2016. május 19., csütörtök

RK Partizan - Crvena Zvezda 30:26 (rájátszás, 8. forduló)

GYŐZELEM!!!!
De micsoda győzelem, mekkora hatalmas játékkal.
Olyan volt a védelmünk, mint a beton. Živković, Radojković, Ćućuz (és mindenki más) csúcsra járatták magukat.
Ezen kívül hoztam egy rakás screenshotot.

Felsorakozik a tisztelt társaság a csapatok bemutatásához

Himnusz zászlóval

Radojković (17) és Popović (33) a himnusz alatt

A csapat címere

A mérkőzés elején volt egy szakasz, amikor a két csapat fej-fej mellett haladt (egyetlenegyszer még át is vette a vezetést a Zvezda), de utána már végig vezettünk. Utána még csak ki sem tudtak egyenlíteni. Egyszer sem hagytuk, hogy az történjen, amit ők akarnak.

Itt éppen Živković készül hétmétereshez (hogy aztán irgalmatlanul bevágja és vezessünk 2:1-re)

De aztán a Zvezda kiegyenlített, és itt vették át a vezetést (2:3). Még csak a 6. percben voltunk, de a bírók már itt lezavarták 2 percre Ivan Popovićot.

Popović ma hatalmasat játszott. Ő volt a védelem bástyája, csak a holttestén át tudták az ellenfél játékosai megközelíteni a kaput.

Maksić kocog visszafelé, miután kiegyenlített (3:3)

Kukić készülődik hétmétereshez (amivel aztán majd át is veszi a Partizan a vezetést 4:3-ra)

A bírók nagyon nem szerettek minket. Az első 10 percben kapásból két Partizan-játékost is kiállítottak (a fent említett Popovićot, valamint Sretenovićot), ezen kívül röpködtek a sárga lapok, itt a meccs elején legalább hármat kiosztottak (oké, abból jutott a Zvezdának is). Aztán 5:5 után lett elege a csapatnak a tötyörgésből és akcióba lendültünk.

A pillanat, amikor Sretenovićnak le kell vonulnia a pályáról. Kukić pont előtte szerezte vissza a vezetést

Kukić aztán belelendült. Szerzett még gyorsan két gólt, vezettünk 8:6-ra.

Lazar Kukić

És aztán ebben a tempóban folytattuk tovább, mindig két-három gólos előnnyel.

Milan Ćućuz, a meccs egyik hőse. Hatalmas védéseket produkált egész végig

Mint például itt

Ez a meccs egyik nagy pillanata volt. Támadott a Zvezda, de a védelem szerelte őket. Radojković megkaparintotta a labdát, felszáguldott, mindenki lemaradt mögötte, majd a levegőbe emelkedett és HATALMAS nagy gólt lőtt (12:9)

Živković hátulnézetből, amint épp a homlokát törölgeti

Aztán párszor még Mršulja is tiszteletét tette a vörösök kapujánál, végül 16:13-mal vonultunk le félidőre.

Zvezda-életérzés, nem sokkal félidő előtt. A vezetőedző dühösen magyaráz valamit Mandićnak, aki méltatlankodva mutatja, hogy ő aztán nem tehet semmiről

Živković szerezte a félidő utolsó gólját, utána a földön maradt, fájdalmasan összegörnyedve

Rettegett Ivan Popović

A második félidő egyből azzal kezdődött, hogy Popovićot másodszor is lezavarták a bírók két percre. A Zvezda emberelőnyben feljött 16:15-re, ez annak is köszönhető volt, hogy pár helyzetet elügyetlenkedtünk.

Pešić hitetlenkedik az egyik ilyen kimaradt helyzetnél

Aztán végül Radojković elégelte meg a gólnélküliséget és a 34. percben 17:15-re növelte az előnyünket (itt épp kocog vissza a gól után)

Utána meg sem álltunk 19:16-ig, de akkor is csak azért, hogy Ćućuz kivédjen egy hétméterest.
Aztán folytattuk a gólgyártást. Itt épp Živković ünnepli a csapat 20. gólját, amit természetesen ő szerzett.


Itt jött az, így kb. a félidő közepe táján, hogy a bíróknak végképp elegük lett Popovićból, úgyhogy fogták, és harmadszorra is - egyúttal véglegesen - kiállították a Partizan beállósát

Popović vastapsot kapott és úgy vonult le, mint egy hős

Ettől függetlenül folytattuk a gólgyártást. A Zvezda néha elkeseredetten próbálkozott, de a védelmünk keményebb volt, mint a Kalemegdan falai.

Popović eközben fogta magát és kiült a tribünre a szurkolók közé

Sajnos nem sikerült elkapnom azt a frenetikus pillanatot, amikor 25:22-es állásnál Živković a világ legtrollabb gólját lőtte, nekilódulva, áttörve a védelmen, az égig emelkedve, majd a kapus feje felett leheletfinoman átemelve. Helyette azt a pillanatot hoztam, amikor Kukić nekiindul (és aztán a támadás végén, amikor a kapus már indítani akarja a Zvezda-támadást, a semmiből feltűnjön Sretenović, megragadja a labdát és az elszörnyedt Zvezda-játékosok között bevágja a kapunkba, hogy 28:23-ra vezessünk).


Itt jön Sretenović, már a gólját ünnepelve

Még néhány screenshot a mérkőzés végéről:

Mršulja ünnepli a gólját, amit ráadásul emberhátrányban szerzett

Nenad Maksić vezetőedző

Pešić lőtte a 30. gólunkat

Meccs vége, Sretenović megy kezet fogni az ellenféllel


Végeredmény és egy győzedelmes Živan Pešić

Csoportos ölelés



A mérkőzés hőse Mihajlo Radojković volt 7 góllal. Őt követi Nemanja Živković (6), Živan Pešić (5), Lazar Kukić és Igor Mršulja (4-4), Stevan Sretenović (3) valamint Aleksa Maksić (1).

Mint kiderült, ezen és a következő két mérkőzésen múlik az, hogy a csapat indulhat a SEHA Ligában. Ezt a meccset megnyertük, a következő fordulóban a Sloga ellen játszunk idegenben, végül az utolsó fordulóban a Metaloplastikát fogadjuk. A Metaloplastika egyértelműen az egyik legnehezebb ellenfél, de a Slogát sem szabad félvállról venni.
De nem lehetetlen a küldetés.
HAJRÁ, FIÚK!!! MEGLESZ!!!

A rájátszás jelenlegi állása:
1. Vojvodina 13 pont
2. Metaloplastika 13 pont
3. Partizan 10 pont
4. Spartak Vojput 7 pont
5. Sloga 3 pont
6. CZ 2 pont

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése