatás nélkül, viszont a horvát kommentátor olyan baromi unott, monoton hangon közvetített, hogy kis híján elaludtam. Csak akkor élénkült fel a hangja, amikor a Krka átvette a vezetést.

Újra Jones. Újra vezetünk. (42:43) Aztán a Krka vezet újra (45:43). Sőt, büntetőt is kapnak (46:43). Vitkovacnak is jut egy (46:44), nem sok, de több a semminél. A Krka viszont felpörgött. (48:44)
Cvetković is. (48:47). A Krka is gyorsan dob egy hárompontost (51:47).
Vrabac és Cvetković nem hagyták annyiban. Kiegyenlítettünk. (51:51) A Krka gyorsan dobott megint egy kosarat (53:51), Jones kiegyenlített (53:53). Megint egy Krka-találat (55:53), most Williams válaszolt (53:53). És már szólt is a duda. Jöhetett az utolsó negyed.

Edo Murić valamikor a mérkőzés alatt
(kép: aba-liga.com)

Az elején a Krka megint dobott egy kosarat (57:55), mi megint kiegyenlítettünk (57:57, Vitkovac). A Krka viszont valószínűleg kezdte kicsit unni a dolgot, a változatosság kedvéért dobtak két hárompontost (63:57).

Jesszus. Ott megy megint a győzelem. Ilyen nincs, kész, húzhatjuk a rolót, agyő, ABA Liga.

Itt viszont a két amerikai, Wilson és Jones szinte a hajánál fogva rángatták vissza a csapatot a szakadék széléről. Olyan parádés sorozatot hoztak (Cvetković természetesen itt is jelen volt az asszisztjaival), hogy nemcsak kiegyenlítettünk, de át is vettük a vezetést. (63:65)
Itt viszont a bírók kaptak észbe, hogy még a végén elmegy a meccs, úgyhogy sürgősen faultot fújtak Vitkovacra. Az ajándék büntetővel a Krka kiegyenlített (65:65). Vitkovac és Jones összehoztak 3 pontot (65:68).
De a Krka megint kiegyenlített. 68:68
És itt jött Vitkovac.


Már a Partizan kispadja is egy emberként talpon volt. 48 másodperc volt hátra, Jones kihagyott egy hárompontost. A Krka lohol fel a mi palánkunk alá, a Partizan egy emberként blokkol, a bírók természetesen befújják a büntetőt. Időkérés. Már csak 23 másodperc van hátra. Az egyik játékvezető merően fürkészi a bírók asztalán a monitort, ahol a visszajátszást mutatják. A Krka végül csak bedobást kap, büntetőt nem. A helyzet kimarad, a labda kirepül a palánk mellett a parkettről. Mi több, a bírók támadói faultot fújnak, büntető a Partizannak. Az egész gárda átcammog a pálya túloldalára. Jones dobhatja a büntetőt, be is talál, ahogy kell (68:73). A Krka csak bedob egy kosarat (70:73). 8 másodperc van már csak hátra, amikor a bírók újra faultot fújnak a Krkának. Büntető a Partizannak, most Wilson dobhatja. És be is megy. 70:75. Még egy Krka-támadásra van idő, de a labda megint a palánk mellé megy.
Vége.
Lehet ünnepelni.


(képek: aba-liga.com)


Összefoglaló:


Krka: Rebec, Tratnik, Ivanov (11), Sinovec (11), Rojc (3), Lalić (11), Tomić, Kastrati (15), Dimec (3), Polutak, Ritlop (6), Lapornik (10)

KK Partizan: Cvetković (21), Aranitović, Jones (19), Murić, Marinković, Vitkovac (12), Đumić (1), Magdevski, Milutinović, Williams (4), Vrabac (4), Wilson (14)

Holnap lesz tabella, ígérem, nem fogom elfelejteni.
Update: a Liga jelenlegi állása
1. Budućnost 40 pont*
2. CZ 35 pont
3. Cedevita 35 pont
4. Mega Leks 33 pont
5. Cibona 29 pont
6. Zadar 29 pont
7. Metalac 29 pont*
8. MZT Skopje 28 pont
9. Igokea 28 pont
10. Partizan 28 pont
11. Krka 28 pont
12. Union Olimpija 27 pont
13. Sutjeska 27 pont
14. Tajfun Šentjur 27 pont

A *-gal jelzett csapatok 21 mérkőzést játszottak le idáig.

2016. január 14., csütörtök

Összefoglaló az átigazolási időszakról - 1. rész

Ebben a blogposztban igyekszem áttekinteni a csapathoz érkezett, illetve a csapattól távozott játékosok névsorát. A lista korántsem teljes, emellett szinte kizárólag a futball-, illetve a kosárlabdacsapat körüli eseményekre szorítkozik. (A többi szakosztálynál vagy nem volt változás, vagy meg sem említették.)

Szinte egyből az őszi futballszezon végén megérkezett a csapathoz Marko Jovanović és Bojan Šaranov. Jovanović hátvéd, ezelőtt a Voždovac játékosa volt. Šaranov kapus, az OFK Beogradnál töltött 7 szezont, de közben több csapatnál is megfordult kölcsönben. A Partizan előtt a görög Ergotelis játékosa volt.

Marko Jovanović

Bojan Šaranov
(képek: Facebook/Fudbalski klub Partizan)

Šaranov egyébként pár nappal a szerződése aláírása után elment kirúgni a hámból - nem is akárkikkel, hanem a szomszéd vörös csíkos csapat egykori játékosaival és jelenlegi csapatkapitányával. A fenomenális estét meg is örökítették az Instagramon, még mindig ott van, a játékosok egy jókora üveg whisky társaságában szemmel láthatóan baromi jól érzi magát. Én nem rakom ide, mert nem akarok hányni. Legfeljebb itt linkelek egy híroldalt, ahol meg lehet nézni. Nesztek.

Ez egyébként azt is jelenti, hogy Živko Živkovićra nem tartanak igényt a Humska utcában. Živković többször nyilatkozott arról, hogy a tavaszi szezont már valószínűleg nem a Partizannal fogja kezdeni, de az átigazolása egyelőre még várat magára. (Annyira, hogy a Partizannal fog elutazni téli edzőtáborba.)
Közvetve érintette a Partizant: egykori játékosa, Slaviša Jokanović az angol másodosztályú Fulham FC vezetőedzője lett.

(kép: Facebook/Fulham FC Official)

December végén érkezett a Radtól Nemanja Mihajlović. Közben a kosárlabdacsapatnál Danilo Anđušić bejelentette, hogy a szerződése lejártával távozik a Partizantól. Január első hetében végül a lengyel Anwil Wloclawekhez írt alá.

A photo posted by Danilo Andjusic (@daniloandjusic) on


Szintén december végén állt munkába az új vezetőedző, Ivan Tomić, aki az őszi szezon legvégén menesztett Ljubinko Drulović helyére érkezett. Tomić nem sokat kertelt, nyíltan megmondta, hogy több játékosra nem lesz szüksége, ők keressenek maguknak nyugodtan másik klubot. A tréner konkrét neveket is mondott: Stefan Babović és Petar Grbić neve egyértelműen felmerült, de a sajtó megemlítette még Bozsinovot és Fabriciot is.
Stefan Babović-tyal a klub pontosan a mai napon szerződést bontott, a hivatalos közlemény szerint "közös megegyezéssel". Fabricióról nincs pontos információ, viszont az edzőtáborba készülők névsorában nincs ott a neve. Petar Grbić január első hetében leszerződött az élvonalbeli török Akhisarspor csapatához.

(kép: akhisarspor.com)

December legutolsó napján kezdődött az Andrija Živković-saga. Az már egészen biztos, hogy a kis középpályás nem marad a Partizannál. Az eltelt időben a legvadabb pletykák láttak napvilágot vele kapcsolatban: beszélték, hogy vinné a Borussia Dortmund, a Benfica, állítólag egy meg nem nevezett kínai csapat 1,3 millió eurót kínált volna érte. Közben Živković menedzsert váltott: a játékos korábbi menedzserével, az izraeli Pini Zahavival lejárt a szerződése és nem hosszabbították meg. Az új menedzser Predrag Đorđević.

Igen, ez az a Pini Zahavi, akinek nem egy és nem két hajmeresztő húzása volt, jogdíjakkal és átigazolási pénzekkel kapcsolatban, és nemcsak Andrija Živković körül.

Más játékosokra is érkezett ajánlat: Bozsinovot spanyol és kínai klubok vitték volna, de egyrészt a Partizan legalább kétmillió eurót kér érte, másrészt a bolgár a szokásos stílusában kijelentette a médiának, hogy ő addig el nem megy innen, amíg legalább egyszer nem nyert örökrangadót, és nem rúgott legalább 12 gólt a szezon alatt. Állítólag Aboubakart és Brašanacot is eladnák - Aboubakarért Kínából, Szaúd-Arábiából és Törökországból érkezett ajánlat, őt másfél millió euróért adná a klub. (Aboubakar egyébként szintén nem volt ott az edzőtáborba készülő játékosok között.) Brašanac iránt Belgiumból érdeklődtek - állítólag két patinás klub is meg akarta volna szerezni magának -; 2,7 millió eurót adtak volna a középpályásért, de a Partizan közölte, hogy Brašanac nem eladó.

Az esetleges érkezők között felmerült először két román játékos (Denis Alibec és Constantin Budescu) neve, de ezt a hírt Tomić vezetőedző később tagadta. Felmerült a brazil/fehérorosz Renan Bressan is, de a róla szóló híreket Iliev tagadta. Mint mindig, most is felmerült az, hogy Cléo esetleg visszatér; állítólag a brazil is szívesen jönne, de Iliev szerint komoly akadályok állnak az esetleges újraszerződtetés útjában.

A téli átigazolási időszak másik szappanoperája a Vojvodina-Partizan-Mirko Ivanić történet. A Partizan már ki tudja, mióta szeretné magának megszerezni a Vojvodina középpályását. A tárgyalások viszont mindig megrekednek, mert a Vojvodina állandóan egyre feljebb és feljebb srófolja az árat, a Partizan viszont kijelentette, hogy egymillió eurónál többet nem tud és nem is akar adni a játékosért.

Közbevetés: a szomszéd csíkos csapat is bejelentkezett a Vojvodinánál Ivanićért, ők 1,4 millió eurót adnának érte. A legviccesebb/legtragikusabb amúgy az, hogy magát Ivanićot a kutya nem kérdezte, hogy mit is szeretne. Az egyik sportoldalnak félénken megjegyezte, hogy ő igazából egyik csapathoz sem menne, mert legszívesebben külföldre szerződne, de erősen gyanítható, hogy a srácra addig gyakorol nyomást a jelenlegi klubja, amíg végül kénytelen lesz beadni a derekát.

A téli átigazolási időszak legnagyobb dobása viszont egyértelműen az volt, hogy Ivan Šaponjićot öt és fél évre leigazolta az SL Benfica.


(képek: Twitter)

A vételárról annyit lehet sejteni, hogy 3 millió euró körüli (volt egy olyan verzió is, hogy a klub másfél millióért adta volna, de akkor Šapa itt marad kölcsönbe a szezon végéig - végül erre nem került sor).
Végül, a slusszpoén: Duško Vujošević a francia Limoges edzője lett, így két egykori tanítványa, Léo Westermann és Bo McCalebb újra vele dolgozhatnak.
Zárásnak pedig itt egy friss, ropogós kép a ciprusi edzőtáborba készülő focistákról. És aki úgy látja, hogy az a fekete bőrű fiatalember ott a bal oldalon Ismael Beko Fofana, az bizony jól látja.

(kép: Facebook/Fudbalski klub Partizan)

A következő részt majd az átigazolási szezon végén fogom posztolni.

2016. január 11., hétfő

KK Partizan - Cibona 85:82 (Adria Liga, 19. forduló)

Nagy várakozás előzte meg ezt a mérkőzést. A héten korábban ugyanis a kosárlabdacsapat vezetősége váratlanul szerződést bontott Petar Božić vezetőedzővel

holott nem sokkal azelőtt egy közleményben tudatták, hogy az elnökség maradéktalanul megbízik benne 
(mellékszál: ezek után Nikola Peković klubelnök visszaruccant Minnesotába, mert ő még mindig a Timberwolves aktív játékosa, ezek után a Denver Nuggets úgy elverte őket, mint a négyfenekű dobot)

a helyére pedig sikerült azonnal leakasztani Aleksandar Džikićet.
Džikić már megfordult a Partizan kispadján, még anno másodedző volt, aztán járt a Minnesota Timberwolves-nál, a Ljubljanánál, a Krkának is volt az edzője, volt makedón szövetségi kapitány is, végül most újra a Partizannál találta magát, immár vezetőedzőként.
A szurkolók szinte Messiásnak kijáró várakozással fogadták, és amikor belépett a mérkőzés előtt a Pionir Hallba, óriási üdvrivalgás tört ki.


A csapat közben bemelegített.


(képek: Twitter)

Aztán kivágtattunk a parkettra.
Az igazság az, hogy a változás érzékelhető volt a korábbiakhoz képest. Egy sokkal harcosabb, aggresszívebb, harapósabb Partizan esett neki a horvátoknak. Nem tudni, mit csinált velük Džikić, de rendesen feltüzelte őket.
A Cibona az elején vezetett (2:6), aztán már nem (7:6). Egy kicsit mégis (7:8), aztán Murić dobott egy hárompontost (10:8).
Innentől kezdve három játékrészen keresztül masszívan tartottuk az előnyünket. A közönség lelkesen ordított, Wilson, Murić és Vitkovac pedig szórták a pontokat. A Cibona legfeljebb büntetőből talált be, végül egy kihagyott szabaddobás után bepasszíroztak nagy nehezen egy ziccert. 26:23 lett az első negyed vége.
A második negyed elején kiegyenlítettek (26:26), sőt, egy pár másodpercre át is vették a vezetést (Rozić pofátlan módon ellopta a labdát és már-már unott mozdulattal bezsákolta, 26:28), mi viszont sürgősen kiegyenlítettük, majd a vezetést is visszavettük (30:28). Az iram kicsit lelassult, de továbbra is nagy volt a küzdelem, nem egyszer pankrációig fajult a dolog, a játékosok a földön birkóztak a labdáért. A pontokat rendületlenül szórtuk, a negyed végére sikerült elérni a 10 pontos különbséget (46:36)
Meg volt ilyen is.


48:42-vel mentünk végül félidőre.

(kép: aba-liga.com)

A harmadik negyedben megint kicsit lassult az iram az elején, a Cibona néha megközelített minket (49:47), de Murić, Vitkovac, meg Jones gyorsan 55:49-re módosították. A Partizan fölénye egyértelmű volt, aztán volt egy pont, 58:51-nél, hogy Cvetković bezúzott egy kosarat - szó szerint, mert dobás közben a Cibona egyik játékosa fellökte, Cvele meg nekizuhant egy palánk alatt álló operatőrnek és kamerástul fellökte -, majd a szabálytalanságért kijárt a bónuszdobás. Ez ugyan kimaradt, de Cvetković megszerezte a saját lepattanóját, majd Vrabac értékesítette a helyzetet (62:51).
Itt viszont a Cibona edzőjénél valami elpattanhatott. Annyit lehetett csak látni, hogy vadul magyaráz valamit a bíróknak, akik technikai faultot sóztak rá. A pálya melletti ülőhelyeken egy idősebb, szürke pulóveres úr vadul magyarázott valamit

később kiderült, hogy ő Aleksandar Petrović, többszörös válogatott jugoszláv kosárlabdázó, jelenleg a Cibona elnöke

hozzá odalépett két rendező és diszkréten megkérték, hogy inkább hagyja el a játékteret, majd a játékoskijáró felé kísérték.

(kép: aba-liga.com)

Mi meg folytattuk a parádét.
Annyira, hogy a Wilson-Vrabac duó ezt az elképesztően szemtelen cselt is megengedte magának.


(kép: aba-liga.com)

A Cibona kezdett szétesni. (Az edzőjük pedig gyilkos pillantásokat küldött a bírók felé.) Az előnyünk egyre nőtt, 69:53, majd 71:54. A negyed legvégén Đumić kipontozódott, de így is 14 pontos előnnyel vághattunk neki a finálénak (73:59).

Amúgy valaki elárulná, hogy ki a bré engedte be Novak Nedićet a Pionir Hallba?...
(kép: Facebook/KK Partizan)

Mielőtt még bárki nekiállna érzelgősködni, hogy de hát biztos szurkolni jött, annak hadd tegyem fel a kérdést: mi a túróért nem ült fel akkor a tribünre?... Másik kérdés: közpénzből ült oda, vagy saját véres verejtékével megkeresett dinárral fizetett a beugróért? (Fizetett érte vajon?...)

Az utolsó negyed valami hihetetlen flúgos futamot  hozott. A Cibona felszívta magát, rendezték a soraikat és elkezdték dobálni a kosarakat. 73:61, 73:63, itt beficcent egy hárompontos Aranitovićtól (76:63), de a Cibonát ez sem állította meg. 78:68, 80:71, majd 80:75 és már két perc sem volt hátra a meccsből, amikor átvették a vezetést (80:81).
Szabaddobást kaptunk. Vitkovac visszaszerezte a vezetést (82:81). Pattanásig feszült idegek, hatalmas küzdelem a pályán, birkózás, lökdösődés, ordítozás, anyázás. Újabb büntető a Partizannak, Cvetković bedobja, mint a parancsolat (84:81). Itt a Cibona is kapott egy büntetőt, feljöttek két pontnyira (84:82). Pokoli feszültség, Vitkovac is kipontozódik. A Cibonának újabb büntetőt ítél a bíró, de a horvátok kihagyják.
9 másodperc van hátra. Murić és Florence kis híján egymásnak esnek, a Partizan szlovén játékosát hárman cibálják odébb, az amerikai méltatlankodik. A bíró a sípjába fúj, büntető a Partizannak. Murić bedobja, 85:82. Időkérés. Eszméletlen tömegjelenetek. 4 másodperc van már csak hátra, amikor támad a Cibona - de kihagyják. Vége.
Győzelem.


BRÉKING: A mérkőzés alatt megérkezett Belgrádba az amerikai Darrel Williams, a Partizan új szerzeménye.

(kép: Twitter)

KK Partizan: Cvetković (8), Aranitović (3), Jones (14), Murić (11), Marinković (11), Vitkovac (15), Đumić (5), Koprivica, Magdevski, Milutinović, Vrabac (10), Wilson (8)

Cibona: Florence (8), Krušlin (6), Hukić (3), Uljarević, Šiško, Rozić (20), Slavica (5), Joksimović (6), Andrija Žižić (11), Ante Žižić (12), Siriščević (11)

Tabella később lesz.

2016. január 5., kedd

Sutjeska - KK Partizan 82:71 (Adria Liga, 18. forduló)

A mérkőzés úgy indult, hogy már napokkal ezelőtt belengették a nikšićiek, hogy a Partizan-szurkolók be ne merjék tenni a lábukat a mérkőzésre, mert a hátuk közepének sem hiányozna egy tömegverekedés a Sírásók és a helyi szurkolók között. Külön felhívták a helyiek figyelmét, hogy semmilyen transzparens, zászló ne legyen náluk, semmi olyan, ami arra utal, hogy itt bármilyen szervezett szurkolói csoportosulás van jelen. Csak egyénileg, csak kulturáltan.
Ezek után ma este vagy 300 Partizan-szurkolónak sikerült bejutnia a nikšići sportcsarnokba.



Transzparens is volt
(képek: Twitter)

Közben a csapat bemelegített.


(képek: Twitter)

(kép: aba-liga.com)

A csapat körül az elmúlt napokban elég lehangoló hírek keringtek. Danilo Anđušić szerződése lejárt, a dobó hátvéd távozott a csapattól (állítólag az Anwil Wloclawek nevű lengyel csapathoz, így most az Euroligában is játszhat). Jonesról az a hír járta, hogy nagyon elégedetlen a csapat Adria Liga-beli mélyrepülésével, legszívesebben szerződést bontana és elmenne egy másik csapathoz, de ehhez hatszámjegyű bánatpénzt kéne leszurkolnia. (Állítása szerint nem az anyagiak motiválják, hanem konkrétan az, hogy szarul játszunk). Božo Đumić, sőt, Edo Murić neve is felmerült a távozók között. (Đumić később cáfolta a híreket, Murić-tyal kapcsolatban az égvilágon semmiről nem tudni, lehet, hogy az egész úgy volt kacsa, ahogy volt.)
Szóval, ilyen remek hangulatban készültünk a Sutjeska ellen.

Az összes átigazolási hírről, pletykáról, miegyébről lesz majd egy összefoglaló blogposzt később.

Középkezdés
(kép: aba-liga.com)

Rögtön az elején Wilson dobott egy kosarat (0:2), utána a bírók Vitkovacra faultot fújtak (tudnám, miért...), a Sutjeska kiegyenlített (2:2). Aztán hosszú ideig nem történt semmi. Mind a két oldalon rengeteg kihagyott helyzet volt (egytől-egyig lepattanó labdák), majd közel 3 perc után a hazaiak dobtak ismét (4:2). Aztán megint (7:2). Utána kaptak büntetődobást is (8:2).
Mi pedig kapkodtunk. Továbbra is sorra hagytuk ki a helyzeteket, közben mintha ideges is lett volna a csapat, nagyon sokat szabálytalankodtunk. A Sutjeska újra dobott egy hárompontost (11:2), mi viszont képtelenek voltunk betalálni.
Itt Wilson lejött a parkettről, Cvetković jött fel helyette és sikerült kicsit életet lehelnie a csapatba. Feljöttünk 13:10-re (ő és Jones szerezték a pontokat). De a Sutjeska gyorsan dobott még 5 pontot - a másodikat, egy hárompontost konkrétan a duda előtt. 18:10 lett a negyed vége.
A második negyed elején feljöttünk 18:17-re (Đumić, Vrabac, Aranitović), sőt, Aranitović felhozott minket 20:19-re is. Még 22:19-nél sem volt gond, Cvetković jött, látott, dobott (22:21), de ekkor a Sutjeska bevetette a nehéztüzérséget és pályára küldte Ratko Vardát.
Ratko Varda egy jelenség. Nem éppen a legszívmelengetőbb, de jelenség. 36 évével az egyik legrutinosabb játékosnak számít a Ligában. Annak idején még a Partizanban kezdte, aztán megfordult az NBA-ben, Törökországban, Spanyolországban, Lengyelországban, de játszott Libanonban is, közben vissza-visszatért az egykori Jugoszlávia valamelyik csapatához. Ráadásul 213 centi, színizom, mindehhez szigorú tekintet, törvénytelen szakáll és szénné tetovált felkar jár.

A fehér mezes Varda mellett eltörpülnek a Partizan játékosai
(kép: aba-liga.com)

Amúgy biztos aranyos arc lehet, de akármi legyek, ha nem tesz rá még ő maga is erre a szirti morc megjelenésre egy jó nagy lapáttal. Végül is zseniális fegyver az ellenféllel szemben. Kikocog a pályára, körbehordozza azt a szigorú tekintetét, a másik csapat játékosai hazáig szaladnak.

Szóval, 22:21-nél a Sutjeska bevetette a nagyágyúját és egyből csináltak egy 10 pontos sorozatot. Frankón. 22:21-ből 32:21 lett. Itt Jonesnak még sikerült bedobnia egyet (32:23), de a Sutjeska nem kegyelmezett.
47:23-ra elmentek.
15 pontos sorozat. Kiírom betűkkel is: tizenöt pont. Ennyit dobtak.
Mi egyet sem.
Röhögve lenyomtak minket. Két kézzel szórták a hárompontosokat.
A negyed legvégén sikerült büntetőből betalálnunk. 47:25-tel, több, mint 20 pontos különbséggel mentünk félidőre.
A második félidőben ott folytattuk, ahol abbahagytuk. (50:25)

Mi a fenét keresünk mi a Ligában? Egy másodosztályú csapat voltunk a Sutjeskához képest. Gyengék voltunk, enerváltak és ötlettelenek. Duško Vujošević egyenként tépte volna le a fejét az egész bandának.

Büntetőkkel, meg Murić hárompontosával feljöttünk 50:30-ra. Próbáltuk tartani a 20 pontos különbséget, nem mindig sikerült. Közben a Sutjeska még azt a luxust is megengedte magának, hogy elszúrja, meg elhülyéskedje a helyzeteket. És még így is vezettek 58:39-re. Azt csináltak, amit akartak. 65:44-gyel zártuk a harmadik negyedet. Ami pontot szereztünk, azt is főleg büntetőből sikerült.

(kép: aba-liga.com)

A fináléban 69:44-nél megint Cvetković és Jones küzdötték fel a csapatot 69:50-re. Aztán újra visszaállt a 20 pontos különbség (72:52). 77:55-nél maximum arra gondolt az ember gyereke fanyar mosollyal, hogy vajon összehozza-e a Sutjeska a 30 pontos előnyt. Meg ilyenekre, hogy ebben a szezonban vajon a kosárlabdacsapat nyújt-e pocsékabb teljesítményt, vagy a futballcsapat. 79:59-nél az is felmerült, hogy ugyan a Partizan vezetősége korábban biztosította Petar Božićot a maximális bizalmáról, de ha én lennék a vezetőedző helyében, én magamtól adnám be a lemondásomat, hogy még a megmaradt becsületemet mentsem, főleg azok után, hogy 18 mérkőzésből 12-t elvesztettünk. Közben Jones dobott egy hárompontost (79:62) és itt, a legvégén ugyan csináltunk egy 3:9-es sorozatot, de ez édeskevés volt. Ezen az estén a csoda sem segített volna rajtunk.

(kép: Twitter)

Amúgy a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Petar Božićnak konkrétan az arcába nyomták a kérdést, hogy nem gondolkodott-e el a lemondásán. A vezetőedző pedig kapásból azt válaszolta, hogy ilyesmi az eszébe sem jutott.
Kedves szurkolótársak, készüljünk fel a legrosszabbra. Lehet, hogy jövőre úgy kell kapálózni az Adria Ligában való indulásért is.

Összefoglaló:


Sutjeska: Pavlićević (17), Ćalasan, Albijanić (10), Spasojević (4), Čvorović, Korać (3), Žižić (7), Pavić (6), Vranjes (27), Varda (8), Rush, Šalić

Partizan: Cvetković (10), Aranitović (7), Jones (20), Murić (11), Marinković (3), Vitkovac, Đumić (4), Koprivica, Magdevski, Milutinović, Vrabac (4), Wilson (12)

A Liga jelenlegi állása:
1. Budućnost 34 pont
2. Cedevita 33 pont
3. CZ 31 pont
4. Mega Leks 30 pont
5. MZT Skopje 26 pont
6. Cibona 26 pont
7. Krka 26 pont
8. Union Olimpija 25 pont
9. Tajfun Šentjur 25 pont
10. Metalac 25 pont
11. Zadar 25 pont
12. Partizan 24 pont
13. Igokea 24 pont
14. Sutjeska 24 pont