Amióta hivatalossá vált, hogy Joffrey Lauvergne elhagyja a Partizant, csak úgy ömlik a szeretet, a búcsúzás és a jókívánságok a francia játékos felé az összes közösségi portálon. Erre írta válaszképp Lauvergne az alábbi levelet, ami megjelent a KK Partizan honlapján is.
Drága Barátaim,
Szeretnék most Nektek egy pár szót írni. El kellett, hogy teljen néhány nap ezután a nehéz szezon után, amely érzelmileg is kimerítő volt. Nagyon nehéz most megtalálnom a megfelelő szavakat. Boldog vagyok, mert megnyertük a bajnokságot, és szomorú vagyok, mert el kell hagynom a Partizant. Tudtam, hogy ennek előbb-utóbb meg kell történnie, de próbáltam úgy csinálni, mintha ez soha nem jönne el. A karrierem folytatásához egy ambíciózus orosz csapatot választottam, a Khimkit, és örülök a választásnak.
Amióta megérkeztem a Partizanhoz, azóta, hogy Léo először nyitotta ki az ajtót, azóta egyfolytában olyan volt minden, mint egy álom. Végre megtaláltam azt, amiben hittem, lehetőséget kaptam és ezt ki is használtam, ABA Ligát nyertem, szerb bajnokságot nyertem, Európa-bajnok lettem a válogatottal. Végtelen megtiszteltetésnek érzem, hogy a Partizanban játszhattam, ebben a fantasztikus csapatban, melynek páratlan történelme van. Ennek a klubnak lehettem a katonája, a játékosa, a csapatkapitánya. Most először történt meg az, hogy egy Franciaországon kívüli klubban három fiatal francia játékos játszhatott, és olyan szeretetet, olyan odafigyelést kaptak, amit én még soha sehol nem tapasztaltam idáig, és erre nagyon büszke vagyok. Soha sehol nem éreztük idáig úgy, hogy egy nagy család tagjai vagyunk. Eddig tartott "a három testőr" időszaka, most új idők jönnek. De talán lesz még újra "három testőr" a Partizanban! Duško Vujošević "francia idegenlégiója" (nagyon tetszett, amikor ezt először olvastam valahol), a többiekkel együtt megcsinálta! Ahogy mondják, "át a falon", mert ha kellett, még a falon is áttörtünk.
Nagyon megszerettem nemcsak a klubot, de az embereket, a várost és az egész országot is. Láttam, hogy a Partizan tényleg egy nagy család, és ez nekem olyan, mint egy beteljesülés. Tavaly, amikor a bajnokság után Amerikába mentem a draftra edzeni, a chicago-i reptéren odajöttek hozzám az emberek és gratuláltak a bajnokságunkhoz. Ez egészen sokkoló volt.
Azóta, hogy Duško Vujošević rám bízta a csapatkapitányi posztot, és különösen a Cedevita elleni mérkőzés óta különösen nagy felelősséget éreztem azért, hogy megnyerjük a bajnokságot. Ha nem nyertük volna meg, most aligha lenne erőm elhagyni a csapatot, egészen addig, amíg nem nyernék velük legalább egy bajnoki címet.
Hosszú és nehéz volt a szezon. Több csapattárs megsérült, ők ráadásul mind a közeli barátaim is: Davis, Léo és Dragan. A mostani bajnoki cím elsősorban nekik jár, akik a testi épségüket is feláldozták a közös célért. Mindannyian erősek és vissza fognak térni!
Valóban nagyon kevés fizetést kaptam a Partizannál az idény eleje óta, és az is igaz, hogy elengedtem a klubnak a felém való tartozását. Ez a saját döntésem volt és ezt meg is mondtam a klubnak. Ezt nyilvánosan is kijelentem, és nem azért, mert olcsó reklámot akarok magamnak. Azért tettem, mert szeretném megerősíteni a kapcsolatot a klubbal, és mindazért a szeretetért, amit mindannyian érzünk a klub iránt.
Belgrád és egész Szerbia - köszönöm, hogy a családotok tagja lehettem. Hihetetlen vendégszeretetet, kényelmet és fantasztikus életérzést kaptam Tőletek. Végig úgy éltem itt és úgy éreztem magam, mintha otthon lennék.
Óriási megtiszteltetés volt játszani a csapattársaimmal, mindenkivel, akivel az előző és a mostani szezonban pályára léphettem. Bajtársaim, bajnokaim, minden jót kívánok Nektek! Még találkozunk!
Sírásók, Ti őrült szurkolók - köszönök Nektek minden egyes másodpercet, a szurkolásotokat, amitől olyan sokszor libabőrös lettem, amitől elmúlt a fájdalom és a szomorúság. Köszönöm az összes emlékezetes pillanatot. Ilyet soha, sehol, semmikor nem tapasztaltam még. Maradjatok a csapat mellett, tartsatok ki mellettük jóban-rosszban. Hatalmas főhajtás az összes szurkolónak: a VIP Portal-nak, az Avangarda-nak, a Grobarski Trash Romantizam-nak (óriási köszönet a festményekért és installációkért, amik külön motiváltak), a gyerekeknek, akik velünk voltak és minden meccs után körülöttünk ugráltak, a lányoknak, nőknek és férfiaknak, akik a Pionir Hallt a világ legvadabb, legőrültebb helyévé varázsolták.
És köszönöm Miša Tumbasnak a megtiszteltetést, hogy játszhattam vele egy mérkőzést Partizan-mezben és láthattam, ahogy egy hárompontost dob és megszerzi élete első pontjait a Partizan színeiben.
Minden, ami Partizan, a szeretet, a hangulat, ez valami egészen hihetetlen, egyedülálló és fantasztikus!
Duško Vujošević és az edzői stáb, Toša, Saša és a többiek - nem találok szavakat, amikkel akár csak töredékében elmondhatnám, hogy mit érzek irántatok. Köszönöm, hogy hittetek bennem, hogy dolgoztatok velem, hogy kihoztátok belőlem a legjobbat, emberileg és játékosként is. Megmutattátok nekem, hogy mi a szeretet, a szenvedély és az elkötelezettség, és megtanítottatok hinni magamban.
Partizánjaim - nagyok leszünk és erősek, és soha ne felejtsünk el álmodni! Tovább folytatódnak a dicső napok, itt is és európai szinten is. Előtte, közben és utána is lesznek nehézségek, lesz krízis és pénzhiány. De ez csak meg fog Titeket erősíteni.
Ti vagytok az igazi szeretet, Ti vagytok a vérem, az otthonom, a családom!
Még találkozunk!
...a csapatnak pedig...
Megvolt a tizenharmadik, jöhet a tizennegyedik!
Nagyon fogtok hiányozni és nagyon szeretlek Titeket mind,
Joffrey Lauvergne
A Partizan válasza:
Jo, sok sikert és boldogságot kívánunk a karrieredben és az életedben! A Partizan Beograd mindig is az otthonod lesz. Büszkék vagyunk Rád!
A szurkolók válasza:
Francia testvérünk, köszönünk minden izzadságcseppet, amit értünk ejtettél, minden támadást és védekezést, minden kosarat, amit dobtál, minden meccset, minden győzelmet, legyen az rangadó, Európa, regionális vagy helyi bajnokság... Szeretünk Téged!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése