2017. október 19., csütörtök

Európa Kupa: KK Partizan - Lietuvos Rytas 80:91

A kosárlabdacsapat ha szóba kerül, egyre inkább olyan vagyok, mint egy hároméves.
Percenként legalább tízszer teszem fel a kérdést, hogy miért.
A múlt héten az Alba Berlin verte szét a pofánkat, most a Lietuvos Rytas, ráadásul még házhoz is szállították. (A kettő között sikerült megverni a Zadart az ABA Ligában, de abban sem volt semmi köszönet.) Ezt a mai meccset igazából meg se akartam nézni. Franc se akarja feleslegesen szétkúratni az idegeit, ráadásul holnap a focicsapat a Skenderbeu ellen játszik idegenben, oda meg kellenek a kötélidegek. Emellett ma BL-forduló is volt, ki a hóhér néz egy dögunalmas, lélektelen csapatot, akiknél ha a motiválatlanság fájna, egész Belgrád az ő üvöltésüktől zengene?
Néztem hát.
Na nem az egészet, frászt. Muszáj volt párhuzamosan focit nézni, különben ott haltam volna meg a dögunalomtól. Az hagyján, hogy szinte csak büntetőből voltunk képesek betalálni, és hogy emiatt szarrá töredezett a játék. De az, hogy totál unalmas, ötlettelen, se íze, se bűze játékot sikerült produkálni, hogy tökmindegy volt, melyik szakaszon kapcsolódok be a meccsbe, mert minden pillanatban ugyanazt a jellegtelen foshulladék játékot játszottuk, fakó, szürke féltehetségekkel, az már a mazochizmus határát súrolja.
Vagy visszahívjátok Duško Vujoševićet, vagy oszlassátok fel az egész csapatot a picsába.
Amúgy az volt, hogy három negyeden keresztül így fej-fej mellett haladt a két csapat, mindkét oldalon rettenetesen sok, hibával, aztán a litvánok a negyedik negyedre elunták a faszkodást és szétverték a pofánkat. De így 60:57-ről 64:64 lett, aztán 68:70, két perccel a vége előtt 74:81, 76:86… A vége 80:91 lett. Röhej? Az hát.

2017. október 11., szerda

Szerb Kupa, a legjobb 8 közé jutásért: FK Rtanj Boljevac - FK Partizan 0:3

Nem tagadom, és nem is szégyellem különösebben: az első gól után belealudtam a meccsbe és valamikor félidőben ébredtem fel. A 35. percben szereztük a gólt, Tawamba lőtte, de igazából se előtte, se utána nem törte össze magát a tisztelt társaság. Oké, a különben végtelenül szimpatikus és lelkes Rtanj ellen nyilván nem kellett magunkat megerőltetni. Egyébként a házigazdák egyáltalán nem csinálták össze magukat, ügyesen és látványosan játszottak, és igen, néha baromi nagy szerencsénk volt, hogy nem kaptunk gólt. Többször is az volt a benyomásom, mint a tegnapi Magyarország - Feröer-szigetek VB-selejtező alatt (igen, bazmeg, megnéztem, mert egy mazochista állat vagyok), amikor az egyszerűen, de bátran és fegyelmezetten játszó feröeriek simán szerelték a sokszor csak maflán bámuló magyarokat és többször is veszélyeztették a kaput. Itt is hasonló volt, egyik oldalon egy lelkes és fegyelmezett Rtanj, a másikon egy nem annyira lelkes, de a meccset a kötelező szinten “leszállító” Partizan. Ennyi, többet nem is érdemes erről tudni. Csak a rend kedvéért: a második gólt Jevtović lőtte 11-esből a 70. percben, a harmadikat Ožegović a 86.-ban. A Rtanj csapatának pedig jár a kalaplengetés, a pacsi és a respect.

Csoportos ölelés meccs után (kép: partizan.rs)




2017. október 4., szerda

ABA Liga, 2. forduló: Mornar Bar - KK Partizan 83:81


Két forduló ment le idáig az ABA Ligából, mindkettőt sikerült elbaszni és ezen nincs mit szépíteni. Az előző körben a liga egyik leggyengébb csapata, az MZT Skopje mosta fel velünk a padlót (92:89), most a Mornar Bar szállította házhoz a lófaszt. De mégis mit lehetett várni? Három (3) negyeden keresztül úgy kóvályogtunk a pályán, mint fing a gatyában. A Mornar alázott. Még 4 perc sem telt el, már 10:4-re vezettek. Aztán 15:6-ra. Aztán 20:9-re. Állítom, közben még vicceket is meséltek egymásnak. Közben egy csapatnyi fogalmatlan fasz bóklászott a pályán Partizan-mezben. Kb. mintha a meccs előtt 5 perccel szedegették volna őket össze az utcáról.
Kivétel nélkül. Három teljes negyeden keresztül.

Még Novica Veličković is, akitől valamiért nagyon odavannak a népek. Pedig Veličković már tavaly is elég nyugdíjas tempóban labdázgatott, mostanra meg már rég ki kellett volna hajítani a csapatból, annyira lassú és pontatlan, amit meg rutinból nem bír megoldani, annak annyi egy életre.

A Mornar meg vígan elvolt. Tehették, nem zavartuk őket. 47:33, 52:39, 63:49, 74:53, meg ilyenek. Edzőmeccs.
Aztán a negyedik negyedben a csapat elkezdett valami kosárlabdára emlékeztető dolgot csinálni a parketten, a meglepett és elkényelmesedett Mornar meg kapkodni kezdett. Mi se voltunk a helyzet magaslatán, mérhetelen sok volt a hiba (Williams-Goss két sportszerűtlen faultot is begyűjtött, mehetett a kispadra), és valami rettenetes kínnal-keservvel kiegyenlítettünk 81:81-re, mindössze 51 mp-el a vége előtt. De már az egész olyan volt, mint egy kapitális székrekedés aranyérrel. Időkérés. Visszagaloppozunk a pályára,  Mornar elcseszi a támadást, fordulunk, Čakarevićnél a labda, rádobja - és elcseszi. Már lohol is a Mornar, Ross rádobja, bepottyan, szól a duda. Elkúrtuk. Ezt is.
Ja, ma 72 éve alapították a Partizan Sportegyesületet. Boldog szülinapot, Partizan.
Ja, nem.

Jelenet a meccsről. Különösen vicces volt látni Lukovićot elkenünk játszani. (kép: Facebook/KK Partizan)


2017. június 25., vasárnap

Nyári szünet - már ameddig

Különösebben nem fáj (sőt!), hogy a futballszezonban most ilyen rövid lett a nyári szünet. Ahhoz képest, hogy a két hónapos téli felkészülési időszak alatt kis híján eret vágtam, ez a pár hét igazán elviselhető, pláne, hogy mindjárt itt van a BL-selejtező, utána nem sokkal meg már a bajnokság is kezdődik. (Közben dögmeleg van, Átlagszurkoló próbál nem megfőni és nem gutaütést kapni.)

A legnagyobb durranás átigazolási fronton egyértelműen Danilo Pantić visszatérése volt. Elárulom: azon kevesek közé tartozom, aki nagyon örül, hogy a srác visszajött.

Tudom, hogy mostanában nagyon divat volt utálni, szidni, köpködni és fenyegetni Pantićot, meg mindenkit, aki a pártját fogta. Igen, én is megkaptam a magamét, amikor szót emeltem a fiú mellett és/vagy néhány gyűlölködőt elküldtem az anyjába. Nagyon tudtam röhögni a rengeteg idegbeteg, fröcsögő, interneten vitézkedő seggfejen, akik mindenfélét beígértek, ha Pantić visszatér. Azt vártam, hogy mikor kell egyikhez-másikhoz mentőt hívni. Szóval, én örülök, és bevallom, alig várom, hogy a kölyök visszatérjen és elkezdje ontani a gólokat meg a gólpasszokat.

A pillanat, amikor Pantić megérkezik a zlatibori edzőtáborba. Fülig ér a szája

Necával pózol az egyik edzésen

Sőt, már játszott is az egyik edzőmeccsen, a Mladost ellen
(képek: partizan.rs)

Az már más téma - és Pantićtól független -, hogy a csapat idáig két edzőmeccset játszott és mind a kettőt elvesztette. Egyet a montenegrói Zeta ellen (0:1 oda) egyet meg a Mladost ellen (1:0, szintén oda). Sebaj, most még nincs következménye a vereségeknek, és inkább most kapjunk ki, mint tétmeccsen.
Ami a többi átigazolást illeti, a kis Milenković elhúzott a Fiorentinához. Róla még valamikor tavasszal megegyezett a vezetőség az olaszokkal. Sőt, valószínűleg Vlahovićot is elviszik, amint a kölyök betölti a 18-at. Érkezőkről egyelőre nincs hír, Seydouba Soumáról pletykálkodnak, de a guineai középpályást már ki tudja, mióta meg akarja szerezni a csapat, és idáig még egyszer sem sikerült. (Meg mintha valami brazil is lett volna a képben, de abból sem lett semmi.)
A csapat meg közben elhúzott Szlovéniába edzőtáborozni, lesznek majd barátságos meccsek, aztán július 11-én vagy 12-én Bajnokok Ligája-selejtező a Budućnost Podgorica ellen.

***

Bevallom: a kosárlabdacsapatot egy ideig nem figyeltem. Őszinte leszek: a csapat mérhetetlenül deprimáló, csapnivaló teljesítményt nyújtott, annyira, hogy minden egyes mérkőzésükön (már amit megnéztem...) egyszerre lettem baromi ideges és végtelenül szomorú. Fájdalmas és dühítő volt látni minden egyes istenverte, rohadt meccsen - ligától és ellenféltől függetlenül - szóról-szóra ugyanazt a taktikát, ugyanazokat a féltehetségeket, akikből sosem lesz már semmi, és főleg azt, hogy minden kurva meccsnek szinte percre pontosan ugyanaz volt a menete, fosadék első negyed, kínkeservesen magunkra találó második, öngyilkosságba hajszolóan szar harmadik, végül (szerencsés esetben) egy olyan harcos negyedik, amilyennek minden egyes negyednek lennie kellett volna. Aztán, ha szerencsénk volt, sikerült ezzel az utolsó negyeddel megnyerni a meccset, ha nem, akkor nem. És mindig ez volt. Minden meccsen. És persze bejött az, amit már az elején mondtam: ezzel a teljesítménnyel egy darabig el lehet hülyéskedni a frissen gründolt kosárlabda Bajnokok Ligájában (a szegény ember Euroligája...), meg az ABA Ligában, meg még a szerb szuperligában is, de a boldogsághoz édeskevés. Ezek után a Bajnokok Ligájában a PAOK úgy elkente a pofánkat, hogy mindenki csak pislogott, mint potyka a szatyorban; az ABA Liga elődöntőjében a Cedevita átlépett rajtunk (olyan ritka szar teljesítményt nyújtottunk, hogy eskü, nem érdemeltük volna meg a döntőbe jutást), de az igazi pofon a szerb ligában várt: az elődöntőben kiestünk az FMP (!!!) ellen. Állítólag 1998-ban esett meg utoljára ilyen csúfság a csapattal. Őszintén szólva, ezután a gyötrelmesen szar szezon után már ez sem lepett meg. Aleksandar Džikić vezetőedző sürgősen le is lépett a Budućnosthoz, a két amerikai közül Robinson már korábban elment (abszolút semmit nem tudott hozzátenni a csapathoz), Hatcher a szezon végén csomagolt össze és lépett le. (Ő még valamit csak teljesített, bár egy ilyen csapatban lehet, hogy még Michael Jordan sem tudott volna csodát tenni...) A játékosok közül pedig senkit nem tudok kiemelni. Tudom, hogy Novica Veličkovićért mindenki odavan, de a helyzet az, hogy nála is inkább a rutin meg a szív dominált, nem annyira a képesség. A teljesítményét elismerem, ha nagyon muszáj, de elájulni nem fogok. Habár az ő esetében maximálisan igaz az a mondás, hogy vakok között félszemű a császár. A csapat pedig most vezetőedzőt keres, de főleg és elsősorban önmagát keresi.

***

Ami a többi csapatsportot illeti: a vízilabdacsapat megnyerte a szerb bajnokságot. Miután gyakorlatilag az egész gárda szétszéledt tavaly nyáron, még az is csoda volt, hogy egyáltalán maradt valaki Banjicán és folytatták a munkát. Annyira, hogy megnyerték a bajnokságot és indulhatnak a Bajnokok Ligájában.
A kéziseknek egy vesszőfutás volt az elmúlt szezon. A csapatból egyenként távoztak a kulcsjátékosok, edzőváltás is volt, a rájátszást az alsóházban voltak kénytelenek végigcsinálni. Végül a play-out 3. helyén végeztek, ezzel elkerülték a kiesést. Hogy jövőre mi lesz, ki tudja...
A röplabdacsapat viszont sokkal rosszabbul járt. A lényegében U21-es csapattal kiálló OK Partizan kiesett a második ligába. Őszintén? Egy percig nem vagyok meglepve. A szívem megszakad a csapatért, de ismerve a körülményeiket, ez elkerülhetetlen volt. Nagyon-nagyon fiatal játékosokkal, a pocséknál is rosszabb anyagi körülmények között (lényegében amatőr szinten) egyáltalán nem csoda, hogy ez lett a vége.
Ez van.

2017. június 15., csütörtök

Merengések a 2016/17-es futballbajnokságról

Hullámvasút.
Ez a szó tökéletesen jellemzi ezt a szezont.
A pokol legmélyebb bugyrában kezdődött. Még az előző szezonban sikerült kiizzadni az Európa Ligában való szerepléshez a jogot. Ráadásul egyből a második körben kezdhettünk. Remek. Az ellenfelünk egy nem túlságosan világverő

legyünk őszinték: egy erősen közepes

lengyel csapat lett, a Zaglebie Lubin. Mindkét mérkőzésen gól nélküli döntetlent sikerült játszani velük, aztán a visszavágón 11-esekkel kikaptunk. Itt ütött vissza az, de nagyon, hogy egy frissen összegründolt csapattal álltunk ki a nemzetközi porondra, mert a vezetőségnek muszáj volt egy teljes kezdőcsapatnyi új játékost szerződtetnie, akiknek gyakorlatilag zéró lehetőségük volt összeszokni egymással. Kikaptunk, kiestünk egyből, mennydörgő pofon volt ez a csapatnak és a szurkolóknak is.

Ivica Iliev sportigazgató elszörnyedt feje a lengyelek elleni első meccsen. A pillanat, amikor rájössz, micsoda tehetségtelen barmokat szerződtettél a csapatba

A vesztes 11-es párbaj után Kljajić támogatta le a pályáról a teljesen összeomlott, könnyező Jankovićot

Aztán jött a szuperliga és az sem volt semmivel sem boldogabb. Sőt. Kapásból gól nélküli döntetlennel indítottunk a tökújonc OFK Bačka ellen. Tetszik érteni: egy olyan csapat ellen, akik most kerültek fel először a szuperligába. Ezekkel játszottunk 0:0-át. Utána jött egy vereség a Napredaktól, ezek után a vezetőedző Ivan Tomić benyújtotta a lemondását.

Sajnáltam Tomićot, mert emberileg rendkívül szimpatikus volt és az elkötelezettsége is maximális volt, ebben biztos vagyok. Talán nem a Partizannal kellett volna edzőként debütálnia, talán túl nagy volt rajta a nyomás... Ki tudja, talán mindegy is. Még mielőtt belekezdett volna, elbukott. Jó lenne tudni, hogy mi van vele. Az biztos, hogy edzőként nagy valószínűséggel nem tevékenykedik sehol. 

A vezetőség pedig előállt a farbával és visszaédesgették a 2014-ben kifejezetten gusztustalanul elüldözött Marko Nikolićot. Azt a Marko Nikolićot, akinek a kirúgása után súlyos mélyrepülésbe kezdett a csapat és valahol itt érte el a totális mélypontot, morálisan és játék szempontjából egyaránt. Az ezután következő fordulóban azért még kikaptunk a Vojvodinától, nem is kicsit (1:3, idehaza), és immár szó szerint elértük a mélypontot, 14. helyen (!!!) állt a Partizan a tabellán. Aztán a Javor ellen végre-valahára, 4 forduló után besöpörtük az első győzelmet (0:2, idegenben). Csikorogva, nagy nyögésekkel és zökkenésekkel működött a gépezet (1:0 odahaza a Čukarički ellen, 2:1-es vereség idegenben a Spartaktól, egyből utána négygólos győzelem otthon a Rad ellen), a színvonal pedig semmit sem változott. Egy motiválatlan, szánalmas, önmaga árnyékára sem emlékeztető csapat voltunk, akiket rossz volt nézni. 11. helyen álltunk a tabellán.

Minden egyes mérkőzésen sikerült magam a végletekig felidegesíteni. Ennyire hiábavalónak már nagyon régen láttam bármit is, mint ott a Partizan fogcsikorgatását a szuperligában. Szörnyű volt, deprimáló és végtelenül elszomorító. Nem tudtunk csapatként funkcionálni. 

Aztán valahogy elkezdett muzsikálni a gépezet. Jöttek a győzelmek, megnyertük a 152. örökrangadót (1:0-ra, Leonardo emlékezetes, 89. percben szerzett góljával). Elkezdtünk felfelé kúszni a tabellán, a 10. fordulóban már a 4. helyen (!!!) voltunk. De valahogy valami még mindig hiányzott. A sorozatban elért győzelmek ellenére (1:3 a Radnik ellen idegenben, 3:2 a Napredak ellen otthon) a csapat mintha továbbra sem lett volna koherens. Csapnivaló volt a játékunk, az eredmény egyáltalán nem tükrözte a csapat valódi hatékonyságát. Egyszerűen a többiek ennyivel pocsékabbak voltak (még) nálunk (is). Kiszámítható taktikával játszottunk, a játékosok közül egy sem volt húzóember, senkinek sem volt karaktere. Az őszi szezont a 2. helyen zártuk, de épp ideje volt, hogy mindenk elhúzzon pihenni és mindenki elgondolkodjon kicsit a dolgokon.

Aztán a téli pihenő alatt alapos változáson ment keresztül a csapat. Marko Nikolić is kitalálhatott valamit, mert az őszi szezonban még teljesen kaotikus, szervezetlen gárda elkezdett formálódni. Elkezdtek lassan kiemelkedni a karakteres, tehetséges játékosok. Konkrétan Đurđevićen és Leonardon látszott, hogy egy baromi ütőképes duót alkothatnak.

Alkottak is. De még mekkorát...

A tavaszi szezon legelső meccse kisebbfajta háború lett a Rad ellen ordítozással, tömegverekedéssel. Az egész világot bejárta a fotó, ahogy Everton, ez a sziklakemény, forrófejű védő könnyezve jön le a pályáról, miután a Rad ótvarparaszt, neonáci szurkolói gyűlölködő, rasszista rigmusokat kiabáltak felé végig a meccsen.


A fotó, ami bejárta a világot: az elkeseredett Evertont Filip Kljajić vigasztalja

A gépezet viszont beindult és nem volt megállás. Egyetlen, ismétlem, EGYETLEN veresége nem volt a csapatnak a tavasszal. EGY SEM. A 153. örökrangadót döntetlenre abszolváltuk (1:1, gólszerző: Đurđević, 88. perc), ezen az örökrangadón volt valószínűleg a szezon (ha nem az év) legvitatottabb gólja.


De lényeg, hogy nem kaptunk ki, még így, hogy az ellenfél akkora bírói hátszelet kapott, amekkorát nem szégyellt.
És meneteltünk tovább. 3:0 odahaza a Metalac ellen, 0:2 idegenben a Mladosttal, a Leonardo-Đurđević duó itt már egészen megtáltosodott. A Voždovacot simán átléptük (4:0 otthon), a Radnički Niš sem okozott gondot (0:2 idegenben), a különbség köztünk és az élen álló tudjukkik között 6 pont volt. Jött egy durva, feszült meccs a Radnikkal, a három pontot azért bekasszíroztuk (2:0, otthon), az alapszakaszt pedig egy nehéz meccsel zártuk a Novi Pazar ellen (1:3, idegenben). Kezdődhetett a rájátszás.
És azt hiszem, innentől mondhatjuk azt, hogy valami fantasztikus feltámadást produkált a csapat, főleg ahhoz képest, ahogy a szezont kezdtük. Nyilván a körülmények összjátéka is kellett hozzá, de amit az itt elkövetkező 7 fordulóban nyújtottunk, eskü, azt komolyan fel kéne írni receptre, mint antidepresszánst.

Rájátszás, első forduló. Egyből örökrangadó. Szám szerint a 154. derbi.
Szétcincáltuk őket. Apró darabokra. Letámadtuk őket olyan aggresszíven, hogy levegőért kapkodtak. A baromi nagy arcuk eltűnt, sápadtan néztek egymásra, miközben hol Đurđević, hol Leonardo tűnt fel a kapujuknál. Aztán a 20. percben Leonardo úgy feltűnt, hogy be is lőtte az első gólunkat. És nyomtuk tovább, a Đu-Le tengely egy rakás ősz hajszálat hozott a Zvezda kapusának... A 40. percben kiegyenlítettek, de azt is csak úgy sikerült, hogy Miletić egyetlenegy ütemmel maradt le Boakye mögött - ha egy lépéssel előbbre van, simán szereli és lótúró lett volna a kedves szomszédságnak, nem gól... Sebaj, a Parni valjak dübörgött tovább, teljes gőzzel, a 67. percben újból vezettünk Tawamba góljával, a Đu-Le duó pedig a 79. percben összehozta a harmadikat is, előbbi passzával utóbbi sétált be a kapuba. Ezzel az 1:3-mal (mert mindezt odaát csináltuk, NANÁ, mert hol a legjobb megalázni az ellenfelet ellenséget, ha nem a saját stadionjában?) utolértük a Zvezdát. Ugyanannyi pontja volt mindkét csapatnak, (40-40), a Zvezda a jobb gólkülönbsége miatt volt csak a tabella élén.

És hajtottunk tovább. Itt már csak a győzelmek jöttek. Vojvodina (1:0 otthon), Napredak (3:1 otthon), Javor (1:2 idegenben), menetelt a Partizan. És itt, a play-off 4. fordulójában jött a meglepetés meglepetése: a szomszéd kikapott a Voždovactól. A kis külkerületi csapat 3:2-re verte az állami dotációval dagadtra hizlalt Zvezdát, akik ezzel elvesztették a már így is csak a jobb gólkülönbség miatt tartogatott első helyüket. VEZETETT A PARTIZAN A TABELLÁN, ha ezt valaki nekem annak idején, ősszel mondta volna, először körberöhögöm, aztán pofán csapom disznószaros lapáttal.
Vezettünk.

Közben bejutottunk a Szerb Kupa elődöntőjébe is. A Vojvodinát kaptuk ellenfélnek, velük játszottunk egy irgalmatlanul nehéz, fogcsikorgató, gól nélküli döntetlent, aztán a visszavágón sikerült őket egyetlenegy góllal kiütni. Besétáltunk a döntőbe, ahol a Zvezda várt minket, meg a 155. örökrangadó.

De ne rohanjunk ennyire előre, még itt van a bajnokság finise, ami olyan volt, mint egy álom. Pedig az egyik meccsünket zárt kapuk mögött kellett játszanunk, de a Partizan-szurkolók nem azért Partizan-szurkolók, hogy ilyen kicsiség visszatartsa őket. Egy jó nagy sereg Sírásó összegyűlt a JNA Stadion körül a Humska utcában, és közöttük fel lehetett fedezni a kosárlabdacsapat játékosait is.
Igen. Mert a Partizan egy ilyen csapat. Csak hogy tudd. (A meccset megnyertük 2:1-re.)

(kép: partizan.rs)

Jött egy idegenbeli, nagyon feszült és nagyon ideges meccs a Radnički ellen. Tudtuk, hogy nem szabad hibázni, mert az a (nagyon vágyott, már egyre közelebb lévő) bajnoki címünkbe is kerülhet. Viszont a Radničkinak sem volt mindegy a végeredmény, egy esetleges győzelemmel kivívták volna maguknak az indulást az Európa Ligában. (Ráadásul ezen a meccsen nem ülhetett a kispadon Marko Nikolić, mert még az előző meccsen a bíró felmutatta neki a piros lapot, mert miért ne.)
Megnyertük. Először görcsösen, majd az első gól után (Leonardo, 55. perc) egyre felszabadultabban játszva. Đurđević szépségdíjas gólját muszáj kiemelni. 58. perc, kirúgás, Leonardo kapja a labdát...


A vége 1:2 lett. De itt már érezni lehetett, egyre jobban, hogy ennek hatalmas nagy, fantasztikus, csodálatos vége lesz.
Lett is.
Utolsó forduló. Mi a Mladost ellen, a szomszédok a Radnički ellen. Mindössze három pont volt a különbség közöttünk és közöttük. Tudtuk, hogy - elvileg - elég a döntetlen is, de jobb lenne, ha győznénk.
Győztünk.
Óriási meccsen, öt góllal.
És ilyen is volt. Janković belőtte a 4. gólunkat a 70. percben - a stadion, a sokat látott és sokat megért JNA Stadion pedig tűzbe borult.
(Basszus, még most is könnybe lábad a szemem...)


És bajnokok lettünk.
Lehetett ünnepelni. Végre-valahára, igazán, szívből.








(meg nem mondom, honnan szedegettem össze ezeket a képeket, de van köztük a Mozzartsportról, a Hotsportról, meg a csapat honlapjáról is)

Aztán még nem lehetett hátradőlni, mert hátravolt a kupadöntő.
Megcsináltuk?
Megcsináltuk!
Dupla korona?
Dupla korona, a szentségit neki!
155. örökrangadó, egyúttal Szerb Kupa döntő. A világ legidegesebb, legfeszültebb mérkőzése, Bojan Ostojić fél perc (!!!) után sárga lapot kapott. A szomszédok nagyon revansot akartak venni rajtunk, de nagyon. És még annál is jobban.
De tudjuk, hogy az ilyen görcsös akarásnak mi a vége.
Úgy van. Egy rohadt nagy gól a Zvezda hálójában. 44. perc, Milenković.

Meg egy ilyen szivárvány a meccs alatt

A végén a "kis kopasz" tartalékkapusunk, Stevanović két olyan védést produkált, amit nem lehet és nem is szabad elfelejteni.


És igen. Megnyertük.
Bajnoki cím és kupagyőzelem. A pokol fenekéről a hetedik mennyországba.
Megérdemeltük.
DE MÉG HOGY MEGÉRDEMELTÜK!!!


Tawamba valami hihetetlen. Ahogy ez a csávó bulizni tud, azt tanítani kéne. Nagyon átjön neki ez a balkáni életérzés

Leonardo itt is egyből a szurkolók közé vetette magát

Aztán hogy a következő szezon hogy lesz és mint lesz, azt nem tudni. Marko Nikolić szinte azonnal távozott

sokáig nem akartam elhinni, hogy pont a Videotonhoz szerződött...

az új vezetőedző, Miroslav Đukić még csak most kezdte a felkészülést a csapattal. Meglátjuk. Ami biztos, ezt a szezont, ezt a bajnoki címet és ezt a kupagyőzelmet nem veheti el tőlünk senki. Óriási köszönet mindannyiótoknak, srácok. Mindenért.

NAPRED PARTIZAN!!!!

2017. április 2., vasárnap

Radnički Niš - FK Partiza 0:2 (szuperliga, 28. forduló)

Nyugi, élek még. Meg él a blog is. Az elmúlt hetekben hol nem volt energiám blogolni, hol beteg voltam, de továbbra is frissítem, amennyire csak tudom.
Oké, ennyi volt a magánélet. Lássuk a meccset.
Nem szaroztunk. Belecsaptunk ezerrel a lecsóba, úgy letámadtuk a Radničkit, hogy azok csak úgy pislogtak. A 4. percben már kaptunk egy szabadrúgást, Janković küldte kapura, fölé. Egy perccel később Everton is fölélőtt. A 8. percben Tawamba passzolt középre, ott Đurđević kicsit bűvészkedett a labdával, végül szerelték. Három perccel később Janković ívelte be a labdát középre, Leonardo előtt ajtó-ablak nyitva volt, de egyrészt a védők blokkolták, másrészt a partjelző közben lest lengetett. És így tovább. Az első 20 percben folyamatosan támadtunk, egy pillanatra sem hagytuk a hazaiakat levegőhöz jutni. A 22. percben volt egy tizenegyesgyanús helyzet, Janković esett nagyot a 16-oson belül, de végül a játékvezető 11-es helyett Jankovićnak adott sárgát színészkedésért.

Volkov és Janković. Volkov még mindig nagyon jó játékos, a Magasságos rohassza az eget a mindenre alkalmatlan Partizan-vezetésre, hogy nem törték kezüket-lábukat, hogy visszacsábítsák a Partizanhoz, hanem hagyták, hogy - Kojić-tyal együtt - a Radničkihoz igazoljon

Aztán kicsit lelassult a meccs, de továbbra is a Partizan irányított. A 31. percben szabadrúgást kaptunk, Leonardo állt a labda mögé, kapura is zúdította, a kapus óriásit védett. A 35. percben Đurđević cselezett a 16-oson belül, a kapus utolsó pillanatban védett szögletre. A Radnički első említhető helyzete a 37. percben volt, Travančić vitte kapura a labdát, kicselezte Ostojićot, majd rálőtt, nem sokkal ment mellé. Két perc múlva Kojić

vááááá, de szar volt látni őt meg Volkovot úgy, hogy nem Partizan-mez van rajtuk

beadását lőtte rá Stojanović, annak szöglet lett a vége. Végül a 41. percben egy Partizan-szöglet után indult kontrára a Radnički. Megint Travančić vezette rá a labdát, rá is lőtt, mellément.

Sírásók

A második félidőben is folyamatosan támadtunk, birtokoltuk a labdát, már nagyon lógott a levegőben a gól. Egymás után kétszer is volt baromi nagy helyzetünk, mindkétszer Đurđević lőtt rá (és hagyta ki): először a 47. percben az utolsó pillanatban védett előle a kapus, majd egy perc múlva újra nála volt a labda, cselezett, cselezett, majd rálőtt, Átlagszurkoló már majdnem gólt sikoltott, de csak az oldalhálót sikerült eltalálni.

Eskü, fél milliméterrel ment csak mellé. Basszus, muszáj lesz idekészítenem egy defibrillátort a legközelebbi meccsnél, én ezt már nem bírom.

Az 51. percben Kojić lövése ment mellé milliméterekkel.

Ezen kívül nemigen tudtak felmutatni semmit. Kljajić hatalmasakat unatkozhatott a kapuban. Remélhetőleg volt nála legalább valami keresztrejtvény.

Két perc múlva Volkov mentett Tawamba elől az utolsó pillanatban.

Tawamba meg egyre inkább kezd elbozsinovosodni. Ne értsétek félre, nagyon bírom ezt a kameruni srácot - sokkal szerethetőbb, mint a bolgár -, de ennyi kihagyott helyzetet utoljára Bozsinovtól lehetett látni. És azért remélem, hogy Tawamba még fog gólt lőni, nem is egyet.

Támadtunk, bár kezdtünk egyre feszültebbek lenni. Baromi nehéz volt áttörni a Radnički védelmét - hiába, ahol Volkov játszik, ott tankkal nem lehet áttörni a védelmi vonalon - a hazai játékosok kíméletlenek voltak, nem egyszer a sportszerűség határán. Aztán végre-valahára eljött a 69. perc. Janković beívelt balról, Ostojić fejjel megtolta, Đurđević pedig fogta magát és irgalmatlanul belőtte. És bármire mérget vennék, hogy Volkov mintha egy kicsit hagyta is volna, hogy bemenjen. Innen is köszönet és pacsi neki. 0:1

Gólöröm. Ott a kupac mélyén valahol ott van Đurđević

A gól után leült a meccs. Helyzet alig volt, ami volt az is mind kimaradt. A játék is széttöredezett. Az egyetlen említésre méltó esemény az volt, hogy Kojić - miután Ostojić-tyal ütközött és üvöltve rogyott a földre - rendesen elküldte melegebb éghajlatra a játékvezetőt és nem mondom, hogy nem volt igaza. (Pont egy zajmikrofon mellett voltak, az egészet gyönyörűen lehetett hallani.) Aztán már a hosszabbítás ment, mindenki a lefújást várta, kényelmesen megnyugodtunk, hogy megvan a győzelem, amikor Leonardo kapott egy labdát Kosovićtól és egyből kapura is küldte. A távolság alsó hangon is legalább 35 méter volt (egyesek szerint volt az 40 is), látszott a lövésen, hogy Leonardo nem gondolta teljesen komolyan a dolgot, csak úgy rálőtte - a labda pedig úgy bepottyant a kapuba, mint az érett körte. HATALMAS GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!! 0:2

Teljesen megérdemelt ünneplés

Ez már a meccs lefújása után van. Fogalmam sincs, Tawamba honnan kerítette ezt a napszemüveget, de a villanyfényben különösen ideális viselet lehet

"Svi kao jedan"


Összefoglaló:


Tények:

Helyszín: Čair stadion, Niš
Nézőszám: 8000
Vezette: Lazar Lukić (partjelzők: Milan Mihajlović, Dragan Bogićević - tartalék játékvezető: Danilo Grujić)

Radnički Niš: Zogović, Volkov, Živković, Stojanović, Travančić (Apostolović, 74.), Arsić, Petrović, Tomić, Noma (Mrkić, 68.), Kojić (Jovanović, 90.), Perendija
Vezetőedző: Milan Rastavac

FK Partizan: Kljajić, Vulićević, Ostojić, Milenković, Miletić, Jevtović (Kosović, 65.), Everton, Janković, Leonardo (Đuričković, 90+3.), Đurđević (Radin, 90+3.), Tawamba
Vezetőedző: Marko Nikolić

Gólszerzők: Đurđević (69.), Leonardo (90+2.)
Sárga lap: Perendija (43.), Volkov (78.), Kojić (86.), ill. Janković (22.), Milenković (45+1.)

A bajnokság jelenlegi állása:
1. CZ 73 pont
2. FK Partizan 67 pont
3. Vojvodina 57 pont
4. Napredak 46 pont
5. Mladost 44 pont
6. Radnički Niš 43 pont
7. FK Voždovac 40 pont
8. FK Javor 39 pont
9. FK Spartak 37 pont
10. Čukarički 36 pont
11. Rad 32 pont
12. Metalac 26 pont
13. Radnik 24 pont
14. OFK Bačka 24 pont
15. Novi Pazar 20 pont
16. Borac 18 pont

(képek: partizan.rs)

2017. március 12., vasárnap

Mladost - FK Partizan 0:2 (szuperliga, 26. forduló)

Vasárnap délután 13:00 órakor kezdődött ez a meccs, ennek megfelelően eléggé vontatott lett a mérkőzés. Ráadásul az ég is szürke volt, lógott az eső lába (a második félidőben el is eredt).

Jönnek ki a csapatok kezdésre


Azért a 3. percben már volt egy helyzetünk, Tawamba passzolt Vulićevićnek, az ő beívelésére Đurđević érkezett, de őt blokkolták a védők. Utána sokáig nem volt semmi. Lassan, álmosan játszott mindkét csapat, de azért ahogy várható volt, a Partizan irányított. Néha a Mladost eljutott a térfelünkre, de sok vizet nem zavartak. A 13. percben kaptunk egy szögletet, a kapus kiöklözte, a labda Leonardo elé pattant, ő rátűzte 16-ról, de fölément. Három perccel később újra Leonardo lőtt rá, szögletre ment a lövése. Milenković lőtte kapura a beívelést, de ennek is szöglet lett a vége. A Mladost első valamirevaló próbálkozása a 21. percben volt, Radivojević 16 méteres lövése ment szögletre. Szóval, elég lassan csordogált a meccs, nyugodtan ki lehetett menni közben a konyhába egy kávéért. A 31. percben volt egy újabb akció, Tawamba kapta a labdát középen Miletićtől, kapásból rá is lőtt, a kapus jó reflexszel védett. Amit viszont a 39. percben Kljajić produkált a túloldalon, az fenomenális volt. Szögletet kapott a Mladost, Šatara ráfejelt, Kljajić pedig egy FANTASZTIKUS robinzonáddal védett. (Az összefoglalóban, ott lent lehet is látni, 0:50-nél.) Aztán a 42. percben érkezett a várva várt gól: Đurđević és Šatara tuszkolódtak a jobb oldalon, majd Đurđević győzött és sikerült beívelnie a labdát középre. Ott Leonardo kapta, kicsit igazított rajta, majd 7 méterről bevágta. 0:1

Honfitársak

Még a félidő legvégén a Mladostnak egyszer sikerült ellopnia tőlünk a labdát, Radivojević rá is lőtt, mellé.
A második félidő legelején, a 46. percben Janković kapta a labdát és indult is meg egyből. 18 méterről rá is lőtt, a kapus elkapta. Aztán volt némi Mladost-nyomás

már ha annak lehetett nevezni azt, hogy kaptak pár szögletet, meg volt egy szabadrúgásuk, de a kaput még csak nem is veszélyeztették egyszer sem

azzal is igazából inkább csak az idő ment. Ugyanolyan álmost volt a tempó, mint az első félidőben. Annyi történt, hogy az 52. percben berepült egy füstgyertya, fehér füst borította el a pályát, kicsit állt a játék. Aztán a 61. percben Tawamba kapta a labdát Leonardotól a bal oldalon, majd továbbította Đurđevićnek. Đurđević rálőtt, blokkolták. Folyamatosan nálunk volt a labda, a Mladost egyre inkább behúzódott bunkerfutballt játszani, semmilyen kockázatot nem vállaltak. A 75. percben azért sikerült feltörni a védelmüket. Leonardo lőtt rá, a kapus védett, a labda Đurđević elé pattant, ő is rálőtt, ez már bement. 0:2

Diszkrét ünneplés

A meccs végét kicsit megnyomtuk. A 77. percben Leonardo próbálkozott egy kapuralövéssel olyan 17-18 méterről, mellé. Három perccel később, egy szöglet után Đurđević elé pattant a labda, ő rálőtt, de kimaradt ez a helyzet is. A 86. percben Đuričković előtt volt lehetőség, miután a kapus egy szöglet után kiöklözte a labdát, ő rá is lőtt, fölé.


Összefoglaló:



Tények:

Helyszín: Mladost stadion, Lučani
Nézőszám: 2000
Vezette: Danilo Grujić (partjelzők: Milan Minić, Ivica Stojanović - tartalék játékvezető: Aleksandar Živković)

Mladost: Krznarić, I. Milošević (Odita, 64.), B. Milošević, Šatara, Pešić, Pejović, Radivojević (Golubović, 79.), Milosavljević, Andrić, Bojović, Pavlović (Gavrić, 71.)
Vezetőedző: Nenad Milovanović

FK Partizan: Kljajić, Vulićević, Ostojić, Milenković, Miletić, Jevtović, Everton, Janković (Kosović, 87.), Leonardo, Đurđević (Jovanović, 88.), Tawamba (Đuričković, 78.)
Vezetőedző: Marko Nikolić

Gólszerzők: Leonardo (42.), Đurđević (75.)
Sárga lap: Pejović (16.), Pavlović (27.), Gavrić (90.), ill. Đurđević (62.)

Tabella majd holnap lesz.

(képek: partizan.rs)

2017. március 5., vasárnap

153. örökrangadó: Crvena Zvezda - FK Partizan 1:1 (szuperliga, 24. forduló)

Ha röviden, tömören, egy mondatban akarnám összefoglalni ezt a rangadót: majdnem sikerült a karhatalomnak kinyiffantania a Partizant, de végül pofára estek.

Mondhattam volna persze sokkal durvábban is, de minek. Így is kb. idáig tartott lecsillapodnom.
De mindent a maga idejében.

Jönnek az aranylábú gyerekek. A háttérben a Zvezda-szurkolók ilyen csillogó piros csomagolópapírral integettek

A rangadó kilencvenvalahány percig tartó, masszív pankrációt hozott. Futball elvétve volt. Verekedés, beszólogatás, provokálás, anyázás annál több. Alig telt el 13 másodperc, Everton már összeakaszkodott Kangával

nem tehetek róla, a csávóról mindig Zsebibaba jut az eszembe

közbevetőleg, árulja már el nekem valaki: mi a hóhér volt az az istenverte siratóének, amire a csapatok bevonultak és ami csak másfél perccel a meccs kezdése után volt hajlandó végleg elhallgatni?
Aztán mikor végre elhallgatott, baromi jó érzés volt hallani, ahogy a Sírásók túlharsogták a Zvezda-szurkolókat.
Szóval, volt futball is. A 4. percben Leonardo indult meg a bal oldalon, de blokkolták (ez volt az első igazi akció a meccsen), két perccel később Vulićević ívelt be, a labda átpattant a túloldalra, Miletić passzolt vissza, szöglet lett a vége. Közben egy Partizan-játékost fellöktek az ötösnél, a bíró sípja néma maradt. Mindegy, szöglet. Leonardohoz került a labda, ő rá is lőtt, éppen csak, hogy kimaradt, a Zvezda kapusa az utolsó pillanatban védett. Közben már lángolt a déli tribün, kellett is egy kis szünetet tartani, biztos Majo Vujović játékvezetőnek csípte a szemét a füst.


Nagyon feszült volt a hangulat a pályán. A 10. percben Đurđević mocorgott, de a kapu előtt blokkolták. A 13. percben volt a Zvezda első olyan helyzete, amire legalábbis az átlagnéző felvonta a szemöldökét: Boakye lőtt rá, de blokkolták a Partizan-védők.
Utána megint volt némi bunyó, úgy tűnt, Everton és Kanga kifejezetten utálják egymást. Beszállt Petković is, tudnám minek, a kutya nem kérte rá.

Marko Nikolićnak kellett közbeavatkozni, hogy a két brazil ne aprítsa fasírozottá Petkovićot

Egyre nagyobb volt a feszültség, akciót nagyítóval kellett keresni. A 17. percben a Zvezda szöglete után Ruizhoz pattant a labda, a costa rica-i játékos meg lendületet vett, rálőtt - és kis híján szétlőtte a kapu mögötti reklámtáblát.
Ezen a szakaszon a Zvezda volt aktívabb, jobban mondva többet birtokolták a labdát, mint mi, de csak hátul passzolgattak egymásnak. A 19. percben viszont Plavšić mindenáron ki akart volna csikarni egy 11-est, fel is vágta magát a Partizan 16-osán belül, de büntető helyett sárga lapot kapott színészkedésért.
A Partizan aztán eljutott néhány szögletig, de a kaput nem sikerült veszélyeztetni. Egyre idegesebb, feszültebb lett mind a két csapat, ment az adok-kapok, a két csapat inkább egymást rugdosta, mint a labdát. Utóbbi inkább a Zvezdánál volt, de ők továbbra is csak ötlettelenül passzolgattak hátul. Vagy épp elvesztették. Ennyi elgurult, kipattogott, elvesztett labda eskü nem volt még derbin.

Leonardo nem vesztette el a labdát

Aztán jött a 34. perc és egy roppant érdekes szituáció.
A Zvezda támadott. Anđelković ívelt előre a bal oldalon Ruiznak. Ruiz nekiiramodott, de a labda kipattogott az alapvonalon.
A játékvezető sípja viszont néma maradt.
A Partizan összes játékosa feltartott kézzel jelezte, hogy kiment a labda a vonalon és hogy mi jönnénk. De sem Majo Vujović játékvezető, sem Srđan Obradović alapvonali asszisztens nem látták, hogy mi történt.
Tetszenek érteni. Kimegy a labda a vonalon, legalább öt Partizan-játékos élénk integetéssel jelez, de sem a bíró, sem a gólbíró nem látják. Egyik sem.
Ruiz pedig odapasszolt Kangának, a gaboni pedig belőtte. 1:0

Ez a screenshot bejárta az egész internetet
(kép: mozzartsport.com)

Erre mit lehet mondani?
Semmit. Már mondani sem kell, mert úgyis mindenki tudja.
A gól mindenesetre gyomron vágta a Partizant. A feszültség csak még nagyobb lett.

Az a pillanat, amikor rájössz, hogy a játékvezető tényleg befújt egy érvénytelen gólt a Zvezdának
(kép: hotsport.rs)

...és amikor rájössz, hogy a partjelzőnek sincs több esze 

A 40. percben egy Zvezda-szöglet után Plavšić próbálkozott (ha jól láttam...), de a védők kipiszkálták, újabb szöglet. A labda megint Plavšićhoz került, ő rálőtt, fölé.
Folyamatos volt a verekedés, a lökdösődés, végül már a hosszabbításban voltunk, amikor a 47. percben Jevtovićot olyan brutálisan felrúgták, hogy a streamen át lehetett hallani, hogy mekkorát ordít. Szabadrúgás nekünk, kb. 20 méterre a kaputól, középről. Leonardo állt a labda mögé, egy jókora bombát küldött a kapura, a kapus nagyot vetődve védett.

Marko Nikolić vezetőedző valamikor a meccs alatt

Amikor a második félidőhöz jött ki a Zvezda meg a bírói ötös, a stadion zúgott a "Lopovi, lopovi" (tolvajok, tolvajok) kórustól.
A félidő elején felszívtuk magunkat. Egyből kaptunk is egy szabadrúgást, Leonardo beívelte a Zvezda kapuja elé, Đurđević rálőtt, a kapus elkapta. Három perc múlva egy szöglet után Ostojić fejelt rá, de ez is fölément. Egy perc múlva újabb szöglet, most Miletić küldte fölé. Az 52. percben Leonardo lőtt rá vagy 35 méterről, fölé. Az 56. percben Leonardo vitte fel a labdát bal oldalon, Đurđević kapta a passzt, de fölélőtte ő is. A Zvezda a 61. percben produkálta az első támadást a második félidőben, Ruiz lőtt rá, mellé.
Aztán nem nagyon történt semmi azon kívül, hogy mind a két csapat rettenetesen feszült volt és ideges.
A 69. percben szabadrúgást kaptunk, Janković beküldte középre, ott Leonardo mellélőtte. A 71. percben Kljajić stoppolt egy Zvezda-kontratámadást. (Ezen kívül kb. semmi dolga nem volt az egész félidőben.) Egyre jobban eldurvult a játék, kezdett tisztára olyan lenni, mint egy túlélőshow.

Átlagszurkolóról szakadt a víz és remegett a keze. Eskü, ennyire még soha nem készültem ki örökrangadó alatt. A meccs végére olyan lettem, mint egy fizikailag és érzelmileg totál lepusztult zombi.

A Zvezda nem viccelt. Akárhányszor a közelükbe jött egy Partizan-játékos, azt lerúgták. A labda már senkit nem érdekelt. Helyzet, akció nem volt, verekedés annál több.

Itt például Kosović kap egy maflást

A mérkőzés telt, Átlagszurkoló pedig egyre jobban elcsüggedt. és már épp a sírfeliratán kezdett gondolkodni.
Aztán jött a 88. perc.
Vulićević tűnt fel a semmiből és száguldott fel a labdával a jobb oldalon. Egy tökéletes beívelést produkált középre, ott pedig Đurđević - miközben két védővel verekedett - egy fantasztikus mozdulattal bebólintotta.
GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!!
GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!!!!
1:1!!!

Az a bizonyos bólintás

...és már lehet is ünnepelni

Ez olaj volt a tűzre. Az a brutális feszültség, azt a robbanásközeli állapot, ami ott a Zvezda-stadionban volt, az valami hihetetlen volt. A Zvezda-játékosoknak teljesen elborult az agya, Átlagszurkoló pedig sűrűn imádkozott, hogy valahogy bírjuk ki ezt a hátralévő pár percet.
Kibírtuk.
Kb. három perc hosszabbítás után Majo Vujović lefújta a találkozót. Mi pedig ünnepelhettünk. Ez a remi felért egy győzelemmel. Nemcsak a Zvezda ellen.
Lehetett ünnepelni. Volt mit.


Én is szeretnék ilyen pólót, mint amilyen Jankovićnak van


Svi kao jedan

Összefoglaló:



Tények:

Helyszín: Mordor Rajko Mitić stadion, Belgrád
Nézőszám: 41 132
Vezette: Majo Vujović (partjelzők: Svetozar Živin, Milan Šutulović - tartalék játékvezető: Srđan Milutinović - alapvonali asszisztensek: Srđan Obradović, Lazar Lukić)

Crvena Zvezda: Manojlović, Petković, Luković, Frimpong, Anđelković, Le Tallec, Donald, Ruiz (Milić, 75.), Kanga (Milijaš, 79.), Plavšić, Boakye (Sikimić, 83.)
Vezetőedző: Miodrag Božović

FK Partizan: Kljajić, Vulićević, Milenković, Ostojić, Miletić, Jevtović (Janković, 64.), Everton, Kosović (Tawamba, 84.), Leonardo, A. Stevanović (Mihajlović, 74.), Đurđević
Vezetőedző: Marko Nikolić

Gólszerzők: Kanga (34.), ill. Đurđević (88.)
Sárga lap: Plavšić (19.), Anđelković (48.), Luković (78.), Milić (88.), ill. Everton (33.), Đurđević (63.)

A bajnokság jelenlegi állása:
1. CZ 61 pont
2. Partizan 55 pont
3. Vojvodina 54 pont
4. Mladost 38 pont
5. Napredak 36 pont
6. Radnički Niš 36 pont
7. Spartak 33 pont
8. FK Javor 33 pont
9. FK Voždovac 31 pont
10. Čukarički 29 pont
11. Metalac 26 pont
12. Rad 25 pont
13. OFK Bačka 21 pont
14. Radnik 21 pont
15. Borac 18 pont
16. Novi Pazar 16 pont

(jelöletlen képek: partizan.rs)

2017. február 28., kedd

Mega Leks - KK Partizan 80:87 (ABA Liga, 24. forduló)

A csapat továbbra is foghíjas, 6 (azaz hat) játékos plusz Aleksandar Džikić továbbra is romokban hever. Ma adtak ki egy hivatalos sajtóközleményt, hogy a kosarasok lényegében több, mint egy hete szalmonellafertőzésben szenvednek, jó részük kórházban is volt és a jóég tudja, mikorra fognak teljesen felépülni.
A Mega Leks ellen mindenesetre nem keztdünk rosszul. 2:5-re vezettünk, a Mega kiegyenlített (5:5), de már itt az elején két kézzel szórták a játékvezetők a faultokat mindkét csapatnak. (Még egy perc sem telt el, Jaramaznak már kettő is volt...) Kicsit át is vették a vezetést (7:5), de semmi gondot nem jelentet 7:12-re módosítani.


Tartottuk az előnyt, nem sokkal (15:20), de tartottuk. A negyed végére a Mega beért minket, ki is egyenlítettek (24:24), de Birčević pont a végét jelző dudánál még bezúzott egyet. (24:26)

Stefan Pot valamikor meccs közben

A második negyedet is végigcsináltuk, és egész jól játszottunk. Egyszer volt egy döccenő, amikor a Mega átvette a vezetést (34:33), de aztán gyorsan visszavettük (34:36) egy remek Pot-Majstorović összjátékkal. Egyetlenegy dolog volt, ami gondot jelentett: baromi sok eladott labdát produkáltunk. A Mega emberfogósat játszott, szépen mindegyik Partizan-játékos megkapta a maga pink mezes "kísérőjét", és nagyon rámentek arra, hogy minél több Partizan-passzt térítsenek el. Ez be is jött, a baromi nagy szerencsénk viszont az volt, hogy a Mega a helyzetei túlnyomó többségét kihagyta. Vezettünk, sikerült 39:45-re is megugrani, a félidő végül 43:47-re végződött.

Andrić remekül játszott

A harmadik negyed már kicsit nehézkesebb volt. Vezettünk, de itt valahogy érezni lehetett, hogy a fél csapat maródi. A Mega így is rengeteg helyzetet kihagyott, mi pedig masszívan tartottuk az előnyünket. Nem játszottunk szépen, nem játszottunk látványosan, viszont mindenki kitette a szívét a parkettre. Ez számított. Más nem. 62:68 lett a negyed vége úgy, hogy a Megának pont a dudánál sikerült bepasszíroznia egy találatot.

Vrabac is csúcsra járatta magát

A negyedik negyed tökjól indult. Majdnem 10 pontra vezettünk (64:73), amiből aztán 68:75 lett. Ebből meg 75:75, és mindez úgy, hogy a Megának egyetlen hárompontos se akart összejönni. Itt megint átvették a vezetést (77:75), de csak egy pillanatra, mert Pot kiegyenlített, aztán Birčević már visza is vette a vezetést (77:79). A Megától Rebić kipontozódott, mi vezettünk (77:82), a hazaiak egyre feszültebbnek tűntek, ezért még sokkal több helyzetet hagytak ki. A meccs végére elértük a 10 pontos különbséget (77:87), aztán alig egy perccel a vége előtt sikerült a Megának egy hárompontost bedobnia, mintegy végszóra (80:87).


Mega Leks: Rebić (2), Jaramaz (8), Spasojević (5), Glogovac, Kaba (18), Zagorac (16), Simeunović, Tejić (2), Novak (14), Kapetanović, Marelja (15), Samardžiski

KK Partizan: Robinson (3), Vrabac (12), Tanasković, Veličković, Majstorović (8), Birčević (20), Andrić (20), Pot (15), Gordon, Luković (9)

Összefoglaló:



A Liga jelenlegi állása:
1. CZ 47 pont
2. Cedevita 42 pont
3. Partizan 42 pont
4. Budućnost 41 pont
5. Igokea 36 pont
6. Cibona 34 pont
7. FMP 34 pont
8. Union Olimpija 34 pont
9. Mega Leks 33 pont
10. Karpoš 33 pont
11. Mornar Bar 32 pont
12. MZT Skopje 32 pont
13. Krka 31 pont
14. Zadar 30 pont

(képek: aba-liga.com)