2014. május 30., péntek

Nagy Albert helyzete is bizonytalan

A Humska utcában úgy látszik, nem áll meg háromig a balhé. Az egykor Oroszlánszívűnek becézett, 45-szörös válogatott, jelenleg (még) szakosztályvezető Nagy Albert meglehet, ma volt utoljára az irodájában.
- Május 31-ig érvényes a jelenlegi szerződésem - nyilatkozta Nagy a mozzartsport.com-nak. - Ezek szerint ma volt az utolsó munkanapom. A klub egyetlen vezetője sem tett semmilyen célzást arra, hogy bármilyen formában szeretnének velem a továbbiakban is együttműködni. A szerződésem holnap jár le, de holnap szombat van, munkaszüneti nap; kétlem, hogy bárki bármilyen drasztikus változást tervezne hétfő előtt.
Nagy nem volt jelen a legutolsó mérkőzésen, egyesek meg is vádolták, hogy biztos elment pihenni. A szakvezető fanyar mosollyal reagált.
- Pihentem. Természetesen pihenni voltam, munkaügyileg. Ugyanis Törökországban jártam, szemrevételeztem néhány szállodát, hogy hol töltse a csapat a következő téli edzőtábort.
Nagyon úgy néz ki tehát, hogy a vezetőség nem fog szerződést hosszabbítani az egykori középpályással. Sehol semmi hír az esetleges utánpótlásról - egyesek szerint az is megtörténhet, hogy a Partizan szakosztályvezető nélkül fog nekivágni a 2014/15-ös szezonnak. Egyesek szerint Nagy távozása már akkor a levegőben lógott, amikor a menedzsment, megszegve egy korábbi megállapodást, eladta Ivan Ivanovot és Aleksandar Mitrovićot.
És akkor olyanokról már ne is beszéljünk, hogy a játékosok egy fillér fizetést és bónuszt nem kapnak már mióta, a csapat számláit befagyasztották a temérdek tartozás miatt (akkor is, ha ezek a tartozások főleg abból származnak, hogy rengetegen nem hajlandóak nekik fizetni), a csapat körüli személyzet harmadik hónapja nem kap fizetést, gyakorlatilag mindenki merő szerelemből játszik/dolgozik a klubnál... A legutolsó elnökségi ülés két hónapja volt, de túrót nem oldottak meg, nemhogy a pénzügyi helyzetet, legfeljebb megállapították, hogy "hát, emberek, igen, szarban vagyunk"... A problémákat a szőnyeg alá söpörték, vannak olyanok, akik szerint részben ennek is köszönhető, hogy elúszott a bajnoki cím.
Ez van.




Hírek a focisták háza tájáról

Közben mindenféle zavaró, néha egymásnak ellentmondó hírek érkeznek a focisták felől...
Petar Škuletić cáfolja, hogy mononucleosis infectiosa betegségben szenvedne. Nemrég felröppent a hír, hogy a csatár a csókbetegség becenevű vírust szedte össze és kidőlt minimum hetekre. Jelenleg a helyzet úgy áll, hogy a diagnózis téves volt.
- Megáll az ember esze, hogy miket írnak az újságok - dühöngött a játékos a szerb Sport c. lapnak. - Olyat is olvastam, hogy állítólag Grbić és én rátámadtunk az erőnléti edzőnkre. Grbić is a sajtóból értesült erről, érthető módon sokkot kapott. Fogalmam sincs, kinek állhat érdekében ilyen dolgokat terjeszteni rólunk. Ami tény: a bajnokságot úgy fejeztem be, hogy mononucleosis infectiosa gyanújával kezeltek, de azóta sokkal jobban vagyok. Most Montenegróban vagyok, itt pihenek.

Branislav Trajković körül sem tisztázódtak a dolgok. A hátvéd cáfolja, hogy átadólistára került volna, de még mindig nem sikerült konkrétumot megtudni arról, hogy akkor miért nem szerepelt az utolsó mérkőzéseken. A dolog azért érdekes, mert elvileg Marko Nikolić vezetőedző bizalmát élvezi (és főleg emiatt távozik a csapattól Milan Obradović), a tréner viszont nem hajlandó a kialakult helyzetről nyilatkozni. A játékos aztán annyit elárult, összetűzés alakult ki egy edzésen közte és Saša Marković között.
A Blic szerint nem ez az első eset, hogy a hátvéd kihúzta a gyufát az indulatos viselkedésével. A meccseken nem egyszer kis híján nekiment a bírónak és/vagy az ellenfél játékosainak, begyűjtött egy rakás sárga lapot, többször pirosat is kapott, emiatt egyébként három mérkőzést ki is kellett hagynia a tavaszi szezonban.

Rossz nyelvek szerint eleve komoly felzúdulás támadt szurkolói és sportújságírói körökben, amikor a téli átigazolási időszakban Trajković egyszer csak megjelent a Humska utcában, Marko Nikolić edző "kedvezményezettjeként".

A belgrádi napilap szerint a Marković és közte kialakult konfliktus lehet az utolsó csepp a pohárban, Nikolić pedig büntetésből nem tette bele a csapatba az utolsó két fordulóban. A korábbi posztban már említettem, hogy Trajković elkente a dolgot azzal, hogy a csapatadminisztrációval vannak gondjai, azért nem volt jelen a meccseken. (Egyesek szerint az edzéseken sem.)
Maga Trajković később a Blicnek nyilatkozva azt találta mondani, hogy "pénteken [vagyis a Spartak elleni mérkőzés előestéjén] szabadságon volt", azért nem jelent meg az edzésen.

Teccikérteni: szabadságon. Meccs előtti napon, amikor a többiek széthajtják magukat az edzésen, nem mellesleg a bajnoki cím forog kockán.

A Marković körül kialakult konfliktust így magyarázta:
- Figyeljetek, gyerekek, ez egy olyan dolog, ami előfordul az összes futballklubban a világon. Teljesen természetes, hogy a csapattagok nem mindig értenek egyet. Egyébként is ideges vagyok, hogy nem nyertük meg a bajnokságot, ilyenkor szerintem senkinek nincs kedve viccelődni."
A hátvéd azt elismerte, hogy büntetésben van, de bővebb magyarázatot nem adott. Saša Marković pedig azóta is mélyen hallgat.

Az én véleményem az,

tudjuk, mihez szokták hasonlítani a véleményt, de most inkább nem idézném, mellesleg kellően feldühített ez az egész ahhoz, hogy ne is érdekeljen

hogy lehet óriási szíved, cimbora, és lehet, hogy te vagy a "Partizan-pitbull"

vajon miért kaptad ezt a becenevet a szurkolóktól?...

de ha állat módjára viselkedsz a meccseken, ráadásul így összeszólalkozol a nálad fiatalabb csapattársaddal, hogy az edző hazazavar és két alkalommal sem rak be a kezdőcsapatba, de még a kispadon is hűlt helyed volt, akkor én a helyedben rohadtul elgondolkodnék, hogy akarom-e még viselni a Partizan-mezt

és most ne gyere azzal, hogy három évre szól a szerződésed, mert a szerződéseknek van egy olyan tulajdonsága, hogy bármikor fel lehet őket bontani

és ha igen, akkor most minimum elbújnék egészen az alapozás kezdetéig, és ha a vezetőedző, akinek mellesleg a csapattagságomat köszönhetem, még mindig számít rám, akkor minimum elrebegnék egy hálaimát, utána pedig kussolnék, szarrá hajtanám magam az edzéseken, és példát mutatnék idősnek, fiatalnak, játékosnak, szurkolónak, bírónak egyaránt, hogy milyen egy IGAZI Partizan-játékos.
Csak szólok: nem tőrőlmetszett csiribunkó.




Radnički Kragujevac - VK Partizan 9:4

Nem volt különösebben látványos vagy vicces mérkőzés - tisztázzuk, ha a Partizan veszít, az soha, de soha nem vicces.
Az egész meccs egyetlen rohadt nagy bunyó volt négy negyeden keresztül. Ráadásul még az első játékrészben elkezdett zuhogni az eső és dézsából ömlött egészen a végéig. Bár a fiúkat ez valószínűleg nem zavarta. Jobban mondva, nem ez zavarta.
A legelején, bevezetés jelleggel Slobodan Soro kivédett egy büntetőt. Az eredmény ellenére ez a meccs megint csak a kapus jutalomjátéka volt, a spanyol kommentátorok el voltak alélva a védéseitől. Az első játékrész eredménye 1:2 volt, a Radnički pár másodperccel a vége előtt passzírozott be egy gólt.
A második negyed is főleg pankrációval telt, a kragujevaciak aztán belőttek kettőt. A félidő legvégén Dušan Mandić is szerzett egy gólt, így 3:5-tel mentek szünetre.
A kragujevaciaknak meg úgy tűnik, jót tett a pihenő, mert ugyan így is erősen fölényben voltak - gyorsaságban, védekezésben -, de a harmadik negyedre már kezdett elszabadulni a pokol. A Radnički egyszerűen félelmetes volt. A Partizan összes lövését blokkolták, ha pedig netán keresztülcsorgott egy labda a reteszükön, ott volt a kapusuk, Zdravko Radić, aki fogta magát, lehúzta a redőnyt és kivédte a szemünket is. Ha pedig megszerezték a labdát, már indították is a kontratámadást. A kapujuk előtt még forrt a víz, de valamelyik már el is kezdett felúszni a Partizan térfelére, onnantól kezdve meg a Jóistenen, meg Soro kapus szerencséjén múlt, hogy bement-e vagy sem. A védők legfeljebb bánatosan nézték a távolból, ahogy a Kragujevac támadója lóbál, Soro süllyed, a labda meg már benn is van a ficakban.
Félreértés ne essék, a Partizan most is, akárcsak a Pro Recco ellen, óriási szívvel játszott. A szurkolók most is ott ordítottak-énekeltek a lelátón, a Radnički viszont rutinosabb volt, összeszedettebb és erősebb, mentálisan is. Az a helyzet, szar kimondani, de megérdemelten győztek.
A Partizan holnap 18:30-tól játszik a bronzéremért. A ma esti Primorje-Barceloneta mérkőzés valamelyike lesz az ellenfél.

Ui.: Ha lesz videó vagy kép, akkor frissítek.




Ivan Šaponjić élete első profiszerződése

Az augusztusban 17. évét betöltő csatár aláírta élete első profi, 3 évre szóló szerződését a Partizan futballcsapatával.
- Nagyon boldog vagyok, gyerekkori álmom valósult meg - ezek voltak a fiatal játékos első szavai.


Šaponjić a második legfiatalabb játékos, aki bemutatkozott a felnőttcsapatban. A valaha volt legfiatalabb játékos, aki a felnőttek között játszott, Nenad Marinković volt, 16 évesen és 68 naposan - Šaponjić 16 éves és 120 napos volt, amikor 2013. november 30-án először pályára lépett.
Üdv a fedélzeten, Ivan.




Beharangozó - kosárlabda-rangadó szombat este

Holnap este 20:15-től játsszák a Partizan-Crvena Zvezda kosárlabda-rangadót.
A Zvezdának nagyon nem megy a szekér, amióta újrakezdték a bajnokságot. Két mérkőzésen mindkétszer vereséget szenvedtek és most második helyen állnak a tabellán, egy ponttal a Partizan mögött. A csapat tisztában van azzal, hogy a vörösök leginkább a Partizan ellen szeretnék rendbe hozni a megtépázott önbecsülésüket.
- Kemény meccs lesz - mondta Đoko Šalić. - Nagyon meg kell szerveznünk a védelmünket és készen kell lennünk arra, hogy meghaljunk a parketten.
- Tekintetbe véve azt, hogy ez a két csapat fogja játszani a döntőt, semmiképpen sem szabad alábecsülni a másikat - nyilatkozta Duško Vujošević. - Egy ilyen rangadónál mindkét oldalon extrém motivációval érkeznek a csapatok. Remélem, a mérkőzés végig a fair play szellemében fog zajlani.
A kosárlabdacsapatnak ez lesz a 228. számú örökrangadója. Érdekesség, hogy a mérkőzést a Železnik sportcsarnokában fogják játszani, ugyanis a csapatok otthonaiban továbbra is az árvízkárosultak vannak elszállásolva. Ebben a szezonban most fognak negyedszer találkozni, a korábbi három mérkőzést mind a Zvezda nyerte meg.
A mérkőzést élőben közvetíti az RTS 2 és az ArenaSport 1.

Eközben Duško Vujošević körül továbbra is forr a levegő, a tréner nagyon a bögyében lehet valaki(k)nek a kosárlabda szövetségben... A tegnapi mérkőzésen kapott technikai faultért 46 000 dinár büntetést sóztak a vezetőedző nyakába. Az összes büntetés most kb. olyan 333 500 dinár körül mozoghat, mert még úgy közbevetőlegesen kapott Vujošević egy 115 000 dináros büntetést is, amiért az egyik mérkőzésen beszólt a bírónak.
Valaki meg szólhatna már a tisztelt uraknak ott fenn a szövetségben, hogy húzzák már ki a fejüket a saját seggükből. Köszönjük.



Trener košarkaša Crvene zvezde Telekom Dejan Radonjić rekao je da će njegovoj ekipi biti posebno teško na predstojećoj utakmici sa Partizanom zbog dva uzastopna poraza u Superligi. Duel 12. kola Superlige između Crvene zvezde i Partizana biće 228. večiti derbi, a meč se igra u subotu u Železniku od 20.15 sati. - Derbi uvek ima posebnu težinu, a ovaj predstojeći dodatnu za nas zbog dva vezana poraza, od Mega Vizure i Radničkog. Nismo odigrali kako je trebalo, pre svega u defanzivi. Protiv oba rivala smo imali energiju, ali nismo pokazali kvalitet na terenu. Moraćemo da igramo znatno bolje nego u prethodna dva meča - rekao je Radonjić na Malom Kalemegdanu. Zvezda je u prvih devet kola domaćeg prvenstva zabeležila sve pobede, a u poslednja dva je poražena od Mega Vizure i Radničkog, što je Partizan iskoristio i preuzeo lidersku poziciju na tabeli. - Svesni smo da neće biti lako, ne samo u derbiju, već do kraja sezone. Moramo mnogo bolje u odbrani. Potrebna nam je apsolutna mobilizacija. Radonjić je rekao da njegovi učenici nisu na najbolji način iskoristili pauzu u prvenstvu koja je nastala zbog vanredne situacije u zemlji izazvana katastrofalnim poplavama. - Prekid nismo iskoristili na dobar način, raspoloženje i okolnosti su loše uticali na nas, ali očekujem da ćemo već od subote biti mnogo bolji. Potrebno je da budemo na veoma visokom nivou kako bismo savladali kvalitetan Partizan – podvukao je Radonjić. Trener Zvezde je dodao da su svi njegovi igrači zdravi, kao i da će krilni centar Ivan Radenović najverovatnije igrati uprkos povredi u meču sa Radničkim. Partizan vodi na tabeli sa skorom 10-1, dok Zvezda ima devet pobeda i dva poraza. Ove sezone Zvezda i Partizan su se sastajali tri puta i sva tri meča dobili su crveno-beli.

Pročitajte više: http://sportal.rs/news.php?news=126538
Trener košarkaša Crvene zvezde Telekom Dejan Radonjić rekao je da će njegovoj ekipi biti posebno teško na predstojećoj utakmici sa Partizanom zbog dva uzastopna poraza u Superligi. Duel 12. kola Superlige između Crvene zvezde i Partizana biće 228. večiti derbi, a meč se igra u subotu u Železniku od 20.15 sati. - Derbi uvek ima posebnu težinu, a ovaj predstojeći dodatnu za nas zbog dva vezana poraza, od Mega Vizure i Radničkog. Nismo odigrali kako je trebalo, pre svega u defanzivi. Protiv oba rivala smo imali energiju, ali nismo pokazali kvalitet na terenu. Moraćemo da igramo znatno bolje nego u prethodna dva meča - rekao je Radonjić na Malom Kalemegdanu. Zvezda je u prvih devet kola domaćeg prvenstva zabeležila sve pobede, a u poslednja dva je poražena od Mega Vizure i Radničkog, što je Partizan iskoristio i preuzeo lidersku poziciju na tabeli. - Svesni smo da neće biti lako, ne samo u derbiju, već do kraja sezone. Moramo mnogo bolje u odbrani. Potrebna nam je apsolutna mobilizacija. Radonjić je rekao da njegovi učenici nisu na najbolji način iskoristili pauzu u prvenstvu koja je nastala zbog vanredne situacije u zemlji izazvana katastrofalnim poplavama. - Prekid nismo iskoristili na dobar način, raspoloženje i okolnosti su loše uticali na nas, ali očekujem da ćemo već od subote biti mnogo bolji. Potrebno je da budemo na veoma visokom nivou kako bismo savladali kvalitetan Partizan – podvukao je Radonjić. Trener Zvezde je dodao da su svi njegovi igrači zdravi, kao i da će krilni centar Ivan Radenović najverovatnije igrati uprkos povredi u meču sa Radničkim. Partizan vodi na tabeli sa skorom 10-1, dok Zvezda ima devet pobeda i dva poraza. Ove sezone Zvezda i Partizan su se sastajali tri puta i sva tri meča dobili su crveno-beli.

Pročitajte više: http://sportal.rs/news.php?news=126538

Csak szólok...

...hogy ma, azaz holnap, na szóval, pénteken 16 órától játszik a szerb U19-es válogatott EB-selejtezőt Izlanddal. Ott lesz Andrija Živković, meg Danilo Pantić. Ha tudod, nézd. Vagy kövesd.




2014. május 29., csütörtök

Pro Recco - VK Partizan 12:12 (büntetőkkel 18:19)

Mindenekelőtt óriási köszönet a spanyoloknak, hogy végül ők közvetítették ezt a mérkőzést, amit vétek lett volna kihagyni. Muchas gracias!
Nem volt egy könnyű meccs, az olaszok szinte folyamatosan vezettek, igaz, maximum két góllal. Érződött rajtuk a hatalmas rutin, a Partizan viszont hihetetlen teljesítményt nyújtott. Hatalmas szívvel játszottak. És akkor még ott volt a lelátón szerb szurkolók egy maroknyi kis csapata, akik végig Partizan-dalokat énekeltek... A Sírásók elkísérték a pólósokat Barcelonába.

Madaras Norbertet pedig az ördögök szánkáztassák meg a neve napján, amiért két gólt vágott a Partizannak. Ezt nem felejtem el.

A csapat kulcsembere egyértelműen Slobodan Soro volt. Nagyon remélem, hogy a kapus egy minimum kétszeres életnagyságú bronzszobrot kap MOST a banjicai uszoda bejáratánál. Megérdemli.
Miloš Ćuk csapatkapitány vitte ismét a hátán a csapatot, összesen 4 gólt vágott. Őt követte szorosan a nagyon fiatal Gavril Subotić 3 találattal - hihetetlen, hogy ez a 19 éves kissrác mit produkált -, de Dušan Mandićot és Nikola Dedovićot is mindenképpen meg kell említeni.
Meg azt is, hogy a mogorva azeri bíró 16 másodperccel a vége előtt piros lapot mutatott fel Vladimir Vujasinović vezetőedzőnek.
A legemlékezetesebb pillanat valamikor a harmadik negyedben volt, az olaszok elhülyéskedtek egy helyzetet, a Partizan játékosai pedig lecsaptak a labdára. Ćuk megindult, a nyakán végig ott fityegett egy olasz, majd a csapatkapitány a kapu elé érve elkezdte lóbálni a labdát. A kapus kétségbeesetten úszott ki elé, Ćuk meg csak lóbálta... és lóbálta... és lóbálta... A kapus süllyedni kezdett, Ćuk pedig bevágta a labdát, hogy cafatokra szakadt a háló.
Itt pedig a büntetőpárbaj, minden külön kommentár nélkül.



A folytatásban a Partizan pénteken játszik házi elődöntőt a Radnički Kragujevaccal 18 órától. Lesd az összes live stream oldalt, mert az ismert tévéadók közül megint a kutya sem fogja közvetíteni...




KK Partizan NIS - Metalac 76:63

A meccs előtt a Partizan játékosai ilyen pólóban jöttek ki az öltözőből:

(kép: Twitter)

Aztán, szintén a meccs előtt még volt egy kis ünnepség, melynek keretében Bogdan Bogdanović megkapta az EuroLiga legjobb fiatal játékosának járó díjat.

(kép: Twitter)

Nyögvenyelős meccs volt. (Ezen a héten minden meccs nyögvenyelős?...) Pedig simán kezdődött. Pikk-pakk kétszámjegyűvé nőtt a Partizan előnye (12:2). A vendégek trénere egy időkérés után megpróbálta átrendezni a soraikat, ennek következtében 12:6-ra változott az állás, de a Tepić-Bertans-Bogdanović trió ezt nem hagyta annyiban (17:8).
Aztán Mitchell támadott a vendégektől, illetve Čakarević kontratámadásai következtek, az előny hirtelen 17:13-ra apadt. Az első negyed vége 18:17 lett, a vendégek okosan kihasználták a Partizan védelmének hiányosságait.
(Mindig az a védelem...)
A második negyedet Pavlović indította egy hárompontossal. Aztán jött egy szakasz, amikor egy árva pont sem esett egyik oldalon sem. A csendet Tepić törte meg egy hárompontossal, amire azonnal jött is a válasz Aleksićtől (26:22). Aztán egyre kevésbé lett vicces... Mert Knežević jött, látott, (még ha csak látott volna...), a számláló pedig átlendült a Metalac javára, az állás 26:27 lett. A valjevoi csapat 10:0-ás sorozatot produkált. Bertans betalált, majd az ő és Bogdanović remek összjátékával újra visszaállt a világ rendje, az állás 32:21 lett. A félidő eredménye 33:33, a játékrész részeredménye 15:16. A két gárda gyakorlatilag fej-fej mellett haladt.
A folytatásban Bertans és Pavlović továbbra is fenntartották az előnyt, de a védelem (már megint...) foghíjassága miatt a Metalac gyorsan egyenlített (41:41). A montenegrói megint a hátára vette a csapatot, de a helyzet az volt, hogy a vendégektől Mitchell és Tomašević erősebbnek bizonyult... 44:48 volt az állás, megint a Metalacnál volt az előny. Ráadásul a bírók megint morcos hangulatukban lehettek, mert a játék 28. percében Duško Vujoševićet technikai faulttal büntették. A Metalac közben már 45:51-re vezetett. 10:1-es sorozatot produkáltak, amit végül Gagićnak sikerült megtörnie - Bertans segítségével 49:51-re módosították az állást. Aleksić valamiért nem volt a humoránál, 50:55-re tolta előrébb a számlálót a játékrész végére. (Részeredmény: 17:22)
Jött a mindent eldöntő utolsó negyed - és jött Joffrey Lauvergne. A francia játékos áttörte a vendégek védelmét, 52:55-re módosítva az állást.
Aztán 55:56-ra.
Aztán 60:59-re (ez utóbbit Bertans-szal közösen).
Aztán egyszer csak összeállt a kép és minden elkezdett muzsikálni. 69:61, majd 72:61 - a csapat lemosta a Metalacot a pályáról egy elképesztő 16:2-es sorozattal. A végeredmény 76:63 lett.


KK Partizan NIS: Tepić (11), Lauvergne (12), Pavlović (14), Dallo, Milutinov (2), Bogdanović (5), Gagić (4), Musli (7), Andrić, Bezbradica, Bertans (21)

Metalac: Tanasković, Kužeta, Tomašević (2), Aleksić (8), Mitchell (13), Dujković (1), Woolridge (4), Čakarević (8), Knežević (15), Kljajević, Jokić (3), Popović (9)

A bajnokság állása:
1. Partizan 21 pont
2. CZ 20 pont
3. Mega Vizura 19 pont
4. Radnički 18 pont
5. FMP 14 pont
6. Metalac 14 pont
7. Crnokosa 14 pont
8. Borac 12 pont

Némileg ide tartozik még az a hír, hogy a Radnički Kragujevac vezetőedzőjét, Miroslav Nikolićot is megbüntette a kosárlabdaszövetség, amiért a múltkori Partizan-Kragujevac kosármeccsen levette a zakóját. A Radnički trénerének ugyanúgy 34 500 dinár büntetést kell fizetnie, mint Duško Vujoševićnek. A vád ugyanaz.
Lehet röhögni.



Nézzétek, ki volt itt a tegnapi meccsen :)

Lamine Diarra személyesen :)

(kép: Facebook)
 




Születésnap

Ma ünnepli 21. születésnapját Nemanja Bezbradica, a Partizan kosárlabdacsapatának ifjú és nagyon tehetséges erőcsatára, U16-os EB-bronzérmes, U18-as EB-ezüstérmes, a 2010-es szingapúri Ifjúsági Olimpiai Játékok olimpiai bajnoka.


Srećan rođendan!






Nyert a kézilabdacsapat!!!

Ez most tényleg rohadt nagy hír. A Železničar ellen, 30:28-ra.
Marsenić és Markićević voltak a legjobbak, 9, ill. 7 góllal. A félidőben is vezettek, 17:14-re. Nenad Maksić edző szűkszavúan nyilatkozott, azt mondta, a csapat a nyugodt játékával érte el a mostani eredményt, ő a maga részéről ennek külön örül.
Egy biztos, a csapat - és a szurkolók - porrá zúzott lelkivilágának ez most különösen jólesett. Szép volt, fiúk, csak így tovább!





FK Partizan - Čukarički 2:0

Vége hát a bajnokságnak.
Jobban mondva, letudtuk. Az utolsó meccs különösen nyögvenyelősre sikerült, egy erősen tartalékos Partizannal.

Lukač és Vulićević kimenőt kaptak az utolsó meccsről és elutazhattak a válogatotthoz, Andrija Živković és Danilo Pantić az U19-es válogatottal lépett pont ma pályára (Törökország ellen, EB-selejtező, 1-1).

A mérkőzés előtt a szurkolók ezt a transzparenst akasztották ki a déli szektorra:

(fotó: Facebook)

"U očima nasim ti si šampioni" - azaz magyarul kb. "A mi szemünkben ti vagytok a bajnokok".
Szóval, nyögvenyelős volt. Nagyon látszott a játékosokon, hogy már teljesen le vannak eresztve. Az elején, és tulajdonképpen a meccs 70 %-ában teljesen kiegyenlített volt a küzdelem, rengeteg eséssel tarkítva. Először Grbić kocogott fel a labdával, de sem Lazović, sem Luka nem vállalták, hogy rálövik... Kicsit később Marković hozta helyzetbe Lukát, de a középpályás a kapu mellé fejelt. A 13. percben jött a válasz a vendégektől, egy Brezančić-Matić összjáték maradt ki, nem sokkal. Aztán a 17. percben Lazović tálalta a labdát Ostojić elé, de Ristić kapus résen volt.
A 19. perc környékén volt az első komolyabb helyzet... Lazovićot hozta helyzetbe Grbić, csak amikor a csatár rátűzte volna a labdát, az egyszerűen elgurult előle. Kicsivel később megint megpróbálkozott a Lazović-Grbić duó, de Ristić kifejezetten jó formában volt, kivédte.
Nagyjából a 23. perc környékén jött az első szöglet, az is a Čukaričkinak, és ez mindent el is mond a meccs (vagy legalábbis az első félidő) iramáról...
Aztán Živković védett egy óriásit Srnić beadása után, aztán Pavlović kellemetlenkedett. A Partizan kapusa ujjheggyel tudott a lövésbe piszkálni, szerencsére a labda elkerülte a kaput.
Körülbelül itt jött a Partizan első szöglete... Stanković elé érkezett a labda, de a védő kihagyta a helyzetet.
Jellemző az egetverő tempóra, hogy külön eseménynek számított a 33. percben Brašanac sárga lapja...
Aztán a 37. percben Ninković szlalomozott át a védősoron, beadta a labdát Grbićnek, a kapu töküres volt, ajtó-ablak nyitva, a csatár bólintott, a labda milliméterrel ment mellé. A lefújás előtt közvetlenül Bojić küldte kapura a labdát vagy 25 méterről, Živković magabiztosan védett.
A második félidőben, pont az elején volt egy elég vitatható helyzet. Grbić megkapta a labdát, megint ajtó-ablak nyitva, a csatár felvágtat a kapu elé, óriási kavarodás, Grbić akkorát esik, mint egy télikabát, körülötte vagy három Čukarički-játékos, masszív szendvicsbe fogják a Partizan-támadót, Santrač bíró pedig nagyvonalúan kirúgást ítélt.
Az 53. percben a Čukarički indult volna, de a Partizan lefülelte a labdát. Luka szaladt fel a védők között és tálalta Marković elé a jobb oldalra. A középpályás szinte az alapvonalról lőtt rá, a labda éppen hogy elzúgott a felső kapufa felett. Rá egy percre Ninković fejelt kapura, a labda kipattogott a bal kapufa mellett.
Közben a vendégek kicsit megtornáztatták Živkovićot, egy szabadrúgást kellett a kapusnak kiöklöznie.
A 61. percben volt egy látványos akció. Ismét Grbić próbálkozott, a labda nagyot csattant a kapufán, milliméterekre elkerülve a gólvonalat. Luka lecsapott a labdára, de a lövése elakadt egy védőben.
Lazović kapott lehetőséget a 69. percben egy szabadrúgással, 25 méterről, de a lövés elkerülte a kaput. Pár perc múlva a Malbašić-Volkov-Ilić tengely lendült akcióba, de a labda megint csak kirepült a kapufa mellett.
Aztán a 73. percben óriási szarvashibát vétett a Čukarički egyik védője. Lazović pedig jókor volt jó helyen, lecsapott a labdára és a már korábban is bemutatott, kapuson átesős trükkjével megszerezte a vezetést. 1:0
Hosszú csend jött, a 81. percben Ilić lőtt rá 20 méterről, sikertelenül.
Aztán megint hosszú csend jött.
Aztán már a háromperces hosszabbítás legvégén jártunk, amikor Saša Marković levágott egy elképesztő, fenomenális szólót. A labdát az újonnan beállt Fofana elé lőtte, az elefántcsontparti támadó pedig higgadtan a kapuba lőtt. 2:0

(kép: Facebook)

Valaki árulja már el nekem, ez a két játékos, Fofana és Marković mi a túróért nem volt idáig kezdőember? Miért kell ennek a szikrázóan tehetséges afrikai fiúnak a kispadon rohadni egész tavasszal, amikor az őszi szezonban nem egy és nem két gólt köszönhetett neki a csapat? Ráadásul lett volna helye, Kojić sérülése miatt... Miért, miért, miért?...

Ennyi volt.


Viszont ezután jött a meglepetés. Ugyanis a szurkolók a csapat elé mentek a zemuni edzőtábor bejáratához és ott várták őket fáklyákkal, énekléssel, éljenzéssel, némi rendőri kísérettel, és bajnokoknak kijáró ünneplésben részesítették a focistákat.


2:32-nél Saša Ilić kislánya döbbenten nézi, hogy mit csinál ez a rengeteg őrült bácsi... :)

A bajnokság végeredménye:
1. CZ 72 pont
2. Partizan 71 pont
3. Jagodina 48 pont
4. Vojvodina 45 pont
5. Čukarički 44 pont
6. Radnički Niš 43 pont
7. FK Voždovac 42 pont
8. Novi Pazar 39 pont
9. Napredak 35 pont
10. Spartak Zlatibor Voda 34 pont
11. OFK Beograd 33 pont
12. Donji Srem 32 pont
13. Radnički 1923 32 pont
14. Rad 29 pont
15. Javor 29 pont
16. Sloboda 28 pont

A CZ indulhat a Bajnokok Ligájában, a Partizan viszi magával az Európa Ligába a Jagodinát és a Vojvodinát. Kiesett a Sloboda és a Javor (őszintén szólva nagyon sajnálom a szimpatikusnak tűnő ivanjicai kiscsapatot...), a Rad osztályozót játszik. A Mladost és a Borac a feljutó, a Rad a Metalaccal fog játszani a bentmaradásért.



2014. május 28., szerda

Beharangozó - kosárlabda szuperliga és vízilabda Bajnokok Ligája

Lóhalálában játsszák a kosárlabda szuperliga fordulóit, a Partizan holnap a Metalac gárdáját fogadja 17 órakor. A tempó feszítettségét Duško Vujošević vezetőedző is kiemelte a mérkőzés előtti szokásos sajtótájékoztatón.
- Most csak egy napunk van arra, hogy kielemezzük az ellenfelünket és felkészüljünk a mérkőzésre - mondta a tréner. - A Metalac csapata irigylésre méltó tapasztalattal rendelkezik, a játékosai pedig bizonyítottan sokkal komolyabb eredményre is képesek, mint amennyit idáig mutattak.
- Az előző találkozónkon levonhattuk a következtetést, hogy a megfelelő, minőségi hozzáállással tudunk válaszolni a játékstílusukra - tette hozzá Vujošević. - Most a miénk a hazai pálya előnye, ezért is kizárólag a jó játék és a győzelem az elfogadható számunkra.
A kosárlabdacsapat mérkőzésére a belépőt az 1003-as számra küldött SMS-sel lehet megváltani, ugyanúgy, mint a kézilabdacsapat esetében.

Holnap 18 órakor kezd a vízilabdacsapat az olasz Pro Recco ellen a Bajnokok Ligájában a barcelonai Bernat Picornell uszodában. Vladimir Vujasinović vezetőedző már azt is óriási eredménynek értékeli, hogy egyáltalán bejutottak a legjobb hat közé.
- Tisztában vagyunk azzal, hogy a legutolsó helyen jutottunk be - nyilatkozta a tréner még elutazásuk előtt. - Ilyen ez a szezon most... Így is többet hoztunk ki magunkból, mint amennyit reméltünk. Szeretném, ha a Pro Recco ellen, csúcsformában, egy fantasztikus játékot produkálnánk.
Miloš Ćuk csapatkapitány szerint a maximumnál is többet kell kihozniuk magukból az olaszok ellen.
- Csütörtökön lehetőségünk lesz arra, hogy egy óriási lépést tegyünk előre. Azt hiszem, ez lesz az évad legnehezebb meccse, nekünk pedig meg kell mutatnunk, hogy megérdemelten kerültünk a legjobb hat közé - mondta Ćuk.
- Tudjuk, hogy a Partizan a világ legjobb vízilabdacsapata. Hétszer nyertük már meg a Bajnokok Ligáját [illetve a BEK-et - a blogger], nem beszélve a többi bajnoki címről - nyilatkozta magabiztosan Slobodan Soro kapus. - Aki ismer minket, tudja, hogy akár mi vagyunk az esélyesek papíron, akár nem, akár tízszer erősebb nálunk az ellenfél, akár nem, a Partizan mindig a győzelemért hajt és ez Barcelonában sem lesz másként. Mindenképpen be akarunk kerülni az elődöntőbe, de a végső cél a döntőbe jutás. Kicsit talán "kívülállónak" tűnünk a többi csapat között, de mi meg fogjuk mutatni, hogy mire vagyunk képesek, meg még talán annál is többet.
A vízilabdacsapat elnöke, Aleksandar Šoštar köszönetet nyilvánított a szurkolóknak, amiért gyűjtést szerveztek a csapat megsegítésére. Elmondása szerint az Ifjúsági- és Sportminisztérium is a segítségükre sietett, igaz, az utolsó pillanatban. Hozzátette még, hogy szerinte a vízilabda több figyelmet érdemelne a médiától, mert a sportágban sorozatban már a második éve bejutnak a csapatok a nevesebb európai kupasorozatok döntőibe, míg más sportágaknál ez alig vagy egyáltalán nem mondható el.

Šoštar elnök úr szavait megerősíti az a tény, hogy egyetlen tévécsatornánál sem találtam halovány nyomát sem annak, hogy közvetíteni akarnák a vízilabdameccset (és akkor a kosarasokról még nem is beszéltem). Szégyen és gyalázat, hogy egy ilyen rangos sporteseménynek az összes rohadt sport- és egyéb csatorna egyszerűen hátat fordít. Úgyhogy csináld azt, amit én is fogok, csekkold folyamatosan a live stream oldalakat, mert valamelyik külföldi csatorna, ahol több jóérzés szorult a szerkesztőkbe, biztosan a műsorára tűzi.




Crnokosa - KK Partizan NIS 61:95

Ránézésre egy vicces ujjgyakorlatnak tűnik, de a live score oldal, meg a beszámolók szerint az első negyed durván hidegrázós volt. Mert hiába operált Bertans zseniális lepattanókkal, a másik oldalon ott volt Radić, aki a hóna alá csapta az egész parkettet és máris 16:9 volt a hazaiaknak. És hiába jött Milutinov meg Tepić, a Crnokosa 10 pontos előnyt szerzett (22:12). Egyszer Janjušević villant, aztán meg Stanojević, tőlünk meg egyedül Pavlović, így lett a negyed vége 29:20. Jaj.
A beszámolók szerint olyan huzatos volt a Partizan védelme, hogy a Crnokosa játékosai ki-be járkáltak tetszés szerint, így nem volt nagy művészet ekkora előnyre szert tenni... Ráadásul a második negyed elején ez folytatódott, Petronijević és Kosjerić közös erőfeszítéseképpen a Crnokosa továbbra is fenntartotta a kétszámjegyű előnyt.
De már nem sokáig.
Mert beindult végre-valahára a híres gőzhenger, a Parni valjak. A csapat megköpte a markát és a Gagić-Milutinov-Pavlović-Tepić négyes pillanatok alatt 10:0-ás sorozatot produkált, az állás meg, hopp, 31:30-ra módosult. (Mindjárt nem közel 10 pontos hátrány...) Duško Vujošević vezetőedző átrendezte a védelmet. Papić tartotta a frontot a Crnokosa részéről, a Partizan Pavlović-tyal válaszolt, és végre-valahára a meccs 16. percében átlendült a számláló, az állás 33:34 volt a Partizan javára.
Innentől kezdve a montenegrói játékos megállíthatatlan volt. A hazaiak részéről ugyan Stanimirović remek lepattanó-sorozatot produkált, de Pavlović nem könyörült, 38:44-re módosította az állást. Majd Lauvergne elérte azt, hogy a Partizan kétszámjegyűre növelje az eredményt, de ehhez kellett Bertans és Tepić hathatós közreműködése is. A félidőben így lett 38:48, a második negyed részeredménye pedig az egészen hihetetlen 9:28.
A pihenő után sem volt megállás. Bertans tovább növelte az előnyt, akárcsak Tepić, Musli és Bogdanović. A másik oldalról továbbra is Janjušević, illetve Vujošević próbálták csökkenteni a hátrányt, de a Partizan higgadt játéka mind a támadásban, mind a védelemben meghozta a gyümölcsét. 50:65, amiből aztán 53:75 lett, mert Pavlović is szeretett volna egy kicsit még játszani... (Részeredmény: 15:27)
A vége ismét gála volt. Bertans és Musli hozták a kötelezőt (55:84), a csapat pedig egy percig sem hagyta, hogy a hazaiak akár csak egy kicsit is felzárkózzanak. Az utolsó negyed részeredménye 8:20 lett, a végeredmény 61:95.

Az összes sport- és egyéb csatorna összes illetékesét kapja el a hasmars nyilvános beszéd közben, amiért egy ilyen zseniális meccset nem közvetítettek.

Crnokosa: Janjušević (13), Vujošević (11), Papić (6), Milošević (2), Petronijević (5), Radić (8), Stanimirović (5), Pavlović (2), Stanojević (7), Ognjenović (2)
KK Partizan NIS: Tepić (11), Lauvergne (2), Pavlović (18), Dallo (2), Milutinov (13), Bogdanović (3), Gagić (13), Musli (10), Andrić, Bezbradica (4), Bertans (17), Šalić (2)

Videó nincs, ha lesz, akkor majd update. Addig is nesze, két kép (azt is úgy kellett mindenhonnét összevadászni).

(kép: sportal.rs)

(kép: mozzartsport.com)

És mivel a Crvena Zvezda kikapott a Mega Vizurától, így a bajnokság állása pillanatnyilag:
1. Partizan!!! 19 pont
2. CZ 19 pont
3. Mega Vizura 17 pont (pacsi, fiúk, jövünk nektek eggyel)
4. Radnički 16 pont
5. FMP 13 pont
6. Metalac 13 pont
7. Crnokosa 12 pont
8. Borac 11 pont




2014. május 27., kedd

Művelődj

A Geopoetika kiadó gondozásában megjelent Božo Koprivica "Samo bogovi mogu obećati" (magyarul kb. "Csak az istenek tévedhetnek") című könyve. Tele van futballsztorikkal (vagy olyan sztorikkal, amelyek erősen kötődnek a focihoz) és sűrűn feltűnnek benne a Partizan játékosai is.


Koprivicának ez a negyedik kötete, a korábbiak is a futball témáját járták körül. Első és második könyve ("Volej i sluh", ill. "Kiš, Borhes i Maradona") mára kult státuszt értek el.




Beharangozó - foci és kézilabda

Holnap véget ér a Jelen SuperLiga. Az utolsó fordulóban a Partizan a Čukarički együttesét fogadja a Humska utcában.
A nyilatkozatok visszafogottak, a meccs lényegében immár presztízs jellegű. A Partizan részére még talán van annyi tétje a dolognak, hogy ettől (is) függ, indulhatnak-e valamelyik európai kupasorozatban (leginkább az Európa Ligában). Mindenesetre a meccset szigorúan tilos ellötyögni, már csak azért is, mert a Čukarički jelenleg ötödik a tabellán és egészen bizonyosan nem adja olcsón magát.
Ide tartozik még az a meg nem erősített pletyka (a Blic napilap szellőztette meg), hogy állítólag Branislav Trajkovićot átadólistára tette a Partizan. Annyit lehet mindenesetre sejteni, hogy a hátvédnek a csapatadminisztrációval lettek gondjai. Állítólag ezért sem szerepelt múlt héten a Spartak elleni keretben. Trajković a télen érkezett a csapathoz, Marko Nikolić vezetőedző hozta őt magával.
A Čukarički elleni mérkőzés 17 órakor kezdődik, az ArenaSport 3 élőben közvetíti.

A kézilabdacsapat holnap 19 órakor lép pályára a Železničar ellen az átmeneti otthonul szolgáló pančevoi sportcsarnokban. Erre a mérkőzésre is ugyanúgy lehet belépőt venni, mint a múlt heti rangadóra: egy SMS küldésével a 1003-ra, vagy fertőtlenítőszerek adományozásával.
- Nekünk lényegében már véget ért a szezon - summázta Ljubomir Jovanović hátvéd. - Nagyon szerettünk volna megint bajnokok lenni, de ez az álmunk irreálisnak bizonyult. Ritka rossz évadot fogunk zárni, nem tudtunk elmozdulni a holtpontról. Nekem személy szerint az az egyetlen pozitívuma ennek a szezonnak, hogy sikerült hamar felépülnöm egy sérülésből, emellett mind fizikailag, mind mentálisan erősnek érzem magam.

Egyébként meg ezúton üzenem az összes illetékes (sport)csatornának, hogy a gatya essen le róluk a Terazije kellős közepén fényes délben, amiért a vörösök kosármeccsét közvetítik ma este a Mega Vizura ellen, de a Partizant nem :(




2014. május 26., hétfő

A nap képe - Miloš Jojić és Lazar Marković

A Partizan két egykori focistája, a jelenleg a válogatottal az amerikai kontinensen túrázó Miloš Jojić (Borussia Dortmund) és Lazar Marković (Benfica) kampányol az árvízkárosultak megsegítéséért.

(kép: Facebook/Miloš Jojić)
 
 
 
 
 

Beharangozó - KK Partizan NIS - Crnokosa holnap

Két hét kihagyás után újraindul a kosárlabdabajnokság is.
- Nem könnyű a kosárlabdára koncentrálni, amikor vészhelyzet van - utalt Duško Vujošević vezetőedző az elmúlt napok megpróbáltatásaira. - Ahol most fogunk játszani, ott a természet egyébként sem volt jóakaratú az emberek felé. Valahol örülök is neki, hogy egy ilyen helyen fogunk szerepelni; bízom abban, hogy ha csak egy kis időre is, de sikerül elterelni az emberek figyelmét az őket ért megpróbáltatásokról.
- Az ellenfelünk már megmutatta, hogy nem véletlenül került fel a szuperligába - folytatta a mester. - Kitűnő kontratámadásaik vannak, a játékosaik több poszton is megállják a helyüket, ráadásul most hazai pályán fognak játszani. Semmiképpen sem szabad messzemenő következtetéseket levonni a belgrádi meccsünk alapján.

Nehezítő fokozat a kosarasoknak, hogy a kihagyás miatt most kétnaponta kell játszaniuk. A Partizanra a héten három mérkőzés vár, ebből a szombati a Crvena Zvezda elleni örökrangadó lesz.




Töprengések (és hírek) a bajnokság vége előtt

Elúszott a bajnoki cím.
Ez van. Tegnap a Zvezda már át is vette a serleget és szétrúgták a stadionjuk négy sarkát. A záróforduló már gyakorlatilag formaság. A Humska utcában tapintható a csalódottság, Miroslav Vulićević ezt egy percig sem tagadta.
- Megtettünk minden tőlünk telhetőt - nyilatkozta a jobbhátvéd. - A Spartak ellen is úgy léptünk pályára, hogy egy percre sem felejtettük el, a csapatért játszunk. Kiadtuk magunkból a maximumot, lőttünk négy gólt - azt hiszem, meggyőző játékkal mondhatunk búcsút a szezonnak.
- Elég vegyesek az érzéseim - tette még hozzá a játékos. - Elégedett vagyok a saját teljesítményemmel, de egyértelműen csalódás, hogy nem sikerült megvédeni a bajnoki címet. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem a szezonban, játszhattam örökrangadót, egyéni szinten elégedett vagyok, de általánosságban ezt már nem mondhatom el.

A csapat közben csendesen elkezdett a következő szezonra készülődni, legalábbis fejben. Június közepén már be is cuccol a csapat a Zemun-beli edzőtáborba, hogy elkezdje a gyúrást az Európa Ligára, utána egy hétre Zlatiborba utaznak alapozni.
Ami a felkészülési meccseket illeti, jelenleg az alábbi a várható menetrend:
Június 22.: Debrecen-Partizan (ha olyan rohadt mázlista vagy, hogy akkor Debrecenben vagy a környékén leszel, már el is vágtattál jegyért, bemész, leborulsz, szurkolsz, körberajongod őket)
Június 24-én jönnek vissza Belgrádba, 27-én jótékonysági mérkőzést játszanak a svéd Malmö csapatával.
Június 28.: a csapat a szlovéniai Pohorjéba utazik, felkészülésre
Július 1.: felkészülési meccs az osztrák Sturm Graz-cal
Július 4.: felkészülési meccs a román Petrolul csapatával
Július 6.: felkészülési meccs a Rubin Kazannyal
Július 8.: felkészülési meccs vagy a Lokomotív Moszkvával, vagy a Metaliszt Harkovval
A bajnokság végeztével Vulićević és Lukač csatlakoznak a szerb válogatotthoz.

Nemanja Kojić ma visszatért Szerbiába. A csatár lábfejébe most egy csavart illesztettek, az tartja össze a lábközépcsontot. Az operációt Dr. Omer Taser ortopéd-traumatológus specialista végezte, a műtét komplikációk nélkül lezajlott. Kojić most egy belgrádi kórházban lábadozik.

(fotó: partizan.rs)

Petar Škuletićnek sincs szerencséje... A csatár ugyanis egy mononucleosis infectiosa nevű vírust szedett össze, közismertebb nevén csókbetegséget.

Ne röhögj, egyrészt mert fájdalmas és szar betegség, másrészt mert a tünetei félelmetesen hasonlítanak a HIV-vírusra, harmadrészt mert ez minimum egy hónap kiesést jelent alaphangon. Ráadásul nincs ellene gyógyszer, kb. olyan, mint a bárányhimlő, ki kell feküdni, aztán valamikor majd elmúlik.

Úgyhogy Kojić mellett most Škuletić is ki kell, hogy hagyja a zárófordulót és a teljes nyári felkészülést. Komoly gondot jelenthet ez Marko Nikolić vezetőedzőnek, aki támadó fronton jelenleg csak a régóta a kispadon üldögélő Fofanára és arra a Danko Lazovićra számíthat, aki már fél lábbal az AEK Athénban van. A vezetőedző próbál optimista maradni, szerinte a fentiek mellett ott van még Andrija Živković, Nikola Ninković és az U19-es Ivan Šaponjić is. Még annyit hozzátett az átigazolásokat firtató újságírói kérdésre, hogy a bajnokság végeztével hozzák nyilvánosságra a transzferlistájukat.




Spartak - FK Partizan 1:4

Klassz vízilabdameccs volt.
A vicceskedést félrerakva: mégis mi a túrót lehet elmondani egy mérkőzésről, ahol a pálya 2 órával a meccs előtt így nézett ki, mert Szabadkán ítéletidő tombolt ma délelőtt, szakadó esővel, jégesővel, dörgéssel-villámlással...

(fotó: partizan.rs)

...és ahol eleve fél órás csúszással indult az egész hacacáré, mert a bíró kijött a pályára, körülnézett, és miután felszárogatta a röhögéstől kicsurgott könnyeit, közölte, hogy a pálya játékra alkalmatlan, a szervezők kapnak fél órát, hogy gatyába rázzák a terepet, különben elhalasztják a mérkőzést.
Itt valami hihetetlen bohózat vette kezdetét (ez egyébként eltartott a meccs lefújásáig) - mindenki mindenféle eszközzel elkezdte letakarítani a vizet a pályáról: ki seprűvel, ki hólapáttal (!), ki palánkkal (!!!). Nyilván az égvilágon senki nem akarta volna tovább húzni-halasztani a bajnokságot.

Itt örökítették meg azt a pillanatot, amikor ketten a pálya szélén álló palánkkal próbálnak valahogy úrrá lenni a tócsán.

"A pálya játékra alkalmatlan"
(képek: partizan.rs)

Aztán a fiúk elkezdtek kiszállingózni és melegíteni, akkor már lehetett sejteni, hogy talán lesz ma foci is. A pályán azzal együtt komoly pocsolyák terjengtek így is, a sárról már nem is beszélve. A két kapus konkrétan a bemelegítésnél már úgy nézett ki, mint két kisdisznó, a kapuk előtt (ahogy az egyik fenti képen lehet is látni), sártenger úszott.

Itt meg is ragadnám az alkalmat, hogy javasoljam egy új sportág bevezetését a szerb futballpályákon, nevezetesen a dagonyát. A két csapat kimegy, gyepálja egymást 90 percig, aztán a retkesebbik mossa ki az egész bandának a mezét-sportszárát-gatyáját. Az összes csapat maximális pontszámmal kezdené a bajnokságot, és mindig a koszosabbiktól vonnának le 1-1 büntetőpontot. A bajnokságot értelemszerűen a legtisztább nyerné. Gólkirály helyett lenne mondjuk Dzsuvakirály. Az összes mosószergyár tutira beszállna szponzornak.

A mérkőzést végül háromnegyed 6 magasságában kezdték, de előtte egy perc néma csenddel emlékeztek meg az árvíz áldozataira.
Aztán elkezdődött ez az egészen hihetetlen és elképesztő futball-paródia. A labdát sokszor el se lehetett rúgni. Nem egyszer és nem kétszer esett meg az, hogy valamelyik játékos isteneset akart bikázni a labdába, a labda repült is két métert, majd megfeneklett egy láthatalan pocsolyában és megállt. Az egyszeri szurkoló meg a harmadik ilyen után már hangosan röhögött...

A cirkuszt elnézve eszembe jutott a legendás angol kapus, Peter Shilton aranyköpése. Az egyik, különösen esős angol bajnokság idején mondta - állítólag -, amikor neki is többször kellett sárba-pocsolyába vetődnie: én leszek az első kapus, aki kötelessége teljesítése közben a vízbe fulladt.

Volkov egyébként egészen elképesztő formát mutatott. A hátára vette a csapatot, fel-alá rohangált (úszott...), és többször komolyan veszélyeztette a kaput. A 7. percben Andrija Živkovićtól kapott egy passzt, csak gól helyett szögletre ment. A válasz egyből jött aztán Džugurdićtól (aki ráadásul a Partizan növendéke volt egykoron), de Lukač reflexei a helyükön voltak.
Két perccel később Saša Ilić lőtte Živković elé (zseniális, ötemberes kényszerítőzés után), de a labda szögletre ment. Živković kocogott ki szöglethez, a beívelt labdát Volkov kevéssel lőtte a kapu fölé.
Aztán jött a 20. perc, ismét Volkov villant, bevágtatott a Spartak 16-osára, de Novaković hátulról elkaszálta. (Volkov jópár méteren át radírozta a vizes füvet...) A bíró 11-est ítélt, a labdát Lazović higgadtan berúgta a jobb alsóba a balra vetődő Janošević mellett. 0:1
Kicsit később, a 24. perc körül megint a Živković-Volkov kettős lendült akcióba, a fiatal szélső beadását a hátvéd alig pár centire a háló mellé lőtte.
Három perc múlva a Spartak kapott szabadrúgást a kaputól kb. 30 méternyire. (Nem sűrűn jutottak át egyébként a felezővonalon az első félidőben...) Torbić rátűzte, Lukač hatalmasat védett.
Újabb néhány perc elteltével (még mindig az első fél órában járunk) ismét Živković lőhetett, most Ilić beadásából. A labda kicsurgott szögletre, pont Lazović orra előtt.
Aztán az történt, hogy Živković kapott egy sárgát a 33. percben, mert lerántotta az ellenfél egyik játékosát. Egy perc múlva már Radović kapott egy sárgát, amiért irgalmatlanul felrúgta Živkovićot.

Komolyan, létezik még ilyen a futballpályákon, hogy "törlesztés"? Eskü, meg voltam győződve, hogy még a 90-es években kihalt az ilyesmi. 

A 36. percben Luka szlalomozott a védők között és lőtt kapura vagy 30 méterről, de a labda elzúgott a kapu felett. Rögtön utána egy szöglet után Stanković fejelt kapura, de Janošević védett.
A 40. percben volt a Spartaknak néhány gyengébb próbálkozása, majd 4 perccel később a Lazović-Živković-tengely lendült akcióba. Živković ismét kapura lőtt, de a semmiből egyszer csak előbukkant Banjac és hatástalanított.
Már mindenki a félidőt jelző sípszót várta, amikor egy Ilić-Volkov -Lazović összjáték után Luka elé került a labda. A középpályás nem sokat teketóriázott, 5 méterről a hálóba vágta a labdát. 0:2

Volkov mozdulatát, azt a hanyagul elegáns, lezser, már-már unott oxfordot tanítani kellene, ahogy Lazović elé tálalta a labdát. Epic.

Szünet után az addig félénken játszó Pantić is elkezdett magára találni. A fiatal középpályás most került először a kezdőcsapatba, érthető volt az esetleges elfogódottsága... Egyébként azt pletykálják róla, hogy a Juventus szívesen elvinné őt a saját futballiskolájába. Mindenesetre Pantić rögtön a második félidő legelején egy fantasztikus összjátékot mutatott be Lazović-al a hazaiak tizenhatosánál, a kettőjük között berobbanó Luka viszont a kapu fölé lőtt.
Aztán az 50. percben Nosković megszerezhette volna az év, de legalábbis a szezon gólját: háttal állt a Partizan kapujának és egy vetődő-ollózó mozdulattal küldte kapura a labdát. Még szerencse, hogy fölé...
A gól azért összejött nekik, ha nem is pont neki és nem is pont ekkor... Az 55. percben egy jókora beívelés érkezett a Partizan büntetőterületére. A labdát Kovačević fejjel megtolta, a labda pedig bepattogott a kapuba. 1:2
Aztán jött egy csendesebb időszak, úgy körülbelül 10 percre. A Spartak már nem volt annyira beszorulva, néha veszélyeztették is a Partizan kapuját, de Lukač a helyén volt. Majd a 67. percben Živković ismét akcióba lendült, kicselezte a fél védelmet, óriási sprintet vágott le... Egészen addig, amíg fel nem bukkant Radović. A szabadkai védő valószínűleg még az első félidőben megorrolhatott a Partizan szélsőjére, mert szabályosan rászállt. Szó szerint. Živković hatalmasat hemperedett a vizes fűbe. A bíró nem értékelte Radović húzását és lezavarta őt a pályáról egy piros lappal.
Pantić közben már egyre jobban elkezdett mocorogni. A 69. percben egy szabadrúgása ment milliméterekkel mellé. Majd a 71. percben Živković zseniális beadását már értékesítette. 1:3
A 75. percben a csereként beállt Marković szinte az első labdaérintéssel majdnem gólt szerzett (de ami majdnem az, az nem az...), aztán Šarać borzolta az egyszeri szurkoló idegeit, amikor öt méterről lőtt - fölé. Rögtön egy perccel később a szintén csere Malbašić száguldott fel és lőtt rá (és hagyta ki) és itt megint kezdett érződni az az enyhe, de kellemetlen nyomás, ami általában a Partizan-dominanciát jellemzi.
A 83. percben ez egészen konkréttá vált. Egy szöglet után Volkov megtolta fejjel a labdát, Marković pedig egy ZSENIÁLIS oxforddal a hálóba lőtt. Lazán, könnyedén és pofátlanul. Egyszóval, zseniálisan. 1:4
Kicsit később még Volkov próbálkozott, de a labda messze elkerülte a kaput. A másik oldalról Stefan Ilić kísérletezett egy perccel a vége előtt, de ő is sikertelenül. Még volt kb. 2 perc hosszabbítás, aztán a bíró véget vetett a futballbörleszknek.



Te pedig holnap 22 órától lesed az ArenaSport 1-et, mert a szerb válogatott Jamaicával fog játszani barátságos mérkőzést, és ott lesz egy rakás egykori Partizan-játékos, mint pl. Miloš Jojić, Lazar Marković vagy Aleksandar Mitrović.




2014. május 25., vasárnap

RK Partizan - Crvena Zvezda 30:36

Különösebb meglepetést nem okozott az eredmény, viszont a pančevoi sportcsarnokban összegyűlt egy egész csomó adomány, amit majd a Vöröskereszt fog elszállítani a rászorulóknak.

A mérkőzésről meg annyit, hogy a Partizan egész jól kezdett, sőt, végig az első félidőben vezetett, de nem bírta végig a tempót, a vörösök végül felülkerekedtek.

A bajnokság pillanatnyi állása:
1. Radnički 12 pont
2. Vojvodina 10 pont
3. Metaloplastika 10 pont
4. CZ 8 pont
5. Železničar 4 pont
6. Partizan 2 pont




A nap képe - Kojić puszil mindenkit Isztambulból

(fotó: partizan.rs)
 
 
Mielőbbi gyógyulást!




2014. május 24., szombat

Beharangozó - Jelen SuperLiga és kézilabda-rangadó

Dobpergés és tapsvihar: holnap folytatódik a Jelen SuperLiga. A 29. fordulóban a Partizan a Spartak együtteséhez megy látogatóba Szabadkára. A csapat a Zemun-beli edzőtáborban gyúr a meccsre. Az optimizmus erősen offon van, nemcsak a természeti katasztrófa miatt. Marko Nikolić túl sok mindent nem is tudott hozzátenni a dologhoz, csak annyit, hogy mindent megtesznek, hogy megnyerjék a mérkőzést.

A Partizan az eltelt időben sem hagyta abba a gyűjtést az árvízkárosultak megsegítésére. Immár nemcsak a Humska utcai stadionba, hanem a Zemun kerületben található Gavrilo Princip általános iskolába is lehet vinni adományokat. A Partizan 40 db futball-labdát adományozott azoknak a gyerekeknek, akik az árvízben mindenüket elvesztették.

Ide tartozik még az a hír is, hogy Nemanja Kojićot megműtötték Isztambulban, valamikor jövő hét végén tér vissza Szerbiába. Előreláthatóan július vége-augusztus eleje előtt el sem kezdheti az edzéseket, így ki kell hagynia nemcsak a hátralévő két fordulót, de a teljes nyári felkészülést is.

A Spartak-Partizan mérkőzés holnap 17 órakor kezdődik. A meccset az ArenaSport 1 élőben közvetíti.

Holnap ugyanígy 17 órakor kezdődik a Partizan-Crvena Zvezda kézilabda-rangadó is, de arról már írtam.




2014. május 23., péntek

Jótékony rangadó

Vasárnap játsszák le a kézilabdabajnokság 8. fordulójának (egyik) elmaradt mérkőzését, a Partizan-Crvena Zvezda örökrangadót. A meccs különlegessége az, hogy a mérkőzésre a jegyet az 1003-as SMS-számra küldött üzenettel lehet csak megvenni. (Ez az a szám, amit Szerbiában az árvízkárosultak megsegítésére hoztak létre. Egy SMS-sel a küldő fél 100 dinárral támogatja a károsultakat.) Alternatívaként tisztítószer-adományt is lehet vinni, azért is jár a belépő.
A meccset a Belgrád melletti Pančevoban fogják megrendezni; jelenleg mindkét csapat sportcsarnokában az árvízsújtotta területekről kitelepítettek vannak elszállásolva...
A mérkőzés hivatalos védnöke Nebojša Glogovac ismert és népszerű szerb színész.

(fotó: Facebook)





Meghívás Franciaországba a kosárlabdacsapatnak

A Partizan kosárlabdacsapata meghívást kapott a francia válogatott Tony Parkertől egy szeptemberben rendezendő kosárlabdagálára. A rendezvény további résztvevői a francia Asvel és a Strasbourg, továbbá a spanyol Barcelona, illetve a "Team Tony Parker", melyben olyan NBA-s játékosok szerepelnek, mint Nicolas Batum (Portland), Kevin Séraphin (Washington), Ian Mahinmi (Indiana), Thabo Sefolosha (Oklahoma), Nando de Colo (Toronto), Corey Maggette, illetve a Belgiumban játszó francia válogatott Rodrigue Beaubois.

A torna 2014. szeptember 19. és 21. között kerül megrendezésre Montpellier-ben. Az első napon lesz a megnyitóünnepség, rákövetkező két napon a meccsek, az utolsó napon pedig a döntő és a gálamérkőzés.

A Partizan csapata örömmel tesz eleget a felkérésnek.
És ha már kosárlabda...









2014. május 21., szerda

További hírek - a bajnokság esetleges folytatása; jótékony rangadó; az NBA draftolja Bogdanovićot

A Szerb Labdarúgó Szövetség döntött a Jelen SuperLiga folytatásáról. Amennyiben pénteken véget ér a szükségállapot, úgy vasárnap lejátsszák a 29. fordulót. A 30. forduló mérkőzéseire jövő héten szerdán kerülne sor. A közlemény szerint az összes meccs 17 órakor kezdődne.

* * *

Valamikor július elején a Partizan és a Crvena Zvezda jótékonysági meccset játszana nem máshol, mint Bécsben. Az ötlet a Sport c. napilap főszerkesztőjétől, Miodrag Stojanovićtól származik. A mérkőzés természetesen barátságos lenne, ráadásul ez lenne a legelső olyan rangadó, amelyet Szerbia határain kívül játszanak. A jegyeladásokból származó bevételt az árvízkárosultak megsegítésére fordítanák. Mind a Partizan, mind a Zvezda vezetősége támogatja az ötletet.

* * *

Bogdan Bogdanovićot draftolhatja az NBA. A Partizan játékosa mellett a Mega Vizurás Vasilije Micić, Nikola Jokić és Nemanja Dangubić neve szerepel az amerikaiak listáján. Jó hír-e vagy rossz, hogy mind Bogdanović előtt vannak...




Hírek. Nem jó hírek.

Ma csak rossz hírek jönnek...
Nemanja Kojićot újra meg kell műteni. A csatár korábbi lábközépcsont-sérülése egy edzésen kiújult. Igen, pont ugyanaz, ami miatt majdnem az egész tavaszi szezont ki kellett hagynia. Kojić ma este Isztambulba utazik, ahol azonnal megműtik az Acibadem-klinikán.

Kosárlabda-berkekben azt beszélik, hogy az idei rájátszást elődöntő nélkül fogják lejátszani. A döntőbe a tabella két első helyezettje, a Crvena Zvezda és a Partizan kerülne automatikusan, míg a harmadik és a negyedik - a Mega Vizura és a Radnički - gyakorlatilag vezéráldozatot kell, hogy hozzon és ki kell, hogy maradjanak a végső küzdelemből. Az indoklás az, hogy már most rettenetesen el vannak csúszva a versenynaptárral, ráadásul később a válogatottnak még jelenése van a spanyolországi világbajnokságon.
A probléma viszont az, hogy valahogy a Kragujevac és a Mega Vizura között is el kell dőlnie a sorrendnek, ugyanis a bajnokság 3. helyezettje automatikusan indulhat az ABA Ligában, a negyedik helyezettnek viszont le kell szurkolni a nevezésért 150 ezer eurót.
És akkor ott van még az is, hogy jelenleg a Pionir Hall tele van kitelepített árvízkárosultakkal, és ez egészen biztosan így is fog maradni még egy jó darabig...




Marko Nikolić marad a futballcsapat edzője

Szerződést hosszabbított a Partizan futballcsapata Marko Nikolić vezetőedzővel. Hivatalos nyilatkozatok egyelőre nincsenek, de az most már kétségtelen, hogy a tréner a fiaskóval felérő (most már egyre biztosabbra vehető) második helyezés ellenére élvezi a vezetőség bizalmát. Rossz nyelvek szerint egyébként azért is marad Nikolić a Partizan kispadján, mert nincs senki más, aki alkalmas lenne a posztra és el is vállalná.
Nagy Albert sportigazgatónak is most fog lejárni a hónap végén a szerződése a csapattal, de ő is minden valószínűség szerint marad a posztján.



2014. május 20., kedd

Mindenféle hírek - árvíz, kézilabda és válogatottak

A Szerb Labdarúgó Szövetség közleménye szerint továbbra is bizonytalan, mikor tudják lejátszani a Jelen SuperLiga hátralévő két fordulóját. Az országban az árvíz miatt még legalább péntekig fennáll a rendkívüli állapot, addig pedig szó sem lehet semmilyen bajnokságról. (És még utána is valószínűleg a romok eltakarítása és a kárfelmérés fog folyni.)
A helyzet viszont az, hogy az európai kupákba (BL, UEFA) való nevezést május 30-án éjfélig kell leadni. A közlemény szerint, amennyiben nem sikerül a 29. és a 30. fordulót addig lejátszani, a szövetség "a szabályok értelmében" fog eljárni. Azt már nem részletezték, hogy ez mit jelent.

* * *

A Partizan ifjúsági labdarúgó-szakosztályának edzői is kivették a részüket az árvízkárosultak megsegítéséből. Dušan Trbojević vezetőedző, valamint Zvonko Popović és Slađan Sćepović másodedzők a Humska utcai stadionban összegyűlt adományokat segítettek pakolni, amit aztán el is szállítottak a súlyos krízishelyzetben lévő Krupanjba.

(fotó: mozzartsport.com)

A Partizan ezúton is köszöni az összes adományt, amit a szurkolók a stadionba hoztak és üzenik, hogy továbbra is számítanak az emberek segítségére.

* * *

A kézilabdások csapatkapitánya, Vladimir Mandić is igyekszik segíteni. A játékos a Košutnjak melletti sportkomplexumba elszállásolt embereknek vitt bébiételt és tisztálkodószereket, ezen kívül a saját, "Alexandria" étterméből hozatott ételt a rászorulóknak.
- Ez egy szörnyű katasztrófa. Szerettem volna én is tenni valamit, csatlakozni azokhoz, akik segítenek. Ez még csak a kezdet, hátravan még egy kritikus időszak. Remélem, hogy akik tudnak, segítenek, mert ezeknek az embereknek tető kell a feje fölé - nyilatkozta a játékos megrendülten.
Mandićnak egyébként véget ért a szezon - már amennyiben végig tudják csinálni egyáltalán a szezont... -, a csapatkapitány vállsérüléssel kínlódik, aminek a gyógyítása immár nem tűr halasztást.

* * *

A szerb labdarúgó-válogatott amerikai túrára indulna, de a Partizan és a Crvena Zvezda játékosait visszahívták a klubjaik. A Partizan részéről Lukač és Vulićević utazott volna a nemzeti tizeneggyel, de ha a bajnokság két hátralévő meccsét végül sikerül lejátszani május 30-ig, akkor a klubjukban nagyobb szükség lesz rájuk. Nagy Albert sportigazgató a futballszövetség döntésétől tette függővé, hogy elengedi-e a játékosait.




2014. május 19., hétfő

Kosarasok csatárláncban - fotók

Az alábbi képek a KK Partizan NIS Facebook-oldalán jelentek meg, amint a teljes kosárlabdacsapat a Kombank Arenában pakolja csatárláncban a segélyszállítmányt. Óriási riszpekt, fiúk!


















A nap fotója - a kosárlabdacsapat segélyszállítmányt pakol

Facebook-on kering az alábbi fotó a Partizan kosárlabdázóiról, amint a Kombank Arenában segélyszállítmányokat pakolnak.
A kosárlabdacsapat ki is adott egy közleményt, amelyben megkéri nemcsak a csapat jelenlegi és egykori játékosait, barátait, a szurkolókat és minden segíteni akaró embert, hogy pénzadományokkal, élelmiszerrel, ruhával, fertőtlenítőszerekkel, bébiétellel, pelenkával, háztartási vegyiáruval, stb. segítsék a rászorulókat. A teljes közlemény itt olvasható.


Segíts te is.








Amikor egy kép többet mond minden szónál - legények a gáton

Az alábbi fotó az egyik árvíz sújtotta településen készült; Crvena Zvezda-szurkolók lapátolják a homokot a zsákokba, miközben egy Partizan-szurkoló világít nekik egy fáklyával.

(fotó: Twitter)






Segíts az árvíz sújtotta Szerbiának

...akkor is, ha Magyarországon vagy és nem tudsz menni homokzsákokat pakolni.
Az van, hogy a szerb kormány létrehozott külön erre a célra egy PayPal-számlát, ez talán a legegyszerűbb és a legközvetlenebb módja a segítségnek. Ha PayPal-on keresztül szeretnél pénzadományt küldeni, hivatkozz a floodrelief@gov.rs e-mailcímre.


Természetesen a magyarországi szerb közösség is szervez segélyakciókat. A fő szervező a Budai Szerb Egyházmegye, ők pedig a Szerb Országos Önkormányzaton keresztül juttatják célba az adományokat. A szervezők elsősorban pénzadományokat várnak, ezen kívül fertőtlenítőszereket, takarókat, gyógyszereket és babapelenkát. A Vöröskereszt segítségével juttatják el az adományokat Szerbiának. Ha pénzadományt küldenél, használd ezt a számlaszámot: OTP Bank, 11784009-20005351. A közleményben tüntesd fel: "Humanitárius segítség Szerbiának".
Ha takarókat, gyógyszert, pelenkát, fertőtlenítőszert, bébiételt, stb. vinnél, akkor az alábbi gyűjtőpontokon adhatod le az adományod:
Szerb Orthodox Egyházközösség - Budapest, Veres Pálné utca 23.
Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon - Budapest, Rózsák tere 6-7.
Szerb Klub - Szeged, Somogy utca 3.
Szerb Klub - Mohács, Korsós utca 4.
Ezen kívül az Ökumenikus Segélyszervezet is várja az adományokat. Számlaszám: OTP Bank, 11705008-20464565. A közleménybe ezt írd: "Szerbia, Bosznia". (Ők Boszniának is segítenek, ott, ha lehet, még nagyobb a baj, mint Szerbiában.)
Segíts.

(A infóért, számlaszámokért óriási köszönet a Srbija Insajd blognak.)




2014. május 18., vasárnap

A nap képe

A Grobari és a Delije (a Partizan és a Crvena Zvezda szurkolói csoportjai) közös adomány az árvízkárosultaknak.

(forrás: mozzartsport.com)





Beharangozó - RK Partizan - Crvena Zvezda holnap

Nem mondták, hogy elmarad, úgyhogy nagy valószínűséggel holnap megtartják este 6 órai kezdettel a Partizan - Crvena Zvezda kézilabdarangadót. Nyilatkozatok nincsenek, sajtótájékoztató sem volt, már eleve az is érdekes, hogy a rendkívüli állapot ellenére sem halasztják el a kézilabda szuperliga mérkőzéseit.
Szóval, aki holnap arra jár, az ússzon el a banjicai kézilabdacsarnokig és dobjon egy puszit a fiúknak.




2014. május 17., szombat

Két kamionnyi segély a rászorulóknak

A Partizan Stadionban két kamionnyi segélycsomag - ruhák, élelmiszer, gyerekjátékok, stb. - gyűlt össze a szurkolók segítségével. Ezeket mind elszállítják az árvízkárosultaknak.





2014. május 16., péntek

Ítéletidő videón

Így néz ki most a Čukarički, a Crvena Zvezda, a Partizan és a belgrádi második vonalban szereplő FK Obilić pályája.





Elmarad

A rendkívüli állapotra való tekintettel bizonytalan időre elhalasztották a Jelen SuperLiga hátralévő két fordulójának a megrendezését.
Elmarad továbbá a kosárlabda szuperliga szombatra esedékes mérkőzése is. (A Partizan a Crnokosa ellen lépne pályára.) A kosárlabda-szövetség közleménye szerint a meccseket jövő hét keddre és szerdára teszik át.

Ti meg nézzetek holnap Német Kupa (DFB-Pokal) döntőt, mert a Borussia Dortmund fog játszani és ott lesz Miloš Jojić is.




2014. május 15., csütörtök

A nap képe

"Isten nem adja a bajnoki címet!!!"

(kép: Facebook)





A 146. számú rangadó visszhangjai

Kicsit sűrű napunk van ma. Ja, előre szólok, ez a poszt is szókimondó lesz. Csipkésebb lelkűek lapozzanak.
Az van, hogy a labdarúgó szövetség nagyokosai összedugták a fejüket, hogy mi legyen a 146. számú rangadón tapasztalt rendbontással. Itt már írtam róla, most pedig előálltak a farbával.
Figyelem (dobpergés), a Partizannak 300 000 dinárt kell fizetnie büntetésképp, míg a Zvezdának csak 100 000-et!!!! Indoklás: rendezői hiányosságok a hazaiak részéről, a szurkolók pirotechnikát használtak, inzultálták a játékvezetőt, betörték a játékvezetői öltöző ablakát. A vendégek részéről "csak" a pirotechnikát hozták fel elmarasztalásképp. Emellett Nagy Albert sportigazgatónak még pluszban 50 000 dinárt kell fizetnie, mert beszólt a meccs alatt az egyik partjelzőnek.

Szóval, a jó édes anyjuk vasporos valagával szórakozzanak már ezek a seggfejek odafenn a Parnasszuson a szájbatekert kettős mércéjükkel együtt. Ha a pályán nem sikerül ellehetetleníteni a Partizant, akkor majd megteszik pályán kívül. Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, ezúton gratulálok, sikerült szétkúrni a teljes bajnokságot a hulladék bírói karral és a velejéig korrupt, politikával átszőtt és politika által megosztott szövetséggel karöltve, ahol egy rakás cinikus gazember és/vagy megfélemlített, de a pozíciójához görcsösen ragaszkodó idióta szívja el egymás elől a drága levegőt. Nem mintha olyan rohadt nagy kárt okozna maguknak az oxigénhiány, mert agyuk amúgy sincs, szívük pedig nem is volt soha. Én csak azt remélem, hogy a mostani áradás elmossa nemcsak a bajnokságot, hanem az egész kócerájt is, magukkal együtt.



Átigazolási és egyéb hírek futballberkekből

- Átigazolási hírek... Kb. fix egyesre vehető, hogy Danko Lazovićot elviszi az AEK Athen. A Partizan sportigazgatója, Dušan Bajević áldását adta az átigazolásra, Lazović pedig jövő hét elején utazik Görögországba, hogy az utolsó simításokat is elvégezzék a szerződés körül. Átigazolási összegről egyelőre nincs hír.


- A futballcsapat csatlakozott a vízilabdázókat segítő szurkolói kampányhoz. Lehet tőlük ilyen pólókat rendelni, a befolyt összeget a pólósok kapják. A póló felirata kb. "kisgyerekkoromban tőlük tanultam szurkolni". (Azt nem garantálom, hogy kapsz a pólóval együtt egy Andrija Živkovićot vagy egy Petar Škuletićet, de egy próbát mindenképp megér.) Az ára 1000 din.







KK Partizan NIS - Borac 85:59

A beszámolók szerint egy perc tökölés nem volt a čačaki együttes ellen a Pionir Hallban. A fiúk felvágtattak a parkettre, Lauvergne a hátára vette a csapatot és máris elhúztak 11:3-ra. A Borac nagyjából lélegzethez sem bírt jutni, Maravić dobott aztán tőlük egyet, azt is jó sokára. A masszív Partizan-védelemnek - meg Lauvergne-nek és Pavlovićnak - köszönhetően már az első negyedben 26:12 volt a hazaiak javára.
A második játékrészben a Borac részéről Marelja és Protić igyekezett (főleg az előbbi), a Partizan részéről pedig Milutinov és Bertans. A čačakiak kicsit összeszedték magukat, ennek köszönhetően a negyed részeredménye 15:20 volt, de összességében 41:32-re vezetett a Partizan az első félidő végén.
A folytatás lerombolta a Borac megmaradt önérzetét is. Lauvergne, Bertans és Musli vezetésével a Partizan felmosta az ellenféllel a padlót, a kegyelemdöfés Dallo hárompontos találata volt hajszálpontosan a negyed végét jelző duda előtt. 66:43
Aztán az utolsó negyedben már gálameccs volt, sőt, junior játékosok is feljöhettek a pályára (Andrić, Bezbradica), Bertans és Gagić pedig hozták az "alley-oop"-stílusú találatokat.
Aki esetleg nem érti: ilyen az "alley-oop"-találat, mint ez a Bertans-Milutinov-Lauvergne összjáték.


Szóval, így lett a végeredmény 85:59. A Borac teljesen elvérzett, a Partizan sokkal nyugodtabb, átgondoltabb, összeszedettebb játékot produkált. Nagyon érződött a két csapat közti különbség.
A mérkőzés végén Duško Vujošević külön megköszönte a szurkolóknak, hogy ilyen ítéletidőben is eljöttek és biztatták őket. (Szerbiában most hirdetik ki épp a rendkívüli állapotot, több helyen emberemlékezet óta nem esett ennyi csapadék, mint az elmúlt néhány napban.)
- Óriási szeretetre vall az, hogy ítéletidőben is eljönnek, hogy szurkoljanak nekünk - mondta a vezetőedző. 





2014. május 14., szerda

Mindenféle hírek

- A Jelen SuperLiga 29. fordulóját a kiírással ellentétben nem most csütörtökön, hanem szombaton tartják. Pillanatnyilag fél Szerbiára özönvízszerű eső zúdul, a vízilabdabajnokság meg már véget ért

(de kis vicces vagyok...)

a folyók is áradással fenyegetnek... A pályák feláztak, nagy tócsákban áll rajtuk a víz, a sárról nem is beszélve, így Vladimir Bulatović, a mérkőzéseket szervező bizottság vezetője úgy döntött, hogy hétvégére halasztják a meccseket. A kezdési időpontok nem változtak, így a Spartak - FK Partizan meccs 17 órakor fog kezdődni.
Csak ízelítésképpen, most így néz ki a szabadkai Spartak pályája:

(fotó: mozzartsport.com)

* * *

-  Saša Ilić edzőnek tanul! A Partizan legendás csapatkapitánya, az elnyűhetetlen, az örök Saša Ilić a szezon végétől négyhetes edzői tanfolyamra fog járni Stara Pazovába, a Szerb Futballszövetség kihelyezett oktatási központjába.
- Valóban, Saša Ilić tegnap beiratkozott a négyhetes tanfolyamunkra - erősítette meg a hírt Dušan Savić a mozzartsport.com-nak. - Ezalatt meg tudja szerezni a licenszét. A Pro-licensz megszerzése sem akadály, ahhoz viszont legalább két évet kell dolgoznia egy klubnál. De mivel ő többszörös válogatott játékos, így lehet, hogy nem kell ennyit várnia. 
Saša Ilić szűkszavúan nyilatkozott.
- A Partizan színeiben látom magam azok után is, ha majd szögre akasztom a futballcipőt. Az utóbbi időben egyre inkább érdeklődöm az edzői hivatás iránt. Mindenképpen meg akarom szerezni a Pro-licenszt, hogy a jövő generációjának átadhassam a tapasztalataimat.
Arról még nincs semmilyen konkrétum, hogy ez pontosan mikor történhet meg. A Humska utcaiak szerint 2015 nyaráig még biztosan nem, addig szól ugyanis Ilić szerződése a klubbal. Ami biztos, a legendás 22-es az elején biztosan fiatalokkal fog foglalkozni és fokozatosan készül fel a felnőtt csapat edzését jelentő kihívásra.
Mindenesetre a kispadon tárt karokkal várják őt.

* * *

- Nyakig szarban a vízilabdacsapat. Ezt már nem is lehet és nem is szabad szépíteni. A Bajnokok Ligája barcelonai döntője a nyakunkon, a csapat pedig durván le van gatyásodva, és akkor még finoman fogalmaztam. A katasztrofális anyagi helyzetre való tekintettel a szurkolók gyűjtésbe kezdtek, hogy "ne menjenek a fiaink fejüket lehajtva, éhezve, megalázva" Spanyolországba.
A gyűjtést Facebook-on szervezik, itt található a felhívás. Május 10. és 25. között lehet adományokat küldeni a Banca Intesa 160-17811-90-es bankszámlaszámára.
Még Miša Tumbas is segített.
Úgyhogy segíts te is.

(fotó: Facebook)

* * *

- A 146. rangadó is visszhangokat vert (visszhangosabb már ez a rohadt bajnokság, mint Tihany...), mégpedig azért, mert 

Vigyázat, szókimondó szövegrész következik!
(én szóltam...)

pár retkes gyökér a Partizan Stadion északi szektorában felgyújtotta a székeket. Mondanom sem kell, vörös fanok voltak, mert egy Partizan-szurker nem szarik a saját házában az asztal közepére. Meg egyáltalán. Szóval, adva van pár seggfej, akik miatt megint a Partizan fog szopni. Mert a Szerb Futballszövetség szakértője (LOL), Milan Mladenović közölte: hát igen, a CZ szurkolói valóban megengedhetetlenül viselkedtek, DEEEEEEE, a Partizan felelőssége sokkal nagyobb, merthogy ők voltak a rendezők.
Érted te ezt?
Mert én nem.
Ha letörölted a könnyeidet a röhögéstől, idézd fel magadban az őszi idény rangadóját. A Partizan szurkolói máglyát gyújtottak a Marakana-stadion (LOL) déli szektorában. Ennek a következménye a valagnyi pénzbüntetés mellett az volt, hogy a vörösöket egy, míg a Partizant két meccsre zárt kapuk mögé kényszerítették, mert a Partizan-szurkerek, ezek a csúnyaronda Sírásók felgyújtották a Zvezda stadionját. Oké, szar volt, de lenyeltük. De most?... Most idezúdul egy rakás vörös, tüzet rak, és minket vernek szájba, mert mi vagyunk a rendezők... Kettős mérce, az. Hogy zuhanna rájuk 16 tonna fülzsír.

Szókimondó szövegrész off.

Ja, amúgy Mladenovićot megkérdezték, hogy milyen büntetésre számíthatnak a csapatok. Aszongya: hát, a CZ büntethető a szurkolók viselkedése miatt, de zárt kapu mögött nem valószínű, hogy fognak játszani. A Partizan esetében viszont majd eldöntik, hogy zárt kapus mérkőzés jöjjön-e, esetleg stadionbezárás. De majd csütörtökön meglátják.
Anyádat, azt.