Úgy kellett már ez a győzelem, mint egy falat kenyér. És ez a győzelem azért is jelentős, mert a Partizan a tabella alsó régiójában szerénykedve várta az összecsapást, míg a Spartak a Vojvodina mögött a második.
Amennyit a beszámolókból sikerült leszűrni, az első félidőben fej-fej mellett haladt a két csapat. Sőt, a vége felé a Spartak kihasználta a Partizan hibáit és a félidőben egygólos előnyük volt. (12:13)
Aztán a második félidőre felpörgött a csapat. Minden a helyére került, minden működésbe lendült és muzsikálni kezdett. Az ellenfél egy idő után már nem tudta követni a tempót, 6-7 perccel a vége előtt már 8 gól volt az előnyünk (30:22, majd 31:23), a végére valamennyire feljött a Spartak, de a győzelmet nem vehette el tőlünk senki.
Vasárnap a Metaloplastikával fog találkozni a csapat, te pedig elmész a banjicai sportcsarnokba és szétordítod a torkod, mert ez lesz az utolsó fordulója a rájátszásnak, és ha győzünk és megcsípjük a második helyet, akkor indulhatunk a következő szezonban a SEHA Ligában.
Ćućuz, az aranykezű kapus
"Add csak ide azt a labdát, kispajtás" - Radovanović szereli az egyik szabadkai játékost
Mršuljára csimpaszkodik az egyik védő
Lazar Kukić
Valaki éppen Mihailo Ilićnek próbál gólt lőni
Air Vanja
Csoportos ölelés
(képek: rkpartizan.rs)
A felsőház jelenlegi állása:
1. Vojvodina 16 pont
2. Spartak Vojput 9 pont
3. Partizan 7 pont
4. Jugović 6 pont
5. Radnički 5 pont
6. Metaloplastika 5 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése