2014. december 31., szerda

Az év utolsó hírcsokra

Marko Nikolić marad.
Egyelőre még nem hivatalos a hír, de a mai (kedd) délutáni elnökségi ülésről ez szivárgott ki. A vezetőség mindenesetre kiadott egy hivatalos sajtóközleményt is, kellően semmitmondó és öntömjénező stílusban, melynek a rejtett lényege az, hogy a vezetőség összecsinálta magát a szurkolók haragjától.

***

Marko Nikolićnál maradva: a Novi Pazar feljelentette a Partizan edzőjét, mégpedig becsületsértésért. Nikolić a december eleji mérkőzésen rendesen beszólt a bírónak, majd a mérkőzést követő sajtótájékoztatón dühösen megjegyezte: ez a hétvége volt a szerb futball mélypontja. Majd hozzátette: nem ez az első eset, hogy ilyesmi előfordul Novi Pazarban.
Redžep Korać, a Novi Pazar főtitkára szerint a tréner "súlyosan nacionalista megnyilvánulásával vallási és nemzeti jellegű gyűlölködést szított a Szerbiában élő emberek között". Hozzátette: az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások a szerb törvények értelmében bűncselekménynek számítanak, és kettőtől öt évig terjedő börtönbüntetéss jár értük. A Novi Pazar vezetője megjegyezte még: reméli, hogy végre mindenki megtanul felelősséget vállalni a szavaiért és tetteiért, akkor is, ha ez az illető a Partizan edzője.
A dolognak akkora visszhangja lett, hogy még Rasim Ljajić szerb miniszterelnök-helyettes is asztalt borított, hogy a rendőrség még mindig nem volt képes megtalálni a Marko Nikolićot fejbe dobó drukkert.

***

Milenko Tepić megsérült a Partizan keddi edzésén. Még nem tudni, mennyire súlyos a sérülése, hogy csak húzódás-e, vagy komolyabb, kell-e kihagynia, és ha igen, mennyit. Saša Pavlović, ha minden igaz, akkor a január 3-i, Cedevita elleni mérkőzésen már vissza is térhet. Edo Murićnak viszont még legalább két hetet rá kell húznia komplikációk miatt, január 17. előtt semmi esetre sem láthatjuk őt mérkőzésen.

***

Dejan Musli, a Partizan egykori kosárlabdázója a Mega Leksben folytatja.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése