Miközben kőkeményen megy a gyúrás a jövő hét pénteki ABA Liga-elődöntőre, a kosarasok még előtte Valjevoba mennek, hogy ott a Metalaccal akasszák össze a bajszot.
A kilátások a Partizannak kedveznek. Az eddigi három fordulóban mind a háromszor nyertek és így a tabella 2. helyén állnak, míg a Metalac a 6., továbbá összesen egy győzelmet tudnak csak felmutatni. Duško Vujošević vezetőedző ennek ellenére a szokásos óvatossággal nyilatkozott - azért is, mert a Metalac két játékosa, Čakarević és Aleksić egykor a Partizan sorait erősítették. Vujošević elmondása szerint amolyan főpróbának tekinti ezt a mérkőzést a Final Four előtt.
A találkozó 19:30-kor kezdődik a valjevoi sportcsarnokban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése