2016. május 22., vasárnap

KK Partizan - Mega Leks 94:89 (szuperliga, 5. forduló)

Ez a mérkőzés valami hihetetlen, elképesztő bohózat volt, elejétől a végéig.

Még a mérkőzés előtt köszöntötték a Partizan U12-es csapatát, akik megnyerték a 2015/16-os bajnokságot
Szép volt, fiúk!
(kép: Facebook/KK Partizan)

(kép: Twitter)

A meccsre eljött Dino Murić, Edo Murić testvére, az Union Olimpija játékosa, és büszkén feszített a Partizanos pólójában
(kép: Facebook/KK Partizan)

A mérkőzés előtt elkezdett terjedni a neten ez a fotó Mihajlo Andrićról, amint bemelegít a meccs előtt, hosszú kihagyás után. Andrić végül nem játszott a meccsen
(kép: Twitter)

Innen üzenem az összes illetékesnek, hogy a KLS linkje halottabb volt Tutanhamon múmiájánál. Végül sikerült streamet találnom, de tutira lett pár új ősz hajszálam.

Az egyértelműen látszott, hogy a Mega Leks győzni érkezett a Pionir Hallba. Efelől nem hagytak semmi kétséget. Ennek megfelelően rendesen neki is estek a Partizannak és a meccs elején vezettek is 7:10-re. De Williams kiegyenlített (10:10) és elsősorban neki köszönhetően a negyed végére 20:16-ra vezettünk.

Néhány momentum az első negyedből:

A második negyedben már szabályos közelharc folyt a parketten. Az elején a Mega Leks kiegyenlített (20:20), a Partizan pedig lépésről lépésre, minden egyes pontért külön megharcolva feljött 30:22-re. Tartottuk az előnyünket (36:29), a két amerikai, Jones és Wilson hozott néhány hárompontost. A félidő vége előtt 1 másodperccel kaptunk még egy szabaddobást, Wilson egy pontot szerzett belőle, 41:33-mal mehettünk szünetre.

Andreja Milutinović valamikor a meccs alatt
(kép: Facebook/KK Partizan)

A harmadik negyedre a Mega Leks úgy jött ki, hogy vagy összezúznak minket apró darabokra, vagy meghalnak. Az előbbi majdnem sikerült nekik. Ugyanazt játszották el, mint mi a második negyedben. Lassan, makacs kitartással ledolgozták a hátrányukat 2 pontra (48:46), sőt, ki is egyenlítettek (48:48) egy nagy labdalopással. Itt Aleksandar Džikić sürgősen időt kért, majd amikor visszamentünk a parkettre, Marinković egyből dobott is egy hárompontost (51:48). Szabályos verekedés folyt a labdáért, a Mega Leks játékosai simán belementek a közelharcba. Ott lihegtek a nyakunkon (55:51), végül a duda előtt kiegyenlítettek. 62:62-vel várhattuk a finálét.

Aleksandar Cvetković
(kép: Facebook/KK Partizan)

Az utolsó negyed valami hihetetlen cirkusz volt.
Utoljára ennyi szabálytalanságot talán valamelyik rangadón láttam. A bírók folyamatosan sípoltak, fault faultot követett. A játékosok verekedtek, birkóztak a labdáért, és vezettünk ugyan, de a vendégek végig, folyamatosan ott voltak mögöttünk (73:71). Egyszer sem tudtuk megugrani a 10 pontos különbséget, pedig Cvetković majdnem a parkolóból dobott egy hárompontost (83:75). A Mega Leks tartotta magát (87:83). 28 másodperc volt hátra, amikor Marinković kipontozódott, de egyből azonnal a Mega Leks egyik játékosa is megkapta az 5. faultját. 90:83 volt itt az állás, a Mega Leks büntetőt kapott (90:85). Utána a Partizannak is jutott egy büntető, 25 másodperccel a vége előtt. Veličković bedobta (92:85). A Mega Leks vezetőedzője időt kér. Amikor visszajönnek, újabb büntető várja őket (92:87). 21 másodperc van már csak hátra, a Partizan is büntetőt kap. Wilson hanyag eleganciával, 94:87. A Mega Leks egész pályás letámadást alkalmaz, az összes maradék erejükkel küzdenek. Kapnak megint egy büntetőt, 12 másodperccel a vége előtt, 94:89. Rémesen nyomnak a vendégek, az idő viszont a Partizannak kedvez. Aztán vége lett, végre. Lehetett ünnepelni.

(kép: Facebook/KK Partizan)

(kép: Facebook/Partizan is life)

Ezzel véget ért a bajnokság csoportmérkőzés-szakasza. A B csoportból a Partizan és a Mega Leks jutottak tovább. Utóbbi az A csoport első helyezettjével, a Crvena Zvezdával fog összecsapni, nekünk a vörösök fiókcsapata, az FMP jutott.

KK Partizan: Cvetković (13), Jones (9), Murić (4), Marinković (15), Veličković (8), Vitkovac (5), Đumić (2), Andrić, Milutinović (7), Williams (9), Vrabac (14), Wilson (8)

Mega Leks: Simić, Rašić (19), Đoković, Veljković, Ivanović (1), Zubac (4), Luwawu (7), Zagorac (17), Popović, Simeunović, Nikolić (29), Janković (12)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése