Töküres lelátók
Talán még azt, hogy csatár nélkül mentünk ki a pályára. 5-5-0 felállása volt a csapatnak.
Ilyet se láttam még, amióta kétágú gatyában járok. Bozsinov a kispadon, Vlahović a kispadon, Fofanát meg elnyelte a föld.
A nap kérdése: ha a mérkőzés zárt kapuk mögött zajlott, akkor mi a túrót kerestek ezek a semmirekellők ott a VIP-páholyban?
Kettős mérce, mi?
Ők meg...
Na de sebaj, huszárosan kikocogtunk és kezdetét vehette a látványos semmi.
Már a legelső percben szöglethez jutott a Radnički, Šaranov kiöklözte a beívelést. Később Todorović próbálkozott, de a labda a kapufa fölött kirepült a pályáról.
A 10. percben volt az első érdemi próbálkozásunk, valaki (vagy Kosović, vagy Mihajlović) fölélőtte.
A 14. percben újra próbálkozott a Radnički. Óriási szerencsénkre a labda kisodródott az alapvonalon túlra, Mažić játékvezető pedig lefújta az akciót, mert különben ajtó-ablak nyitva volt és ha nem megy ki a labda, ordas gól lett volna a vége.
Aztán négy perc múlva Mihajlović kapta a labdát a bal oldalon. A védők lest integettek, a bíró sípja néma maradt, Mihajlović meg nem tökölt, fogta magát és bevágta. 1:0
A gól után ment rendesen a találgatás, hogy les volt-e vagy sem. Az ArenaSport több szögből is mutatta a lassítást - nos, őszinte leszek, nem tenném rá a nyakam, hogy nem volt les. Az egyik kameraállás szerint les volt - igaz, csak pár milliméteres les, de mégis les -, a másik szerint egyvonalas les, ami nem számít szabálytalannak. Mindenesetre a játékvezető utána a középkörre mutatott, a gól érvényes volt.
Ez volt Mihajlović első gólja a Partizan színeiben
A gólt édesapja emlékének ajánlotta
A 22. percben Bogdanović küldött egy lövést a kapunkra, Šaranov megfogta. A 26. percben Marjanović egy bombalövést eresztett meg, Šaranov ezt is kivédte. Utána még jött egy Radnički-szöglet, Bulatović fejelt rá, mellé.
Két perccel később Kosović ugrasztotta ki Mihajlovićot. A partjelző lest lengetett, végül Jovanović kapus lélekszakadva kirohant és mentett.
A 34. percben szabadrúgást kaptak a vendégek (jobb oldal, olyan 25-27 méterre a gólvonaltól). Đuričković rácsavarta, Šaranov kivédte, de a labda maradt továbbra is a Radnički birtokában. Végül Marjanović lőtt rá, gyenge is volt, lapos is volt, kicsorgott az alapvonalon.
A 36. percben Mihajlović kapott megint nagy labdát, most a jobb oldalon, rálőtte, fölé.
Legközelebb a 42. percben volt akció, most Aleksandar Jovanović kapta a labdát. Jobb oldalon felszaladt, beívelte (ha jól láttam, akkor Todorovićnak), ő ráfejelt, Šaranov leszedte.
Iszonyat mennyiségű eladott labda volt a meccs folyamán mindkét oldalon. Saša Ilić az első 10-15 perc után gyakorlatilag eltűnt, mintha a pályán se lett volna. Ha mégis előkerült, az csak azért volt, valamelyik Radnički-játékos szabályosan hintába ültette
de komolyan, a csávó úgy megkerülte Saša Ilićet, mintha csak valami hirdetőoszlop lett volna
aztán hálistennek lehetett menni félidőre.
Itt még eljutott hozzá a labda
A második félidő 49. percében 11-est kaptunk. Stevanovićot fogta szendvicsbe két Radnički-játékos, a dulakodásban az egyik kézzel ért a labdához.
Mihajlović állt a labda mögé, rálőtt...
...és a Radnički kapusa valami eszméletlen reflexszel kivédte. Aztán a védők a labdát sürgősen szögletre fejelték.
Az 54. percben Apostolović jött fel a bal oldalon. Gogoua ott lihegett a nyakán, végül Šaranov közbevetette magát. Már indultunk is kontrára, Bogosavac kapta a labdát, egyből rá is akart lőni, de eltalálta a kapust.
Aztán egy pár perc csend következett, a legközelebbi történés az 59. percben volt, akkor is csak annyi, hogy Bogosavac passzolt Lukićnak, de Lukićot megelőzte egy védő.
A 64. percben szabadrúgást kapott a Radnički. Érkezett a beívelés, egy játékos rámozdult és jól összecsattant Šaranovval. A Partizan kapusa az akció után percekig feküdt a földön.
Aztán csak az jelentette a változatosságot, hogy mindig valaki mást rúgtak le. Végül a 75. percben egy szöglet után Bandalovski fejelt rá, mellé.
Már eskü, készültem bealudni, amikor a 80. percben Kosović passzolt Stevanovićnak, ő pedig egy rá nem igazán jellemző, remek mozdulattal, a kapus feje felett átemelte és belőtte a hálóba. 2:0
Értesítsétek a megyéspüspököt, a pátriárkát, az összes egyház összes vezetőjét, mert csoda történt
Stevanović gólt lőtt!!! Emberek!!!
Ez volt a hónap meglepetése. Nincs nagy véleményem Stevanovićról, egy tökszürke, nem különösebben tehetséges játékos, aki elvileg támadó poszton játszik, csak épp egyvalamit nem tud soha: gólt lőni.
Egészen máig.
Rá egy percre szabadrúgást kapott a Radnički, kb. 24-25 méterre a kapunktól, középen. Marjanović rálőtt, Šaranov védett. Négy perccel később megint Marjanović próbálkozott, most ráfejelt, Šaranov ismét hárított.
Összefoglaló:
Az elődöntőben a Boraccal fogunk játszani.
Tények:
Helyszín: Partizan Stadion, Belgrád
Nézőszám: -
Vezette: Milorad Mažić (partjelzők: Milovan Ristić, Dalibor Đurđević - tartalék játékvezető: Milan Jeremić)
FK Partizan: Šaranov, Bandalovski, Gogoua, M. Jovanović, Bogosavac, Everton, Kosović, Lukić (Brašanac, 73.), A. Stevanović, Mihajlović (Golubović, 90+1.), S. Ilić (Vlahović, 87.)
Vezetőedző: Ivan Tomić
Radnički Niš: Aleksandar C. Jovanović, Petrović, D. Bulatović, R. Bulatović, Tomić (Stevanović, 60.), Bogdanović (Krstić, 79.), Đuričković, Marjanović (Mrkić, 65.), Todorović, Aleksandar M. Jovanović, Apostolović
Vezetőedző: Milan Rastavac
Gólszerzők: Mihajlović (18.), Stevanović (80.)
Sárga lap: M. Jovanović (30.), Everton (76.), ill. Đuričković (86.)
(képek: partizan.rs)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése