2016. február 14., vasárnap

Sloga - RK Partizan 28:19 (szuperliga, 13. forduló)

Mielőtt belecsapnék a közepébe, kattintasz és megnézed ezt a szívhez szóló videót Mršulja kapitánnyal, aztán hanyatt-homlok rohansz és segítesz a kézilabdacsapatnak.


A kézilabdacsapat ugyanis nagy bajban van. Sokáig az is kétséges volt, hogy tudnak-e indulni a bajnokság tavaszi szezonjában. Az ok, mint szinte mindenhol a Partizannal, a pénzhiány. Emiatt a klub elnöke, Srđan Cekić két héttel ezelőtt le is mondott a tisztségéről. A következő szavakkal indokolta a lépését: "A klub immár 3. éve a tönk szélén van. A jelenlegi helyzetben nem tudom garantálni még a minimális feltételeket sem ahhoz, hogy a csapat normálisan tudjon működni. Erkölcsi kötelességemnek érzem, hogy lemondjak."

Ezek után egy percig nem lehet csodálkozni azon, hogy közel 10 góllal kaptunk ki a szezonnyitó mérkőzésen.
Pedig nem kezdődött rosszul. Az elején még vezettünk, egy-egy góllal, a hazaiak olykor kiegyenlítettek, de Mršulja, Živković, Pižurica, Sretenović és Kukić összefogásával remekül bírtuk a gyűrődést egészen a 21. percig. Ott a Sloga átvette a vezetést (8:7) és innentől kezdve ki se adta az irányítást a kezéből egészen a meccs végéig. Itt, az első félidő végén még sikerült olykor kiegyenlíteni (8:8, 10:10), de a félidőben már 14:10 volt az állás.
A második félidőre a fejünkre nőtt a Sloga. Többször is elhúztak, 7 gól is volt a különbség (19:12, 20:13), sőt, a 48. percben 23:15-re nőtt az előnyük. Küzdöttünk bátran, hoztuk a gólokat (25:18, 55. perc), de győzött a túlerő.
A mérkőzés hőse Igor Mršulja 6 góllal. Őt követi Nemanja Živković (5), Stevan Sretenović (3), Lazar Kukić (2), valamint Matija Pižurica, Mijat Peruničić és Aleksa Maksić (1-1 gól).


(képek: srls.rs)

Tabella majd később lesz.
Update: a bajnokság jelenlegi állása
1. CZ 23 pont
2. Sloga 20 pont
3. Metaloplastika 18 pont
4. Partizan 16 pont
5. Požarevac 16 pont
6. Jugović 12 pont
7. Morava 11 pont
8. Rudar 9 pont
9. Radnički 4 pont
10. Železničar 1 pont

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése