2016. április 14., csütörtök

Galatasaray - VK Partizan 9:9 (Bajnokok Ligája, 8. forduló)

A nap kérdése: hogy a túróba lehet egy mérkőzést úgy elcseszni, hogy a félidőbeli 3:7-ból éppen, hogy összejön a végére a döntetlen?...
Tetszik érteni.
A Galatasaray tökutolsó a csoportban. Eddig nulla, azaz 0 pontjuk volt. A legutolsó mérkőzésen sikerült egyetlenegy pontot kicsikarniuk, azt is pont ellenünk.
A hivatalos beszámoló viszonylag szűkszavú, más meg nem igazán áll rendelkezésre. Az elején a Galatasaray megszerezte a vezetést, aztán gyorsan meghintettük őket négy góllal (Asanović dobott egyet, Subotić egyből kettőt is szerzett és Tigkas is bevágott egyet, biztos, ami biztos). A negyed vége előtt még bepasszíroztak egyet a törökök, 2:4 lett az első szakasz vége.
A második negyedben a Galatasaray feljött 3:4-re, sürgősen tenni kellett valamit. Gogov gyorsan szerzett is két gólt (3:6), Subotić büntetőt értékesített. 3:7-tel mentünk félidőre, itt még úgy tűnt, hogy lengő lobogókkal fogunk távozni.
A nagy túrósat, azt.
Nem tudni, mi történhetett a félidőben, mindenesetre a harmadik negyedben a törökök egész egyszerűen legázoltak minket. Négy (!!!) gólt dobtak, tőlünk csak egyre futotta (gólszerző: Nemanja Vico). A végére egyetlenegy gól volt csak az előnyünk. (7:8)

Ilyenkor hol vagy, Miloš Obilić?...

Az utolsó negyed egy lázálom lehetett. A törökök kiegyenlítettek (8:8), majd 40 (!!!) másodperccel a vége előtt, emberelőnyből megszerezték a vezetést (9:8).
17 másodperc volt már csak hátra a meccsből. Mi támadtunk. Utolsó esély.
És sikerült kihasználni.
Draško Gogov bedobta és ezzel sikerült megmenteni egy pontot. 9:9, ezzel a mérkőzéssel a Partizannak véget ért a Bajnokok Ligája-sorozat. A B csoport 5. helyén, 7 ponttal zártuk a csoportmérkőzéseket. Most jön a szerb bajnokság rájátszása, ami nekünk szombaton kezdődik a Banjica ellen, egyből negyeddöntővel.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése