2014. augusztus 30., szombat

Beharangozó: Rad - FK Partizan - Jelen SuperLiga 4. forduló

Holnap 17 órakor lép pályára a Partizan a banjicai Rad ellen a szuperliga 4. fordulójában. A tempó kicsit húzós mostanában a csapatnak, de a vasárnapi mérkőzés után lesz egy egész hét szünetük (bizony, jövő héten nem lesz bajnoki forduló).
A holnapi meccset zárt kapuk mögött fogják játszani, a Rad még az előző szezon osztályozó mérkőzése alatt összeszedett egy büntetést, amit most foganatosít rajtuk a szövetség. Marko Nikolić nem örült különösebben, hogy a Sírásók nélkül kell Banjicában pályára lépniük, de az elszántsága így is töretlen.
- Nem lesz ott a közönségünk a meccsen, de a célunk így is a győzelem. A Rad egy nagyon erősen motivált csapat, komoly ellenfélnek számít. A szezon még csak most kezdődött, temérdek kihívás vár még ránk, a Rad csapata lesz az első és legfontosabb ezek közül.

A mérkőzést az ArenaSport 1 élőben közvetíti.


Epic Eddy Grant

Tudtad, hogy Eddy Grant giganagy Partizan-szurkoló?
Nem?
Akkor most már tudod.

Nehogy azt mondd, hogy nem tudod, kicsoda Eddy Grant. Azonnal megkérdezed a Google-t, Youtube-ot, táncra perdülsz, és bevonod a szomszédokat is. 

Tavaly júniusban Eddy Grant Belgrádban járt és többek közt meghívták őt egy tévés talkshow-ba. A show házigazdája, bizonyos Ivan Ivanović közismert CZ-drukker és a műsor végén meg akarta ajándékozni a külföldi vendéget egy Zvezda-mezzel.
Nos, ami akkor következett, azt azóta is emlegetik.


Eddy Grant pedig annyira epic, hogy most meghallgatod az egyik legjobb szerzeményét.
Ő rohadtul tudja, mi a dörgés.



2014. augusztus 29., péntek

Folyik a felkészülés a kosárlabdacsapatnál is

Ne feledkezzünk meg a kosárlabdacsapatról itt a nagy viktóriázás közepette; a srácok lelkesen készülnek, edzenek, alapoznak.


Lesznek edzőmeccsek is, meg részt fognak venni szeptemberben egy emléktornán Boszniában, továbbá a franciaországi Montpellier-ben a Tony Parker fémjelezte versenyen.
Konkrétan:
szeptember 4.: Partizan NIS - Kožuv
szeptember 6.: Partizan NIS - Jenyiszej
szeptember 9.: Mega Vizura - Partizan NIS
szeptember 13-14.: Mirza Delibašić Emléktorna, Bosna, Bosznia-Hercegovina (a Bosna, a Partizan NIS, a Cibona és a Turk Telekom részvételével)
szeptember 19-21.: Montpellier, Appart-city-cup
szeptember 26 (vagy 27): Partizan NIS - EA7 Milano

Update: holnaptól kosárlabda VB. Nézed.


A tegnapi mérkőzés visszhangjai

A SOS Kanal feltett egy videót a Youtube-ra a tegnapi mérkőzés összefoglalójával. Ebben már sokkal jobban látszik, mi történt a Partizan második gólja után Škuletić-tyel. Ramos konkrétan ellöki és még jól meg is tapossa a csatárt.


Ezen kívül hadd tegyek fel néhány kérdést az uraknak ott odafenn, az UEFA olümposzi magasságaiban.

Ad 1.
Škuletićet ezután a cirkusz után három mérkőzésre el akarják meszelni, pusztán azért, mert a játékvezető valamiért az ő orra alá is odadörgölt egy piros lapot. Konkrétan mi indokolja ezt a nagyon is szigorú büntetést? Továbbá, ha őt ennyi mérkőzésre akarják eltiltani, akkor Ramos mit kap?

Ad 2.
Feltűnt-e valakinek az a tény, hogy a pokoli meleg ellenére a Partizan játékosai nem kaptak frissítőt a második félidőre?

Ad 3.
Mit lép az UEFA arra, hogy a Neftchi szurkolói kövekkel dobálták meg a Partizan buszát, úgy, hogy még az ablak is betört? (És akkor még a mindenféle egyéb megnyilvánulásokról nem is beszéltem.)

Ad 4.
Aprócska, de nem elhanyagolható tény, hogy a mérkőzésen törő-zúzó Nfort tavaly júliusban úgy kivágták a belga K. V. Kortrijktól, hogy a lába se érte a földet. A kameruni csávó konkrétan megfenyegette a klub elnökét és a menedzserét, hogy kinyírja őket is, meg a családtagjaikat is. (A mögöttes sztori eléggé zavaros, de Nfor azért verte ki már akkor is a hisztit, mert a Neftchihez akart volna igazolni, a klub meg nem úgy csinálta a dolgot, ahogy ő elképzelte.) A dologból rendőrségi ügy lett, végül örültek, hogy megszabadultak tőle.

Ki engedte ezt a csapatot Európa közelébe?... És főleg, mennyit kapott érte?...

Ezek után a tegnapi győzelem és kvalifikáció még becsesebb.
Úgyhogy nóta indul.


Az Európa Liga C csoportjában a Partizan

Megvolt a sorsolás, a Partizan a C csoportba került. Az ellenfelek a Tottenham, a Besiktas és az Asteras Tripolis lesznek.

Itt a teljes csoportbeosztás:

A csoport
Villarreal (ESP)
Mönchengladbach (GER)
FC Zürich (SUI)
Apollon Limassol (CYP)

B csoport
FC Kobenhavn (DEN)
FC Brugge (BEL)
Torino (ITA)
HJK Helsinki (FIN)

C csoport
Tottenham Hotspur (ENG)
Besiktas (TUR)
FK Partizan (SRB)
Asteras Tripolis (GRE)

D csoport
Salzburg (AUT)
Celtic Glasgow (SCO)
Dinamo Zagreb (CRO)
FC Astra (ROM)

E csoport
PSV Eindhoven (NED)
Panathinaikos (GRE)
Estoril (POR)
Dinamo Moszkva (RUS)

F csoport
Internazionale (ITA)
Dinamo Dnipropetrovsk (UKR)
Saint Étienne (FRA)
FC Qarabag (AZE)

G csoport
FC Sevilla (ESP)
Standard Liége (BEL)
Feyenoord (NED)
Rijeka (CRO)

H csoport
Lille (FRA)
Wolfsburg (GER)
Everton (ENG)
Krasnodar (RUS)

I csoport
SSC Napoli (ITA)
Sparta Praha (CZE)
Young Boys (SUI)
Slovan Bratislava (SVK)

J csoport
Dinamo Kijev (UKR)
Steaua Bukarest (ROM)
Rio Ave (POR)
Aalborg (DEN)

K csoport
Fiorentina (ITA)
PAOK (GRE)
Guingamp (FRA)
Dinamo Minszk (BLR)

L csoport
Harkov (RUS)
Trabzonspor (TUR)
Legia Varsó (POL)
Lokeren (BEL)

A csoportokból az első két helyezett jut tovább. Az első mérkőzésekre szeptember 18-án kerül sor.

Gatyát felkötni, fiúk.

GYŐZELEM!!! Neftchi Baku - FK Partizan 1:2

MEGNYERTÜK!!!!

BENT VAGYUNK AZ EURÓPA LIGÁBAN!!!!

MEGCSINÁLTUK, EZAZZZZ!!!!!

Huuuu, gyerekek. Ez hihetetlen. Megnyertük. A Partizan bejutott az Európa Liga csoportkörébe.
De jólesett ezt kimondani.

A Tofiq Bahramov stadionban egy rakás csattogó fogú, vérszomjas szurkoló várta a Partizant. A fiúk egyébként a szép, fekete away mezüket viselték ma. A stadionban konkrétan 37°C volt, istenverte pokol. (Este 9 órakor.)

(fotó: partizan.rs)

Hadd jegyezzem meg csak úgy, szőrmentén, hogy ilyen ritka szar pályát még életemben nem láttam. Az még csak hagyján, hogy tele volt huplival, meg össze-vissza röpködtek a gyeptéglák (epic jelenet volt az első félidőben valamelyik Partizan-szögletnél, ahogy Živković egy gondos mozdulattal visszarakott egy fél szőnyegnyi gyepet, ami a szögletzászló mellett egészen fel volt kunkorodva). De egy-egy becsúszó szerelésnél csak úgy röpködtek a göröngyök. Nem, nem a gyeptégla, hanem konkréten a föld. Így fröcskölt szanaszét. (Ezek a csávók ott Bakuban tényleg azt gondolták, hogy egy ilyen hulladék pályával akarnak nekifutni Európának?)
Valamikor a 4. percben volt az első konkrét megmozdulás, addig csak így egymás kóstolgatása ment (olykor szó szerint, néha inkább egymás bokáját rúgták a labda helyett). Aztán nekiiramodott a Partizan, a kapu felé vágtató Škuletićet viszont elkaszálta Stamenković kapus. A bíró továbbot intett, a "tovább" pedig egy kontratámadás lett, aminek a végén balról beadta a Neftchi játékosa középre Abdullayevnek, a középpályás rátűzte, Lukač pedig ÓRIÁSIT védett.
A Neftchi most is ezekkel a rövid, idegtépő kis passzaival operált. Nagyon tartották a labdát és egyfolytában a Partizan térfelén kellemetlenkedtek. A 10. percben megint Lukač reflexeire volt szükség, a Neftchi félpályáról eszközölt egy indítást, a Partizan kapusa bravúrral hárított.
Egy perccel később Vulićević vágtatott fel a jobb oldalon, odapasszolt Škuletićnek, de a csatár addig körülményeskedett, amíg végül szerelték a védők. A 12. percben Lazovićot brutálisan lerúgták (nem utoljára...), Drinčić szabadrúgása elzúgott a kapu mellett.
A 13. percben megint egy veszélyes Neftchi-támadást indult meg, majd Wobay ellökte Branko Ilićet a 16-osnál. A játékvezető nem fújt, a Sierra Leone-i középpályás rálőtt, Lukač hárított.

Lukačnak szobrot emelni a Humska utcában. MOST.

Egy perccel később Grbić lövését hárította Stamenković.
A középpályán nagyon ritkán folyt a játék. Ha bármelyik csapat megkapta a labdát, szinte azonnal rohamozott. A Neftchi játékosai a szerelést néha megoldották úgy, hogy nemes egyszerűséggel felrúgták a Partizan-játékosokat. Többek közt a 18. percben egy hazai szöglet után Branko Ilić maradt a földön, miután Cardoso lefejelte, de annyira, hogy a védőt hordágyon vitték le. (Némi ápolás után visszajött a pályára.
Aztán egészen a 24. percig csend volt.
Aztán jött Petar Škuletić.
De úgy jött, hogy utána már 0:1 volt a Partizannak. Živkovićtól érkezett a passz, Škuletić felszáguldott a bal oldalon, átemelte a kirohanó Stamenković felett, a labda pedig a hálóba repült. 0:1
Utána Škuletićben még volt annyi kakaó, hogy a vadul füttyögő és pfújoló Neftchi-szurkolók felé fordult és a füle mellé illesztett tenyérrel vigyorgott feléjük, hogy na, kispajtások, hadd halljam, most hogy fütyörésztek?
Két perc múlva újabb lehetőséget kapott a Partizan, de ezt Grbić kihagyta, a labda a jobb kapufa mellett repült ki.
A Neftchi folyamatosan próbált támadni, de Milan Lukač fogta magát, lehúzta a redőnyt, hiába kapálóztak az azeri játékosok. A 29. percben Abdullayev kapta félpályáról a labdát, veszélyesen adta be jobb oldalról, de a középen érkező azeri játékos lemaradt a passzról. Egy perccel később megint ő cselezgetett a 16-os mellett, újból beívelte középre, de Yunuszade kirúgta a labdát a stadionból. A 32. percben megint próbálkoztak, ismét Abdullayev, de az érkező társa megint lemaradt a passzról. Egy perc múlva Lukač ismét FENOMENÁLIS védést mutatott be. Wobay lőtte kapura, Lukač pedig esés közben (!) hárított. (Ez egy ritka nagy pillanat volt.)
A 35. percben sikerült a Partizannak eljutnia a Neftchi kapujáig, Živković lőtte rá Škuletić beadását, de mellément.
A temérdek támadás ellenére az iram nem volt különösebben gyors, sőt, helyenként kifejezetten tötyögős volt. A Neftchi valamiért mintha nem tudott volna felpörögni, a Partizannak meg tökjó volt az eredmény.
A 38. percben volt az a dicső pillanat, amikor Flavinho a támadás kellős közepén, Lukač-csal farkasszemet nézve bukott orra. Nem tudom, hogy a labdában-e vagy egy göröngyben, de végül is teljesen mindegy. Frenetikus pillanat volt. Aztán amikor a következő pillanatban Vulićević loholt volna fel a labdával, irgalmatlanul felrúgták. A szabadrúgás kimaradt, lett is belőle egy kontratámadás, amiből egy rekontra-támadás lett (a Partizan megszerezte a labdát és nem is nagyon tököltek sokat, egyből zúdultak is az azeri kapura).
A 40. percben megint volt egy ilyen ide-oda helyzet (támad a Partizan, a védők tisztáznak, egyből megindul a kontratámadás, de Lukač is a helyén volt). A legvégére, a 45+1. perc körül még belefért egy szabálytalankodás, Vulićevićet rúgta fel irgalmatlanul a kameruni Nfor. Nfor egyébként sem nagyon fért a bőrébe végig a meccs alatt, rengeteget szabálytalankodott és még annál is többet reklamált, az osztrák bíró itt már kezdte megelégelni és felmutatta neki a sárga lapot.

A második félidőben kezdésnek Ramos felrúgta Lazovićot. Kapott is érte egy sárgát, de a Neftchi ezzel együtt tovább rohamozott. Végül az 58. percben meg is lett ennek az eredménye. Wobay megkapta a labdát a Partizan 16-osán belül, kicselezte a védőket és a vetődő Lukač mellett berúgta a gólt. 1:1
És itt csend volt úgy kb. a 66. percig. Az iram lelassult, egyébként sem volt túl gyors, de néha mintha kifejezetten szenvedett volna a két csapat. Aztán megint a félpályáról jött a kiugratás, a Neftchi támadója egyszál Partizan-védővel a nyakán loholt a kapu felé, Lukač pedig védett megint egy akkorát, hogy Átlagszurkoló gyertyákból kirakott maga köré egy kört, Belgrád irányába fordult és negyvenkétszer leborult a földig.
Aztán az volt, hogy a Partizan blokkolta a Neftchi próbálkozásait, a Neftchi pedig cserébe felrugdosta a Partizan játékosait, mint például Lazovićot a 70. percben, vagy Škuletićet a 73.-ban.
A 74. percben egy gyönyörű helyzet volt. Vulićević adta be ismét középre a labdát. Živković forgolódott vele, majd átadta Škuletićnek. A montenegrói csatár rálőtt, de Stamenković leszedte.
Egy perccel később szöglethez jutott a Partizan, de a játékosok annyit tötyörögtek, hogy végül odalett a helyzet. Megint egy perc múlva Lazović hagyta ki.
A következő 10 perc hozott három vézna Neftchi-helyzetet, meg egy kiállítást. A játékvezetőnek a 86. percben lett elege Nforból, amikor már az x-edik Partizan-játékost rúgta le (itt egészen pontosan Branko Ilićet, de egy pár perccel korábban Škuletićet talpalta le) és kiosztott egy piros lapot a kameruninak.
Aztán a 92. percben Petar Škuletić

PETAR FUCKING ŠKULETIĆ

megszerezte a vezetést. 1:2
És itt elszabadult a pokol.
Pillanatokon belül rohadt nagy bunyó kerekedett. De így egyik pillanatban még gól, aztán egyből a következő képen már egymást gyepálja a két csapat. Úgy tűnt, hogy Ramos volt a kezdeményező, a képernyőn csak azt lehetett látni, hogy Brašanac és Petrović lökdösődik a paraguayi játékossal, majd ilyen atombomba-jelleggel érkezik Stanković,  szabályosan rávetette magát Ramosra, hátulról meg egy dühösen kiabáló Saša Ilić érkezett. Aztán beszállt Branko Ilić és Vulićević is, Stanković pedig a földre került.
Aztán a játékvezető kiállította Škuletićet. Kiállította Caue-t is, meg még előtte Ramost (bár ez engem személy szerint annyira nem ráz meg...), de egészen idáig nem sikerült rájönnöm, hogy a montenegrói miért kapott piros lapot. Többször megnéztem a jelenetet, de egyszer sem láttam, hogy benne lett volna a bunyóban. Ha te tudod, hogy miért állították ki, kommenteld ide.
A lényeg: ezzel a góllal (meg a másikkal) Škuletić berúgta a Partizant az Európa Ligába. Teljesen megérdemelt az ünneplés.


A meccs két hőse: Petar Škuletić és Milan Lukač
(képek: partizan.rs)

Összefoglaló:


Sőt, lásd, hogy milyen vagyok, iderakom neked az egész meccset is, hogy megnézhesd.


A tények:

Helyszín: Tofiq Bahramov stadion, Baku
Nézőszám: 20 000
Vezette: Robert Schörgenhofer (partjelzők: Mattias Winsauer, Roland Brandner, tartalék játékvezető: Dominik Ouschan) - AUT

Neftchi Baku: Stamenković - Caue, Yunuszade, Cardoso, Cruz - Abdullayev, Seyidov (Canales, 54.), Wobay (Masimov, 83.), Ramos, Flavinho (Bertucci, 54.) - Nfor
Vezetőedző: Boyukagha Hajiyev

FK Partizan: Lukač - Vulićević, B. Ilić, Stanković, Petrović - A. Živković (Ostojić, 90+5.), Brašanac, Drinčić, Grbić (S. Ilić, 59.) - Škuletić, Lazović (Pantić, 84.)
Vezetőedző: Marko Nikolić

Gólszerzők: Wobay (58.), ill. Škuletić (24., 90+2.)
Sárga lap: Nfor (45+1.), Ramos (48.), Wobay (70.), ill. Vulićević (62.)
Kiállítva: Nfor (86.), Ramos (90+3.), Caue (90+4.), ill. Škuletić (90+4.)

***

...és két hír, amelyek közül az egyik nem jó... Drinčić elmegy. A Maccabi Haifához. Most írt alá, a meccs után. Ez volt az utolsó alkalom, hogy a Partizan mezét viselte.

Basszus :'(

(kép: partizan.rs)

A másik az, hogy Stanković viszont marad, az őszi idény végéig legalábbis egészen biztosan.

Ami pedig a továbbiakat illeti, holnap délben lesz a sorsolás Monacóban, ott majd meglátjuk, hogy kik lesznek az ellenfelek.


2014. augusztus 27., szerda

Balhé Bakuban

Kitörő szeretettel fogadták az azeri szurkolók a Partizan csapatát Bakuban.
Annyira kitörő volt a szeretet, hogy a csapat buszának az ablaka is kitört.
Nem a szeretettől, hanem attól a kőtől, amit hozzávágtak a buszhoz.

(kép: mondo.rs)

Milyen kis aranyosak, nem?...
Személyi sérülés szerencsére nem volt, de ami ezek után jött, ahhoz képest a fenti ablak matyóhímzés.
Megérkeztek a srácok a Neftchi stadionjához, ahol egy rakás szurkoló várta őket.

Még szerencse, hogy kukkot nem értek az azeri nyelvből, mert most valószínűleg géppuskával szedném le őket egyenként a stadion széléről.



Beharangozó: Neftchi Baku - FK Partizan UEFA Európa-Liga selejtező rájátszás + átigazolási hírek

Holnap itteni idő szerint 18 órakor (helyi idő szerint este 9-től) lép pályára a Partizan Bakuban a Neftchi ellen.
A fiúk ma reggel indultak útnak.

Saša Ilić mintha kissé gyűrött lenne

Andrija Živković határozottan kialvatlannak tűnik

Danko Lazović sem igazán akar kicsattanni

Pantić olvas, tessék róla példát venni
(képek: Facebook/Fudbalski klub Partizan)

Állítólag istenverte pokol vár a játékosokra, az egyik nemzetközi időjárás-portál szerint Bakuban 36°C-os (!!!) hőmérsékletet mértek.

Nem lesz vicces ilyen dögmelegben futkározni.

A csapatból hiányzik Volkov, viszont a keretben van Fofana.
A mérkőzést az RTS 1 élőben közvetíti.

Ide tartozik még az, hogy nagyon úgy tűnik, a kezdeti felbuzdulás után Stanković mégiscsak marad a Humska utcában. Eleinte úgy volt, hogy a Lazio viszi, aztán kiderült, hogy nem, hanem a Palermo, aztán kiderült az is, hogy a szicíliaiak bevásároltak még két védőt, így lehet, hogy Stankovićra nem is lesz szükségük. A hátvéd a vállát vonogatja.
- Nem érkezett a klub részére semmilyen hivatalos megkeresés a Palermótól - mondta. - Lehet, hogy végül semmi nem lesz belőle. Most egyelőre elutazom a csapattal Bakuba, utána meglátjuk.
Gulan viszont valószínűleg elhagyja Belgrádot. A hátvédet megkereste a Mallorca csapata - konkrétum még nincs, de nagyon úgy néz ki, hogy Gulan a spanyoloknál folytatja.



2014. augusztus 25., hétfő

Kanizsa Kupa

Tegnap lejátszották a Kanizsa Kupa döntőjét, a tornát a Pick Szeged nyerte meg. A döntőben a Vardar Skopje csapatát győzték le. A Partizan az ötödik helyért játszott a Nexe ellen, de nem jött össze a győzelem...
Viszont.
A torna legjobb fiatal játékosa az RK Partizan 19 éves jobbszélsője, Nemanja Živković lett, a gólkirály pedig a szintén Partizan-játékos Mihajlo Radojković.

A képen bal oldalon Živković, jobbra, a világ legszélesebb vigyorával Radojković
(fotó: Facebook/Rukometni klub Partizan - zvanicna strana)

Óriási gratuláció :)

FK Partizan - Donji Srem 3:0 - Jelen SuperLiga 3. forduló

Jönnek ki az edzők és a tartalékjátékosok a kispadra még a meccs megkezdése előtt.

(fotó: pafteq)

A meccs kezdete vehemens volt, bár jobbára a középpályán mocorogtak a csapatok, helyzet nélkül. A 7. perc körül volt az első említésre méltó helyzet, de az is főleg amiatt maradt meg, mert Petrović elszerencsétlenkedte.
A hangulatra viszont nem volt panasz. Már az ötödik percben forrt a déli szektor.


Valamikor a 11. percben jutott oda a Partizan, hogy megvolt az első komolyabb kapuralövés. Škuletić elcsípett egy labdát, lerázta a védőt, mint kutya a vizet és ugyanazzal a lendülettel belelőtte a kapusba.

(fotó: Facebook/Fudbalski klub Partizan)

Innen a vendégek egyből megindultak kontratámadásra, de a labda kirepült a kapu mellett.

Az jutott az eszembe, hogy ennél jóval aggresszívebben kellett volna letámadni egy ilyen kiscsapatot, mint a Donji Srem. A vajdaságiak meg nem csokizták össze a gatyájukat a nagynevű ellenféltől. Igaz, olyan brutális bunkerfutballt játszottak az első félidőben, hogy még nézni is fájt.
Azért is jó lett volna látni egy ennél bátrabb, acélosabb kezdést, mert ha ez lesz jövő héten Bakuban is, akkor az egész csapat inkább menjen el kötéltáncosnak és hagyja a fenébe az összes európai kupaszereplést. Škuletić helyzetéig konkrétan csak tököltek a fiúk a középpályán.

Zvonko Varga ült a kispadon, Marko Nikolićot egyszer mutatta valamelyik kamera, az öltöző kijáratánál támasztotta az ajtófélfát
(fotó: Facebook/Fudbalski klub Partizan)

A 13. percben egy támadást tisztázott a Partizan-védelem. A Donji Srem játékosa ilyen dafke jelleggel rálőtte a labdát jó messziről, alig ment mellé. Egy percre rá Živković lőtte fölé, nem sokkal később egy roppant körülményes támadást rakott össze a vajdasági csapat 

a védők meg nézték

és amikor végül rálőtt az egyikük, Lukač éppenhogy hárította.

Meg így röpködtek a gyeptéglák
(fotó: Facebook/Fudbalski klub Partizan)

A 17. percben jött az első Partizan-szöglet, Škuletić fejelte mellé. A 20. percben a hazai védők hihetetlenül rosszul tisztáztak, a kirúgott labda egyenesen a Donji Srem egyik játékosa elé hullott, aki aztán nem is szőrözött vele, hanem kapura küldte. Az volt a szerencse, hogy mellément.
Nagyon ritkán jutott el a két csapat egymás 16-osáig. Ráadásul a 20. perc után a mérkőzés amúgy sem igazán gyors irama még inkább lelassult. Nem voltak támadások, tanácstalan passzolgatás volt, a Donji Srem összes játékosa behúzódott a kapu elé.

Átlagszurkoló pedig keservesen felsóhajt: merre vagy ilyenkor, Saša Ilić?...

A 26. percben történt ismét említésre méltó dolog, csak annyi, hogy Grbić hagyott ki megint egy helyzetet. (Eleve nem volt veszélyes, olyan helyzet volt, amit csak kihagyni lehetett.) Utána a 30. percben volt egy újabb próbálkozása a középpályásnak.
A 33. percben szabadrúgást kapott a Donji Srem (Branko Ilić szabálytalankodott), a lövés megpattant a sorfalon.

Igen. Ez történésnek számított.

Az elkövetkező közel 10 percben volt a Partizannak vagy 5 kihagyott helyzete. Vagy mellément, vagy nem tudott átjutni a védőkön. Živković pedig mintha nagyon nem lett volna formában. A máskülönben villámgyors, gólérzékeny kis középpályás szenvedett. Nem tudott felgyorsulni, lemaradt a labdákról. Vaskos, fekete gyógytapasz volt a bal lábán. 

Ha ennyire szarul van, miért kell játszatni?... 
És miért teszek fel költői kérdéseket?...

Már a félidő vége közeledett, amikor egyszer csak 11-est ítélt a bíró a Partizannak. Škuletić akart megereszteni egy bombalövést, a vajdasági védők közül ketten is a labda elé vetődtek és az egyiküknek megpattant a lövés a karján. Škuletić állt a labda mögé és higgadtan a jobb alsóba lőtte. 1:0

(fotó: Facebook/Fudbalski klub Partizan)

A második félidőben egyből a kezdésnél Saša Marković eresztett meg egy akkora lövést, hogy a labda elzúgott a déli tribün felett. Aztán nagyjából az 51. percig csend volt.
Illetve nem, mert a szurkolók, az immáron újraegyesült déli és nyugati szektor eszméletlen hangulatot csinált.

(fotó: pafteq)

A cirill betűs Grobari felirat mellett immár ott van a régi-új Belgrade Passion molinó is
(fotó: juznifront.com)

Az 51. percben egy újabb, agyhalál beálltát elősegítő védelmi hiba után Lukač óriásit védett, majd a Partizan már indította is a kontratámadást. Grbić egyetlenegy ütemmel maradt csak le az érkező labdáról...
Itt volt az a szakasz, amikor az embernek tisztára az volt a benyomása, hogy a Partizan mindössze Grbićből, Vulićevićből, meg olykor Škuletićből áll (a hátvéd egy csomó labdával loholt fel a jobb oldalon, és adta be őket mind középre, ezeket aztán vagy mellélőtték, vagy a védelem kifejelte). Fogalmam sincs, hol voltak a többiek. Marinković konkrétan láthatatlan volt, Živković szenvedett, a többiek pedig beleszürkültek a mezőnybe.
Aztán az 54. percben végre-valahára beállt Saša Ilić. Innentől kezdve érdekes módon valahogy elkezdtek alakulni a támadások, mintha lett volna bennük elképzelés, mintha szervezettebbek lettek volna...
Tetszik érteni.
A vendégek még jobban beszorultak a bunkerbe. Brašanac próbálkozott, majd Škuletić kétszer is...
...és ekkor játékra jelentkezett Danko Lazović. A 62. percben. Petar Grbićet váltotta és végre beindult a Lazović-Saša Ilić tengely. Annyira, hogy a 67. percben már 2:0 volt, a gól szerzője pedig nem más, mint Danko Lazović. Vulićević passzolta a labdát Živkovićnak a jobb oldalon. A középpályás beívelt Škuletić elé, a csatár rábólintott, de telibe találta a kapust. A labda Lazović elé pattant, a montenegrói játékos pedig belőtte. 2:0



(fotók: Facebook/Fudbalski klub Partizan)

Újabb 10 perc következett, rendre kihagyott Partizan-helyzetekkel. A Donji Srem olykor kontrázott, de teljesen jelentéktelen támadásaik voltak. A 71. percben Škuletić hagyott ki megint egy helyzetet, majd egy perccel később Vulićević vágott le egy szívszaggató sprintet (a szurkolók megéljenezték) és egy becsúszó szereléssel megszerezte a labdát a vendégek 16-osánál. Sőt, a hátvéd ezek után be is cselezte magát egészen az ötös vonalig, de kihagyta. A kipattanó labdára Branko Ilić csapott le, de az ő lövése is mellément.
A 75. percben Brašanac fejelt fölé az ötösről, majd egy percre rá már 3:0 volt. Saša Ilić küldött egy bombalövést jó messziről a Donji Srem kapujára. A kapus védett, a labda egyenesen a másik Saša, Marković elé pattant. A középpályásnak pedig nem kellett kétszer mondani, bevágta a hálóba a gólt. 3:0



(képek: Facebook/Fudbalski klub Partizan)

A hátralévő nagyjából negyedóra már nem tartogatott túl sok meglepetést. A 81. percben egy Partizan-játékos (talán Saša Ilić? nem biztos, hogy jól láttam) szólója után Petrovićhoz került a labda. Ő továbbadta Živkovićnak, de a helyzet kimaradt. Egy perccel később Lazović hagyott ki egy hasonlóan nagy helyzetet.

Összefoglaló videó:


A tények:

Helyszín: Partizan Stadion, Belgrád
Nézőszám: 5000
Vezette: Petar Piper (partjelzők: Nenad Kurčubić, Marko Dimitrijević, tartalék játékvezető: Bojan Stanojević, gólbírók: Bojan Nikolić, Nenad Santrač)

FK Partizan: Lukač - Petrović, B. Ilić, Stanković, Vulićević - Brašanac, Grbić (Lazović, 62.), A. Živković, Marković - Marinković (S. Ilić, 54.), Škuletić (Pantić, 81.)
Vezetőedző: Marko Nikolić

Donji Srem: Milinović - Punoševac (Marćeta, 68.), Lakić Pešić, Prjević, Lakičević - Grujičić, Zec - Stanislavljević (Obubi, 58.), Bukorac, Spalević (Crnomarković, 79.) - Beljić
Vezetőedző: Nenad Vanić

Gólszerzők: Škuletić (45. - 11-es), Lazović (67.), Marković (75.)
Sárga lap: B. Ilić (31.), ill. Obubi (76.)

A bajnokság jelenlegi állása:
1. Partizan 9p
2. Crvena Zvezda 9p
3. Novi Pazar 7p
4. Spartak Zlatibor Voda 7p
5. Rad 6p
6. Vojvodina 6p
7. Čukarički 5p
8. OFK Beograd 4p
9. Jagodina 4p
10. Borac 4p
11. Donji Srem 3p
12. Mladost 1p
13. Napreadak 1p
14. Radnički 1923 1p
15. Radnički Niš 0p
16. FK Voždovac 0p


2014. augusztus 24., vasárnap

2014. augusztus 23., szombat

Drinčić mégsincs eladva + Beharangozó: FK Partizan - Donji Srem - Jelen SuperLiga 3. forduló

Rohadtul imádom, amikor egyesek segget csinálnak a saját szájukból. Mit érdemel az a bűnös, aki elterjesztette a hírt úgy, hogy nagy hírportálok is átvették?

Marko Nikolić dühösen cáfolta a középpályás eladásáról szóló híreket a mai sajtótájékoztatón. Állítólag valami izraeli újságíró lengette be a hírt a Twitteren, amit aztán felkapott a sajtó és kész tényként tálalta. A vezetőedző mindenesetre kategorikusan kijelentette, hogy Drinčić továbbra is a Partizané.

Ámen.

Ami pedig a holnapi meccset illeti: este 19:00 órától veszi kezdetét a Humska utcában. Nikolić nem ülhet a kispadra, helyette Zvonko Varga fogja irányítani a csapatot. Természetesen mindenki azon van, hogy a nyerő széria folytatódjon, bár a vezetőedző felhívta a figyelmet az ellenfél veszélyes támadóira. Volkov valószínűleg még mindig nem tud játszani a sérülése miatt, Živković és Pantić sincsenek bevethető állapotban.

A mérkőzést az ArenaSport 5 élőben közvetíti.


Nikola Drinčić - eladva

Most mi a francot lehet erre mondani?...
Azt, hogy száradjon le a keze annak, aki miatt ilyen helyzetben van a Partizan, hogy Drinčićet is el kellett adni? Meg hogy most mi lesz a csapattal, mi lesz a középpályás sorral, hogy a rettenthetetlen, kiüthetetlen, elnyűhetetlen, mindig megbízható, bombalövésekkel operáló, pontrúgózseni Nikola Drinčić már nem lesz többé?

Ezt:


Drinčićet a Maccabi Haifa vitte el, a montenegrói játékos két évre írt alá az izraeliekhez. Árat senki nem közölt.

Oké, gyerekek. Most akkor mindannyian fogjuk magunkat és elmegyünk Đurićhoz. És nem jeges vízzel, hanem salétromsavval öntjük le (vigye kánya, teszünk bele jégkockát is, ha akarja), ha nem nyilatkozik arról, hogy mégis hova lett az az irtózatos adag, játékoseladásból befolyt euró, mire lett elköltve és hogy az ebolás majomkolbászba lehetséges az, hogy a klubnak csak nem akarnak csökkenni az adósságai.
Ki van velem?


2014. augusztus 22., péntek

A Partizan egykori kapusa bevállalta

Vladimir Stojković, a Partizan egykori kapusa bevállalta a most a neten keringő és egyre népszerűbb Ice Bucket Challenge-et.
Aki esetleg lemaradt róla: mindenféle hírességek bevállalják, hogy egy vödör jégkockákkal teli vízzel nyakon öntik őket, ezzel hívják fel a figyelmet az ALS-ra, vagyis az amiotrófiás laterálszklerózis nevű, izomsorvadással járó betegségre. (Ilyen betegségben szenved például Stephen Hawking is.) Az akcióval az ALS-alapítvány bankszámláját szeretnék gyarapítani. A leöntött ember pedig továbbpasszolja a kihívást egy másik ismert személynek, aki aztán vagy elfogadja, vagy nem.
Stojković a kihívást válogatottbeli csapattársától, Filip Đorđevićtől kapta, és a maga részéről továbbadta Dragan Đurićnak, a Partizan elnökének, továbbá Kristijan Golubovićnak, egy többszörösen börtönviselt, jelenleg is sitten ülő gengszternek, aki saját magát nagy Partizan-szurkolónak mutatja be.

Az ominózus videó itt tekinthető meg.



Hírek futball- és kosárlabdaberkekből

Nikola Milutinov kórházba került. Semmi komoly nem történt, a center mandulaműtéten esett át a belgrádi városi orr-fül-gégészeti klinikán. Sőt, a szurkolók megnyugtatására, a műtétet vezető Dr. Rade Kosanović professzor és az aneszteziológus Dr. Dragan Marinković mindketten nagy Partizan-szurkolók.
Milutinov a hétvégére bent marad a kórházban, hétfőn mehet haza. Utána még legalább két hét pihenő vár rá.

***

Marko Nikolićot megbüntette a szövetség a múlt heti, Radnički elleni mérkőzésen kapott piros lapjáért. A tréner a következő, Donji Srem elleni meccsen (most vasárnap, 19 óra) nem ülhet a kispadra, ezen kívül be kell fizetnie 200 000 dinár büntetést is.
Az indoklás az, hogy a piros lapot azért kapta, mert "konfliktusba keveredett" az ellenfél játékosaival. Nikolić erről csak annyit mondott, hogy ő leginkább azt akarta volna megakadályozni, hogy komolyabb incidens legyen a dologból.

Az eltiltás még oké, de az a 200 000 dinár nem sok egy hangyányit?


FK Partizan - Neftchi Baku 3:2 (UEFA Európa-Liga selejtező rájátszás)

Kész. Meghaltam.
Nem vicc.
Ezt a posztot most egy oszladozó holttest írja, amelyik ráadásul így meg-megrándul néha gépelés közben.
Gyerekek, ez rohadt durva volt.
Így ránézésre persze semmi, 3:2, remek kis meccs, temérdek gól, biztos szuper volt, és ráadásul győzött a csapat, mégis mi ez az ideges tikkelés?
Nos, csak annyi, hogy a két azeri gól az első 20 percen belül esett. Az első mindjárt a 11. percben. A három Partizan-gólból pedig összesen egy azaz 1 volt olyan, amit Partizan-játékos rúgott.
Tetszik érteni.
(Itt a defibrillátor már fityfenét nem ér.)
Közben pedig a török bíró szétszórt egy rakás sárga lapot, mintha legalábbis külön fizettek volna neki érte, ha pedig egy-egy latin-amerikai bemutatta színészi képességeit, egyből a Partizan játékosának repült a lap.

Jönnek a srácok...


Szóval, kijöttek a játékosok a pályára és egyből úgy kezdtek rohangálni, mint a félőrültek. Egyből a 2. percben az egyik latin-amerikai játékos lefeküdt a földre (tán álmos volt, ki tudja), a bíró pedig szabadrúgást integetett. A szabadrúgás pedig bement. És ha a partjelző nem integet, hogy les, akkor már itt 0:1 lett volna.
A 4. percben viszont egy irtózatos Partizan-helyzet maradt ki. (Lesz még ilyen, nem is egy.) Vulićević adta be középre, a labda a kapusról Ninković elé pattant. A középpályás rálőtt, de az egyik védő kábé fél milliméterrel a gólvonal előtt becsúszott és kivágta a labdát. Bedobás jött, a labda Lazović elé hullott, de a csatár mellélőtt.
És még mindig az első öt percen belül vagyunk. Higyjétek el, az egész mérkőzés ilyen volt, ilyen rohangálós, ilyen idegbeteg, amikor egy idő után az ember már nem is sikoltozik, csak a fogait csikorgatja.
A 6. percben egy veszélyes Neftchi-támadást hárított a védelem szögletre. Rá egy percre Vulićevićet rúgták fel irgalmatlanul, a szabadrúgás pedig kirepült úgy, hogy a Dragan Mance utcából hozták vissza a labdát.

A meccs egyik momentuma: Nemanja Petrović passzol, az ellenfél pedig szinte azonnal lecsap

Az azeriek, főleg a brazil játékosaik meg a fene tudja, milyen cuccal működnek, eszméletlenül sokat rohangáltak, minden létező labdára lecsaptak, és ha egyszer megszerezték, onnantól kezdve ilyen pofátlan, rövid passzokkal adogatták egymás között, a Partizan játékosai meg kétségbeesetten rohangáltak.

Ne értsetek félre amúgy, az azeri brazilok közül egyikük sem valami nagy durranás. Tény, hogy gyorsak, viszont bebizonyosodott az is, hogy ha az ellenfél csak egy kicsit erősebb fejben, akkor összeroppannak és beleszürkülnek a mezőnybe.

Aztán a 10. percben nagyon elkezdte szorongatni a Neftchi a Partizant. Itt Lukač még védett egyet, bravúrral, aztán a labda szögletre ment. A szögletet sikerült ismét szögletre vágni, de aztán utána már nem hibáztak a vendégek :( Cruz volt az, méghozzá egy "védhetetlen" góllal, pár lépésről vágta teljes erőből a labdát a hálóba az elvágódó kapus mellett. 0:1
És támadtak továbbra is. Erőszakosan, rámenősen, nem kímélték se magukat, se a Partizan játékosait, sem a gyepet. (A meccs végére tiszta hepehupa lett a pálya, mindenfelé gyeptéglák hevertek.)
Az itt következő kábé 5 perc úgy telt, hogy a Partizan igyekezett valahogy támadni. Aztán vagy lest fújt a bíró, vagy a Neftchi védői egyszerűen lerántották a Partizan játékosait, ezeket pedig a bíró általában nagyvonalúan továbbengedte. Elhaltak a támadások, Stamenković meg röhögve támasztotta a kapufát.

Jellegzetes látvány: Škuletićet szendvicsbe fogják a védők

Aztán 0:2 lett. Megint egy védhetetlen. Szöglet volt az azerieknek, majd a labda egy rövid kavarodás után Cruz elé pattant. A brazil pedig egy flegma mozdulattal belőtte.
De a tényeken ez mit sem változtat. Mint ahogy az sem, hogy iszonyat gyorsak voltak a Neftchi támadói, és nagyon veszélyesek.
A 18. percben aztán Stamenković elkaszálta a loholva érkező Grbićet. Itt többen 11-est reklamáltak, de a bíró hajthatatlan volt, sőt, Grbićnek ki is osztott egy sárga lapot.
A Neftchi pedig támadott. Veszélyesen, gyorsan, pofátlanul, a kontratámadások meg olyanok voltak, mint a lepkeszellentés. A 20. és a 22. percben mindkét alkalommal a Magasságos Mennybéli (meg Lukač) mentette meg a csapatot az újabb góltól. És nyomták, fáradhatatlanul, a védők nem győztek loholni utánuk.
Aztán a 25. percben jött az újabb irtózatos helyzet, meg a kihagyása. Érkezik a labda Petrovićtól, egyenesen Grbić elé. Stamenković kirohan, Grbić lepasszolja Ninkovićnak, a középpályás pedig kihagyta az ordító helyzetet.

Nem egy és nem kettő ilyen parázs jelenet is volt a meccsen, hogy a játékvezetőnek kellett közbeavatkozni

A 29. percben jött az első gól a Partizan javára.
(Direkt nem írtam Partizan-gólt.)
Szabadrúgást kapott a csapat, Drinčić állt a labda mögé, olyan kb. 30 méter távolságból. A középpályás beküldte a labdát a kapu elé, ott pedig megpattant a két korábbi gólt szerző Cruzon és bepottyant a hálóba. 1:2
Ez van. To je to, ahogy a szurkolók mondják.
A 31. percben indult az a sárgalap-hullám, amikor a bíró a színészkedő azeriek helyett a Partizan-játékoshoz vágta a sárga lapot. Az első áldozat Ninković volt, miközben a piros mezes a haldokló anyacsászárnőt eljátszva fetrengett a gyepen.
Viszont mikor egy percre rá Škuletićet egy bodycheck-kel feltartotta az egyik védő

feltartotta... ugye milyen szépen fejeztem ki magam?...

akkor megint lazán továbbot intett.

Pedig Škuletić fájlalta a dolgot


Aztán ugyanebben a percben egyenlített a Partizan egy ordas góllal. Grbić megkapta a labdát, és olyan mozdulattal emelte át a kirohanó Stamenković felett, hogy a szurkolók őrjöngtek a gyönyörűségtől, a labda pedig behullott a hálóba. 2:2

Ez volt az. Csak egy pár centivel suhant el a labda a kapus felett, de ez bőven elég volt.

A 34. percben jött a Partizan legelső szöglete...
De a labdát még mindig a Neftchi birtokolta. Túlságosan is. Valahogy úgy nézett ki, hogy a Partizan, ha megszerezte a labdát, hosszú percekig tanácstalankodott az azeriek térfelén. Aztán a támadás elhalt, a Neftchi pedig nagyon durva kontrával indult meg, pár pillanat múlva már fenn voltak a Partizan 16-osánál. De ha nem, akkor meg 30 méterről eresztettek meg bombalövést, mint a 42. percben, amit Lukač kivédett.
A félidő végén rengeteg idő elment ápolással (megint a Neftchi egyik játékosa feküdt le aludni a gyepre), még a hosszabbítás utolsó másodperceiben a török bíró megítélt az azerieknek egy szabadrúgást, de hálistennek kimaradt.
És csak itt jött a félidő.
Pihenő után sem változott sokat a helyzet. A Neftchi vehemensen támadott, birtokolta a labdát, piszok gyorsan kontrázott. Az első 5 perc nagyjából ezzel telt el, a Partizannak egy kontratámadás jutott, azt is kihagyta Grbić. Az 53. percben szabadrúgást kapott a csapat, Ninković lövését Lazović minimum a szomszédos Május 25. múzeumig lőtte.
Az 54. perc hozta az újabb égbekiáltó (és kimaradó) helyzetet. Egy hihetetlen Brašanac-Lazović-Vulićević összjáték után Lazović hatalmasat esett a kapusban, a hátvéd pedig mellélőtte a labdát.
Így ide-oda pattogtak a helyzetek, egytől-egyig veszélyes volt mind és egytől-egyig ki is maradt mind. Egy Neftchi-próbálkozás ment mellé, aztán a Partizan lövése repült el éppen hogy a kapu felett. A meccs irama továbbra is pörgős volt, de az azeriek most már ritkábban jutottak el a hazaiak kapujáig. Ami meg a Neftchit illeti, Stamenković egyszerűen lehúzta a rolót.
A 64. percben megint nagyot védett Lukač, aztán a szurkolók között kitört az üdvrivalgás, Saša Ilić jelentkezett játékra.


Lazović jött le, saját kezűleg adta oda a főnöknek a kapitányi karszalagot, amit addig Stanković viselt

Igen, hölgyeim és uraim, Saša Ilić MEGINT nem szerepelt a kezdőcsapatban.

Aztán vezetett a Partizan.
(Tetszenek látni, Ilić feljön és máris gól van. Más kérdés, hogy milyen gól, de akkor is gól.)
Ugyanis az volt a helyzet, hogy a 69. percben Lazović beadása elsuhant az egyik érkező Partizan-játékos felett, megpattant Yunuszade-n és bevágódott a kapuba. 3:2

Átlagszurkoló a fejét fogta és nem tudta, hogy sírjon vagy röhögjön.

Itt a Partizan kicsit magához tért, egyre inkább az történt a pályán, amit ők akartak. Az iram némileg csökkent. Aztán a 80. percben beállt Fofana.

DE MIÉRT CSAK A 80. PERCBEN???...

Volt neki viszont új sérója

Sok mindent nem tudott tenni ő sem, legfeljebb elmondhatta magáról, hogy pályára lépett. Még annyi volt, hogy a hosszabbításban ő is kapott egy sárgát, mert a bíró továbbra is tartotta magát a "színészkedő azeri = sárga a Partizannak" szabályhoz. (Állítom, ezt a szabályt ott hozta a meccs előtt, az öltözőben.)
Még a legvégére maradt egy újabb irtózatos kihagyott helyzet, aztán végre vége lett.
(Nekem is.)

Összefoglaló videó:


A tények:

Helyszín: Partizan Stadion, Belgrád
Nézőszám: 11 000
Vezette: Hüseyin Göcek (partjelzők: Mustafa Emre Eyisoy, Orkun Aktas, tartalék játékvezető: Suleyman Abay) - TUR

FK Partizan: Lukač - Vulićević, B. Ilić, Stanković, N. Petrović - Ninković (A. Živković, 60.), Grbić (S. Ilić, 70.), Brašanac, Drinčić - Lazović, Škuletić (Fofana, 80.)
Vezetőedző: Marko Nikolić

Neftchi Baku: Stamenković - Cruz, Yunuszade, Bertucci - Abdullayev (Sebastian, 72.), Flavinho (Masimov, 81.), Wobay, Ramos, Caue, Seyidov (Imamverdiyev, 90.) - Nfor
Vezetőedző: Boyukagha Hajiyev

Gólszerzők: Cruz (29. - öngól), Grbić (32.), Yunuszade (69. - öngól). ill. (Cruz (11., 17.)
Sárga lap: Grbić (19.), Ninković (31.), Stanković (45.), Drinčić (65.), Fofana (90+1.), ill. Flavinho (7.), Bertucci (53.)

(képek: Facebook/Fudbalski klub Partizan)

2014. augusztus 21., csütörtök

Andrija Živković - eladva (?)

Marhául nem jó hírek itt pont a nemzetközi találkozó előtt, de most kellett pár híroldalnak belengetnie, hogy a Partizan eladta Živković összes jogát - eladásit, megvételit, miegyebet - egy Pini Zahavi nevű izraeli ügynökségnek.

Csak úgy mellékesen: az egykori Partizan-játékos Lazar Marković átigazolása mögött is ők álltak a pletykák szerint, a csatár a Benficából került pár napja a Liverpool FC-hez.

Konkrétumokról természetesen senki sem nyilatkozik, de ha lehet hinni a pletykáknak, 5 millió euró körüli összeg landolt a Partizan bankszámláján.

Tisztelt Elnökség, kedves nénik és bácsik odafenn,
Előterjeszteném azt a javaslatot, miszerint mostantól fogva az összes befolyt pénzről az utolsó piculáig el kell számolniuk. Nyilvánosan. Először is, megmondják, konkrétan mennyi folyt be Živković jogainak az eladásából. Aztán tételről-tételre elmondják, szépen leközlik nyilvánosan, mindenki által hozzáférhetően (a honlapon, Facebook-on, Twitteren, stb.), hogy ezt a pénzt mire költötték. És FÜGGETLEN könyvvizsgáló szakértők fogják átnyálazni az összes kimutatást. És minden egyes befolyt összeggel így tetszenek eljárni. És a szurkolók mindent látni fognak, és mindenről elszámolást kérhetnek, a legutolsó guriga retyópapírról is. És ha egy nyomorult dinárnyi eltérés mutatkozik, a magasságos Atyaúristen mentse meg magukat a feldühödött szurkolóktól és az oknyomozó újságíróktól.

Annyit lehet tudni, hogy Živković az őszi idényt még a csapatnál tölti, aztán onnantól kezdve az izraeli ügynökség eldönti, merre és hogyan tovább.


2014. augusztus 20., szerda

Stjepanović újabb aranya

Velimir Stjepanović, a PK Partizan úszója

ezt nem lehet elégszer elmondani

újabb aranyat nyert, ezúttal 200 méter gyorsúszásban a berlini vizes EB-n.
Stjepanović 1:45.78-cal ért célba, megdöntve ezzel saját rekordját és a szerb rekordot is. Mögötte a második a német Paul Biedermann lett (1:45.80), a harmadik a francia Yannick Agnel (1:46.65).
(Negyedik lett Kozma Dominik.)

Ha lesz videó, hozok.

Addig meg van kép egy nagyon boldog Stjepanovićról.

(fotó: mozzartsport.com)


Update: van videó



Beharangozó: FK Partizan - Neftchi Baku UEFA Európa Liga selejtező holnap + új fiú

Holnap este a Partizan UEFA Európa Liga-selejtezőt játszik az azeri Neftchi Baku ellen. Marko Nikolićnak mindig kéznél van a kincstári optimizmus.
- A Bajnokok Ligájából kiestünk az idegenben lőtt gólok miatt. Most viszont az Európa Ligában új kihívás vár ránk. Komoly hőstettet jelentene, ha sikerülne, mi vagyunk ugyanis jelenleg az egyetlen szerb futballcsapat a nemzetközi porondon.
A vezetőedző kifejtette, szerinte jó lesz holnap a hangulat, jó meccs várható, a játékosokat már nem nyomasztja semmi, most már csak a mérkőzésre kell koncentrálniuk.
- Minél mostohábbak a körülmények, mi annál eltökéltebbek vagyunk és annál inkább szeretnénk bejutni az Európa Ligába - összegezte Nikolić.
Nyilván a meccs így sem lesz fáklyásmenet.
- A Neftchi fizikailag hasonló csapat, mint a Ludogorec. Négy támadójuk van, ők gyorsak és nagyon kellemetlenek tudnak lenni - fejtette ki a tréner.
A sajtótájékoztatón előkerült egy korábbi Európa Liga-mérkőzés emléke a bakuiak ellen, 2012-ből (akkor a Partizan 0:0-t játszott Belgrádban, majd 1:1-et Azerbajdzsában), és a Partizan akkori csatára, az ifjú Aleksandar Mitrović kis híján nekiugrott az azeriek kapusának, az egykori Zvezdás Saša Stamenkovićnak, miután az ordenáré módon bemutatott a Sírásóknak.
(A nem túl épületes jelenetről itt egy amatőr videó, tisztán hallatszik a szurkolók gúnyos kórusa.)


- Ilyen nem fog még egyszer előfordulni - biztosította Nikolić az egybegyűlteket. - Eljutott hozzám Stamenković kapus nyilatkozata, kifejezetten korrektnek bizonyult. Azon a mérkőzésen elszabadultak az indulatok, de a mostanin ez ki lesz zárva.
Ami a játékosokat illeti, Volkov egészen biztosan nem játszhat a hétvégén összeszedett sérülése miatt, őt nagy valószínűséggel Gulan fogja helyettesíteni (még Nemanja Petrović kerülhet esetleg képbe). Ivan Petrović és Nenad Marinković mindketten bevethetőek, csakúgy, mint Andrija Živković és Danilo Pantić. Nemanja Kojić továbbra sem épült fel a sérüléséből.

Ezen kívül: immáron teljesen hivatalos, bejelentették, sőt, Miša bácsi is rámondta az áment, a Rad egykori játékosa, Lazar Ćirković immáron a Partizan játékosa.


Ha Miša bácsi egyetért, akkor tudhatod, hogy a legjobb helyre kerültél

A mérkőzés holnap 20:15-kor kezdődik, az RTS 1 élőben közvetíti.


2014. augusztus 19., kedd

A szurkolók elbúcsúztatják Bogdanovićot (teljes videó)

Ez megér egy külön posztot.
Már csak Miša Tumbas miatt is.




Vojislav Stanković immár a Lazio játékosa

És ez most már hivatalos.
A védőért 600 000 eurót fizettek az olaszok, még azt akarják eldönteni, hogy itt maradhat-e a csütörtöki UEFA-Kupa selejtezőig, vagy egyből csomagoljon és utazzon.

Ez van, srácok :(


2014. augusztus 18., hétfő

A nap képe(i) - a szurkolók felköszöntötték Bogdan Bogdanovićot

Merthogy a Bogi még Belgrádban van, a Sírásók meg kihasználták az alkalmat és elhívták őt szétrúgni a ház négy sarkát. (Nemsokára úgyis el kell mennie Törökországba... :( )








(képek: Facebook/Partizan Iznad SVIH)


Update: van videó is :)
És most érzékenyülj el.


Velimir Stjepanović Európa-bajnok!

A berlini úszó EB-n 400 m-es gyorsúszásban aranyérmet nyert Velimir Stjepanović, a PK Partizan 21 éves úszója.

(kép: mozzartsport.com)

Az ifjú úszó 3:45.66-os idővel nyerte meg a versenyt. Mögötte második lett az olasz Andrea d'Arrigo 3:46.91-el, a harmadik helyen az angol Jay Lelliot végzett (3:47.50).
(Ebben a mezőnyben nyomult a magyar Kis Gergő is, neki a 8. hely jutott.)

BRAVO!

Update: hoztam videót is.


Születésnap

Ma ünnepli 22. születésnapját a KK Partizan (immár egykori, de akkor is örök) játékosa, a fantasztikus, feledhetetlen és felülmúlhatatlan

BOGDAN BOGDANOVIĆ

(kép: kurir-info.rs)

És külön óriási gratuláció a szerb kosárlabda-válogatottnak, akik tegnap este megnyerték a Belgrád-kupát, rommá verve a döntőben a törököket, és ez nem jöhetett volna létre az ezer fokon égő, parkettát felszántó, gőzhengerként robogó Bogdanović nélkül, aki életet lehelt a tetszhalott csapatba.

(kép: b92.net)


Továbbá ma ünnepli 57. születésnapját Dževad Prekazi, a Partizan egykori balszélsője is.

(kép: crno-bela-nostalgija.blogspot.com)

SREĆAN ROĐENDAN! SVE NAJBOLJE!