2016. augusztus 14., vasárnap

FK Partizan - Čukarički 1:0 (szuperliga, 5. forduló)

Ha a jó oldalát nézzük a dolognak, akkor győztünk megint.
Ha a kevésbé jó oldalát (is) nézzük: egyetlen vacak góllal, minimalista játékkal. Futkároztak végig a játékosok, ami látszatnak lehet, hogy remek volt, meg elmondhatjuk, hogy az erőnlét megvan, de a hatékonyság továbbra is megyei szintű. Egyes játékosok MÉG MINDIG csak alibiznek a pályán.
A 4. percben a Čukarički megpróbálkozott egy kapuralövéssel, Radonjić volt az, ha jól láttam a mezszámát. És ezen kívül nem sok minden történt egy jó negyedórán keresztül. A 17. percben lett egy helyzetünk, nagy kavarodás után Đurđić elügyetlenkedte, aztán Balažic is rálőtt, de blokkolták.
A Čukarički kapusának a 24. percben kellett először védenie a mérkőzés folyamán. Everton akart volna valamit kavarni ott a kapu előtt, de csak akart. (Rálőtt, de a kapus kivédte.)
Ezen kívül semmi. Futkározás ment, de se küzdelem, se igazi helyzet nem volt. A Čukarički bátran játszott, nem állt be defenzív futballra, de egyik csapat sem tudott feljutni a másik 16-osáig.
A 26. percben jött a meglepetés. Mihajlović beívelt a kapu elé egy szabadrúgást, Bozsinov meg pont ott volt, ha már ott volt, akkor rá is fejelte, a labda meg a kapuba pottyant. 1:0

Ennyi erőbedobással játszottunk
(kép: partizan.rs)

A 30. percben Mihajlović előtt volt egy bődületes helyzet. A teljes Čukarički-védelem csődöt mondott, végül egy védő becsúszva szerelt az utolsó pillanatban.
Radović megint úgy eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Đurđićról azt sem lehetett tudni, hogy egyáltalán pályán van. Ez a csávó remekül csinálja, hogy mindig így elbújik a labda elöl. Egyetlenegyszer próbált úgy csinálni, mintha gólt akarna lőni, valamikor a 37. percben, de akkor is lesen volt.
Aztán nem történt semmi. Annyira nem, hogy még a tévében lévő birkózás (olimpia!) is izgalmasabb volt. Ott legalább küzdöttek... Itt meg lagymatag, akaratgyenge játék folyt és látszott, tipikusan az, amikor a szerencsésebb csapat győz, általában talált vagy ajándék góllal.
A második félidő sem volt jobb. Ötlettelenség, tilitoli, unalom.

Ami végképp kiborított, az az volt, hogy mindenki arra rúgta a labdát, amerre éppen állt. Ennyit még én is tudok, tessék mondani, jövő héten ott lehetek én is a kezdőcsapatban?...

A 63. percben sikerült kínkeservesen összehozni egy helyzetet, Balažic föléfejelte. A 71.-ben a csereként beállt Stevanović hagyott ki egy ziccert, Petrić kapus hatalmasat védett. Nem sokkal később egy szöglet után Milenković fejelt rá, megint Petrić védett, ha lehet, még nagyobbat.
Talán az utolsó 10 percre kicsit felpörgött a meccs annyira, hogy egészen tűrhetővé vált.

Nem, nem volt jó. Tűrhető. És azt is alulról súrolta. De már legalább nem volt idegtépően dögunalmas.

A Čukarički támadott, igyekeztek volna legalább egy pontot elcsípni, aztán a Partizan is próbált helyzeteket kidolgozni, hogy legalább a pozícióját bebiztosítsa. Egy-egy helyzet lett is mindkét oldalon, az egyik a 85. percben a Partizannak, amikor Balažic szabadrúgását valaki fejjel megtolta az ötösnél lökdösődő tömegben, de Petrić ezt is kivédte.

Remélem, ott Banovo Brdo-ban ezért minimum kap egy emléktáblát a stadion bejáratánál.

Utána a 90. percben Jovanović fejelt kapura, alig ment mellé.

Mindenki nyugodjon le a pi*ába, megszereztük a 3 pontot
(kép: partizan.rs)

Összefoglaló:


Tények:

Helyszín: Partizan Stadion, Belgrád
Nézőszám: 4126
Vezette: Srđan Jovanović (partjelzők: Uroš Stojković, Milan Mihajlović - tartalék játékvezető: Lazar Lukić)

FK Partizan: Šaranov, Vulićević, Balažic, Milenković, Miletić, Everton, S. Ilić (Brašanac, 48.), Radović, Mihajlović, Đurđić (Stevanović,  68.), Bozsinov (Marjanović, 83.)
Vezetőedző: Marko Nikolić

Čukarički: Petrić, Bulatović, Živković, E. Mašović, Piasentin, Tomić, Srnić, Docić (Regan, 46.), Radonjić (Jevtić, 59.), Jovanović, Mandić (A. Mašović, 86.)
Vezetőedző: Milan Lešnjak

Gólszerző: Bozsinov (26.)
Sárga lap: Bozsinov (35.), Miletić (73.), ill. Piasentin (13.), E. Masović (22.)

A bajnokság jelenlegi állása:
1. CZ 13 pont
2. Vojvodina 10 pont
3. Metalac 10 pont
4. Mladost 9 pont
5. FK Voždovac 8 pont
6. Novi Pazar 7 pont
7. Spartak Subotica 7 pont
8. FK Partizan 7 pont
9. Radnički Niš 7 pont
10. Radnik 6 pont
11. Rad 6 pont
12. Napredak 5 pont
13. Javor 5 pont
14. Čukarički 4 pont
15. Borac 2 pont
16. OFK Bačka 1 pont

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése