2015. február 16., hétfő

OK Partizan - OK Vojvodina 1:3 (Szerb Kupa döntő)

Szentségit.
Egészen idáig veretlenek voltunk. A szombati elődöntőben fél kézzel vertük ronggyá a Radničkit. Erre tessék, pont a döntőben mossa fel velünk a padlót a Vojvodina.
Mindkét csapat baromi idegesen kezdett, az első pár percben mindkét oldalon sikerült 2-2 adogatói hibát csinálni. Az igazság az, hogy az első szettben végig rengeteg hibát csináltunk, nemcsak adogatóit, a Vojvodina simán vitte a játszmát 17:25-re.
A második szettre felszívtuk magunkat. Nem volt egyszerű így sem, vért izzadtunk, de kiegyenlítettünk, igaz, éppen hogy. 25:22 lett a vége, de úgy, hogy a Vojvodina egy brutális sorozatot nyomott le a torkunkon, Átlagszurkoló már tikkelt az idegességtől, mire végre a negyedik (!) játszmalabdával sikerült elhozni az egyenlítést.
A folytatás egy szép álomnak indult. Minden működni látszott, kis különbséggel, de biztosan vezettünk. Aztán jött egy furcsa bírói ítélet, a Vojvodina egyenlített, majd elhúzott, a játszma fináléjában pedig már szinte megalázó parádét alakítottak. Rossz volt nézni. Komolyan. Meg is nyerték 19:25-re.
Az utolsó szettben is az volt, hogy vezettünk, aztán a Vojvodina kiegyenlített, onnantól kezdve meg nem volt megállás. Ahogy elegánsabb körökben mondani szokás, fejben jobbak voltak. Ez van. Megnyerték a szettet, a mérkőzést és a Kupát is.
Nektek, srácok, pedig óriási gratula, hogy eljutottatok a fináléba, aztán a bajnokságban még mindig veretlenek vagyunk, szóval, fel a fejjel.

OK Partizan: Lopar (8), Kostić (1), Mrdak (25), Majstorović (12), P. Nikolić (3), M. Nikolić (13), Rajković (libero), Jokanović, Buša, Ivković (1), Veličković, Popović
Vezetőedző: Vladimir Vasović

OK Vojvodina: Simić (3), Č. Stanković (3), Katić (15), Jovanović (2), Luburić (30), M. Stanković (10), Peković (libero), Bojičić (1), Nadaždin, Petković, Kolarić, Mehić
Vezetőedző: Strahinja Kozić

Biztos, hogy lesz videó, addig kaptok egy képet Mrdak egyik gyilkos erejű leütéséről.

(kép: zurnal.rs)
 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése