2015. február 12., csütörtök

A Škuletić-ügy

Megkísérlem összefoglalni. A szartenger már így is hatalmas hullámokat vet, már át is csapott a gátakon és térdig járunk a fekáliában.

A helyzet az alábbi: Petar Škuletić átigazolt a Lokomotiv Moszkva csapatához. A vételár 4 millió euró. A csatár már el is jött Törökországból, ahol a többiek még edzőtáboroznak. Belgrádban részt vett egy rövid sajtótájékoztatón, még van egy pár órája, hogy összecsomagolja a cuccait és a ma esti géppel már megy is Moszkvába.
Néhány hete a franciaországi Lille csapata szerette volna őt szerződtetni, annyira, hogy Škuletić el is ment hozzájuk, részt vett orvosi vizsgálatokon, körbeszeretgették, mindent a legnagyobb rendben találtak. Két és fél millió eurót kínáltak érte. A Partizan újonnan megválasztott elnöksége viszont az utolsó pillanatban közölte, hogy a montenegrói csatár bizony nem eladó. Škuletić menedzsere a fejét fogta, a csatár rezignáltan csak annyit mondott, hogy végül is nem omlik össze a világ, ha nem tud eligazolni, csak annyira szarul áll már anyagilag, hogy a feneke kilátszik a gatyából.
Felmerült egy kínai ajánlat is, de azt Škuletić élből elutasította, mondván, nem akar a Távol-Keletre menni.

Mit ne mondjak, teljesen megértem.

A dolgok elülni látszottak. Škuletić a többiekkel együtt elment edzőtáborozni, részt vett a felkészülési meccseken, az átlagos szurkolónak már rég azon járt közben az esze, hogy mindjárt indul a bajnokság, Škuletić meg a többiek majd tovább szórják a gólokat, már lehet is előre gravírozni a nevünket a bajnoki serlegbe.
Ezek után derült égből jött a hidrogénbomba, meg a hír: Petar Škuletić átigazol a Lokomotiv Moszkva csapatához. 10 nappal a bajnokság kezdete előtt.
Marko Nikolić nem titkolta: kellemetlenül érte a hír, emellett semmi beleszólása nincs és nem is volt a dolgok alakulásába.
A csapat vezetősége pedig azonnal elkezdte mosni a kezeit.
Dragan Ćirić mindösszesen annyit bírt kinyögni a mondo.rs-nek, hogy "hát nekem itt nincs döntéshozó hatalmam."

WTF?... 

"Roppant kellemetlen a dolog", tette hozzá. Tetszik érteni. A Partizan Futball Klub sportigazgatója közli, hogy ő nincs abban a pozícióban, hogy felelős döntéseket hozzon. Ćirić egyébként égre-földre esküdözött, hogy az égvilágon semmit nem tudott a dologról.
Vučelić a mozzartsport.com-nak magyarázkodott: - A klub nagyon nehéz anyagi helyzetben van. Valóban visszautasítottuk a Lille 2,3 millió eurós ajánlatát. Voltak jelentkezők Kínából és Németországból. Még a Sporting Lisboa is jelezte, hogy érdeklődik, de egyik sem volt igazán komoly. Az első ilyen valódi, komoly ajánlat a Lokomotivtól jött, akik ráadásul hajlandók voltak azonnal, egy összegben kifizetni a vételárat.
Beszámolók szerint Belgrádban azonnal összeült a klub elnöksége, hogy megvitassák, mi legyen Škuletić sorsa. A résztvevők 9:3 arányban úgy döntöttek, hogy el kell adni a csatárt. Ljubiša Tumbaković állítólag forgószél-sebességgel távozott az ülésről, nem is nyilatkozott a sajtónak (ő volt az egyik, aki nemmel szavazott), rajta kívül még Dragan Bjelogrlić és dr. Nele Karaljić ellenezték az adásvételt.

Korábban egyébként Tumbaković is jelezte, hogy semmit nem tudott az egészről, végig Törökországban volt a csapattal, amikor megtudta, azonnal indult is Belgrádba, hogy összetrombitálja a menedzsment tagjait egy villámgyors tanácskozásra.

Ezek után felmerült a jogos kérdés: ki a felelős mindezért? Ki az, akinek érdekében áll ennyire meggyengíteni a csapatot, hogy a két legjobb játékost, Škuletićet és Lazovićot ilyen sebbel-lobbal, másfél héttel a bajnokság kezdete előtt eladják? (És ne feledjük, Fofana is kölcsönben van.) Pantićot is sikerült kitúrni a csapatból. Ki fog gólt lőni?
A "ki a felelős ezért"-kérdésre Vučelić roppant titokzatos választ adott.
- Természetesen a vezetőség - mondta. - És az edző.
Az újságíró nyilvánvalóan hökkent arckifejezésére az alábbi magyarázatot adta.
- A menedzsment nem azért van, hogy gólokat lőjön. Sem az edzőnek, sem a játékosoknak nem lehet a végtelenségig a vezetőségre hivatkozni és így alibire játszani. Mindenki tudja, kiknek kell a pályán játszani - közölte.

Adja az Isten, hogy csak a paranoia beszéljen belőlem, de miért, miért van olyan érzésem, hogy az új vezetőség arra utazik, hogy kicsinálja Marko Nikolićot annyira, hogy a tréner végül magától álljon fel?... Még emlékszik rá mindenki, hogy tavaly év végén felmerült Nikolić menesztése, és csak a szurkolók haragja miatt tett le róla végül az új vezetőség.

Škuletić szemmel láthatóan halálosan fáradt, elege van és már alig várja, hogy túllegyen ezen a hercehurcán.

(kép: mozzartsport.com)

- Ez egy olyan ajánlat volt, amit az ember csak egyszer kap életében - mondta a nap folyamán. - Már korábban jeleztem a csapatnak, hogy el szeretnék igazolni. Az egyetlen, amit bánok, hogy nem tudtam bajnoki címet szerezni a Partizannal. De hiszek abban, hogy a barátaimnak sikerül visszahódítaniuk a címet.
Hozzátette: nagyon örül a Lokomotiv ajánlatának és teljes mértékben elégedett vele.
- Korán reggel jött a hívás az ajánlattal. El se tudtam búcsúzni a csapattól, csak attól a pár embertől, akik már ébren voltak.
Állítólag messze nem volt olyan egyszerű a búcsú, egyesek szerint Škuletić bizony könnyek között vált el a csapattól.

(Ezt nem kellett volna közölni, a szentségit neki, én is mindjárt sírva fakadok...)

A gyönyörű része még csak most jön.
Milorad Vučelić a mondo.rs-nek adott interjúban közölte: semmi nem igaz Ljubiša Tumbaković korábbi kijelentéséből, miszerint az alelnök semmit sem tudott a Lokomotiv ajánlatáról.
- Amikor kedd este megérkezett a Lokomotiv ajánlata, konferenciabeszélgetést tartottunk a menedzsment összes tagjával. Mindenki tudott róla.
Az újságírók megpróbálták szembesíteni a csapat vezetőségét a korábbi kijelentéseikkel, miszerint senkit nem fognak eladni a csapatból (ehhez képest turbó sebességgel adtak túl a két csatáron és Pantićon). Erre Milomir Gligorijević az alábbiakat mondta:
- Nekünk soha, semmilyen körülmények között nem szabad félrevezetnünk a szurkolóinkat. Ilyesmire nem vetemedünk soha.

Még ne röhögj, most jön a java.

- Előbb hagynánk el a klubot, mint hogy ilyet tegyünk, de meg kell értenie mindnekinek, hogy a körülmények időközben megváltoztak - állt elő Gligorijević a Nobel-díjas magyarázattal.

És ha még nem zokogsz, és/vagy nem akarod rágyújtani a házat az összes, mocskos, korrupt, hazug, gyáva disznóra, akkor itt egy kora hajnali videó, mert a SOS Kanal még el tudta csípni a nagyon álmos és nagyon törődött Škuletićet a törökországi indulása előtt, amint Vulićević, a szobatárs kikíséri a kijárathoz és elbúcsúzik tőle.


Petar,
Köszönöm. Köszönök mindent, amit a csapatért tettél, a 21 gólodat, hogy mindig számíthattunk rád. Remélem, visszajössz még Belgrádba. És köszönöm, hogy találkozhattam veled.
Vigyázz magadra!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése