Szuperliga, 15. forduló: Borac - FK Partizan 1:2

Nyertünk. Örülünk, Vincent?

Anyád.

Két dolog, mielőtt belecsapnék a lecsóba.

1. Graruláció, pacsi és respect a Boracnak. A nevükhöz méltóan bátran és harcosan játszottak, sokszor jobban is, mint mi. A döntetlen sokkal igazságosabb lett volna, de megkockáztatom, hogy a Borac még akár a győzelmet is megérdemelte volna.

2. Remélem, a Partizan vezetősége újévkor küld egy üveg finom pezsgőt Novica Anđelovski játékvezetőnek. A mai győzelmet gyakorlatilag neki köszönhetjük.

Szakadt az eső az első félidőben, nagyjából ez volt az egyetlen, ami tényleg említésre méltó volt. Két egyenrangú, teljesen azonos képességű csapat volt a pályán, és ez a Boracra nézve hízelgő… Zoćević konkrétan úgy hintába ültette Jankovićt, hogy a montenegrói csak pislogott.

Zoćević hatalmasat játszott. Futott, cselezett, veszélyeztette a kaput. Remélem, nem fog elkallódni ez a határozottan tehetségesnek tűnő kölyök.

A Borac támadott. Az első félidőt egy nagy helyzettel zárták (43. perc, szöglet lett a vége), a második félidőben konkrétan a haja lobogott az összes Partizan-védőnek, olyan támadásaik voltak a hazaiaknak. Az 50. percben csak a Magasságos mentett meg minket attól, hogy megszerezzék s vezetést a čačakiak, Knežević telibe találta a kapufát. Az 57. percben megint egy nagy Borac-helyzet maradt ki. Mi kontrából próbálkoztunk, aztán az 59. percben Tawamba csak beszenvedte az első gólunkat. De szó szerint beszenvedte, mert még ezt az amúgy 100 %-os ziccert is kis híján elcseszte, végül valahogy csak bekotorta a hálóba. (0:1) Itt egy kicsit felélénkültünk, viszont a Borac dicséretére legyen mondva, hajtottak ők is és valami hihetelent alakítottak. Látszott, hogy felkészültek belőlünk és nem telecsinált gatyával jöttek ki a pályára. Meg is volt az eredménye, a 70. percben a brazil Mateus góljával kiegyenlítettek. (1:1)

Megérdemelték? Megérdemelték!

Bátran, ügyesen játszottak? Nagyon is!

Fogalmatlan faszok voltunk? Szokás szerint.

Ezek után hány helyzetet hagytunk ki? Alsó hangon három ziccert, de volt több, kevésbé veszélyes is, de azokból issimán rúghattunk volna gólt.

Szarok voltunk? Nem kifejezés.

Mit érdemel Đukić vezetőedző, aki a fostalucska teljesítményünket ráfogta arra, hogy szar volt a gyep? Faszkorbácsot, minimum.

De a csúcs ezután jött.

87. perc. Támadunk, valaki fellöki Jankovićot a 16-oson belül. 11-es. Tošić áll a labda mögé. Nekifut…

...ÉS A KAPUS KIVÉDTE!!!

Hihetetlen volt. Őszinte leszek: elfogott a röhögőgörcs. Bambi, édes öregem, elsunnyogsz te a csába. Ilyet is csak mi tudunk, bazmeg. A 90. percben még a bunyó is kitört, Everton beszállt Jovanovićba, Jovanović Everton után rúgott, megúszták sárga lappal. Közben a bíró 5 percet hosszabbított, ennek végül kulcsszerepe lett… A feszültség egyre nőtt, a 90+4. percben Pantić akaszkodott össze egy Borac-játékossal. Már mindenki a lefújást várta, már az utolsó másodpercek peregtek, amikor Tošić egyszer csak összecsattant egy čačaki védővel, Novica Anđelovski játékvezető pedig - legnagyobb megrökönyödésre - közvetlen szabadrúgást ítélt a Partizannak. (Közben már letelt a hosszabbítás.)

Őszinte leszek: ezt Anđelovski elbaszta. Nem kicsit, hanem nagyon. Itt kurvára nem a Borac játékosa szabálytalankodott, hanem Bambi. És ha ezt én, innen, a határ túloldaláról, egy online stream-en keresztül látom, akkor nem hiszem el, hogy az eset közvetlen közelében álló, (állítólag) profi, asszisztensekkel megtámogatott bíró nem látja.

Nem, kurvára nem szeretem, ha egy játékvezető elfogult, akkor se, ha a mi javunkra az (akármennyire is ritka az ilyesmi).

Mindegy. Tošić odaállt a labda mögé, és a 11-essel ellentétben ezt most nem cseszte el. Belőtte. (1:2) A közönség fütyült, szitkozódott, és meg tudtam őket érteni. Nem, én sem tudok örülni ennek a győzelemnek. A döntetlen sokkal igazságosabb lett volna. (Nem, nem érdekel, hogy akkor hány ponttal lennénk lemaradva. Inkább legyünk lemaradva becsületes küzdelemmel, mint ott lihegjünk a szomszédok nyakán bírói hátszéllel.)

Tošić (balra) és Ožegović a meccs után 

Úgy hírlik, az FSS ezután a meccs után berendelte rapportra Anđelovski játékvezetőt, jó eséllyel el is fogják meszelni. A Zvezda meg kiadott egy sajtóközleményt a szerintük botrányos játékvezetés miatt, bár őket meg nem kérdezte senki.

A bajnokság jelenlegi állása:

1. Crvena Zvezda 40 pont

2. Partizan 36 pont

3. Vojvodina 30 pont

4. Voždovac 28 pont

5. Spartak 26 pont

6. Čukarički 25 pont

7. Napredak 23 pont

8. Radnički Niš 23 pont

9. Mladost 18 pont

10. Radnik 18 pont

11. Mačva 16 pont

12. Zemun 14 pont

13. OFK Bačka 13 pont

14. Javor 11 pont

15. Rad 8 pont

16. Borac 7 pont

ABA Liga, 4. forduló: Cibona - KK Partizan 74:90

Cibona kipipálva. Örülünk, Vincent?

Elmész a kurva anyádba.

Szar meccs volt? Igen.

Fogalmatlan faszok voltunk megint? Igen.

A Cibona ha lehet, még fogalmatlanabb faszok gyülekezete? Az hát.

Megint hatszázmillió kihagyott helyzet volt? Volt az több is.

Mazochista vagyok? Nem kifejezés.

Jaj, hát majd’ elfelejtettem. Most debütált a frissen szerződtetett jamaikai csávó, a Samuels. Eskü, nem vettem észre, hogy a pályán van, csak amikor a kommentátor mondta a nevét. Vezérszurkoló szerint tisztára olyan a mozgása, mint egy medvének. Lehet, hogy ezért nem vettem észre, mert pont olyan lomha, mint a többi.

Az első negyedben 7 és fél perc elteltével 12:10 volt az állás. Ahhoz képest, hogy ezt a meccset úgy harangozták be, mint a volt Jugoszlávia két egykori nagyágyújának a rangadóját, ez édeskevés volt. Hatszor vesztettük el a labdát. A negyed végére kiegyenlítettünk, a másodikban meg elkezdődött a Cibona vesszőfutása. Nem tudom, mikor láttam utoljára kosármeccsen ennyi kihagyott helyzetet, ennyi lepattanót. Nem vicc, tényleg lehangoló volt. És ami még eddig nem volt: félidő előtt nem sokkal lenémítottam a meccset és hang nélkül néztem, annyira idegesített az ArenaSport két balfasz kommentátora. Vezettünk, de megint majdnem elaludtam. Szar meccs volt egy szar és egy még szarabb csapattal. Veličković hisztizett valamit félidő előtt

Veličković, bazmeg, vele is csak eggyel többen vagyunk, már teljesen úgy játszik, mint egy nyugdíjas. Lomha, lassú, látszik, hogy már utálja az egészet. Nem csodálom, hogy alig van parketten. Ezen a meccsen egy fia kosarat nem dobott.

33:43 volt a félidő eredménye, de egy játékost nem bírnék kiemelni, annyira jellegtelen az egész banda. A harmadik negyed a Partizanról szólt, jobban mondva arról, hogy a Cibona teljesen passzívan vergődött a parketten, mi meg azt csináltunk, amit akartunk, illetve ami a képességeinktől telt. Mintha elértük volna a 20 pontos különbséget, de erre nem vennék mérget. Az utolsó negyed meg egy kabaré volt, de ilyen kosárlabda-paródia, annak is a szarabb változata. Több, mint 5 perc után tudtunk kosarat dobni. Addig lófasz nem volt. De a Cibonáról is elmond mindent, hogy ezalatt a több, mint 5 perc alatt 51:67-ről csak 59:67-re tudtak feljönni. A végeredmény ennek fényében egyáltalán nem meglepő.

Cibona: Bilinovac, Uljarević, Young (20), Žorić (20), Ćorić, Melvin III (9), Novačič, Bošnjak (8), Rozić (12), Gospić (3), Tomas (2), Bušma

Partizan: Williams-Goss (20), Tadić, Marinković (19), Veličković, Tomić, Pecarski, Gavrilović (6), Andrić (14), Samuels (16), Čakarević (6), Stevanović (3), Šalić (6)

Elmaradt mérkőzés a 9. fordulóból: Zemun - FK Partizan 1:3

Valamikor valamiért elmaradt ez a meccs és most játszották le. De már meg nem mondom, hogy miért maradt el, azt viszont igen, hogy jobb lett volna le se játszani, akkora szar volt.

Leszarom, hogy nyertünk. Ekkora fos játékkal ez egy vereség.

Pankráció az volt, futball nem. Tawamba egyre jobban emlékeztet Bozsinovra, már-már művészi szintre emelte a labda ötösről való fölélövését. A többiek se vitték túlzásba… A 25. percben megszereztük a vezetést, Mitrović (na nem a Mitrogol, hanem a Milan) befejelt egy előreívelt labdát. (0:1) A gól után lelassult az iram, a Zemunnak nem nagyon volt mit felmutatnia, a Partizan pedig szokás szerint nem törte össze magát. Azért Tawamba még kihagyott egy újabb ajtó-ablak helyzetet.

Tisztára mint az előző szezonban. Ott is eljutottunk a “fogalmatlan fasz” egészen elképesztő dimenzióiig. Átlagszurkoló eret akart vágni. Mondjuk ott a téli szünetben Marko Nikolić összevakarta a csapatot. Erre most minimális az esély.

Aztán jött a félidő vége és a váratlan fordulat. Mitrović gólt lőtt.

A bibi az volt, hogy most a saját kapunkba. (1:1)

Még egy és mesterhármas.

A második félidő maga volt a letargia. Lófasz nem történt. A labda nálunk volt, de semmit nem tudtunk vele kezdeni. A Zemunnak volt két veszélyesebb megmozdulása, de az is csak arra volt jó, hogy lehessen látni, ellenfél is van a pályán. Szar meccs volt, szarul játszottunk, eskü, a döntetlen jobban visszaadta volna ennek a fostalicska meccsnek a színvonalát. Főleg, hogy Tawamba bazmeg kihagyta az Év Helyzetét a 73. percben, egy mérnöki pontossággal érkező beívelést fejelt fölé az ötösről. A második gólt végül Ožegović szenvedte be (1:2), a 89. percben meg valaki elgáncsolta őt a 16-oson belül, már mutatott is a bíró a 11-es pontra (Penaltizan), Jevtović belőtte (1:3), aztán a játékvezető végre lefújta a picsába ezt a cirkuszt.

Európa Kupa, 3. forduló: Bilbao - KK Partizan 92:96

Jé, nyertünk.

Előfordul, na. Örülünk, Vincent?

Őszinte leszek: csak azért néztem ezt a kosárlabdának csúfolt komédiát, mert nem találtam linket Hanga Ádiékhoz. A Barcelona is tegnap este játszott a Žalgiris ellen, a nálam fellelhető csatornák pedig egytől-egyig basznak Euroligát közvetíteni. Mindenesetre elővigyázatosságból azért benyomtam a TV-t, mert Német Kupa ment, Magdeburg - Borussia Dortmund, szédületes szurkolói koreográfiával. Kell a színvonalas szórakozás is.

Az első negyedben haldoklott a link, bár nem hiszem, hogy sokról maradtam le. A negyed végén 26:21-re vezetett a Bilbao és úgy festett (meg még később is), hogy újabb vereséget inkasszálunk. A második negyedben fej-fej mellett haladt a két csapat, néha előfordult, hogy átvettük a vezetést, de itt még amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt. A színvonal a fos és a dögunalom között mozgott, mindkét csapat rengeteget ügyetlenkedett. Túl sok büntető, darabokra esett játék. Ez volt a félidőig (49:39), meg még utána is. Ha most azt mondom, hogy a harmadik negyedben két masszív percen át egy találat sem volt (7:56-ot mutatott a kijelző órája, amikor Veličković hosszas kínlódás után beerőltette a labdát a gyűrűbe), akkor még diplomatikusan fogalmaztam. A helyzet viszont az, hogy aztán leolvadt a Bilbao előnye és ezt csak maguknak köszönhetik a baszkok. Elcseszték, 10 pont előnyből az utolsó negyedre 5 pont hátrány lett (68:73). A végét nem néztem, ennyire azért nem vagyok mazochista, mint ahogy annyira sem, hogy Miroslav Nikolić vezetőedzőt most hirtelen elkezdjem éltetni. (Azt bírom, hogy most pont azok éltetik a leghangosabban, akik eddig a legdurvábban szidták… Döntsétek már el, hogy mit akartok, basszátok meg.) Néha a győzelem is előfordul, majd akkor talán hajlandó leszek megállni és elgondolkodni egy pillanatra, ha egymás után nyerjük a meccseket látványos, tetszetős játékkal. Addig meg marad a Barcelona meg a Fenerbahce.

A Barcelona végül kikapott a litvánoktól, viszont Hanga dobta a legtöbb pontot, szám szerint 19-et. (Csak a történeti hűség kedvéért.)

Szuperliga, 14. forduló: FK Partizan - OFK Bačka 3:1

Az elmúlt uszkve 24 órában minimum hatszázszor feltettem magamnak a “miért is nézem én ezt a fost?”-kérdést. Először a kosárlabdacsapat hozott le az életről (nem, nem tud meghatni a 117-104-es “NBA-eredmény”, mert ez nemzetközi porondon lófaszt nem fog érni), ma a futballcsapat nyiffantott ki. Megint, és megint megkérdezem magamtól: miért nézem ezt? Százmillió jobb meccs, színvonalasabb csapat vagy tehetséges játékos van szerte a világban, miért görcsölök egy lepukkant, szebb napokat látott szerb együttes miatt?

Nincs válasz.

És hétről-hétre görcsölök miattuk, szitkozódom és lejövök az életről. Újra és újra.

Lehetséges, hogy szeretem ezt a csapatot?

Az első félidőt sikerült nagyjából 20 perc alatt letudni. 3 (na jó, két és fél) helyzet, mindhárom gólt ért, ennyi. Nem volt több. A 6. percben Janković buktatásáért kaptunk 11-est, Jevtović belőtte. (1:0)

Twitteren röpködtek a gúnyos megjegyzések a többi szurkolótól,  “Penaltizan”, meg ilyenek. Nem mondom, hogy nem volt igazuk.

A 14. percben Ožegović kapott indítást a félpályán, nekilódult, maga mögött hagyott mindenkit, tökegyedül felvágtatott, a kapus kiszaladt, Ožegović kicselezte és labdástul besétált a kapuba. (2:0) A 20. percben jött a szépítés, Mićić valami egészen lehetetlen szögből talált be. (2:1) Aztán így kb. ennyi volt. Innentől kezdve a két csapat úgy őgyelgetta pályán, mint 22 reumás csiga. A “fogalmatlan fasz” egészen új dimenziói nyilvánultak meg, már nem is fájt a látvány, ez annyira szar volt, hogy már ettől kezdett érdekes lenni. Antonovot konkrétan képen töröltem volna egy nyers tonhallal. A csávó szó szerint semmit nem csinált,és még azt is elbaszta.

Szóval, amikor a 40 éves veterán Saša Ilić tűnik fel a balbekk helyén - Antonov posztján - és levág egy baromi nagy sprintet, hogy egy kontratámadást megakadályozzon, Antonov meg csak érdeklődve figyel, szóval, ezen a ponton azért el kellene gondolkodni pár dologról.

A második félidő vége táján a Bačka feléledt, elkezdtek támadni, nem is rosszul. Eskü, már vártam az egyenlítő gólt. Végül nekünk sikerült beszenvedni még egyet, a lefújás előtti percekben, Tawamba lőtte. (3:1) Vállon lehet veregetni magunkat, fasza gyerekek vagyunk. Csak nehogy nemzetközi porondra kelljen lépnünk.

Európa Kupa: KK Partizan - Lietuvos Rytas 80:91

A kosárlabdacsapat ha szóba kerül, egyre inkább olyan vagyok, mint egy hároméves.

Percenként legalább tízszer teszem fel a kérdést, hogy miért.

A múlt héten az Alba Berlin verte szét a pofánkat, most a Lietuvos Rytas, ráadásul még házhoz is szállították. (A kettő között sikerült megverni a Zadart az ABA Ligában, de abban sem volt semmi köszönet.) Ezt a mai meccset igazából meg se akartam nézni. Franc se akarja feleslegesen szétkúratni az idegeit, ráadásul holnap a focicsapat a Skenderbeu ellen játszik idegenben, oda meg kellenek a kötélidegek. Emellett ma BL-forduló is volt, ki a hóhér néz egy dögunalmas, lélektelen csapatot, akiknél ha a motiválatlanság fájna, egész Belgrád az ő üvöltésüktől zengene?

Néztem hát.

Na nem az egészet, frászt. Muszáj volt párhuzamosan focit nézni, különben ott haltam volna meg a dögunalomtól. Az hagyján, hogy szinte csak büntetőből voltunk képesek betalálni, és hogy emiatt szarrá töredezett a játék. De az, hogy totál unalmas, ötlettelen, se íze, se bűze játékot sikerült produkálni, hogy tökmindegy volt, melyik szakaszon kapcsolódok be a meccsbe, mert minden pillanatban ugyanazt a jellegtelen foshulladék játékot játszottuk, fakó, szürke féltehetségekkel, az már a mazochizmus határát súrolja.

Vagy visszahívjátok Duško Vujoševićet, vagy oszlassátok fel az egész csapatot a picsába.

Amúgy az volt, hogy három negyeden keresztül így fej-fej mellett haladt a két csapat, mindkét oldalon rettenetesen sok, hibával, aztán a litvánok a negyedik negyedre elunták a faszkodást és szétverték a pofánkat. De így 60:57-ről 64:64 lett, aztán 68:70, két perccel a vége előtt 74:81, 76:86… A vége 80:91 lett. Röhej? Az hát.

Szerb Kupa, a legjobb 8 közé jutásért: FK Rtanj Boljevac - FK Partizan 0:3

Nem tagadom, és nem is szégyellem különösebben: az első gól után belealudtam a meccsbe és valamikor félidőben ébredtem fel. A 35. percben szereztük a gólt, Tawamba lőtte, de igazából se előtte, se utána nem törte össze magát a tisztelt társaság. Oké, a különben végtelenül szimpatikus és lelkes Rtanj ellen nyilván nem kellett magunkat megerőltetni. Egyébként a házigazdák egyáltalán nem csinálták össze magukat, ügyesen és látványosan játszottak, és igen, néha baromi nagy szerencsénk volt, hogy nem kaptunk gólt. Többször is az volt a benyomásom, mint a tegnapi Magyarország - Feröer-szigetek VB-selejtező alatt (igen, bazmeg, megnéztem, mert egy mazochista állat vagyok), amikor az egyszerűen, de bátran és fegyelmezetten játszó feröeriek simán szerelték a sokszor csak maflán bámuló magyarokat és többször is veszélyeztették a kaput. Itt is hasonló volt, egyik oldalon egy lelkes és fegyelmezett Rtanj, a másikon egy nem annyira lelkes, de a meccset a kötelező szinten “leszállító” Partizan. Ennyi, többet nem is érdemes erről tudni. Csak a rend kedvéért: a második gólt Jevtović lőtte 11-esből a 70. percben, a harmadikat Ožegović a 86.-ban. A Rtanj csapatának pedig jár a kalaplengetés, a pacsi és a respect.

Csoportos ölelés meccs után (kép: partizan.rs)

ABA Liga, 2. forduló: Mornar Bar - KK Partizan 83:81

Két forduló ment le idáig az ABA Ligából, mindkettőt sikerült elbaszni és ezen nincs mit szépíteni. Az előző körben a liga egyik leggyengébb csapata, az MZT Skopje mosta fel velünk a padlót (92:89), most a Mornar Bar szállította házhoz a lófaszt. De mégis mit lehetett várni? Három (3) negyeden keresztül úgy kóvályogtunk a pályán, mint fing a gatyában. A Mornar alázott. Még 4 perc sem telt el, már 10:4-re vezettek. Aztán 15:6-ra. Aztán 20:9-re. Állítom, közben még vicceket is meséltek egymásnak. Közben egy csapatnyi fogalmatlan fasz bóklászott a pályán Partizan-mezben. Kb. mintha a meccs előtt 5 perccel szedegették volna őket össze az utcáról.

Kivétel nélkül. Három teljes negyeden keresztül.

Még Novica Veličković is, akitől valamiért nagyon odavannak a népek. Pedig Veličković már tavaly is elég nyugdíjas tempóban labdázgatott, mostanra meg már rég ki kellett volna hajítani a csapatból, annyira lassú és pontatlan, amit meg rutinból nem bír megoldani, annak annyi egy életre.

A Mornar meg vígan elvolt. Tehették, nem zavartuk őket. 47:33, 52:39, 63:49, 74:53, meg ilyenek. Edzőmeccs.

Aztán a negyedik negyedben a csapat elkezdett valami kosárlabdára emlékeztető dolgot csinálni a parketten, a meglepett és elkényelmesedett Mornar meg kapkodni kezdett. Mi se voltunk a helyzet magaslatán, mérhetelen sok volt a hiba (Williams-Goss két sportszerűtlen faultot is begyűjtött, mehetett a kispadra), és valami rettenetes kínnal-keservvel kiegyenlítettünk 81:81-re, mindössze 51 mp-el a vége előtt. De már az egész olyan volt, mint egy kapitális székrekedés aranyérrel. Időkérés. Visszagaloppozunk a pályára,  Mornar elcseszi a támadást, fordulunk, Čakarevićnél a labda, rádobja - és elcseszi. Már lohol is a Mornar, Ross rádobja, bepottyan, szól a duda. Elkúrtuk. Ezt is.

Ja, ma 72 éve alapították a Partizan Sportegyesületet. Boldog szülinapot, Partizan.

Ja, nem.

Jelenet a meccsről. Különösen vicces volt látni Lukovićot elkenünk játszani. (kép: Facebook/KK Partizan)