2015. február 10., kedd

KK Partizan - Levszki Szófia 94:66 (Adria Liga)

A mérkőzés így kezdődött.
Igen, kedves olvasók, szurkolótársak és erre járók, a Sírásók megtapsolták a bolgár játékosokat. Semmi fújolás, semmi füttykoncert. A legnemesebb fair play szellemében.


Konstantin Papazov, a Levszki Trénere teljesen el volt ájulva ettől a fogadtatástól még a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón is. A szurkolók gesztusa azért is lovagias, mert a korábbi, szófiai mérkőzésen tömegverekedés tört ki, a helyiek robbantották ki a balhét és konkrétan lebontották a csarnokot.

Az új fiú, Božo Đumić is ott figyelt
(kép: Twitter)

A meccs egyébként kifejezetten rossz ómennel indult. Aznap kora délután Todorić elnök autóbalesetet szenvedett és kórházba is kellett vinni. De a meccsen már ő is ott ült a többiek között (pont Đumić mellett), összedrótozva, nyakmerevítővel. De ott volt.

(kép: kurir.rs)

Még a mérkőzés legelején volt egy ilyen, hogy Milosavljević eldobta, Milutinov pedig betunkolta, a Partizan kispadja meg kis híján berohant a pályára.



Azzal együtt az első negyed nem volt valami rózsás. A Levszki egészen felpörgött, nem hagyták magukat, hiába szórta Mačvan és Milutinov a pontokat, csak a negyed legvégén, 20 másodperccel a duda előtt sikerült egyenlítenünk 22:22-re, miután Dallo kisebb csodát vitt véghez.


A Levszki egész végig vezetett, a védelmünk olyan lyukas volt, mint egy ementáli sajt, egy ponton a kamera mutatta is Duško Vujoševićet, amint a fejét csóválja.
A második negyedben lassan, de biztosan elkezdtük összekapni magunkat. Dallo az elején parádézott egyet (24:24), majd Marinković révén átvettük a vezetést (26:24). Nagyon sok helyzet kimaradt mindkét oldalon (konkrétan elügyetlenkedték ők is, meg mi is), viszont a védelmünk kezdett összeállni, egyre bátrabban blokkoltuk az ellenfél erősebb próbálkozásait. Tepić beállította a kétszámjegyű különbséget (40:29), utána Edo Murić következett.


A Levszki elkezdte szórni a hárompontosokat, fel is jöttek 44:39-re. Saša Pavlović végül 17 másodperccel a vége előtt beállította a félidő eredményét (46:39).
A harmadik negyedben továbbra is kézben tartottuk az irányítást. Bezbradica is betalált (50:39), a Levszki igyekezett hárompontosokkal javítani, de a különbség továbbra is megmaradt (59:50). Aztán mi is hoztunk néhány hárompontost, először Andrić (62:50), aztán Marinković is (65:50). A bolgárok aztán feljöttek 66:58-ra, és már csak 35 másodperc volt hátra, amikor visszaállítottuk a 10 pontos különbséget (68:58).
Az utolsó negyed pedig már parádé volt. Ott volt például az, amikor Murić ráharapta magát az ellenfélre, elcsórta a labdát és bemutatta a meccs nagyjelenetét, a közönség óriási örömére.


A Levszki egyébként becsülettel küzdött, de főleg a végére elsöpörtük őket. A legvégére pedig bejött Ioannis Kouzeloglou, az ifjú görög, és egyből meg is szerezte első kosarát, sőt, az első hárompontosát is. Be is állította vele a végeredményt.

(kép: Twitter)
 
Kouzeloglou még jóval a meccs vége után is ott állt a pályán szurkolók gyűrűjében és autogramot osztogatott
 (kép: Twitter)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése