Te atyaúristen, micsoda meccs volt. Még így most is tikkelek egyet-egyet, ahogy próbálom rendezni a gondolataimat, meg a jegyzeteimet.
Amíg összeszedem őket, addig itt egy kép a csapatról bemelegítés közben
(kép: Twitter)
Magdevski és Vrabac még a héten korábban megsérültek és nem játszottak, de a csapatot elkísérték a meccsre Nišbe
(kép: Facebook/KK Partizan)
Minden ellenünk szólt. Az esélyek, a körülmények, a játékvezetők... De megnyertük, és bejutottunk az elődöntőbe.
A mérkőzés már egyből egy büntetővel indult, neeeem, dehogy nekünk, az FMP-nek. Ne is kérdezzétek, miért. Csak. Mert az FMP-ben játszik Filip Čović, a nagyhatalmú kosárlabda-keresztapa és KKCZ-nagyfőnök Nebojša Čović pici fia, és ha valaki csak csúnyán nézett rá, a bíró már fújta is a faultot. Nem vicc. Eskü így volt.
A büntetőt kihagyták, Marinković viszont sürgősen dobott egy hárompontost (3:0). Az FMP kiegyenlített, közben zúgott a Sírásók gúnyos kórusa. A bírók viszont itt már a második faultot fújták Murićra
ez nagyon nem Murić napja volt, a bírók mindent megtettek, hogy módszeresen kicsinálják
de ennek ellenére, vagy ezzel együtt 7:3-ra vezettünk. Tartottuk az előnyt, az FMP legfeljebb megközelíteni tudott (9:5), valaki azonnal megszórta őket (11:7 - Williams, 16:9 - Marinković egy szenzációs hárompontossal). Közben Murić megkapta a harmadik faultját, mert miért ne
kész agyrém volt, és hol volt még a vége
az ifjabb Čovićnál meg valami dopping elkezdhetett hatni, bevágott egy hárompontost, az FMP kiegyenlített (19:19).
A csávó amúgy rémes volt. Szórta a hárompontosokat és közben valami megátalkodott kifejezés ült azon a kerek képén. Tehette, a bírók mind az ő csapatának fújtak.
Williams visszaszerezte a vezetést (21:19), még rá is tett egy lapáttal (24:19), végül 24:21 lett az első negyed vége.
Murić, amikor épp nem vegzálják a bírók
(kép: mondo.rs)
A második negyed elején vészesen megközelített minket az FMP, egy rövid időre át is vették a vezetést (29:30). Nem tartott sokáig, Cvetković azonnal dobott egy hárompontost (32:30). Jones pedig a hátára vette a csapatot és felhozott minket 36:30-ra. Sőt, az FMP egyik próbálkozása után egy fantasztikus kontrát produkáltunk, Vitkovacot a vendégcsapat védelme a szó szoros értelmében legyalulta, de még ez sem állított meg minket (38:30), hiába kért időt az FMP edzője. A bírók egymás után fújták ránk a faultokat, Cvetković rövid időn belül három személyi hibát is kapott, Marinković kettőt, Átlagszurkoló itt már rég elvesztette a fonalat. Az FMP mindenesetre kapott egy büntetőt, kihagyták.
Karma is a bitch.
Cserébe Jones tovább növelte az előnyünket (40:33). A Čović-művek viszont feljött 40:39-re, Aleksandar Džikić sürgősen időt kért.
(kép: Facebook/KK Partizan)
A pillanatnyi szusszanás után Vitkovac hozott egy bődületes hárompontost (43:39), Jones se akart lemaradni, neki még egy bónuszdobás is jutott (46:39), itt viszont csak annyit lehetett látni, hogy Cvetković ütközik Čović-tyal, a Partizan irányítója akkorát esik, mint egy télikabát, hosszan radírozza a parkettet - a bírók pedig technikai faultot sóznak rá.
Utólag derült ki, hogy mi történt.
(kép: Twitter)
Tetszenek érteni. Ha Čović szabálytalankodik, akkor nem Čović szabálytalankodik. Hanem Cvetković. Vagy Murić. Vagy Vitkovac. Vagy a takarító néni. Bárki, csak a kis Čoki nem. Mindenki hülye, csak ő a helikopter.
A szurkolók viszont nem hülyék. Egészen nyilvánvaló volt, hogy a bírók az FMP-nek kedveztek. Amit itt Filip Čović a Sírásóktól kapott, azt egészen biztosan nem tette zsebre. Több ezer feldühödött Partizan-szurkoló emlegette az ifjabb Čović teljes családfáját a lehető legkülönbözőbb kontextusokban.
Jellemző, hogy ettől epefakadást kaptak a játékvezetők és egy rövid időre szünetelt a meccs.
Hát persze. De az nem gáz, hogy a kis Čoki tisztára olyan, mint valami szent tehén, nem igaz?
Az FMP mindenesetre büntetőt kapott, ezt Čović bedobta (46:40).
De itt jött Darrell Williams.
Először egy büntetőből hozott egy pontot (47:40), utána biztos, ami biztos, dobott egy akciógólt is (49:40).
Mehettünk félidőre.
Williams büntetőt dob 46:40-es állásnál...
(kép: Twitter)
...aztán lendületből betalál még egyszer...
(kép: rts.rs)
...ezzazzzz!
(kép: mozzartsport.com)
A Partizan már az öltöző felé vonult, amikor annyit lehetett csak látni, hogy az FMP-ből Bursać valamit nagyon magyaráz a bírónak, szemmel láthatóan ingerülten. A bíró egy darabig fapofával hallgatta, majd fogta magát és technikai faultot fújt az elképedt Bursaćra.
Átlagszurkoló meg diszkréten a padlóra esett a röhögéstől. Karma is a bitch.
Úgyhogy a harmadik negyedet egy büntetővel kezdtük, és ahogy kell, meglett a 10 pontos előny (50:40). Marinković ezt tovább növelte (52:40), Jones is, egy remek ziccerrel (54:40). A bírók itt próbálkoztak, valaki tőlünk véletlenül hozzáért Čovićhoz, már repült is a fault. Jones a legnemesebb módon vágott vissza a korrupt játékvezetőknek, meg az egész vörös bandának (56:42), sőt, egy egyértelmű szabálytalanság után a bírók kénytelenek voltak megadni neki egy büntetőt (58:42). 58:45-nél még Wilson kapott egy büntetőt (59:45), aztán egy darabig csend volt, a két csapat némán és dühödten fojtogatta egymást. A csendet az FMP törte meg (59:47), viszont 60:49-nél Koprivica egy zseniális alley-oop figurával (és Wilson asszisztjával) növelte 13 pontosra az előnyünket (62:59). A negyed hátralévő részében sikerült nagyjából végig tartani a 10 pontos hátrányt. Egyszer jött fel 8 pontra az FMP (65:57), de Aranitović pont a vége előtt egy fantasztikus ziccerrel visszaállította a világ rendjét. 67:57-tel mehettünk a fináléra.
Wilson Airlines
(kép: mondo.rs)
Az utolsó negyed viszont egy rémálom volt. 70:63-nál támadtunk, az FMP játékosai blokkolták Wilsont. A bírók faultot fújtak Wilsonra (ne is kérdezzétek, miért...), Vitkovac viszont élénken tiltakozott a játékvezetők ítélete ellen, mondván, hogy Wilson nem szabálytalankodott.
Ezek után a bírók technikai faultot fújtak Vitkovacra.
Mert csak.
Hogy kapnátok egyhetes székrekedést, ti idióták.
Az FMP viszont kihagyta a technikai faulthoz járó büntetőt.
Nyehehehehe.
Elkeseredett küzdelem folyt a parketten. Az FMP egyre görcsösebb volt, bár fogalmam sem volt, miért, a jóságos játékvezetők úgyis segítettek nekik. Kaptak egy ajándék bónuszdobást a találatukhoz (70:66), aztán már 70:69 volt, a szentségit neki. Wilson nekilódult, egy ziccert akart dobni, az ellenfél a hálóból kotorta ki a labdát, de a bírók itt a szívükre tették a kezüket és megadták a találatot (72:69). Cvetković értékesített egy büntetőt (74:71). Jones is betalált (76:71).
(kép: Twitter)
Aztán már két perc sem volt hátra, az FMP kapott egy büntetőt, 79:78. Murić jött, kockáztatva az ötödik faultját (81:78). Az FMP ott lihegett a nyakunkban (81:80). Wilson itt viszont az évszázad szerelését produkálta, utána az évszázad hárompontosát (84:80). Az FMP edzője időt kér, a csapata a parkettre egy hárompontossal jön vissza (84:83). 13 másodperc van hátra a meccsből. Čović kis híján felökleli Wilsont. Büntető. Wilson betalál (85:83). Az FMP utolsó, kétségbeesett támadását indítja. Đokovićnál a labda, egy mindent elsöprő hárompontosra készül... és az utolsó pillanatban megremeg a keze és kihagyja. És már szól is a duda. Vége. Megnyertük, bejutottunk az elődöntőbe, ahol a Crvena Zvezda - Smederevo mérkőzés győztesével fogunk játszani.
Itt meg lehet nézni a mérkőzés utolsó kb. másfél percét.
KK Partizan: Cvetković (11), Aranitović (9), Jones (21), Murić (2), Marinković (8), Tanasković, Vitkovac (2), Koprivica (4), Milutinović, Williams (13), Jovanović, Wilson (15)
FMP: Čović (20), Ostojić, Apić (8), Jeković, Đoković (12), Lazarević (7), Bursać (11), Dobrić (23), Šešlija (2), Radanov, Radovanović
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése