Aztán a fiúk kifutottak a parkettre és egy laza edzőmeccs keretében lenyomták a Vojvodinát. Nem volt semmi extra, nem volt semmi meglepetés. Már a legelső negyedben megvolt a 10 pontos különbség (13:3). Az első negyedben, kb. 6 pec után 15:5 volt az állás és ezt azért akarom kiemelni, mert a Vojvodina a következő kosarát a második negyedben dobta, több, mint 4 perc elteltével. Durván egy egész negyeden keresztül egyetlen találatot sem tudtak szerezni. A Partizan közben lazán dobálgatta a kosarakat, az első negyed vége 21:5 volt. Igazából már itt eldőlt a mérkőzés.
A második negyedben már 30:5 volt, aztán a Vojvodina végre-valahára összehozta azt a bizonyos kosarat (30:8). Már ezen a ponton csak arról szólt a dolog, hogy tartsuk a 20 pontos előnyt. Sikerült, annyira, hogy a félidőre 26 pontos különbséggel mentünk (47:21).
Edo Murić valamikor meccs közben a kispadon
Azt mindenképpen meg kell említeni, hogy a Vojvodina végig nem adta fel, és emiatt kijár nekik a kalaplengetés. Küzdöttek, harcoltak, de mintha el lettek volna átkozva, semmi nem akart sikerülni, a passzaik sorban lepattantak a gyűrűről. A harmadik negyedben már a 30 pontos különbséghatárt súroltuk (60:32), de végül nem sikerült átlépni. Valahol ezen a ponton rázta meg magát a Vojvodina és kezdett el betalálni a kosárba. 63:34-nél összehoztak egy 2:9-es sorozatot, így 65:43-mal várhattuk a finálét.
Az utolsó játékrészben visszaállítottuk a 25 pontos különbséget (70:45). Glišić is parádézott (75:48). Újból vészesen megközelítettük a 30 pontos határt (83:55), és még az is belefért, hogy némi ökörködés keretében elszúrjunk egy helyzetet. A legvégére maradt Marinković találata (85:57).
Duško Vujošević és a fiai. Azon ritka pillanatok egyike, amikor a Mester elmosolyodik
Csoportos ölelés meccs után
Dragan Milosavljević csapatkapitány a meccs után
(Képek: Twitter)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése