2015. április 13., hétfő

OFK Beograd - FK Partizan 1:3 (Jelen SuperLiga, 22. forduló)

A mérkőzésre az OFK játékosai egy transzparenssel jöttek ki, melyen cirill betűkkel az alábbi felirat állt: Rešenje za Omladinac - hitno, azaz "Segítsetek az Omladinacnak - sürgősen".
Az Omladinski Stadion az OFK Beograd otthona, az összes hazai mérkőzésüket ott rendezik, jobban mondva rendezték. A stadion ugyanis életveszélyes állapotban van, az egyesületnek pedig nincs pénze a felújításra. A történet ráadásul nem új, kb. három éve folyamatosan romlik a létesítmény állapota, annyira, hogy az OFK immár a vračari Obilić-stadionban kénytelen tartani a hazai mérkőzéseit. Segítség nincs, mindenki a homokba dugja a fejét

pedig ez is olyan, amit privatizációval meg lehetne oldani, tisztelt dinnyefejűek odafenn a skupštinában

a csapat pedig végső kétségbeesésében szánta el magát erre a lépésre.
A kezdő sípszó előtt a transzparenst a nézőtér egyik jól látható részére akasztották és ott is maradt egészen végig.
A 2. percben az OFK védői eladták a labdát

ez a hiba többször visszatért és vissza is ütött a mérkőzés folyamán

Šaponjić pedig lecsapott rá, de a kapus gyorsabb volt.
A 4. percben Drinčić szabadrúgása érkezett balról. Volkov ott állt a kapu előtt, rá is akarta pöccinteni, de a kapus lendületből kirúgta a labdát majd' a felezővonalig.
Közben a környező házak ablakaiban és erkélyein megjelentek a lakók és ők is nézték a meccset.

Ez valami eszméletlen, akárhányszor ezen a vračari pályán van a mérkőzés, a lakók mindig kikönyökölnek az ablakba vagy kijönnek az erkélyre és nézik a mérkőzést. Ennek van valami hihetetlenül kedélyes, békebeli hangulata, süt a nap, bátor ifjak gyilkolják egymást a füvön, a szurkolók énekelnek, a lakók cigarettázva, kávézva, traccsolva figyelik a meccset. Még egy ok, hogy imádjam Belgrádot.

Az 5. percben már az OFK került helyzetbe és kis híján gól is lett belőle. Živko Živković kivédte, de nem tudta elkapni a labdát, elpattant tőle, végül a védők felszabadítottak.
A 11. percben Volkov ívelte be a labdát, Šaponjić rá is mozdult, de Čupić kapus megint gyorsabb volt. Aztán rá egy percre rettenetesen fellökték Andrija Živkovićot. A középpályás felhemperedett, fájdalmasan összegörnyedt, fel se tudott kelni. Végül ketten támogatták le a pályáról, hogy helyrerakják a porcikáit. Glođović játékvezető

igen, megint ezt a szent embert kaptuk, biztos valami nagyot vétettünk, hogy ővele ver minket az Isten

nem sípolt.


Miért is sípolt volna?...
Bezzeg pont előtte Šaponjićnak befújt egy szabálytalanságot, azzal a felkiáltással, hogy támadta Čupić kapust. Eskü, ezt rajta, mármint a játékvezetőn kívül legfeljebb csak a magasságos Atyaúristen láthatta. Vagy még Ő se. (Konkrétan az történt, hogy a beívelő labdát a kapus felugorva leszedte, tőle kb. 2 centire állt a Partizan csatára és ő is felugrott a labdáért, hátha. Még csak hozzá se értek egymáshoz, de a spori szerint Šaponjić támadta a kapust... Az összefoglalóban benne van a jelenet 1:08-nál.)

Aztán a 15. percben szabadrúgást kapott az OFK. 30 méterre álltak a kaputól, az akcióból egy Partizan-kontratámadás lett. Saša Ilić tálalta a labdát Andrija Živkovićnak, a pár perce még háborús sebesült Živković nekiiramodott, levágott egy hatalmas szólót, majd a kapus feje felett átemelve a hálóba vágta a labdát. 0:1




Volkov ahogy érkezik jobbról, az priceless


A 25. percben szabadrúgást kapott az OFK. Kb. 25-30 méterre lehettek a kaputól. Savić kiemelkedett a tömegből és fejjel a kapura küldte, Živko Živković egy lendülettel elkapta.
A 30. percben az OFK egyik játékosa pöckölgette a labdát a 16-osunk környékén, két védő is ott volt körülötte, aztán hirtelen lövésre szánta el magát. Kb. 18 méterről küldte rá, Živko Živković  nagyot védett.
A 42. percben szabadrúgást kaptunk, kb. 25 méterre a gólvonaltól. Drinčić beemelte, Balažic ráfejelt, de a lövése fölément. (Meg még lesen is volt, legalábbis Glođović bíró szerint.) A félidő utolsó akciója már a hosszabbításban volt, az is csak arról szólt, hogy a játékvezető egy Partizan-kirúgást benézett OFK-szögletnek. Mindegy, a helyzet kimaradt, mehettünk szünetre.

Darko Brašanac valamikor a meccs folyamán

A második félidő elején Babović cselezgetett a hazaiak 16-osa körül, nem sok eredménnyel. Aztán az 50. percben Šaponjić kapta a labdát a felezővonal környékén és már indult is a kapu felé. Az OFK egyik játékosa egy bodycheck-kel megállította, a csatár nagyot hemperedett, fájdalmasan összegörnyedt, Glođović megint nem sípolt, de a semmiből hirtelen szó szerint előrobbant Brašanac, lecsapott a labdára és már száguldott is a kapu felé. A 16-oson belül végtelenül önzetlenül lepasszolta a kapus háta mögött fellopakodó Andrija Živkovićnak

ezért járna neki egy Fair Play-díj

Živković hálásan köszönte és bal belsővel a kapuba vágta a labdát. 0:2




Az 53. percben a közönség rázendített a Jer je Sale samo jedan-ra. Saša Ilić ezt nagyon értékelte.


Egy perccel később ismét Živko Živković tartott bemutatót a fantasztikus reflexeiből, ahogy Aksentijević lövését semlegesítette. 
Aztán a 63. percben az OFK védői ordas nagy hibát követtek el. Volkov indult meg felfelé, Janković szerelte, majd haza akarta adni a labdát. Šaponjić pedig hirtelen előugrott a semmiből és lecsapott rá. Felszaladt a kapuig, rálőtt, először a kapusba, de a Čupićról lepattanó labda visszahullott elé. Másodszor már nem hibázta el, a földön fekvő kapus felett átemelte. GÓL! 0:3




A 68. percben Paločević küldött egy hirtelen, távoli és erős lövést a kapunkra kb. 20 méterről. A lövést megint hosszas dekázgatás, ide-oda tologatás előzte meg, de nem hiába áll a Partizan kapujában Živko Živković, a háló nem rezdült. Aztán le kellett cserélni Volkovot, mert megsérült. Nemanja Petrović jött föl helyette.


A 71. percben Zdjelar borzolta a kedélyeket egy távoli lövéssel, de jócskán fölément. A 77.-ben Drinčić szögletét pofozta ki a kapus, de a labda ismét Drinčićhez került. A montenegrói játékos ráküldte a kapura, a kapus ujjbeggyel ugyan, de kivédte, végül a védők felszabadítottak.
Majd a 85. percben, ki tudja, hogyan

rövidzárlat állt be a Partizan védelmében, vagy mi

Zarubica elé pattant a labda. Ő pedig nem sokat tökölt, 7 méterről berúgta. 1:3
A győzelem viszont győzelem, az előnyünk továbbra is 5 pont.


Összefoglaló videó:


Tények:

Helyszín: Obilić Stadion, Belgrád
Nézőszám: 3000 (+ a lakók)
Vezette: Vlado Glođović (partjelzők: Uroš Stojković, Srđan Kaurin - tartalék játékvezető: Bojan Stanojević - gólbírók: Aleksandar Vasić, Dejan Dimitrijević)

OFK Beograd: Čupić - Aksentijević, Liščević (Antić, 61.), Savić, Antonov - Zdjelar, Gajić, Dautović, Janković (Zarubica, 76.) - Dražić - Jovanović (Paločević, 61.)
Vezetőedző: Dejan Đurđević

FK Partizan: Ž. Živković - Bandalovski, B. Ilić, Balažic, Volkov (N. Petrović, 70.) - Drinčić, Brašanac - S. Ilić (Grbić, 66.), Babović, A. Živković - Šaponjić (Ninković, 80.)
Vezetőedző: Zoran Milinković

Gólszerzők: Zarubica (85.), ill. A. Živković (15., 50.), Šaponjić (62.)
Sárga lap: Liščević (52.), Antonov (55.), Janković (74.), ill. Šaponjić (55.)

A bajnokság jelenlegi állása:
1. Partizan 53 pont
2. Crvena Zvezda 48 pont
3. Čukarički 43 pont
4. Vojvodina 37 pont
5. Novi Pazar 36 pont
6. OFK Beograd 32 pont
7. Rad 31 pont
8. Jagodina 30 pont
9. Mladost 29 pont
10. Spartak Zlatibor Voda 24 pont
11. Napredak 23 pont
12. Radnički Niš 22 pont
13. Donji Srem 21 pont
14. Borac 20 pont
15. FK Voždovac 18 pont
16. Radnički 1923 15 pont

(Képek: Facebook/Fudbalski klub Partizan)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése