A gyűlés után Predrag Danilović sajtótájékoztatót tartott, ahol hivatalosan is bejelentette a lemondását. Röviden, zanzásítva az alábbiakat mondta:
A Partizan volt az életem, és az is lesz mindig, de már nem tudom úgy segíteni a klubot, ahogy az elmúlt 15 évben tettem. Vállalom a felelősséget minden jóért és rosszért, minden döntésért és minden eredményért.
Az elmúlt két évben eddig soha nem látott anyagi gondjai voltak a klubnak. Ennek különböző okai vannak, és nem egy ember hibájából alakultak így a dolgok. Voltak olyan döntéseink, amelyek nem voltak népszerűek és nem voltak helyesek sem, ezért kerültünk ebbe a helyzetbe, ahol most vagyunk.
Nem tudtam tovább kézben tartani a dolgokat. Ezért döntöttem a távozás mellett, remélem, hogy olyan valaki érkezik ide, aki jobban tudja segíteni a Partizant.
Predrag Danilović kitért Duško Vujoševićre is.
Duško Vujošević-tyel kapcsolatban nem a vezetőségi gyűlés fog dönteni. Dule-val már 29 éve ismerjük egymást, annak idején miatta jöttem a Partizanhoz. Nagyon tisztelem őt, ő nekem olyan, mintha második apám lenne. A megnyilvánulásaival nem értek egyet, véleményem szerint nem lenne szabad belemennie a politikába. Dule egy kitűnő szakember, de szerintem nem kellene olyan dolgokkal foglalkoznia, amelyek nem tartoznak egy edző hatáskörébe. Ez az én véleményem, ezt igyekeztem vele megbeszélni, ez az én felelősségem.
Nem tudom, ki lesz az új elnök. Új klubvezetőséget kell választani és az új vezetőség dönt majd az edző személyéről is. Amíg nincs új vezetősége a klubnak, addig megbízott vezetőség fogja vezetni a csapatot. Ők Mlađan Šilobad, Dragan Todorić, Mirko Tišma, Budimir Krstović és Ilija Dražić.
Amikor egy újságíró rákérdezett, hogy mennyi is a kosárlabdacsapat tartozása, Danilović röviden ennyit válaszolt: - Ötmillió euró.
Végül így zárta a sajtótájékoztatót: - Én optimista vagyok a csapatot illetően. 13 bajnokságot nyertünk, nem kell aggódni semmi miatt. Ez egy sportklub, nem háborúskodni akarunk. Sportkörökben teljesen normális dolog, hogy ha a dolgok nem mennek, akkor kezet fogunk és távozunk.
Az egykori játékosok közül többen is üzentek Danilovićnak a közösségi médián keresztül, megköszönve neki a tevékenységét.
— Westermann Léo (@lwestermann) August 24, 2015
Dobro pamtim sve... Sve sto bilo jee... @PartizanBC #DanilovicLegenda
— Davis Bertans (@DBertans_42) August 24, 2015
Hvala ti puno , po gotovo za klub
⚫⚪⚫⚪ !!!
#PartizanFamily
— Dallo Boris (@1Bobo2) August 24, 2015
Zahvaljujuci njemu
Zelim mu sve najbolje ⚫⚪
— Joffrey Lauvergne (@1JOLOLO) August 24, 2015
Itt pedig a teljes sajtótájékoztató.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése