Még szerdán volt ez a meccs - ma péntek van -, erősen gondolkodtam, hogy írjak-e erről a meccsről, mert csak felbasznám magam vele (szokás szerint), de végül a krónikás felülkerekedett az életösztönön.
Van ilyen, na.
A végeredmény ne csapjon be senkit. Ilyen fost nem sokat lehet látni ebben a vén Európában. Kurva hideg volt, ömlött az eső, a meccs színvonala pedig pontosan olyan volt, mint maga az időjárás. Az első félidőben konkrétan 1 (egy) db helyzet volt, azt is a Rad szállította a 24. percben, sikerült telibe találniuk a kapufát. Tőlünk Đuričković kétszer a kapu felé lőtte a labdát, de mindkét lövésről ordított, hogy csak azért csinálja, hogy szó ne érje a ház elejét. Két fájdalmasan motiválatlan csapat pöckölgette a labdát a csuromvizes gyepen a (hivatalos jelentés szerint) 1000 néző előtt. (Kötve hiszem, hogy többen voltak 500-nál.) Olyan is volt…
Tošić szó szerint fizikai fájdalmat okozott. A Rad védői többször röhögve szerelték. Lassú, körülményes és kiszámítható. Ki hozta őt ide (vissza)? Miért? A pontrúgásai miatt? Mert más nemigen jut az eszembe… és hát valljuk be, nem egy Nikola Drinčić.
A második félidőre beállt Saša Ilić, így a Partizan (nyomokban) tartalmazott némi futballt. (kép: partizan.rs)
Igen, bazmeg, a 40 éves veteránnak kell beállni ahhoz, hogy felpörögjön az iram. És még most is lejátssza a fiatalokat a pályáról.
A Rad teljesen apatikusan jött ki a második félidőre, feltartott kezekkel, mint akik tudják, hogy úgyis ki fognak kapni, és leginkább túl akarnak lenni az egészen. A színvonalon ez semmit nem dobott, sőt. 22 fogalmatlan fasz őgyelgett a pályán totál ötlettelenül. Kis híján elaludtam.
Eszembe jutott, hogy kéne főzni egy kávét, aztán letettem róla, este fél 8 után már nem igazán egészséges, meg nem volt kedvem hajnali fél háromig kukorékolni.
Semmi nem történt a pályán, az eső zuhogott és még a gól sem dobott semmi a nyugdíjas tempón. Se az első gól, se a többi… Az első a 61. percben jött, egy kapu előtti kavarodásban Tošić elé pattant a labda, a védők őróla megfeledkeztek, Tošić rálőtt, a lábak erdejében a labda bepattogott a kapuba. (1:0) A 68. percben jött a második, a depressziósan a labdát piszkálgató Rad-védő elvesztette a labdát, kontratámadás, megint Tošić volt a szerencsés nyertes. (2:0) A hulladék színvonal így sem lett jobb, nálunk volt a labda, a Rad térfelén folyt a játék, de kb. semmit nem csináltunk, a Rad játékosai csak ácsorogtak egy helyben, én meg ezredszer is elsóhajtottam a mantrát: minek nézem ezt a szart?
Végül a 80. percben Janković belőtte a harmadik gólunkat, félpályánál kapta az indítást, tökegyedül mehetett fel, átemekte a labdát a kapus felett, csá. (3:0) Kapott utána egy buksisimit a Főnitől, ezért már megérte felkelni aznap reggel. (kép: partizan.rs)
Arról meg külön lehetne blogposztot írni, hogy Miroslav Đukić vezetőedző miket szokott nyilatkozni egy-egy ilyen meccs után. Mintha legalábbis BL-elődöntőt nyertünk volna az Atletico Madrid ellen a Wanda Metropolitanoban 65 000 néző előtt, nem pedig a tabella utolsó előtti helyén tanyázó kiscsapat ellen, ötlettelenül és lélektelenül focizva.
Láttam már ilyet eleget a magyar fociban. Sosem volt jó vége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése