2014. december 23., kedd

KK Partizan - Budućnost Podgorica 61:72 (Adria Liga)

Egyrészt, rég láttam már olyan meccset, amit ilyen pofátlanul elcsaltak a bírók. Másrészt, ami még ennél is szarabb, ez a vereség azt jelenti, hogy van 6 azaz hat megnyert meccsünk és van hét, amit elveszítettünk. Van összevissza 19 pontunk, rajtunk kívül még 4 másik csapatnak van ugyanennyi, de a Krka így is előttünk van a tabellán, jobb gólaránnyal. Szóval, az a rohadék helyzet állt elő, hogy az Adria Liga tabelláján a 7. helyen állunk, ami katasztrófa, különösen úgy, hogy a Zvezda a legelső helyen röhög. Szóval, mocskosul neki kell gyürkőznünk, ha labdába akarunk rúgni.
Izé, dobni.
Azért volt egy ilyen aranyos jelenet is. Duško Vujošević a lelátóról nézte végig a meccset (még mindig el van tiltva), ott pedig találkozott az örök Miša Tumbasszal.

(kép: Twitter)

(kép: hotsport.rs)

A többi már nem volt ilyen megható. Már a legelső negyedben parázs volt a hangulat, még a legelején, 2:5-ös állásnál kitört a bunyó a parketten, a bírók leginkább érdeklődve nézték a pankrációt. Aztán büntetőt ítéltek a Podgoricának. 2:9-nél Tepić egy fantasztikus fordításból szerzett kosarat (4:9). A Partizan szinte mindegyik pontszerző akciója szemet gyönyörködtető jelenet volt, Pavlović zúzott oda egy óriásit (6:13), aztán egy Milosavljević-Mačvan összjáték következett (8:15). Összpontosítással és remek csapatmunkával feljöttünk 16:17-re, aztán nem vicc, 1 másodperc se volt már hátra a negyedből, amikor a bírók büntetőt ítéltek a Budućnostnak. 16:19. Kösz. Tényleg.
A második negyedben tartottuk a ritmust 19:21-ig - Tepić vágott le egy óriási szólót, ő volt a csapat szíve-lelke, az egész meccsen végig szaladt, rohangált, irányított, pontokat szerzett, úgyhogy most felállsz és tisztelegsz neki.

(kép: Facebook/KK Partizan)

Aztán a montenegróiak csináltak egy 9 pontos sorozatot és egyből több, mint 10 pont lett a különbség (19:30). Milutinov próbálta valahogy lefaragni, de a különbség már 15 pont volt (20:35). Milutinov és Mačvan 24:35-re enyhítették a különbséget, de itt, ezen a ponton Pavlovićot szabályosan kiütötték, eskü, mintha be is dagadt volna a felsőajka... A bírók a szívükre tették a kezüket és megítéltek egy büntetőt a K.O.-ért (26:37), aztán a Budućnost is kapott egy büntetőt, mert csak. (26:39) Ez lett a félidő eredménye. Pokoli gyors, pokoli erőszakos csapat a Budućnost, pláne, hogy volt plusz három játékosuk. (A játékvezetők. Simán kijöhettek volna ilyen kék cuccban ők is, ezek után.)

Szenvedtünk
(kép: Facebook/KK Partizan)

Semmivel nem volt jobb a folytatás. A csapat szenvedett, a különbség egyre nőtt. Tepićnek volt egy fantasztikus akciója (34:45), Pavlovićra meg rásóztak egy faultot, ki tudja, miért.


40:47-ről kezdtük a hajrát, masszívan igyekeztünk tartani a 10 pont alatti különbséget, és ha a játékvezetők nem szóltak közbe, még sikerült is. Aztán 3 és fél perc után Milutinov kipontozódott. Andrić mindenesetre hozott egy hárompontost (49:54). Majd Reynolds eljátszotta a nagyhalált, miután NEM csattant össze Pavlović-tyal, de a bírók azért csak megítélték a Partizan játékosa ellen a technikai faultot (49:59). 51:63-nál újra Andrić hárompontosával egyengettük el a 10 pontos különbséget, ekkor viszont váratlanul Milosavljević is kipontozódott. A SportKlub felvétele alapján egyértelmű, hogy NEM szabálytalankodott.


Itt már tényleg csak a fejét fogja az ember...
A balhé kitört, mindenki anyázott mindenkivel, a hátralévő pár percben a montenegróiak csináltak egy 6 pontos sorozatot (56:69). Planinović is kipontozódott, de ez már nem osztott, nem szorzott. Mačvan és Tepić hoztak még pontokat, aztán vége lett a lidércnyomásnak.

(kép: Facebook/KK Partizan)

(kép: hotsport.rs) 

(kép: Facebook/KK Partizan)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése