2016. május 22., vasárnap

FK Partizan - Vojvodina 3:2 (szuperliga, 37. forduló - rájátszás, 7. forduló)

Ahhoz képest, hogy ez volt a legutolsó forduló, megint nem voltak sokan a stadionban. (A hivatalos jelentés szerint is csak 4000 néző volt.)

Saša Ilić bemelegít
(kép: partizan.rs)

Kezdés előtt nem sokkal

Sikerült ezt a képet elcsípnem - túl szép ahhoz, hogy ne osszam meg veletek. Előtérben a stadion keleti tribüne, háttérben a Szent Száva székesegyház
(screenshotok)

(kép: Twitter)

Jönnek ki a csapatok kezdéshez
(screenshot)

Erős volt a kezdés, már a 3. percben szabadrúgást kapott a Vojvodina kb. 18 méterre a kapunktól, de sikerült mellélőni. Két perc múlva megint szabadrúgást kaptak, érkezett balról a beívelés, de a játékvezető lefújta az akciót, mert valamelyik Partizan-védőt lerántották.
Aztán jött a 6. perc. Szögletet kaptunk, Mihajlović beívelte a labdát, Milenković pedig felemelkedett és klasszikus mozdulattal a hálóba bólintotta. 1:0!



(képek: partizan.rs)

Mind a két csapat támadott, futott, az iramra igazán nem lehetett panasz. Egyből a középkezdés után meg is indultak a vendégek a kapunk felé. Jobbról jött a beívelés, Meleg egyből kapura is küldte, centikkel ment mellé. A 13. percben Saša Ilić ment fel a jobb oldalon és küldte a labdát középre Bozsinovnak.
Na most én még ilyen iszonyat bénázást nem láttam, amit Bozsinov alakított. (Vagy ha igen, akkor az nagyon régen volt.) Ajtó-ablak tárva-nyitva volt, de sikerült elügyetlenkednie. A lenti összefoglalóban 1:40-nél kezdődik az akció, de csak erős idegzetűeknek ajánlom, tényleg.
A 15. percben megint szabadrúgást kapott a Vojvodina, 20-22 méterre a kapunktól. Meleg egyből kapura küldte, Kljajić hatalmasat védett, igazi robinzonád volt.
Közben a déli tribünön a szurkolók hihetetlen demonstrációt rendeztek. Kifeszítettek egy zsinórt a tribünön végig és arra felaggatták az összes, Crvena Zvezda-szurkolótól elszedett/letépett/elrabolt/stb. pólót, felsőt és kapucnis pulcsit. Volt ott minden, CZ-emblémás, Delije Sever-emblémás, még Olympiakos-emblémás is. Aztán ezt a temérdek (nem egyszer iszonyat retkes) cuccot rituálisan elégették, közben zúgott a tribün a gúnyos, nem egyszer vulgáris skandálástól.
Vannak képek:





(képek: Twitter)

Sőt, videó is van:


A 18. percben egy szabadrúgás után Brašanachoz került a labda. Ő rá is lőtte, fölé. A 22. percben újra nála volt a labda, meg is indult, cselezett, majd kapura lőtt, de a lövés nem volt elég erős, a kapus elkapta.

Darko Brašanac valamikor a mérkőzés alatt
(kép: partizan.rs)

Ezután egyből kontratámadásra indult a Vojvodina, Bogosavac az utolsó pillanatban blokkolta őket, szöglet lett a vége. A 25. percben egy újabb Vojvodina-támadás érkezett a jobb oldalról. Rosić (ha jól láttam) ívelt be középre, ott valaki ráfejelt, alig mellé.
Egy perccel később Mihajlović érkezett balról a Vojvodina 16-osához. Elindult be középre, cselezett és a végén úgy belőtte, mint a parancsolat. 2:0!

(kép: partizan.rs)

A 29. perc Bozsinov újabb nagy (?) pillanatát hozta. Mihajlovićtól érkezett középre a labda, Bozsinov megindult, még rá is lőtt, bele egyenesen a kapusba.
A 32. percben megérkezett a Vojvodina szépítő gólja, méghozzá egy orbitális Partizan-labdaeladás után. Meleg épp ott volt, le is csapott rá, megindult a kapunk felé és a kifutó Kljajić mellett belőtte. 2:1
Rá két percre Nastić lőtt rá balról, Kljajić nagyot védett.

Kb. itt tűnt fel, hogy a szokványos szabálytalanságok ellenére miért van viszonylagos béke a pályán, nincs kakaskodás, nincs anyázás, nincsenek felfűtött indulatok, foci van, iram van, gólok vannak, helyzetek vannak, mint egy átlagos, normális mérkőzésen.
Ja, persze, nem játszott Everton, nem volt, aki az élő fába is belekössön.

A 38. percben kicsit beszorítottuk a Vojvodinát a 16-osa köré. Körbepasszoltuk a labdát, végül Mihajlović lőtt rá balról, rá az oldalhálóra.
Az utolsó percre maradt még egy veszélyesebb akció, illetve veszélyes lett volna, ha nem megint Bozsinovnál köt ki a labda. Golubović ívelte be középre a bolgárnak, de fogalmam sincs mi történhetett, hogy megint eltötyögte, vagy csak - másik jó szokása szerint - megint olyan lassú volt, mint egy lajhár, mindenesetre a vendégek egyik védője simán szerelte.

Üzenet a szomszédoknak, sok szeretettel
(kép: Twitter)

A második félidőre lelassult az iram. Az 53. percben jött az első igazi helyzet. Lukić indult meg középen, majd Saša Ilićnek passzolt oldalra. A Kapitány visszaküldte a labdát Lukićnak, Lukić pedig hatalmas luftot rúgott pár méterre a kaputól, jaj.
A 61. percben már 3:1-re vezettünk, méghozzá egy fájdalmasan nagy öngóllal. Rosić vetette magát közbe az egyik támadásunknál, de vagy nagyon rosszul pattant meg rajta a labda, vagy nagyon rosszul találta el, mindenesetre a (valószínűleg eredeti szándék szerinti) kirúgás/tisztázás helyett a labda egy fantasztikus ívet írt le és hajszálpontosan a hálóban landolt, mint valami érett körte. A kapus kétségbeesetten rohant vissza a kapuba, de ezt képtelenség lett volna kivédenie, valószínűleg akkor sem, ha ott állt volna a gólvonalon. 3:1

Azért valahol őszintén együttéreztem Rosić-tyal. Rohadt érzés lehetett.

A 65. percben Jovičić lőtt rá jó messziről egy szabadrúgás után, mellé. Aztán a 73. percben már 3:2 volt. Meleg kapta középen a labdát és rá is lőtt egyből vagy 25-28 méterről. Erre mondják azt, hogy igazi bombagól.
Itt aztán a Vojvodina elég rendesen rá is kapcsolt, nagyon szerettek volna kiegyenlíteni. A 77. percben egy szabadrúgásnál Vukčević (ha jól láttam) akarta volna irgalmatlanul rátűzni a labdát, ehelyett sikerült kilőnie a stadionból. A 82. percben újabb szabadrúgás jött a vendégeknek, most Meleg küldte be, de a Partizan-védők tisztáztak, bár ahogy elnéztem, nem sokon múlott. A 85. percben újabb Vojvodina-szabadrúgás következett, megint Meleg lőtte, szöglet lett a vége.

A 88. percben érkezett az ifjú Birmančević, Mihajlovićot váltotta

(képek: partizan.rs)

A 90. percben megint Vukčević küldött a kapunkra egy bombalövést, Kljajić kivédte. Végül, a 90+3. percben egy szabadrúgás még jutott a Vojvodinának a 16-osunk vonalánál, de sikerült egyenesen a sorfalba lőni - és itt a játékvezető le is fújta a mérkőzést.

(kép: hotsport.rs)

Ez a kép egyértelműen az egész mérkőzés, ha nem az egész szezon egyik legmeghatóbb pillanata. Ebben a képben benne van minden


(képek: partizan.rs)

Összefoglaló:



Tények:

Helyszín: Partizan Stadion, Belgrád
Nézőszám: 4000
Vezette: Bojan Nikolić (partjelzők: Nenad Kurčubić, Srđan Minić - tartalék játékvezető: Uroš Stojković - gólbírók: Dejan Dimitrijević, Novica Anđelovski)

FK Partizan: Kljajić - Vulićević, Milenković, Jovanović, Bogosavac - Brašanac, Jevtović, S. Ilić - Golubović (Lukić, 46.), Bozsinov (Vlahović, 65.), Mihajlović (Birmančević, 88.)
Vezetőedző: Ivan Tomić

Vojvodina: Kordić, Lakićević, Rosić, Miletić, Nastić - Sekulić - Malbašić, Paločević (Jovančić, 58.), Babić, Meleg - Ašćerić (Vukčević, 68.)
Vezetőedző: Nenad Lalatović

Gólszerzők: Milenković (6.), Mihajlović (26.), ill. Meleg (32., 72.), Rosić (61. - öngól)
Sárga lap: Vulićević (35.), Brašanac (62.), Jevtović (74.), ill. Rosić (58.)

A rájátszás végeredménye:
1. CZ 54 pont
2. Partizan 40 pont
3. Čukarički 39 pont
4. Vojvodina 36 pont
5. Radnički Niš 35 pont
6. Borac 30 pont
7. FK Voždovac 25 pont
8. Surdulica 25 pont

Az alsóház végeredménye:
1. Mladost 31 pont
2. Spartak Subotica 29 pont
3. Metalac 28 pont
4. Rad 27 pont
5. Javor 26 pont
6. Novi Pazar 25 pont
7. OFK Beograd 18 pont
8. Jagodina 15 pont

Tudjukkiék bajnokok lettek, hurrá, tapsvihar meg grat.
Ja, nem.
Végül sikerült befutnunk a 2. helyre, ennek, meg a kupagyőzelemnek köszönhetően indulhatunk az Európa Ligában. Visszük magunkkal a Čukaričkit, meg a Vojvodinát, ami biztos, az az, hogy a selejtezőkör második fordulójában fogunk csatlakozni a Ligához. A selejtezők sorsolása június 20-án lesz.
Ami pedig az alsóházat illeti: kiesett a meglepően botrányos teljesítményt nyújtó OFK Beograd és a Jagodina. A Prva Ligából feljutott a Napredak és a Bačka Palanka, utóbbi most fog először szerepelni a szuperligában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése