(Az lett volna a szégyen, ha mégsem.)
Az odaút már eleve nem volt egy fáklyásmenet. Elvileg egy laza repülőút lett volna charterjárattal, de a gyakorlat egy masszív, 12 órás (!!!) rémálmot hozott. A csapat gépe hétfőn 13 órakor indult volna, de ehelyett még délután fél 5-kor is ott vakarózott az egész társaság (egyre feszültebben) a Nikola Tesla reptéren. A gép, ami vitte volna őket, lerohadt és "technikai okok miatt" Aberdeenben vesztegelt. Ráadásul belengették azt is, hogy a Feröer-szigeteken akkora köd van, hogy látni se lehet, a repteret is lezárták, mindenki oldja meg, ahogy tudja.
Aztán Zoran Todorović, a Partizan Travel utazási iroda főnöke elkezdett körbetelefonálni és végül sikerült leakasztani egy Fokker gépet valahonnan Zágrábból, a csapat pedig 18:30-kor végre-valahára elindulhatott. A gáz csak az volt, hogy a kis Fokker nem tudta egy húzásra letudni az egész távot, muszáj volt megállni valamikor este 10 körül Koppenhágában üzemanyagért. Végül alig pár perccel éjfél előtt landolt a csapat Tórshavnban.
Vidám lehetett másnap tök kialvatlanul lekocogni edzésre.
A meccs nagyjából tükrözte ezt az egészet. Az első félidő hervatag volt, és akkor még finoman fogalmaztam. Akár a fenti okok miatt, akár másért, de a Partizan harmatgyengén kezdett. A Tórshavn érezte is ezt, kóstolgatta a Partizant, nem mondom, hogy nem voltak néha veszélyesek. Aztán a 12. perc környékén volt egy olyan pillanat, hogy az átlagszurkoló sikoltozva kapart Seduxenért és rohamosan őszült. Történt ugyanis, hogy Lukač kapus olyan szerencsétlenül rúgta ki a labdát, hogy az a tőle kb. két lépésre ácsorgó Edmundson elé pattant, a feröer-szigetekiről pedig kötelességtudóan a kapu felé vette az irányt. Lukač levágott egy kétségbeesett sprintet, hogy a gólvonal felé csorgó labdát megállítsa. Végül sikerült is: egy önfeláldozó vetődéssel, a kapufának vágódva megmentette a csapatot a futball (de legalábbis a Partizan) történetének legszégyenteljesebb góljától, talán egy gondolattal a gólvonal előtt. Az ára viszont egy sérült térd lett, a kapust percekig ápolták.
Rosseb tudja, inkább egy fájós térd, mint egy irtózatos potyagól. Persze én könnyen szövegelek innen, a stream mellől.
Egyébként sok szeretettel puszilom az RTS, meg az összes sportmédia illetékesét, hogy egy rohadt közvetítést nem bírtak kinyomni magukból. A Partizan-szurkolók egy feröer-szigeteki, félamatőr streamet néztek a Youtube-on. Innen is pacsi nekik, hogy megmentették az életünket.
A Partizan azért meg-megvillant. A 18. percben Luka és Škuletić kavart, nem sokkal később Branko Ilić tette a labdát Ninković elé, és ha nincs ott Gestson kapus, már itt vezethettünk volna. Aztán a 28. percben Volkov és Luka összjátéka jött, eredménytelenül.
Aztán a Tórshavn lőtt egy gólt.
1:0
WTF WTF WTF WTF WTF.
És akkor ezt most így hogy?!...
(Ne, ne is kérdezzétek. Átlagszurker kétségbeesetten kapaszkodik a sörösdobozába - hoztam egy kis szarvasos vásárfiát Belgrádból -, a szája széle fehéredik és a pokol legmélyebb bugyrába zuhan. Oké, gyerekek, marha vicces. És akkor most reboot, oké?...)
Balról jött egy beadás, a védelem eltötyörögte az egészet, a feröeri csávó meg köszönte szépen és bebólintotta.
A védelem egy katasztrófa volt. Nem sok dolguk lett volna pedig, de amit lehetett, azt elbaltáztak. Lukač is rettenetes formában volt. Az igazság az, hogy az ellenfél akár korábban is szerezhetett volna gólt. Kizárólag a jószerencsén, meg a Partizan védőszentjein múlt, hogy csak egy góllal vezettek a feröeriek.
Még a félidő vége előtt is volt egy nagy helyzete az ellenfélnek, Ostojić szerencsétlenkedett, az ellenfél lecsapott, de a Magasságos Mennybéli megóvott minket a góltól. Aztán a makedón játékvezető bezavart mindenkit szünetre.
A második félidőre kicsit megrázták magukat a fiúk és elkezdtek támadni. Rögtön a legelején Lazović próbálkozott, tökegyedül volt a kapussal szemben, de mellélőtt. Nem sokkal később Škuletić küldött egy lövést, de fölément. Majd a 49. percben Lazović felkocogott a jobb oldalon, középre adta, a védő egy ütemmel lemaradt, Ninković viszont nem és beküldte a labdát a hálóba. 1:1
Innentől kezdve a Partizan folyamatosan támadott, nem kímélték a feröeri védelmet, de a helyzetek rendre kimaradtak. Ninković és Škuletić végig próbálkozott, de a labda állandóan elzúgott a kapufa mellett.
Néha a Tórshavn is eljutott a Partizan kapujáig, az 57. percben Benjaminsen jött veszélyesen közelre, hálistennek kihagyta. A következő percben Škuletić jött ismét, de pontatlan volt. A Tórshavn még egyszer bepróbálkozott, eredménytelenül, aztán jött egy hosszú csend.
Majd a 70. percben Grbić beadta, Ninković pedig kihagyta.
De legalább kicsit átmozgatták a feröeri kapust. Mert 4 perc múlva az időközben beállt Saša Ilić kiugrasztotta Lazovićot, a csatár kicselezte a kapust és besétált a kapuba a labdával. 2:1, verejték leszárogatása, szívritmusszabályozó visszarakása a fiókba.
Innentől kezdve viszonylag csend volt. Kétszer próbálkozott a Partizan, egyszer Grbić, aztán Ninković. Végül, a meccs vége előtt egy hajszálnyival Grbić megelégelte a próbálkozást és bevarrta a Partizan 3. gólját. A végeredmény 1:3, összesítve 1:6, a Partizan továbbjutott a 3. fordulóba, ahol a Sors iróniájának megnyilvánulásaként ugyanazt a Ludogorecet kapja majd ellenfélnek, akik tavaly (botrányos körülmények között) kiütöttek minket a Bajnokok Ligájából.
Hát, gyerekek, eljött a revans ideje.
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése