2016. augusztus 7., vasárnap

31. Nyári Olimpiai Játékok, Rio de Janeiro - első nap, 2016. augusztus 6.

Nem kezdtek jól a Partizan sportolói az olimpián. Az első nap legelső eseménye sportlövészet volt, női 10 m légpuska, ahol az éremesélyes Andrea Arsović a 26. helyen végzett, a döntőnek még csak a közelébe sem jutott.

Andrea Arsović a 10 m légpuska selejtezőjén

Arsović később nagyon keserűen nyilatkozott a Mondo-nak. Elmondása szerint végig nagyon izgult és nem tudott rendes tempóban versenyezni. Csütörtökön lesz a másik versenyszáma, az 50 m puska három pozícióból, most minden erejével erre akar koncentrálni.

Utána egyből kapcsolás az uszodába, ahol a Dušan Mandić-tyal, Filip Filipović-tyal és Nikola Jakšić-tyal felálló szerb válogatott

igen, ott voltak a Pijetlović-fivérek is, tudjuk, tudjuk

egyből a magyar csapat ellen kezdett a legelső fordulóban.
Nem volt egyszerű, nagyon nem. A magyar csapat lerohanta a szerbeket, az első negyedet 3:5-re nyerték, a félidőben már 6:10-re vezettek. Branislav Mitrović, a szerbek kapusa szelíd beletörődéssel kapkodta a gólokat, mint kacsa a nokedlit, aztán a második félidőre már a tartalékkapus Gojko Pijetlović állt be. Itt kezdett feljönni a szerb csapat, a harmadik negyedre 9:12 volt az állás. Ćuk, Mandić és Filipović, meg a többiek szórták a gólokat, Pijetlović védett, mint egy kisangyal, 7 másodperccel a meccs vége előtt 12:13 volt az állás. Egy kapufa után visszakerült a labda a szerbekhez, Filipović pedig nem tökölt, megragadta és 4 másodperccel a vége előtt irgalmatlanul bezúzta és ezzel kiegyenlített. 13:13 lett a vége.

Dušan Mandić valamikor a meccs alatt

Filip Filipović ellövi...

...és bent van!

Utána következett az evezés, ahol a férfi páros harmadik futama volt valószínűleg az egész olimpia egyik legfaramucibb versenye. A Copacabanán rendezték a futamokat, és mire a Beđik-Vasić páros sorra került, már rendesen fújt a szél az öbölben és hullámzott a víz. 
Eleve úgy indult a futam, hogy a rajtot valamiért visszasípolták, de a lassításból nem lehetett látni, hogy ki volt az, aki kiugrott. Beđikék hajója ráadásul baromi ferdén állt a rajthelyen, majdnem átlógott a szomszédos pályán lévő olaszokhoz. Ha jól láttam, akkor mintha beragadt volna a kormánylapát. Mindenesetre végül sikerült mindent helyreállítani és indulhatott a mezőny. Kb. 1500 méterig masszívan tartották is a harmadik helyet (a negyedik helyezett magyar hajó bánatosan kullogott a végén, Beđikékhez képest egy hajóhosszal volt lemaradva), de úgy 1000 méter körül már lehetett látni, hogy baj van, mert a szerb hajó nagyon erősen ráment a pályát határoló kötélre, folyamatosan korrigálniuk kellett. Majd végül 1500 méternél csak annyit lehetett látni, hogy a szerb hajó felborult, Beđik és Vasić pedig a hajó mellett, kétségbeesetten tempóznak a vízben.
A másik páros, a kétpárevezős kategóriában induló Andrija Šljukić és Marko Marjanović negyedikek lettek az első futamban. Így mind a Beđik-Vasić, mind a Šljukić-Marjanović páros a vasárnapi reményfutamban próbálkozhat tovább, hogy bekerüljön az elődöntőbe.

A teniszezőknél Ana Ivanović nemes egyszerűséggel kizúgott Carla Suarez Navarro ellen. A spanyol 1:2 arányban legyőzte (6:2, 1:6, 2:6), így Ivanovićnak véget ért az olimpia.
A férfi párosban Nenad Zimonjić (Novak Đoković-tyal az oldalán) 0:2-re győzött a horvát Čilić-Draganja duó ellen (2:6, 2:6), így továbbjutottak a következő fordulóba.

Ana Ivanović

Zimonjić (balra) és Đoković ünnepelnek a győzelem után
(kép: mondo.rs)

A férfi 400 méteres gyorsúszás selejtezőiben Velimir Stjepanović 7. lett a saját futamában, így szó sem lehetett elődöntőről. Annyira nem tragédia, Stjepanovićnak a 200 m gyors a fő versenyszáma, valószínűleg arra akarja tartalékolni az erejét.

Velimir Stjepanović

A nap utolsó versenyszáma a közép-európai idő szerint hajnali fél 4-kor lejátszott Venezuela-Szerbia kosárlabdamérkőzés volt, ahol a Bogdan Bogdanović-tyal, Stefan Birčević-tyel, Milan Mačvannal és Miroslav Raduljicával felálló, Saša Đorđević szövetségi kapitány által vezetett szerb válogatott 62:86-ra lesöpörte a venezuelaiakat. Eközben a francia válogatott Joffrey Lauvergne-nyel a soraiban 87:66-ra kikapott az ausztráloktól.

Bogdan Bogdanović
(kép: nbcolympics.com)

(jelöletlen képek: Facebook/Olimpijski komitet Srbije)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése