Annyira vicces, hogy csak most tudtam meg, az első forduló egyből az örökrangadóval indult, ráadásul győzelemmel, de mint annyi minden mást, ezt is agyonhallgatják, hiába turkál Átlagszurkoló katonai radarral a net legmélyén. Puszi az összes médiának, aki NEM tájékoztatott róla. Meg úgy általában arról sem, hogy elindult a bajnokság.
22:0-ra hoztuk az első félidőt, és még csak utána jött a java. Pláne úgy, hogy a pálya talaja inkább krumplitermesztésre lett volna jó, de sportra, pláne mérkőzésre egyáltalán nem. A második félidő vége felé eszmélt az ellenfél, de addigra már nagyjából mindegy is volt.
Videót viszont hoztam. Első félidőt is, meg második félidőt is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése