2017. február 23., csütörtök

KK Partizan - PAOK 78:82 (Bajnokok Ligája, play-off, visszavágó)

Ez most nagyon fáj. Pedig karnyújtásnyira volt és a lelkünket kitettük a parkettre.
Az első negyedben nagyon akadozott a gépezet. Pedig a meccs előtt a csapat felköszöntötte Miša Tumbast, akinek most volt a 63. születésnapja.

(kép: mondo.rs)

Ott volt a futballcsapat is, eljöttek szurkolni a kosarasoknak.


(képek: sportske.net)

(kép: mondo.rs)

Marko Nikolićot EKKORA üdvrivalgás fogadta.


A hangulat is remek volt. Zúgott a "PAOK-Partizan", az egész sportcsarnok egyetlen óriási fekete-fehér kavalkád volt.

(kép: basketballcl.com)

Aztán belecsaptunk a lecsóba.
És egyből 2:11-re vezetett a PAOK. Aztán 6:18-ra. Fogalmam sincs, hogyan. Rémes volt.
Aztán jött Andrić és 13:18 lett.
Ezt sem tudom, hogy hogyan, de így lett. Volt a meccsen jópár ilyen szakasz, hogy két pillanat alatt 180°-os fordulatot vettek a történések. Mindenesetre 8 másodperccel a negyed vége előtt Veličković 16:18-ra módosított, ami konkrétan egy 10:0-ás sorozatot jelentett tőlünk. Sokkal vidámabb és biztatóbb, mint a 6:18.

Stefan Pot összeszigszalagozva játszott
(kép: basketballcl.com)

A második negyed mesés volt.
Egy darabig.
Kiegyenlítettünk (18:18). Pot büntetőjével átvettük a vezetést (20:18). Ezen a szakaszon temérdek volt a büntető, de ettől függetlenül sikerült összekapnunk magunkat (25:20). A görögök ezt nem hagyták annyiban, kiegyenlítettek (27:27) és visszavették a vezetést (28:30). A PAOK itt brutálban nyomta, levegőt alig kaptunk. Folyton elvesztettük a labdát, helyzetünk is alig volt. 10 pontra nőtt a hátrányunk (30:40), végül 32:47-tel zártuk a félidőt.

A csapat fele hányással, hasmenéssel és lázzal küszködött, a másik fele totál ki volt facsarva az előző hétvégi kupadöntő után. Így is küzdöttek, ahogy csak tudtak.
Igen. Most felállsz és tisztelegsz.

Mihajlo Andrić, a meccs egyik hőse
(kép: mondo.rs)

A harmadik negyed volt igazán keserves. A PAOK előnye végig több, mint 10 pont volt. Fogcsikorgatva játszottunk, szét voltunk esve, enervált volt az egész csapat. Itt úgy tűnt, minden elveszett és maximum emelt fővel meghalunk. Azért Veličković a legeslegvégén, pont a dudánál bedobott egy kosarat, azt azért jólesett látni. 50:64-gyel vártuk a halált finálét.
Hát gyerekek.
Amit a csapat az utolsó negyedben produkált... hát az nem igaz.
Rögtön Robinson hárompontosával indítottunk (53:64). És elkezdtünk lépésről-lépésre feljönni. 59:68 volt az állás, itt a PAOK rájött, hogy baj lesz, ha nem csinálnak valamit, gyorsan elhúztak 59:76-ra. Itt megint úgy tűnt, hogy mindennek vége. 63:78 volt az állás, Birčevićet valamelyik görög játékos fellökte, Andrić kis híján a görögöt lökte fel... 70:80-nál, alig egy perc volt már csak hátra, amikor a PAOK edzője időt kért.
És akkor visszajöttünk a parkettre.
Veličković beszórt egyet (72:80). 1 perc 8 másodperc van már csak hátra.  Az egész Pionir Hall olyan, mint egy vulkán. Támadnak a görögök, de a bíró lefújja, támadói fault. Mi jövünk. Izzik a levegő, hatalmas harc a pályán. Clanton kipontozódik, büntetőt kapunk (73:82). 44 másodperc van már csak hátra, Andrić hatalmas hárompontost dob (76:82). Az egész csarnok talpon, mindenki torkaszakadtából ordít. A játékosok szabályosan birkóznak a labdáért, a bírók megelégelik, lefújják, a görögök jönnek. De Veličković szereli a görög játékost és be is vágja (78:82). A PAOK edzője megint időt kér. Hárommillió fok van a Pionir Hallban. Hatalmas szívvel küzd az egész csapat. 25 másodperc van hátra. Veličković is kipontozódik. Már csak 23 másodperc. Büntetőt kap a PAOK... és kihagyják! Mind a kettőt!
De az idő lejárt.
Nem tudtunk fordítani.
Ennyi volt.

A hétvégi kupadöntőn is és most is Nenad Čanak helyettesítette Aleksandar Džikićet, akit szintén ledöntött a vírus a lábáról. Nenad Čanak fantasztikus munkát végzett, minden elismerést megérdemel





(képek: hotsport.rs)

KK Partizan: Robinson (7), Ratkovica (2), Vrabac (8), Tanasković, Veličković (19), Majstorović (2), Birčević (11), Andrić (11), Pot (11), Gordon, Luković (7)

PAOK: Chrysikopoulos (2), Koniaris, Tsochlas, Margaritis (12), McFadden (26), Miljenović (2), Glyniadakis (1), Karamanolis, Sibert (16), Papadopoulos, Peniers (15), Clanton (8)

Összefoglaló:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése