2017. február 19., vasárnap

Mega Leks - KK Partizan 65:77 (Korać-kupa, elődöntő)

Ahhoz képest, hogy tavaly, a döntőben a Mega Leks szabályosan kettéharapott minket, most egy kifejezetten indiszponált, szétesett csapat volt az ellenfelünk.

A negyeddöntőben a KK Dunav ellen játszottunk. Simán hoztuk a mérkőzést 80:60-ra, a Dunav pedig egy rendkívül szimpatikus csapatnak tűnt. Arról a meccsről nem írtam posztot, valami vírus úgy taccsra vágott tegnap este, hogy azt hittem, kinyiffanok. 

Az első negyed sima volt. 3:10-re vezettünk. Meg 5:15-re. Meg 5:17-re is. Aztán a Mega elkezdett feljönni, szép lassan, lépésről-lépésre. Csináltak egy 9:3-as sorozatot (tőlünk Veličković szerzett egy hárompontost, többre nem futotta), a negyed végére 14:20 lett az állás.

Középkezdés

A második negyedben a Mega feljött 17:20-ra, innentől kezdve szinte végig a torkunkat szorongatták. Legfeljebb 2-3 ponttal voltak mindig mögöttünk, sőt, egyszer még ki is egyenlítettek (24:24). A negyed második felében kicsit próbáltuk enyhíteni a szorítást (31:36), de egyből behozták a lemaradást és újból ott lihegtek mögöttünk. Rengeteg volt a hiba, a hárompontosok valami egészen siralmas módon kimaradtak mindkét oldalon. Itt még úgy látszott, hogy nehéz, súlyos, izzadságszagú meccset vívunk a sremska mitrovicai csapattal. A félidőt végül 36:39-cel zártuk.


A harmadik negyedre ha csikorogva is, de beindult a gépezet. Elkezdtünk elhúzni, sikerült újra 10 pontra növelni az előnyünket (38:48). A Mega Leks nem volt a helyzet magaslatán és ez egyre jobban előjött, ahogy közeledett a mérkőzés vége.

Mi pedig, nos, a ránk az utóbbi időben egyre inkább jellemző, teljesen sallangmentes, gyökkettő-egyszerűségű kosárlabdát hoztuk, de úgy látszik, hogy itt és most, ez ellen a Mega Leks ellen ez most elég volt.

49:62-re hoztuk ezt a negyedet, Veličković dobott egy hárompontost pont a játékrész végét jelző dudánál.

Gondolom, ez a Korać-kupa kabalája

Az utolsó negyedben már majdnem elértük a 20 pontos előnyt (54:73), közben ketten is kipontozódtak - Tejić a Megától, tőlünk Gordon. Valahol a negyed közepe felé jutott eszébe a Mega Leksnek, hogy talán játszani is kellene. Feljöttek 60:73-ra, de már kevesebb, mint 3 perc volt hátra a mérkőzésből. Még négy pontot összehoztunk (Veličković + Ratkovica), holnap este 9-kor pedig döntő a Čović Művekkel (aka Crvena Zvezda).

KK Partizan: Ratkovica (11), Vrabac (5), Tanasković, Veličković (19), Majstorović (6), Birčević (8), Andrić (3), Pot (4), Gordon (10), Luković (11)

Mega Leks: Mushidi (2), Rebić (6), Jaramaz (23), Spasojević, Kaba (12), Zagorac (4), Simeunović, Tejić (6), Novak (10), Kapetanović, Marelja, Samardžiski (2)

(képek: kss.rs)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése