2016. február 5., péntek

VK Partizan - Mladost 5:5 (Triglav Liga, 13. forduló)

Nem semmi pankráció volt a banjicai uszodában. Az eredmény, a döntetlen és a kevés gól önmagáért beszél.

Dimitrije Rističević a játékosok bemutatása közben

Ünnepélyes kézfogás

Névsor

A csapat már a vízben, Draško Gogov összpontosít

Még egy utolsó kupaktanács

(screenshotok)

A két csapat egyből egymásnak esett és a mérkőzés folyamán alig engedték egymást levegőhöz jutni. Végig, egész végig vehemensen támadott a Partizan is és a horvát csapat is. Ezen kívül szinte alig volt támadás emberelőny nélkül. Legelőször a zágrábiak indultak meg, de a bírók lefújták a támadásukat. Megindulhattunk, Asanović rá is küldte, a kapus nagyot védett. Megindultak a Mladost játékosai, valaki rálőtt, Rističević hatalmasat védett. Már száguldottunk is fel kontratámadásra, valaki rálőtt, mellé. És így tovább, megállás nélkül. Mindkét kapus hihetetlen védéseket produkált, Rističević is, de Marcelić is a túloldalon, sajnos.

Időkérés valamikor az első negyedben
(screenshot)

Folyamatos támadások, folyamatos védések, kihagytunk egy kettős emberelőnyt, közben Stojanović rövid időn belül begyűjtötte a második személyi hibáját. A Mladost is kapott egy kettős emberelőnyt, kihagyták. Másfél perc sem volt hátra az első negyedből, amikor a bírók büntetőt ítéltek a horvátoknak. Belőtték, naná (0:1). Sőt, 18 másodperccel a vége előtt egy másodikat is szereztek, miközben Gilen lövése megpattant egy védőn, Tanasković próbálkozását meg a kapus védte. 0:2 lett a negyed vége.
A második negyed elején Drašović végre megszerezte az első gólunkat (1:2), a Mladosttól meg Paškvalin begyűjtött egy piros lapot (ha jól láttam, de az biztos, hogy a zágrábi játékosnak el kellett hagynia a medencét). Nem sokkal később a stream meghalt.

Ezt a kettőt azért még le tudtam menteni előtte

(screenshotok)

Kétségbeesett keresés következett, és mire végre került működő stream, addigra már 2:3 volt az állás, (Janković lőtte a gólunkat) és csak két perc volt hátra az első félidőből. Gogov még a vége előtt gyorsan kiegyenlített (3:3), Gilen pedig olyan fantasztikusan szemtelen mozdulattal blokkolt egy horvát támadást, hogy öröm volt nézni. Mehettünk félidőre.
A harmadik negyed egy Partizan-büntetővel indult. Gilen köszönte szépen és belőtte (4:3). Aztán ismét jött egy hosszabb szakasz, ami a folyamatos támadásokról és a kapusbravúrokról szólt.

Időkérés valamikor a harmadik negyedben
(screenshot)

Aztán egy Partizan-támadást ismét kivédett a Mladost kapusa. A horvátok már jöttek is fel kontratámadásra - és kiegyenlítettek. 4:4
Folytatódott az elkeseredett és terméketlen harc. A kapusok továbbra is mindent kivédtek és ezen még az sem segített, hogy a Mladosttól Pavičić kipontozódott.

A statisztikákat nézegetve vettem észre, hogy tőlünk meg Drašović pontozódott ki. Eskü, nem emlékszem, hogy mikor történt.

A negyedik negyed sikoltozással indult, mert a horvátok egy nagyon éles szögből, bal oldalról rálőttek, a labda viszont megállt a gólvonalon. A bírók a fejüket rázták, maradt a 4:4, tonnás kő zúdult le dübörögve Átlagszurkoló szívéről. Már loholtunk is fel a Mladost kapujához, ahol ugyanez a jelenet játszódott le - valaki rálőtt, a labda megállt a gólvonalon, a bírók savanyú képpel csóválták a fejüket. Ááááh, még mindig 4:4.
Kihagyott helyzetek sora következett. Mindkét csapat fáradhatatlanul, elkeseredetten és teljesen eredménytelenül támadott. Asanović lőtt rá messziről, kimaradt. Tigkas is kapura küldött egy távoli lövést, kapufa. Az volt a rohadt nagy szerencsénk, hogy Rističević a túloldalon a szemüket kivédte.

Rističević egyik nagy védése az utolsó negyedben - nem akarja ezt a gyereket valaki berakni a válogatottba?
(screenshot)

Megint a Mladost támad, emberelőnyt kapnak és bang, bevágják. Szentségit, 4:5, mi meg kihagyunk egy újabb helyzetet. A Mladost edzője időt kér. Támadnak a horvátok, emberelőnyt is kapnak, de a kritikus pillanatban megremeg a támadó keze és fölélövi. Ezzazzz, mi támadunk, kavarodás támad, a bírók emberelőnyt adnak nekünk. 20 másodperc van már csak hátra... éééééééés, Ognjen Stojanović egy hatalmas góllal kiegyenlít! 5:5, alig van már hátra a végéig, még egy gyors Mladost-támadás, valaki rálövi, de Rističević ezt már fél kézzel is kivédi. Megmentettünk egy pontot.

Tabella majd később lesz.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése